Tolnai Népújság, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-11 / 289. szám

2008. DECEMBER 11., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 11 BULVÁR - TV-MŰSOR Itt a digitális Hyppolit, kitűnő minőségben Elkészült az első magyar han- gosfilmsiker, a Hyppolit, a lakáj digitális változata. Az újjászüle­tett játékfilmet a mozikban vagy a televízióban láthatjuk majd. Jövőre DVD-n is megjelenik a csaknem nyolcvanéves alkotás „kritikai kiadása”. A Magyar Nemzeti Filmarchí­vum vezetője, Gyürey Vera azt mondta: eddig csak a Ludas Matyi és az első hazai színes film­híradó, valamint a Beszélő köntös tízperces, színes jelenetének digi­tális felújítása készült el. ■ A Hyppolit, a lakáj felújítása 15 millió forintba került. A Hyppolit negatívja olyan rossz állapotban volt, hogy csak digitális restaurálással lehetett megmenteni. Új fejlesz­tésű célszoftverekkel tüntették el a karcolásokat, porszemeket. A hiányzó képkockák többsé­gét is sikerült pótolni, de még az eredeti nyersanyag világítási hibáit, képvillogását is ki­küszöbölték. A Hyppolit felújítása 15 miihó forintba került, ami annyi, mint a filmarchívum egész évi restau­rálási kerete. Jelenleg Kertész Mihály Tolonc című 1914-es al­kotásának a restaurálását készí­tik elő, de a Meseautó felújítását is tervbe vették. ■ Első a gyerek boldogsága szekeres adrien Gyönyörű családi ünnepről álmodik az énekesnő Szekeres Adrien koncer­tet ad a Millenárison, adventi albumot készített, templomi turnén lép fel, és hátrányos helyzetű gyerekeket segítő akció­ban vesz részt. Fábos Erika Szekeres Adrien úgy döntött, hogy ismertségét egy jó ügy szol­gálatába állítja. Egy kereskedel­mi bank programjához csatlako­zott, amelynek keretében jóté­konysági akciókkal támogatják a hátrányos helyzetű, főként csa­ládon kívül nevelkedő gyerme­keket. Idén a Gyermekétkezteté­si Alapítvány segítségével buda­pesti és vidéki csecsemőottho­noknak, tehát éppen a legkiseb­beknek segítenek. Adrien 10 éve él boldog házas­ságban, az ötéves Jázmin és a há­roméves Emília édesanyja, a két gyermek köti le minden idejét a színpadon kívül. „Nagyon sok jó­tékonysági felkérés érkezik hoz­zám, ezek közül mindig nehéz szívvel választok, azonban most egy percig sem gondolkodtam - mondta Szekeres Adrien. - Min­dig is nagyon szívemen viseltem a gyermekek boldogságát, amió­ta pedig magam is anyuka lettem, még inkább megérintenek mind­azok a témák, amikor azokról a gyermekekről van szó, akiknek a hétköznapjaiban nem minden magától értetődő.” Adrien év végéje nem csak a jó­tékonysági akció miatt sikerült sűrűre, új lemezt készített. Ka­rácsonyi dalok szerepelnek rajta, olyanok, amelyek szerinte igazán visszaadják kedvenc ünnepe hangulatát. „Mindig is hiányol­tam egy olyan lemezt, amely iga­zán megállja a helyét napjaink­ban, amely illik a mai felfokozott hangulatú karácsonyokhoz - mondta Szekeres Adrien. - Jól sikerült az év vége, már csak egy vágyam van: egy igazán szép, közös karácsony.” Névjegy SZEKERES ADRIEN 1973. OKTÓBER 6-ÁN született Egerben. 1995- től szerepel színpadon. Először a Hot Jazz Band énekese volt. 1996- 2000 az Unisex énekese. 2001-BEN jelent meg első szólólemeze. 1996-BAN eMeRTon Díjjal jutalmazták, és az Év éne­kesnője díjat kapott. 2008-BAN A VIVA Cometen az Év énekesnője kategóriá­ban jelölték. Tolcsván találták meg William Fox szülőházát MEGTALÁLTÁK az 1952-ben elhunyt William Fox (Fuchs Vilmos) amerikai film­stúdió-alapító szülőházát Tolcsva községben. Az épü­letből olyan emlékhelyet lehetne létrehozni, amely idegenforgalmi vonzerővel bír - mondta Bokor Pál író, aki részt vett a kuta­tásban. A WALL-E lett az év legjobb filmje meglepetésre a Los Ange- les-i Filmkritikusok Szövet­sége a WALL-E című animá­ciós filmet szavazta meg az év legjobb filmjének. A leg­jobb mellékszereplő Heath Ledger Jokere lett, a feb­ruárban elhunyt színész esélyes az Oscarra is. Népvándorlás korabeli temető a Bosnyák téren népvándorlás korabeli, valószínűleg szarmata teme­tőt találtak egy budapesti be­vásárlóközpont építését meg­előző feltárásokon a Bosnyák térnél. A régészek azonban nem közelíthetik meg a lelő­helyet, amíg az ugyanott 800 kiló lőszert felkutató tűzszerészek dolgoznak. @ további hírek: www.regoel.hu TELEVmO-MÜSOR *o H iJ 'W fi 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 9.00 Csak csajok 10.00 Nyerő 8 10.15 Top Shop 11.25 Három szökevény © (amerikai akcióvígj., 1989) Fsz.: Nick Nolte kJ 'H fi 13.15 Disney-rajzfllm 13.45 06-91-33-55-33 15.10 Receptklub 15.25 Kaméleon © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Fogd a pénzt, és fuss! © 17.25 Mónika- A kibeszélőshow © 6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Jóban Rosszban © 9.30 Stahl konyhája 9.45 Kvízló délelőtt 10.25 Teleshop 11.50 Kvízló 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Te szent ég! © 9.50 Az én hazám 10.05 Vezérlő fény © 11.30 Nyári álmok © (fr. kalandfílmsor. - 26/26.) H ifi H 18.30 Híradód) Esti kiadás 19.05 A széf Vetélkedő Sebestyén Balázzsal 20.00 Fókusz © 20.40 Barátok közt © ® (magyar sorozat) Közben: Hírek 21.20 Meseautó © (magyar vígjáték, 2000) ►a 'H 23.20 Házon kívül 23.55 Boszorkák © (angol misztikus sorozat) 1.00 Reflektor© 1.15 Egy rém rendes család © 1.45 Infománia © 2.15 Házon kívül 12.35 Nyakunkon az élet (amerikai vígjáték, 1994) © 14.25 Az ügyosztály © 15.25 Zorro© 16.25 Joshi Bharat © (talkshow) 17.25 Szellemekkel suttogó © (amerikai misztikus sorozat) 18.30 Tények © 19.05 Aktív © 19.45 Jóban Rosszban © 20.20 Hal a tortán © Vendégváró valóságshow 21.25 Sodró lendület © (amerikai vígjáték, 2004) R.: Steven Brill Fsz.: Matthew Price, Matthew Lillard, Seth Green, Dax Shepard, Andrew Hampton 23.20 Csillagkapu © (amerikai sci-fi sorozat) 0.15 Tények este 0.45 Strucc © © Esélyegyenlőségi magazin 1.15 Csillagkapu © (amerikai sci-fi sorozat) 12.20 A fagyos folyó lovasa © (ausztrál kalandfílmsor.) 13.10 Eszem-iszom 13.25 Slovenski utrinki 14.30 Kárpát expressz 14.55 Esély 15.30 Ízlések és fotonok 15.55 Derek, a fenegyerek 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Bolondos ötletek 9.50 Élet-víz 10.10 Srpski ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 16.20 Beugró © 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.40 Egy lépés előre © (spanyol sorozat - 68/8.) 18.35 McLeod lányai © 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Szempont © 21.10 A la carte © 12.15 Záróra 13.00 Érték és mérték 13.25 Segítünk 13.55 Nekem ne lenne hazám? 14.10 Négyszázezer nap 14.40 Vissza a paradicsomba © 15.35 Drága doktor úr © 16.30 Rövid pályás úszó-Eb 5.55 Lety, a csúnya lány 6.55 Jake és a dagi © 7.55 3 fitt perc 8.00 Gyilkos sorok © 9.00 Nash Bridges © (amerikai akciófilm-sorozat) 10.05 Szívek szállodája © 11.05 A nagy házalakítás © 12.05 Monk © (amerikai krimisorozat) 13.10 Halálbiztos diagnózis© 14.15 Gyilkos sorok © 15.20 Szívek szállodája © 16.25 Jó barátok © (amerikai vígjátéksor., ism.) 17.00 Monk - Flúgos nyomozó 5.35 Gazdakör 6.00 Reggel a Dunán 8.05 Police-magazin © 8.35 Élő egyház 9.00 Kotya útja 9.35 A szerkesztőség © 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Duna tér 14.30 Színlap (isiOtlfite) 15.10 Innovella 15.20 Életek bajnokai 15.45 A forradalomtól az Európai Unióig 16.15 Vivát Benyovszky! 18.30 Válaszd a tudást! 19.25 Esti mese 19.30 A kutyák története (angol ism.-terj. film - 2/2.) 20.30 Híradó este. Sport 20.55 Zöld 7-es 21.00 Az éjszaka lánya © (amerikai krimi, 1992)85' Fsz.: Marcy Walker, Olivia D’Abo, Elisabeth Moss 22.30 Retrock 19.00 A nagy házalakítás (otthonteremtő show) © 20.00 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 CSI- Miami helyszínelők © (amerikai krimisorozat) Fsz.: David Caruso, Emily Procter, Rory Cochrane, Adam Rodriquez 17.15 Mese 17.30 Duna tér 17.40 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Doktor Zslvágó © (orosz sorozat - 11/11.) 19.45 Kisenciklopédia 20.00 Békés békétlenek © (magyar dokumentumfilm) 21.45 Híróra 22.10 Csütörtök este 22.45 Kultúrház © 23.00 Eurotaxi 23.30 MTV Hangerő 0.25 Hírek. Időjárás 0.30 Sporthírek 0.40 Magánbeszélgetések 22.45 Záróra 23.35 Nap-nyugta 2.05 Érzékeny ifjúság © (francia sor. - 50/26-27.) 2.55 Mafalda 3.00 Segítünk 3.25 Tévémagiszter 22.05 CSI-A helyszínelők© 23.05 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 0.05 CSI - Miami helyszínelők ismétlés © 1.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisor., ism.) © 22.30 Kikötő programajánló 22.40 Drót © (amerikai sor. - 60/22-23.) 0.35 Kikötő 1.05 Híradó 1.35 Közbeszéd 2.00 Váltó 11.25 Három szökevény amerikai akcióvígjáték 12.35 Nyakunkon az élet amerikai vígjáték II 13.10 Eszem-iszom francia ism .-terjesztő sor. 15.35 Drága doktor úr olasz vígjátéksorozat 20.00 Jó barátok amerikai vígjátéksorozat 9.35 A szerkesztőség cseh sorozat 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00, 10.00,12.00,14.00,16.00,18.00,20.00. 6.00-8.00 „Hatra Morgó” - reggeli informá­ciós magazin, lapszemle, évforduló-, szüle­tésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00-18.00 Ze­nei műsorok, helyi hírek, állásajánlat, prog­ramajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00-Nonstop zene. RADIO ANTRITT» FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: ze­nésmagazin. 12.00-18.00 DélutániTurmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. N-JfOY RARÍo""""^^H FM 98,7MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Éió kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy Light FORTUNA HABI* Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 órá­ig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánság- műsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. REGIO RADIO A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési infor­mációkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00- 19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00­22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00­10.30.20.00- 20.30 horvát műsor, 10.30­12.00. 19.30-20.00 német műsor, 13.00­14.00. 20.30-21.30 szert) műsor. MAGYAR ATV HALOZAT DISCOVERY 11.30 Soroló. 12.00 Hírek. 13.05 Lapzárta. 13.30 Paletta. 14.05 Civil kaszinó. 15.05Ve- títő.Cémaszálon. 16.05 Arcokaliftben. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 17.30 Vonalban. 18.30 Negyedik. 19.00Híradó. 19.30 A magyar be­teg. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.21.35 Lapzárta. 22.05 Sziluett 23.05 BBC-híradó. 10.35 Kulturális iránytű. 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50Többetésszel! 16.25 Forgó­szél. 16.55 Híradó. 7.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 A. Z. ábra. 21.00 Atét 22.00 Dominó. 22.55 Késő esti híradó. 23.05 Világkép. 23.15 700- as klub. 23.50 Többet ésszel! 17.00 Biztonsági zóna. 17.30 Öreg-tavi nagy halászat 18.00 Infománia. 18.30 Házibuli At­tilával és vendégeivel. 19.30 Lisa csakegyvan (57-58.). 20.30 Hírháló. 21.00 Robbanásve­szély (am. akciófilm, 1998). 23.00 Lisa csak egy van (ism.). 24.00 Gyilkos me^zállottság (am. thriller). 2.00 Hírháló. 2.30 Grand prix. 8.00 Gyógyító percek. 9.00 Közvetlen ajánlat 9.45 HölgySzaton (ism.). 11.00 Közvetlen aján­lat 12.00 Híradó. 12.05Tele-jósda. 13.05 Köz­vetlen ajánlat 14.05 Fűben-fában orvosság van. 15.05 Híradó. 15.40 Magyarország nagyí­tó alatt(ism-). 16.45Tele-jósda. 18.00 Jog-há­ló. 18.45 Mesezug 19.30 Esti híradó. 8.45 Amerikai futball. Carolina- Tampa Bay. 11.45 Arany pillanatok. 12.00 Magyar labda­rúgás. Ligakupa, 8. forduló. 13.30 Női kézilab- da-Eb. Középdöntő. 16.00 Női kézilabda-Eb. Középdöntő. 18.00 Női kézilabda-Eb. Közép­döntők (két méikőzés, élő). 22.15 Zuhanyhír­adó. 23.15 Kosáitabda. NBA. 1.15 Mai helyzet 16.45 Loopdidoo. 16.55 Fifi virágoskertje. 17.05 Pat és Stan. 17.10 Thomas, a gőzmoz­dony. 17.20 Bori bari. 17.30 Moby Dick. 17.55 Ripper és barátai. 18.20 Homeland Lovasklub. 18.45 Pat és Stan. 18.50 Mini News. 18.55 Világjáró Grover. 19.00 Mondókák. 19.05Tom, a nagy utazó. 19.25 Vándor varangyok. 12.00 Ujjáépítők. 13.00 Hogyan csinálják? 14.00 Piszkos munkák Peter Schmeichel­tet 15.00 Hogyan készült? 16.00 Piszkos munkák. 17.00 Állítólag... 18.00 Megamo­torok. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Halá­los fogás. 22.00 Bajtársak. 23.00 Ember alkotta csodák. 24.00 A leggonoszabb. I J I 1

Next

/
Thumbnails
Contents