Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-06 / 259. szám
2 2008. november 6. PROGRAMOK Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban varjuk Szekszárdon. a Liszt F. tér 3. szám alatt vagy a 74/5il-539-es telefonszámon Rosario Dawson nem „divatból" akar gyereket adoptálni. A Sin City szereplőjét is örökbe fogadták annak idején. Most éppen azért sietne a színésznő, hogy a leendő gyermeke kellő időt tölthessen idősödő mamájával és nagymamájával. Egységes írásbelit írnak a felvételizők Nem tartanak a középiskolák saját írásbeli vizsgát. Amelyik felvételizte! központi feladatsorokat töltet ki. A magyar nyelvi feladatlapok a kreativitást, a matematikai feladatlapok pedig az ismeretek logikus alkalmazását követelik meg a diákoktól a központi középiskolai írásbelin. Nem a felvételizők lexikális tudását, hanem a középiskolában szükséges képességek, készségek meglétét vizsgálják. Horváth Attila, az Oktatási Hivatal regionális igazgatójának tájékoztatása szerint a középiskolai felvételiben a legnagyobb változás az, hogy csak egységes írásbeli lesz, sajátot az intézmények nem tarthatnak. Ez alól a nemzeti, etnikai, kisebbségi oktatásban szereplő középiskolák képeznek kivételt. Ezekben a magyar nyelvi feladatlapok helyett helyben készített, idegen nyelvű szövegértési feladatsort használnak majd. Egyre kevesebben jelentkeznek szakmunkásképzésre. Az oktatási tárca 2007/2008-as kézikönyve szerint míg 1990/1991- es tanévben a középiskolások negyvennégy, addig a múlt tanévben csupán huszonhárom százalékuk. A gimnáziumokban ez az arány huszonnégyről 34,8 százalékra, a szakközépiskolákban harmincháromról negyven- kettőre módosult. Akik nem jutnak be sehova, legvégső esetben az állandó lakhelyük szerinti kötelező felvételt biztosító intézményben folytathatják tanulmányaikat. A KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELIK IDŐPONTJAI Az írásbeli vizsgát szervező középiskolák jegyzékét az Oktatási Hivatal 2008. november 21- ig teszi közzé honlapján ( www.oh.gov.hu ). A vizsgára 2008. december 10-ig kell jelentkezni. Az egységes írásbeli felvételit a 6 és 8 osztályos gimnáziumokba jelentkezőknek 2009. január 23-án délután két órától, a 9. évfolyamra felvételizőknek 2009. január 24-én délelőtt tíz órától tartják. A pótló írásbeli vizsga 2009. január 29-én délután két órakor lesz. Az eredményről a vizsgát szervező középiskola 2009. február 12-ig értesíti a diákokat A felvételi papírokat, azaz a Jelentkezési lapokat és tanulói adatlapokat 2009. február 20-ig kell leadni. KOLPING KATOLIKUS SZAKKÉPZŐ ISKOLA'* \ 7100 Szekszárd, Pázmány tér 4. Telefon/fax: 74/512-130 www.kolping-szekszard.sulinet.hu nyílt napok időpontjai: 2008. december 5. és 2009. január 19. I EFQM í \ / 'V>, .-A' A Szekszárdi Kolping Katolikus Szakképző Iskola a 2009/2010-es tanévre felvételt hirdet: Szakközépiskola: négy évfolyamos (oktatott idegen nyelv: angol, német) 9. osztály 01 kerettanteivre épülő helyi tanterv, közgazdaságtan szakmacsoport Szakiskola 9-10. osztály + OKJ szakma után: 3 év alatt érettségi (Helyi jelentkezési lapon) Szakiskola: (oktatott idegen nyelv: német, angol) 9. osztály (10. osztály után helyi alapvizsga) 02 kerettantervre épülő helyi tanterv, szociális szolgáltatások szakmacsoport 03 kerettantervre épülő helyi tanterv, mezőgazdaság szakmacsoport 04 kerettantervre épülő helyi tanterv, könnyűipar szakmacsoport 05 kerettantervre épülő helyi tanterv, faipar szakmacsoport 06 kerettantervre épülő helyi tanterv, vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport 07 kerettantervre épülő helyi tanterv, élelmiszeripar szakmacsoport 08 10 hónapos, a szakképzést előkészítő oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek megszerzésére, alapfokú iskolai végzettség nélkül (minimum 7. osztály), könnyűipar, mezőgazdaság, faipar szakmacsoport, (belépéshez szükséges a 15. életév) 09 20 hónapos, a szakképzést előkészítő oktatás a szakképzésbe történő bekapcsolódáshoz szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek megszerzésére, alapfokú iskolai végzettség nélkül, könnyűipar, mezőgazdaság, faipar szakmacsoport, (belépéshez szükséges a 15. életév) Speciális szakiskola: (oktatott idegen nyelv: német, angol) 9. osztály 10 kerettantervre épülőhelyi tenleiv könr^^;m«^^a^í#fei^hsratoarai^OTtxMjt>fljes(jijtv<)(ji4i<)((i< Szakképzésre az úi OKJ szerint: ; Speciális szakiskolai tanulók számára-Szakács (3 év) \ 1 éves részképesítések;-Nőiszabó (3 év) • -Gyorséttermi ételeladó-Férfiszabó (3 év) i-Konyhai kisegítő-Szociális gondozó és ápoló (2 év) : -Textiltermek összeállító-Asztalos (bútor, épület) (3 év) ■ i ja ,, , , ... . , . . , .... . ,, „ , . i-Virágkötő, Virágbolt eladó-Virágkötő, berendező «ragbdfi eladó (2 .K^nmnkás, Parkgondozó, Temető kertész -Zöldségtermesztő kertész (2 ev)-Tejtermékgyártó (2 év), gyakorlat a Toliéban, Kollégiumi elhelyezés a város kollégiumaiban lehetséges Érettségi utanj 13-14- évfolyamra; í Az oktatás az iskola 4 telephelyén folyik (Szekszárd,-Pénzügyi, számviteli ügyintéző (1,5 év) : Pázmány tér 2 telephely. Palánk 2 telephely) Sc<>ílünk mindiulHit! Számíthatsz rá |B iztonságos, nyugodt környezetben az FVM DASZK ss Nyílt nap 2008. november 26. | Feltétel:....................................... jKépzésI Idő: 8. osztályos bizonyítvány : 4 év 5 c 9-10. szakiskolai bizonyítvány : 3 év 1 8. osztályos bizonyítvány 2 év ! & Betöltött 16. év lév l 7. osztályos bizonyítvány 1 év E Apponyi Sándor Mt*/ö«»azdasá»i Szakképző Iskola és Kollégium Lengyel a következő továbbtanulási lehetőségeket kínálja az általános iskolai tanulók számára. Várjuk a mezőgazdaság, informatika, vendéglátás és környezetvédelem, vízgazdálkodás szakirány iránt érdeklődő fiatalokat OM: 036410 Szakirány:......................................................................................... Szakközépiskolai képzés:- mezőgazdsági szakirány 31 tagozatkód- informatikai szakirány 32 tagozatkód- környezetvédelem, vízgazdálkodás szakirány 33 tagozatkód Szakközépiskolai: Érettségi vizsgára felkészítő évfolyam _____________ Sz akiskolai képzés:- mezőgazdasági szakirány 34 tagozatkód- vendéglátás-idegenforgalom szakirány 35 tagozatkód- környezetvédelem, vízgazdálkodás szakirány 36 tagozatkód Mezőgazdasági munkás Kerti munkás 1 év ........................t.............>................................... Szak képzést előkészítő 37 tagozatkód További információ és jelentkezés: 7184 Lengyel. Petőfi u. 5. Tel.: 06-74/582-513 Fax: 06-74/482-375 KREÁTOR KFT. MUNKAVÉDELMI TECHNIKUS és INGATLANKÖZVETÍTŐ-ÉRTÉKBECSLŐ TANFOLYAM INDUL 2008 novemberében a KREÁTOR Kft. szervezésében. Cím: 7100 Szekszárd, Holub utca 6. Telefon: 74/311-383, 20/9859-699 Tanulj tovább mesterfokon! Jelentkezési határidő: 2008. november 17. Bemutatkoznak a Pannon Egyetem mesterszakjai (Msc/MA) ;3 2008. november 4. ja Veszprém, Egyetem u. 10. B épület Aula c 0 c A Pannon Egyetem Mérnöki Kar MSc szakjai: c a- anyagmérnök 'S- mechatronikai mérnök varrni* 3 ,n- környezetmérnök (magyar és angol) 4* s- környezettudomány (magyar és angol) Mr J rjm- környezettan tanár BT. ( jJJH- vegyész A) eu vegyészmérnök ^^^^^81452* X! TE OLdalad, TE OLvasod. TE0L.hu A TOLNA MEGYEI ONLINE- friss hírek- teol-lány- bulifotók- online interjúk- képgalériák TŐLÜNK MINDENT MEGTUDHAT! www.teol.hu FONTOSABB TELEF0NSZÁM0K SEGÉLYHÍVÓ: 112 MENTŐK: 104 RENDŐRSÉG: 107 TŰZOLTÓK: 105 MÁV INFORMÁCIÓ 74/311-953 VOLÁN INFORMÁCIÓ 74/528-899 E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZRT. Telefonos ügyfélszolgálat: (40) 545-545 Hibabejelentés, a beszélgetés hangrögzítésre kerül: (80) 20-50-20 Szekszárdi telephely, Keselyűsi út 2. 74/505- 700 ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSI HIVATAL (APEH) Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága, Tolna megyei központi ügyfélszolgálat Szekszárd, Arany J. u. 5-11. 06-40/42-42-42 BABITS MIHÁLY MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS GYERMEKEK HÁZA Szekszárd, Szent István tér 10. 74/529-610 PANORÁMA MOZI Szekszárd, Szent István tér 10. 74/529-619 E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ ZRT. Szekszárd, Széchenyi u. 41. Hibabejelentés: (80) 42-42-42 MAGYAR AUTÓKLUB MŰSZAKI ÁLLOMÁS Szekszárd, Tolnai L. u. 2. 74/315-630 TARR KFT. Kábeltévé-szolgá Itatás. Szekszárd, Táncsics u. 2. Telefon: 74/416-000 TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZA Szekszárd, Béri B. Á. u. 5/7. 74/501-500 TOLNA MEGYEI IGAZSÁGÜGYI HIVATAL jogi segítségnyújtó szolgálata és áldozatvédelmi szolgálat 74/529-287 PROGRAMOK PÉNTEKTŐL PÉNTEKIG Szekszárd JUBILEUM Művészetek Háza, november 8.: A Szekszárdi Tűzoltóság 135 éves jubileumi ünnepsége 10. Dunaföldvár mozi November 7.: Star Wars: A kiónok háborúja (amerikai animációs fűm) 19. November 8: Trópusi vihar (amerikai vígjáték) 19. November 14: Utazás a Föld középpontja felé (amerikai film) 19. MÄRTON-NAP Várudvar, november 8.: játszóház, kóstolók, táncház a Szedte- vette Zenekarral és az Ördögszekér táncosaival 15. ZENÉS JÁTÉK Művelődési központ, november 13: Párizs ege alatt az ég. Zenés játék Edith Piai életéről a Bartók kamaraszínház előadásában. Az előadás alkotói és szereplői: Csadi Zoltán, Lapis Erika, Gasparik Gábor, Polgár Lilla. Közreműködik: Tótin Katalin (zongora) és Mészáros Melinda (harmonika) 19. Paks MOZI November 7: Trópusi vihar (amerikai vígjáték) 19. November 12: Star Wars: A kiónok háborúja (amerikai animációs film) 19. November 14: A meztelen dobos (amerikai vígjáték) 19. SZÍNHÁZ Művelődési központ, november 6: a Móricz-bérlet 1. előadása. Molnár Ferenc: Az üvegcipő - vígjáték három felvonásban - Forrás Színházi Műhely, Győr GYERMEKSZÍNHÁZ Művelődési központ, november 10: a Gyermek-bérlet 1. előadása. Az égig érő fa - bábelőadás élő szereplőkkel - Márkus Színház, Pécs 10.14. MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA Művelődési központ, november 10: A népzenekutatás mint tudomány. Előadás, népzene, néptánc. Közreműködnek: Kosnás Árpád néptáncoktató és a Szaggató zenekar 18. FILMKLUB Művelődési központ olvasóterem, november 12: Fellini: Országúton 18. Dunakömlőd KÉZMŰVES PROGRAM Faluház, november 7: „TÖK” jó buli 17 November 13: varjú-báb készítés 16.45. Négy komédia KÖNYVAJÁNLÓ: CARLO GOLDONI A patikus Előny-e, hátrány-e, ha a színpadi szerző előre gyártott elemekkel dolgozik? Az olasz komédiának kezdettől fogva volt néhány kötelező figurája. A szemfüles cseléd, az együgyű vagy agyafúrt szolga, aki hol a gazdáját ejti át, hol a gazdájára fenekedőket. A nézőknek ismerős bohócok. A színész adott nekik lelket. Szöveget is, mert Goldoni előtt az nem volt megírva. A velencei Carlo Goldoni (1707- 1793), az olasz vígjáték megteremtője tudott. Tudta, mi kell a közönségnek, de tudta azt is, hogy mi kell neki. Micsoda helyzeteket, micsoda alakokat talált ki! A bogaras régiséggyűjtő mellé két nagyszerű nőfigurát állít: az egyik a fedezetlen előkelőség megszállottja, a másik a vagyona biztonságában a maga igazáért, de a rangért, a házi hatalomért is küzdő menyecske. A betegséget színlelő szerelmes kisasszony sok akkori színdarabból ismerős, de mellette ott vannak a szélhámos, tudálékos kocadoktorok, hátuk mögött meg az újságjaiba temetkező, pletykákra, szenzációkra éhes, a gyógyászattal aligalig törődő patikus. Kötetünk - Magyarősi Gizella fordításában - három, könyvalakban magyarul még meg nem jelent komédiát (A szmirnai impresszárió, A patikus, A régiséggyűjtő családja) tartalmaz a híres Bugri- sok mellett. Carlo Goldoni: A patikus - Négy komédia, Európa Könyvkiadó. AJÁNLÓ: MOZI A meztelen dobos Rock ’n’ Roll! Van, ami tényleg örök és elpusztíthatatlan: Fish (Rainn Wilson) isteni dobos, szent extázissal veri a bőröket, számára a hangos, vad zene, a bőrnadrág és a reflektorfény jelenti a minden- séget. Meg a hírnév, amelynek a küszöbén áll. És ott is marad. Bandája, a Vesuvius még a hetvenes évek végén kirúgta, azután rögtön befutott, és azóta is világhírű. Fish nem árulja el álmait, viszont egy telefonos ügyfélszolgálatnál melózik, és senki sem hiszi el neki, hogy egykor a sztárok társa volt. Csak húsz évet kell így kibírnia: gimis unokaöccse garázszenekara kénytelen lemondani élete első fellépését, mert a dobosukat szobafogságra ítélte az anyja: ő beugrik, megmenti, aztán tönkre is teszi a show-t, de boldog. A három tehetséges kamasz, meg a kissé pocakos és nagyon izzadós exrocker különös szövetséget^ köt: együtt vágnak neki a rock- zenész-karriernek. A meztelen dobos, színes, feliratos, amerikai vígjáték, rendező: Peter Cattaneo, szereplők: Rainn Wilson, Christina Applegate, Paks. « * 4