Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-07 / 260. szám
2008. NOVEMBER 7., PENTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG KORKÉP 5 , i > V ' §", + , -i Balesetelhárítási gyakorlat lesz, de a tervezettnél kevesebb pénzből Paks A tervezettnél jóval kisebb költségvetésből rendezik meg az első teljes körű hazai nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlatot. Az ONER-3-2009 elnevezésű programot 2009 májusában tartják. Az első napon az összes megye védelmi bizottsága közösen modellezi, kinek milyen feladata van baleseti szituációban. Ezt a szakma törzsvezetési gyakorlatnak hívja. A másodikon a teendőket a gyakorlatba is átültetik. A paksi atomerőmű körzetében, Tolna, Bács-Kiskun és Fejér megyében egy feltételezett vészhelyzetben tájékoztatják, kimenekítik és befogadják az érintett lakosságot ■ A tervezett 126 millió helyett 80 millió forint jut a gyakorlatra. A szervező Kormányzati Koordinációs Bizottság úgy döntött, hogy a gazdasági válságra való tekintettel szűkíti a keretet. A tervezett 126 millió helyett 80 millió forintból valósítják meg a programot. A módosított terv elkészült, november végéig kell a bizottságnak jóváhagynia. Magyarországon a paksi atomerőmű működése óta nem volt teljes körű gyakorlat. Legutóbb 2004-ben szimuláltak nukleáris baleseti helyzetet, de akkor csak törzsvezetési gyakorlatot tartottak. ■ V. T. Minden donor, így a három új is adhatott vért cikó Véradást tartottak szerdán Cikón. Walter Józsefné, a Vörös- kereszt helyi szervezetének elnöke elmondta, huszonhatan jelentkeztek donornak, és az orvosi vizsgálatok során valamennyien megfeleltek az előírásoknak. Az elnök hozzátette, sajnos a tervezett negyvenes létszámot nem érték el, viszont örvendetesnek tartja, hogy sok fiatal vett részt a véradáson. Külön kiemelte, hogy a megjelentek közül hárman most adtak életükben először vért. Walter Józsefné azt is elmondta, hogy nem csak helyi lakosok voltak, hanem a környező településekről, Grábócról, Majosról, Mőcsényből és Zom- báról is érkeztek segítő szándékú emberek. ■ H. I. A cserépmadár megszólal leletek A feltáráson nem csak látni, hallani is lehet a bronzkort Cserépedények kerültek elő a bronzkorból Bony- hádnál. A legizgalmasabb lelet egy madár, ami meg is szólal. A rézkor karpereceket adott. Szeri Árpád A bronzkorban is éltek módos emberek. Ezt a Bonyhád határában frissen feltárult lelőhely is igazolja. Az egyik sírban tucatnyi kerámiakorsó utal a rég elporladt tulajdonos vagyoni helyzetére. A másikban mindössze egy-két edény jelzi a másik végletet- Mintegy nyocvan-száz sír lehet ezen a területen - mutat körbe dr. Szabó Géza. A szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum régésze felhívja a figyelmet egy érdekességre.- A temetőben kétfajta temetkezési szokásra találunk példát. Az urnásnál egy nagyobb urnába tették a hamvakat és azokat az edényeket, melyekbe túlvilá- gi útravalóként étel-ital került. Emellett feltártunk olyan sírokat is, amelyekben a hamvakat beszórták a sírgödör aljába, és köré helyezték az edényeket. Ezek az úgynevezett szórt hamvasz- tásos sírok. Mindez arra enged következtetni, hogy az itt élő bronzkori embereknek nem volt egységes hitviláguk. Á bronzkor egyik legszebb időszakában vagyunk. S ez nem üres áradozás. Dr. Szabó Géza egy mívesen kidolgozott ivópoharat emel ki az egyik nyughelyből. A szalagfüles, magas, töl cséres nyakú, arányos, legfeljebb egy deciliter űrtartalmú pohár nem csak | metszett mivolta miatt áraszt kifinomultságot, hanem sajátos díszítése miatt is. Ma sem készülnének szebbek, legalábbis kézi erővel.- Nem feltétlenül vizet ittak belőle - hangzik a régész sokatmondó megjegyzése, ami többek között azt jelentheti, hogy akik tehették, már 3600 évvel ezelőtt is szerettek jól élni. Mert nem kevesebb, mint három és fél évezred messzeségéből adja át ez a kor becses tárgyi emlékeit a mának. Sőt, egy rézkori település is megnyílt a kutatók előtt: ez pedig azt jelenti, hogy az ebből az időszakból felszínre került karperecek hozzávetőlegesen ötezer esztendősek! Dr. Szabó Géza régész mutatja a feltárt, három és fél évezreddel ezelőtti míves kerámiákat A természetesen rézből készült ékszereket dr. Szabó Géza már egy táró- . lódobozból emeli ki. Azután a mellette található kazettából óvatosan kiveszi a feltárás eddigi legféltettebb és legjelentősebb kincsét. Egy rovátkákkal gazdagon díszített cserépmadár lapul a régész kezében. A korszakból már kerültek elő hasonló tárgyak, de ilyen kidolgozott még soha.- Nem gyermekjáték - hangsúlyozza. - Eleink nem voltak buMár a Koszider-idöszakban is ütköztek a kultúrák A középső bronzkor viszonylag nyugodt időszaka volt a Kárpát-medencének. Békés emberek földművelő, állattartó közösségek lakták ezt a környéket. A korszak végén egy új népcsoport vándorolt erre a vidékre, azaz a mai Bonyhád környékére. A halomsíros kultúrát képviselő nép támadása kimozdította lakóhelyéről a többi népcsoportot. Ennek következtében alakult ki az a rendkívül vegyes anyagi és szellemi kultú-' ra, amit a kutatók egy hazai feltárás nyomán Koszider- időszaknak neveznek. ták, ilyen horgas csőrű madarat nem adtak volna a kisgyermekek kezébe. Valószínűleg egy általunk még nem ismert bronzkori kultusz során használhatta valaki. Ezt a feltételezést erősíti meg az is, hogy ez a madár valójában egy csörgő. Talán a ritmust adta valamilyen szertartásnál. Ennek igazolására a régész megrázza a madarat, pontosan úgy, mint egy csörgőt. Áz üreges testben lévő kis kavicsok jellegzetes hangot adnak. Valóban, akár ritmushangszer is lehetett ez a fejlett íz- lésvüágról tanúskodó szárnyas.- Utoljára háromezerhatszáz éve szólalt meg - mondja dr. Szabó Géza, s mlndannyiunkat megérint a hely szelleme. Hiszen nem csak látjuk, hanem halljuk is a bronzkort. Együttműködés és bátorság kell a bántalmazás megelőzéséhez PAKS A lelki problémáktól a fizikai bántalmazásig sok módja lehet a gyermekek veszélyeztetésének. Áz elhanyagolástól az olyan fokú bántalmazásig terjed a skála, amelybe a gyerek akár bele is halhat. Jantnerné dr. Oszvald Ágnes, a regionális Szociális és Gyámhivatal megyei vezetője elmondta, fontos, hogy azok a szervek és személyek, akik kapcsolatba kerülnek a gyerekekkel, jelezzék a problémát, kezdeményezzék a megfelelő eljárást. A szakember egy paksi gyermekvédelmi fórumon beszélt minderről, amelyet az információcsere javítása érdekében szerveztek. - Együttműködéssel és kölcsönös tájékoztatással megelőzhetőek az esetek, amelyek a lapok címlapjára kerülnek - fogalmazott. Elmondta, fontos, hogy ne hunyjanak szemet a gyermekbántalmazás és veszélyeztetés felett. Kisebb gond esetén a gyermekjóléti szolgálathoz, nagyobb fokú veszélyeztetés esetén a gyámhatósághoz kell fordulni. A fórumot dr. Kissné Bujdosó Klára, a paksi kistérséget ellátó gyámhivatal vezetője szervezte azoknak, akik tagjai az úgynevezett veszélyeztetett gyerekeknek segítséget nyújtó jelzőrendszernek. Mint mondta, tapasztalatai szerint a gyermekvédelem szereplői között az információcsere még nem működik megfelelően, azon javítani kellene. ■ T. V. Felújítják Tolnán a köztéri szakrális alkotásokat tolna Több ütemben újítják fel a tolnai köztéri szakrális alkotásokat. Dr. Sümegi Zoltán polgár- mester tájékoztatása szerint az első körbe három szobor került. Tolnán ezek a művek általában homokkőből készültek, és annak a csapadék is, a kipufogó gáz is árt. Az első három szobor közül a Szent Vendelt ábrázoló már elkészült, Nepomuki Szent Jánosé és Szent Sebestyéné pedig várhatóan a jövő év elején kerülhet vissza a talapzatára. Egy keresztet - a kápolna közelében - soron kívül el kellett vinni restaurálásra, mert veszélyesen megdőlt. A napokban az is a helyére került. E munkák összértéke mintegy kétmillió forint lesz. ■ W. G. A Tolnai Népújság lapcsaládjába hirdetését telefonon (74/511-534) faxon (74/511-501) vagy e-mailen ( hird.tolna@axels.hu ) is feladhatja. írja a megrendelőlapra a hirdetés szövegét egy betűt, írásjelet egy kockába (a szavak között egy-egy kockát kérünk kihagyni)! A sorok után írtuk a hirdetés fizetendő díját. A pénzfeladást igazoló szelvényt, valamint a kitöltött és az újságból kivágott megrendelőlapot küldje el címünkre: Tolnai Népújság 7100 Szekszárd. Liszt F. tér 3. (Adószám: 10462933-2-44) 480 Ft 120 Ft 120 Ft Tolnai Népújság Vasárnapi Tolnai. Népújság Gratis« Kérjük. X-szel jelölje azt a lapot, amelyben az apróhirdetését szeretné még megjelentetni. A csekken befizetésre kerülő összeg az Ön által megjelölt kedvezményes megjelentetése^isszecével értendő. Kcrem a lúrdetési lapban hirdetésemet elhelyez.™ □ alkalommal (Lakosság részére 25 szóig ingyenes) . Tolnai Népújság Vasárnapi Tolnai Népújság Grátisz Megjelenés idopontja(i): Fizetési módok: Rózsaszín postai csekken: a hirdetési szelvény csak a befizetési postautalvánnyal együtt érvényes. Internetes átutalással: K&H 10404601-46017376-70070000 bankszámi aszám ra LAKOSSÁGI APROHIRDETES-MEGRENDELOLAP Megrendelem a bejelölt újságban (újságokban) a beírt apróhirdetés megjelentetését (összesen): Feladó neve:........................................................................................................................................... Lakcíme:............................................................................................................................................... Aláírása:.................................................................................................................................................. □ □□□ Ft áron Megjegyzés: □ □ □ Tolnai Népújság 480 Ft ““ Vasárnapi Tolnai Népújság 120 Ft L-J Grátisz 120 Ft Qj . .................................................................................................................................................... ...............- ................................................................................................... Tolnai Népújság 480 Ft Vasárnapi Tolnai Népújság 120 Ft LJ Grátisz 120 Ft | \ ....... ....................................... 480 Ft 120 Ft 120 Ft □ □