Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság 2008-11-02 / 44. szám

9 2008. NOVEMBER 2., VASÁRNAP XI. ÉVFOLYAM. 44. SZÁM A brazilt szeretik, ám a brit esélyesebb forma-1 Ma este eldől: Lewis Hamilton vagy Felipe Mássá nyeri-e a világbajnokságot Lewis Hamilton ünnepelni készül Este nyolc előtt néhány perccel Sao Paulóban véget ér a 2008-as világ- bajnokság. Lewis Hamilton hét ponttal vezet Felipe Mássá előtt. Dénes Tamás Ha a britet koronázzák meg, ő lesz a Forma-1 valaha volt legfiatalabb világbajnoka, egyben az első brit 1996 óta. Ha elbukik - ahogy elbukott tavaly is -, Felipe Massának olyan ada­tik meg, ami a száguldó cirkusz első idényé­nek vége, 1950 óta soha senkinek: ha­zai közönsége előtt nyerheti meg a világ- bajnoki címet. „Teljesen világos, hogy a hétpontos előny birtokában Lewisnak óriási esélye van a vi­lágbajnoki címre” - mondja David Coulthard, a me­zőny másik brit versenyzője, aki számára a mai a 246., s egyben az utolsó futam lesz. Azon keve­sek közé tartozik, aki nem hangsú­lyozza, hogy sokkal jobban örülne Mássá elsőségének, ám azt ő sem rejti véka alá, hogy sze­rinte a brazil érde­melné meg inkább a címet. „Szerintem Felipe a legtöbbet fejlődött pilótája az idei szezonnak. Ed­dig is tudtuk róla, hogy gyors, de immár bebizonyította, hogy világklasszis. Pazarul manőve­rezett nehéz szituációkban is, gondoljunk csak a Magyar Nagy­díjra” - tette hozzá. Avb-pontverseny A konstruktőrök 1. Hamilton McLaren-M. 94 pont 1. Ferrari 156 pont 2. Mássá Ferrari 87 pont 2. McLaren-Mercedes 145 pont 3. Kubica BMW Sauber 75 pont 3. BMW Sauber 135 pont 4. Räikkönen Ferrari 69 pont 4. Renault 72 pont 5. Heidfeld BMW Sauber 60 pont 5. Toyota 52 pont 6. Alonso Renault 53 pont 6. Tora Rosso-Ferrari 34 pont ra (Isztambul mellett) a Sao Pauló-i a leginkább kedvező pá­lya: tavalyelőtt nyert, tavaly máso­dik lett a brazil közönség előtt, maga elé engedve csapattársát, a világbajnoki címet nyerő Kimi Räikkönent Ezért (is) hangoztatja a finn, hogy ma, magyar idő szerint hat órától, minden erejével segíti majd Massát. A Ferrari és a McLaren piló­tája között dől el a titulus - ez a két csapat adta eddig a leg­több világbajnokot. Az olasz Scuderia tizenötöt, a McLaren tizenegyet. Az utóbbi években fordult a kocka: a McLaren verseny­zője legutóbb 1999-ben lett vi­lágbajnok (Mika Häkkinen), az­óta ferraris hat­szor nyert. Öt­ször Michael Schumacher, legutóbb pedig Kimi Räikkönen. Felipe Mássá megnyerte j. |gf a szombati ” edzést Felvették az osztrák ritmust jégkorong Az Álba Volán idén a liga meglepetéscsapata Uj gyógyír a negyven év felettiek ízületi gondjaira Ötször egymás után lettek ma­gyar bajnokok, majd tavaly ta­vasszal kérvényezték felvételü­ket az EBEL-be, a nyugati szom­széd jégkorongligájába. A pont- vadászaton hét osztrák, vala­mint két szlovén alakulat mel­lett szerepel az Álba Volán. Ősz­szel remekül.- Amikor tavaly szeptember­ben kikorcsolyáztunk a jégre Innsbruckban, bár ott ültem a lelátón, s láttam a játékosaimat, mégis alig hittem, hogy ez bekö­vetkezett. Előzőleg nem sok oszt­rák mérkőzést láttam, tehát vi­szonyítási alapom nem igazán volt, hová is csöppentünk. Azt tudtuk, hogy a magyar bajnok­ságnál erősebb lesz, de azt nem gondoltam, hogy nagyságren­dekkel gyorsabb a játék, több az ütközés, a kanadai sztárokkal megtűzdelt ellenfelek a játék minden elemében fólénk nőnek - mondja idősb Ocskay Gábor, a fehérváriak szakosztály-igaz­gatója. Nyáron tizenhárom játékos távozott, az igazgató szerint az újak remekül illeszkedtek be, a két nemrégiben elküldött finn próbajátékos kivételével a légió­Palkovics Krisztián okkal örül sok ezúttal hozzák magukat, mi­ként az újonnan szerződtetett magyar hokisokra sem lehet pa­nasz. Külön kiemeli Szuper Le­ventét, aki parádézik a kapu­ban. A válogatott másik hálóőre, az EBEL tavalyi középső szaka­szában már többször bizonyító Hetényi Zoltán is remekelt. A kapuban tehát nincs gond, mint ahogy a védelemben és a A csapat erősebb, mint az anyagi bázis ocskay nem titkolja, hogy bár a csapat erős, az anyagi bázis nem igazán. A költségvetésük 350 millió forint, jelenleg mint­egy hetvenmillió lóg a levegő­ben. Attól nem fél, hogy a sze­zont nem tudják befejezni, de igazán akkor aludna nyugod­tan, ha garanciái lennének a hiányzó 200-250 ezer euróra. jöttek ugyan új támogatók nem is kevesen, de Álba Volán melletti névadó szponzort a si­kerek ellenére sem sikerült még találniuk. „Minden hó­napot túl kell élnünk. ígéreteink vannak cégektől, de sajnos telje­sítetlen, lejárt tartozásaink is. Amit ígérünk, ha csúszással is, de mindig betartjuk. ” csatársorban sem. A szezon egy- harmada ment el, a fehérváriak a mezőny első felében tanyáz­nak, s reményeik szerint ez így lesz a folytatásban is.- Remekül kezdtünk, az első négy meccsünket 3:2-re nyer­tük, később szenvedtünk ugyan vereségeket, de a gárda azóta is masszív. A célunk a rájátszásba kerülés, tehát a nyolc között sze­retnénk zárni az alapszakaszt. Ez azt jelenti, hogy két gárdát kell megelőznünk, erre minden esélyünk megvan. Az utóbbi meccseken voltak hiányzóink, kulcsembereink, fontos légió­saink dőltek ki a sorból, de min­dig akadt valaki, aki a hátára vette a csapatot. Amerikai edzőnk, a korábban NHL-es gár­dáknál is bizonyító Ted Sátor re­mekül bánik a játékosokkal, s jó döntéseket hoz a mérkőzések legfontosabb pillanataiban. Ki­élezett a bajnokság, bárki meg­verhet bárkit, mi a bajnok­esélyes Jesenice kivételével mindenkit legyőztünk legalább egyszer, ellene kétszer végez­tünk döntetlenre, csak a bünte­tőpárbajban maradtunk alul. ■ D.T. Az állás 1. Jesenice 18 72-59 25 2. Vienna 18 70-57 25 3. RB Salzburg 18 66-50 23 4. Klagenfurt 18 73-54 22 5. Villach 18 62-47 22 6. Alba Volán 18 47-50 21 7. Linz 18 50-52 19 8. Graz 18 38-60 14 9. Innsbruck 18 42-65 13 10. Ljubljana 18 41-67 13 (KÖVETKEZŐ FORDULÓ: NOV. 11.) Hazánkban egy-másfél millió ember életét keserítik meg kü­lönféle izom- és ízületi panaszok. A 40 év feletti lakosság mintegy 32 százaléka küszködik ilyen problémákkal. Az ízületi nehéz­ségek jellegzetes tünete az ízüle­tek mozgásképességének csök­kenése, fájdalom, gyulladás, ko­pás. Egy új magyar találmány jelentős enyhülést ígér a beteg­ségben érintetteknek. Vajda Zsolt kutatási vezető el­mondta: hatéves fejlesztés ered­ményeképp sikerült előállítani egy összetett hatású, koncent­rált, de természetes hatóanyagot. Ezzel sikeresen kezelhetők az izom- és ízületi fájdalmak és a gyulladások is. A hatóanyag már az első használat után eredmé­nyes. A fájdalmakat erősen csök­kenti vagy teljesen meg is szün­tetheti. Különféle ízületi sérülé­seknél a gyógyulási időt 45-55 százalékkal is lerövidítheti. A speciális találmány össze­tétele révén kifejezetten a negy­ven év feletti korosztály moz­gásszervi problémáinak meg­oldásában segít A terméket ön most ingyen ki­próbálhatja! Ehhez egy megcím­zett, felbélyegzett válaszboríté­kot kell küldenie az alábbi pos­tacímre: ▲ NATUR ARKÁNUM KFT. 7406 KAPOSVÁR, PF. 28 http://WWW.IZULET40FELETT.HU/VR www.hff.hu Á (06 1) 413 6452 i ■ < Miért várna jövő őszig a továbbtanulással? Jelentkezzen februárban induló, levelező képzéseinkre!-,j> Gazdálkodási és menedzsment alapszak (6+t félévi Logisztika, Környezetmenedzsment, EU-s gazda­sági kapcsolatok szakirányokkal Turizmus-vendéglátás alapszak (6+1 félév) TDM (Turizmus Desztináció Menedzsment), Egészségturizmus, Kongresszus- és rendezvény- szervezés szakirányokkal Jelentkezési határidő: 2008. november 15. Arch nyerte a Red Bull sorozatát műrepülés A kvalifikáció­ban aratott diadalával eldőlt, hogy a szezonzáró perth-i futam eredményétől függet­lenül az osztrák Hannes Arch nyerte meg a Red Bull Air Race gyorsasági műre­pülős világbajnoki sorozatot. A 2005 óta zajló versengés első európai győztese a leg­gyorsabb selejtezősként már nem végezhet a nyolcadik helynél hátrább a vasárnapi viadalon, aza; nndenkép- pen szerez egy pontot, így már nem lehet utolérni az összetettben. A 12 fős me­zőny magyar tagja, Besenyei Péter az ötödik helyről várja az idényzáró futamot. Hasim Rahman vár Vlagyimir Klicskóra ökölvívás A sérült Alek- szandr Povetkin helyett Ha­sim Rahman lesz Vlagyimir Klicskónak, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehéz­súlyú ukrán világbajnoká­nak az ellenfele a december 13-i címvédő mérkőzésen. Berlusconi garanciát adottavb-rendezésre KOSÁRLABDA Silvio Berius- coni olasz miniszterelnök személyesen vállalt garan­ciát a 2014-es férfi kosárlab­da-világbajnokság szín­vonalas megrendezésére. A kormányfő római hiva­talában fogadta a FIBA delegációját, amely végig­járja az öt jelentkező ország helyszíneit. * t 1 I t Az Interlagosban akkreditált sajtó szerint Mássá tűnik nyugod- tabbnak, Hamilton idegesen vi­selkedett. Mind­azonáltal a brit sze­rint neki nincs vesz­tenivalója, csak a ve- télytársának, hiszen Felipe versenyez ha­zai pályán (legalább hetvenezer brazil előtt), s tőle várják a honfitársai, hogy Ayrton Senna öröké­be lépve ló év után ismét brazil legyen a világbajnok. Nem erősíti Mássá reményeit, hogy 59 szezon alatt mindössze kilencszer nem az a pilóta nyerte a világbajnoki cí­met, aki az utolsó futam előtt ve­zetett. Ugyanakkor Mássá számá­■ Hamilton lesz a világbajnok, kivéve, ha ... Mássá nyeri a futamot, s ő ötödiknél hátrább végez. ... Mássá máso­dik lesz, s ő hetediknél hát­rább végez.

Next

/
Thumbnails
Contents