Tolnai Népújság, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-08 / 286. szám
15 2008. DECEMBER 8., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG GYERMEKVILÁG Már az ókori görögök is búvárkodtak elsüllyedt áruért Gondoltad volna, hogy a búvárkodás már jóval időszámításunk előtt is elterjedt volt? Pedig így van. Már a Kr. e. 9. századból is maradt fenn olyan asszír emlék, mely az ember víz alá merülését bizonyítja. Később Nagy Sándor alkalmazott előszeretettel búvárokat, akár hadi céllal is. A Földközi-tenger keleti medencéjének nagy forgalmú kikötőinél külön, szabályozott fizetésű foglalkozássá vált a búvárkodás, hiszen kellettek emberek, akik az elsüllyedt hajók rakományát a felszínre hozták. Természetesen itt még elsősorban a tüdő tűrőképessége volt a döntő, ezért a jövendőbeli merülök edzését már gyermekkorban elkezdték. Próbálkoztak segédeszközökkel is, ám az első valóban használható megoldást csak a 16-17. században sikerült megtalálni. Ekkor kezdték el használni a búvárharangot, amelyben a víz alá eresz- tés után bent szorult a levegő. Ennek továbbfejlesztett, több kamrás változata a' neves csillagász, Edmund Halley nevéhez fűződik. Ő már másfél órát tudott eltölteni 18 méter mélyen a Temze fenekén. A 19. században a Dean-féle, később Siebe által tökéletesített zárt búvárruha jelentett nagy újítást, amely a „szárazföldi összeköttetés” révén, már hosszabb ideig levegőhöz tudta juttatni a merülőket. Ahogy azonban mind mélyebbre ereszkedtek a búvárok újabb problémák vetődtek fel. Ilyen volt a dekompressziós betegség és a nitrogénmámor, amelyeket ki kellett küszöbölni. Sok kísérletezés után végül Jacques-Yves Cousteau kapitány és Émile Gagnan mérnök megalkotta az első igazán jól működő könnyűbúvár-légzőkészüléket, és a sport világszerte elterjedt.« Súlyos felszerelést viseltek Jelek árulkodnak a bajról diabetes A szabályok betartásával teljes értékű élet élhető Gyermekkorban az egyes típusú cukorbetegség könnyen felismerhető, a kettes típus általában a helytelen életmód következménye. Kurz Patrik Magyarországon mintegy háromezer cukorbeteg gyermek él - tudtuk meg dr. Rippl Ilonától, a szekszárdi Balassa János kórház gyermekosztályának főorvosától. Hozzátette, ez a szám az egyes típusú diabetes-betegekre vonatkozik, és előreláthatóan a következő tizenöt évben jelentősen emelkedni is fog. Kétféle cukorbetegséget különböztet meg ugyanis az orvostudomány. Az egyes típusú megbetegedéseket az inzulin hiánya okozza - ez főleg fiatal korban alakul ki -, míg a kettes típusnál az inzulintermelés megvan, viszont nem eléggé hatékony. Ez utóbbi megbetegedés az elmúlt években gyakoribbá vált, amely elsősorban az egészségtelen életmódnak és az elhízásnak tudható be, de a genetikai hajlam megléte is kockázati tényező lehet. A kettes típus nehezebben felismerhető, a becslések szerint Magyarországon minden felismert betegre egy fel nem ismert jut. Az egyes típusú diabetes szembeötlő tünetekkel jelentkezik. A gyermek gyakran iszik és sűrűbben is jár vizelni, előfordulhat, hogy akár éjszaka is felkel, hogy folyadékot vegyen magához, illetve hogy a toalettre menjen. Szintén árulkodó jel lehet a normális táplálkozás mellett történő fogyás, de a gombás gennykeltők okozta nehezen gyógyuló sebek is utalhatnak a bajra. Az orvosnál vér- és vizeletvizsgálattal gyorsan fel lehet állítani a diagnózist, aztán hét-tíz napra a kórházba fektetik a beteget. A vizsgálatok alatt megállapítják, hogy milyen mennyiségű inzulinra van szüksége a szervezetnek, emellett a szülőket is ellátják minden szükséges információval. A cukorbeteg gyermeknek diétáznia is kell, valamint az étkezésben is rendszert kell felállítani. Ezt igazítják ahhoz is, hogy a gyermek sportol-e. Segítségére van a szülőnek, gyermeknek a kalóriatáblázat is, amelyből ki lehet számolni, hogy miRippl Ilona Csapó Árpádot vizsgálja. Rendszeres szűréssel felfedezhető a betegség. Képünk Illusztráció. lyen típusú tápanyagokból mekkora mennyiségre van szüksége a szervezetnek. Dr. Rippl Ilona úgy fogalmazott, hogy a diabetes- diéta az egészséges táplálkozás szabályaihoz hasonlóba zsíros ételek mellőzése és a sok zöldség, gyümölcs fogyasztása tulajdonképpen mindenkinek a hasznára válna. A gyermek így, a szabályok betartása mellett, teljes értékű életet élhet, sportolhat, együtt játszhat a társaival. Sajnos azonban a társadalmi megítélésben akadnak problémák. Az egészségesek közül ugyanis többen elfordulnak a cukorbetegektől, máshogy kezelik őket, holott semmiben sem különböznek a problémamentes társaktól. Előfordult már, hogy valakiről az osztálytársai sem tudták, hogy cukorbeteg, hiszen semmilyen jel nem utalt a betegségére. A családot is érzékenyen érinti, amikor a gyermeknél megállapítják a diabetest. Dr. Rippl Ilona elmondta, ilyenkor megfigyelhető egy gyászreakció, ám a kellő tájékoztatás, a probléma pontos megismerése segít elfogadtatni a szülőkkel a gyermek betegségét. Fontos, hogy ebből a sajnálkozásból a csemete ne kapjon, inkább neki is el kell magyarázni - a korának megfelelően - hogy mit jelent ez a betegség, és hogyan tud vele együtt élni. Az egészséges életmód esélyt ad a megelőzésre A prevenció, vagyis a megelőzés kiemelt szerepet kap különösen a kettes típusú cukorbetegségnél. A védekezést mára méhen belül is el lehet kezdeni, a kismama kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozással védi a magzatot. A csecsemőknél fontos, hogy elkerüljék a túltáplálást, és lehetőleg minél hosszabb ideig ne találkozzon a gyerek tápszerrel. amennyiben a gyermek túlsúlyos, illetve a családban előfordult már cukorbetegség, érdemes tízéves kortól kétévente szűrővizsgálatra vinni. Fontos, hogy a fizikai aktivitást is fokozzák, hiszen ez, amellett, hogy fogyaszt is, a vércukor- szintre is kedvezően hat. ■ Többen elfordulnak a cukorbetegektől. TANMESE A bátor nyúl Meglőtték az oroszlánt. Hatalmas seb tátongott az oldalán. Tudta, hogy me^ fog halni. Óriási erőfeszítéssel még elvonszolta magát a bozótig, de ott össze is esett. Egyetlen kívánsága maradt: nyugodtan meghalni. A nyúl aznap nagy elszántsággal Indult szokásos útjára. „Elegem van abból, hogy mindenki engem tart a leggyávább állatnak az erdőben. Na, majd én megmutatom nekik! Csak kerüljön elém a róka vagy farkas, ellátom a bajukat! Többet senki sem mer majd engem gyávának tartani!” Kihúzta magát, és peckesen lépdelt tovább. És ekkor megpillantott valamit a bozótban.- Egy oroszlán ! - sikoltott fel, és szaladni kezdett. Már szinte pi ezte, ahogy a hatalmas mancsok lesújtanak rá. De nem történt semmi. Visszafordult. „Nicsak. Ez meg sem mozdul.” Közelebb ment hozzá. Az oroszlán már alig lélegzett, rettenetes sérülése teljesen leterítette. A nyúl óvatosan körbejárta, de az oroszlán meg sem moccant, még a szemét sem nyitotta ki. A nyúl egy hirtelen gondolattól vezérelve megrántotta a farkát, majd hátrébb ugrott. Az oroszlán most sem mozdult.- Na mi van, te híres ! Hát már egy nyúllal sem tudsz elbánni? Na hiszen, még hogy az állatok királya! Az önmagától nekibátorodott nyúl felpattant az oroszlán hátára, és onnan hencegett tovább.- Ide mindenki! Most láthatjátok, ki is vagyok én! Én vagyok az erdő igazi királya, én, aki még az oroszlánt is legyőztem! Leugrott a földre, odaszaladt az oroszlán fejéhez és rángatni kezdte a bajszát.- Te gyáva ! - ordította nekivadulva - Hát már meg sem mersz moccani ? Az oroszlán egyszercsak meglendítette a mancsát, és agyonsújtotta a nyujat. Aztán utolsó erejét összeszedve még talpraállt, elbömbölte magát, hogy belereszkettek a fák is, majd holtan esett össze. UoncMu* A setvány éves KoltyVajaillO Kislány J- Jaj, neked is meg volt! En is úgy szerettem! - A sehány éves kislány cím hallatán sok emberből tör ki ez a felkiálltás, hiszen jó néhányon ebből a könyvből szerezték első információikat a születésről. A kiadványban egy kislány meséli el a saját születése történetét, a legkisebbek számára is köny- nyen érthető, és feldolgozható Marie-Claude Monchaux: A sehány éves kislány formában. Mindehhez pedig olyan gyönyörű, már már varázslatos illusztrációk készültek, amelyekre évtizedek múltán is szívesen emlékeznek majd vissza a már felnőtt csemeték. A kiadvány szinte nélkülözhetetlen egy kistestvér születése előtt, de akkor is, ha a szülő szeretné, hogy gyermeke a lehető legszebb formában szerezné meg ismereteit a születésről. Marie-Claude Monchaux: A sehány éves kislány, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Zrt., 2008., 38 oldal. Színező Színezz az , ajándékokért! Most érdemes elővenni a szí- \ \ nes ceruzákat, hiszen ha ki- \'A színezed a mellékelt képeket, értékes ajándékokhoz jut- lU hatsz. Mindössze be kell küldened az alkotásodat a Tolnai Népújság szerkesztőségébe, ahol a legszebb munká- rsf] kát díjakkal jutalmazzuk. CÍM: Tolnai Népújság Szer- V.O » kesztősége, 7100 Szekszárd, V ~> Liszt Ferenc tér 3. V 1 A BORÍTÉKRA ÍRJÁTOK RÁ: Színező. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: december 12. _____________ , v * O *