Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-05 / 258. szám
5 2008. NOVEMBER 5., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP Estbeszédek paksi hírességekkel kicsit másként PAKS Az Életfa Kulturális Egyesület új sorozatot indít útjára Pakson, a Café42-ben. Háromhetente más és más híres, paksi, illetve környékbeli közéleti személyekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők kicsit másként. - Célunk, hogy vendégünket ne csak munkásságáról, hírességének mivoltáról kérdezgessük, hanem mindennapjairól, emlékeiről, kedvenceiről és mindarról, amiről szívesen mesél - árulta el Lampert Marianna titkár. Hozzátette, kiderülhet, mi a vendég kedvenc zenéje, költeménye, tud-e muzsikálni, vagy mit olvas szívesen. Lesz, aki nem csak mesél magáról, hanem zenél, vagy éppen kiállít. A házigazda szerepét magára öltő Tóth Judit első vendége november 8-án, szombaton 18 órakor Péger József lesz. Az Estbeszéd elnevezésű sorozatban írók, költők, intézményvezetők, kézművesek, mesterek, politikusok, orvosok, nyugdíjasok, tanulók, zenészek, pedagógusok, sportolók, életművészek mutatkoznak be. ■ V. T. Egyszerre három településen is megújul az óvoda gyönk Kilencmillió Forintot nyert a Gyönki Óvodatársulás az Önkormányzati Minisztérium által kiírt pályázaton. Az összeget intézmények felújítására fordítják. A társulás 2007 óta három település óvodáját, összesen tíz csoporttal tartja fenn. Egy van Mucsiban, hat Hőgyészen és három Gyönkön. A forrásból egy csoportra 900 ezer forint jut, és minden település ötszázalékos önerőt biztosít saját részként. A támogatásból Mucsiban az udvaron egy felülről fedett, négy oldalról nyitott pavilont építenek. Hőgyészen a közel 3,6 millió forintot a nyílászárók, valamint a padlóburkolat cseréjére fordítják. Gyönkön a közel 2, 7 millióból szintén a nyílászárókat cserélik ki - tájékoztatott Fekete József, polgármester. A társulás tagjai, a tervek szerint, kedden írják alá a támogatási szerződést, és ezután választják ki a kivitelezőket. ■ G. N. Sükösdi Jánosné és Pusztai Lajosné halottak napján értesült arról, hogy házuk nagyvízi mederben fekszik, ezért csökken azok értéke A hatósággal birkóznak fellebbeznek Az árvíz nem, az új szabály kisemmizi őket Nagyvízi mederbe sorolt a vízügyi hatóság nyolcvankét bátai házat. A tulajdonosok közül többen is felháborodtak, mivel egy tollvonással kisem- mizték őket. Budavári Kata Itt az Alszögön sosem kellett tartanunk a folyótól, az '56-os jeges árvíz idején a mi házunkba menekítették az embereket - állítja Sükösdi Jánosné. A bátai asz- szony szomszédja Pusztai Lajosné legalább annyira fel van háborodva a döntés miatt. Állítják, a Duna hullámai sosem nyaldosták a falakat, de még csak az udvarba sem folyt be a víz, mégis egy kormányrendelet alapján mindkettejük házát és telkét nagyvízi mederbe sorolta be a Kö- zép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Ez az ingatlanok tulajdoni lapján pedig széljegyzetként szerepel. A döntés értelmében a tulajdonosok semmilyen állami támogatásra nem pályázhatnak, az átlagosnál kedvezőtlenebb feltételekkel vehetnek fel hitelt, és az ingatlanuk értéke a felére csökkent. - 1993 óta tehermentes házam, most meg ha akarnám sem tudnám eladni. Mit hagyok így a gyerekeimre, adósságot? - Kérdezi kétségbeesve Pusztai Lajosné. Sükösdi Jánosné ehhez azt is hozzáteszi, hogy a legtöbb érintett ház egy élet munkája. - Nem hiszem, hogy egy tollvonással ki- semmizni valakit jogszerű eljárás. Azt meg különösen felháborítónak tartom, hogy az önkormányzat ebben az eljárásában nem a mi érdekeinket képviselte, és nem tájékoztattak erről a döntésről, holott tudtak róla - mondta emelt hangon az asszony. Huszárné Lukács Rozália vendégháza szintén a nyolcvankét ingatlan egyike. Már a múlt szerdai képviselő-testületi ülésen hangot adott nemtetszésének. Egy levelet is átnyújtott a település vezetőinek, amelyben többek között azt írja, hogy október 25- én véletlenszerűen jutott tudomására a besorolás. Szerinte az önkormányzat kétszer tizenöt nap fellebbezési időtől fosztotta meg őket azzal, hogy csupán a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján értesítette az érintetteket. - Jelentős számú érdekeltről van szó, így az értesítés helyben szokásos módja azt jelenti, hogy például a havonta megjelenő helyi lapban tájékoztatni kellett volna minket már a szándékról is. A község vezetése ugyanis erről már áprilisban tudomást szerzett. Amennyiben nem tudunk változtatni hátrányos helyzetünkön, polgári peres eljárás keretében téríttetjük meg a kárunkat az önkormányzattal - közölte. Lukácsné Huszár Rozália nem mellesleg vízügyi mérnökként dolgozott több évig. Az alszögi részt körbejárva azonban a laikusnak is feltűnik a hatalmas szintkülönbség, illetve az, hogy ez a falu egyik legmagasabb pontja. Sziebert György polgármester abban egyetért az ingatlantulajdonosokkal, hogy a telkek egy része, több mint húsz ház, indokolatlanul került nagyvízi medri besorolásba. Mint arról beszámoltunk, múlt szerdán a képviselő- testület úgy döntött: fellebbez a vízügyi hatóság döntése ellen. - Előzetes tájékozódásom alapján úgy tűnik, van remény arra, hogy ez a huszonegynéhány ház kikeSoha nem kértek és nem kaptak árvízi segélyt A nagyvízi mboret egy település esetében a mértékadó, azaz a legmagasabb árvízszint figyelembevételével jelöli ki a vízügyi hatóság. Huszárné Lukács Rozália elmondta, az ingatlantulajdonosok rendelkeztek építési engedéllyel, azaz nem szabálytalankodtak. Ráadásul sem ő sem Sükösdi Jánosék vagy Pusztai Lajosnéék nem kértek, és nem is kaptak segélyt egyetlen árvt után sem, ugyanis a vízzel egyiküknek sem gyűlt meg a baja. rüljön ebből a besorolásból - mondta a polgármester. Az viszont nem igaz, hogy szabálytalanul vagy etikátlanul jártunk volna el. Szintén szerdán dr. Bonnyai Réka jegyző tájékoztatta a testületi ülésen megjelent bátaiakat, hogy törvényi kötelezettségünknek tettünk eleget akkor, amikor hirdetményként ismertettük a hatóság döntését - mondta a polgármester. A látássérült diákok diktafonra pályázhatnak Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány digitális diktafonokat adományoz az általános iskolák 7. és 8. osztályaiban integráltan tanuló, valamint a közép- és felsőoktatási intézmények nappali, esti és levelező tagozatán tanulmányokat folytató látássérült diákoknak. A pályázati felhívás és az adatlap letölthető az alapítvány honlapjáról - www.infoalap.hu -, vagy pedig’ személyesen átvehető a Vakok és Gyengénlátók Tolna megyei Egyesületének irodájában, Szek- szárdon, a Hunyadi utca 4. szám alatt. A pályázatot november hétig, péntekig kell leadni. ■ K. P. Már rendőrkézen a szőlőhegyi pincefeltörők dombóvár Azonosította a Dombóvári Rendőrkapitányság a tavalyi szőlőhegyi pincefeltörések elkövetőit, erről számolt be tegnap este Stróbl János, a bűnügyi osztály vezetője. A tettesek kercseligetiek, somogyvámo- siak és görgetegiek voltak. Nem csak Dombóváron, de a közeli Jágónakon és a Balaton déli részén is követtek el bűncselekményeket. A rendőrség elmondása szerint, a túl sok használaton kívüli földes út megkönnyíti az idegenek észrevétlen közlekedését. Fontos, hogy a gazdák ne idegen napszámosokkal dolgoztassanak, és amikor kint járnak, ellenőrizzék szomszédaik birtokát is. Tavaly ilyenkor indult az a program, amelynek köszönhetően tavaszra már lényegesen csökkent a pincefeltörések és a besurranó lopások száma. A rendőrség munkáját, a közterület felügyelők, a polgárőrség és a mezőőrök segítették. Ők járőröztek az önkormányzat terepjárójával a présházak között, így igyekeztek kiszűrni az idegeneket. A közbiztonság javulását a térfigyelő kamerák felszerelése is segítette. Mivel hamarosan kezdődik a veszélyeztetett időszak, a rendőrség felhívta a gazdák figyelmét arra, hogy bármi gyanúsat észlelnek, hívják a központi számukat. Minden információ hasznos lehet. ■ K. K. I. Gerjedi BÖCŐ Horgászverseny néven rendeztek halfogó bajnokságot a településen. Mint azt Máté Dénes polgármester elmondta, a helyi lelkes horgászok Oláh László vezetésével és az önkormányzat támogatásával szervezték meg a versenyt, amelyen több mint harmincán vettek részt, közöttük 11 gyermek. A gyerekek versenyében Makovinyi Dorottya, Kövesi Bence és Oláh Péter a sorrend, a felnőtteknél Héricz János, Mezősi Róbert és Reit Gyula lett a legjobb. Vizsgálják a felelősséget bűneset Megverték, hat nappal később belehalt BOGYiszLó Előzetes letartóztatásba helyezte a Tolna Megyei Főügyészség indítványára a szekszárdi nyomozási bíró azt a férfit és nőt, akik a kocsma közelében október 9-én megvertek egy férfit. Tizenötezer forintját és tárgyait elvették, tájékoztatott dr. Ökrös Magdolna, a főügyészség szóvivője. A megvert férfi október 15- én, mint kiderült, lépszakadásból következő heveny has űri vérzésben, életét veszítette. Kertjében találtak rá holtan. Az előzetes letartóztatásba helyezettek ellen rablás és halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárás. A férfi gyanúsított tizenhat, a nő pedig ötször volt büntetve. Kérdésünkre válaszolva a szóvivő elmondta, hogy a sértett szomszédja a rablást követően tett feljelentést, de ezt a rendőrség elutasította. Október 10-én tett feljelentést a sértett ismerőse, mondta Máté ■ A sértett nem volt hajlandó kórházba menni. Dezső, a megyei főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. A helyszínre érkező rendőröknek azonban a megvert férfi nem tudta összefüggően előadni a történteket, ellentmondásokba keveredett Értéktárgyait megtalálták a kocsmában. Mint később kiderült, éppen a gyanúsítottak adták le azokat. A sértettet megvizsgálta az orvos, de nem tudta eldönteni, hogy a sérülései elesésből, vagy bántalmazásból származ- nak-e. Mentőt is hívtak hozzá, de nem volt hajlandó bemenni a kórházba. Ezek után a szekszárdi rendőrkapitányság megalapozatlannak találta, ezért elutasította a feljelentést. Ez formailag jogszerűnek mondható, de tekintettel a sértett halálára, a megyei rendőrfőkapitányság teljes körű vizsgálatot rendelt. Elsősorban a már most is látszó szakmai tanulságok levonására, az esetleges eljárási hiányosságok kiderítésére, valamint a személyi felelősség megállapítására, tette hozzá Daubner Gabriella, a megyei főkapitányság osztályvezetője. ■ 1.1.