Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-29 / 279. szám

2008. NOVEMBER 29., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG KORKÉP ÜSS® BSHSHBMÖBSBBI föBßggggg IBBfiBBSt $ | iiiiiiMiiin 5 510,42 Ft/kg Az Üj Színházba készül a mórágyi néptánccsoport MÓRÁGY Fővárosi szereplésre ké­szül a Mórágyi Német Nemzetisé­gi Néptánc Együttes. A kulturális egyesületként működő civil szer­vezet elnöke, Donáth Csaba arról számol be, hogy egymást érik a fellépéseik. November 9-én arany minősítést szereztek Bony- hádon, a német nemzetiségi együttesek versenyén. November 23-án Veszprémben vettek részt egy gálaműsoron, amelyre az idei arany minősítésű együtteseket hívták meg az egész országból. Legközelebb a pesti Új Szín­házban lépnek nagyobb közön­ség elé. Oda egy korábbi - tava­szi - kapuvári fellépésük után kaptak meghívást. Január 11-én mutatkozhatnak be. ■ W. G. Százmilliónál is több a bírság siető sofőröknek tolna megye Közel háromezer technikai felvételt rögzítettek a rendőrök május 1. és november 27-e között Tolnában a főutak mel­lett és a településeken az objektív felelősség jegyében. Az ellenőrzé­seknek köszönhető, hogy összes­ségében kevesebb lett megyénk­ben a múlt évihez képest a gyors­hajtás, a személyi sérüléssel járó baleset, illetve haláleset - mond­ta dr. Szecsei Zsolt, a megyei rend­őr-főkapitányság osztályvezetője. A 2931 felvétel után 103 mil­lió 740 ezer forint a közigazgatá­si bírság. A többséget, 2621 au­tóst sebességtúllépés miatt bír­ságoltak meg, míg 303 a tilos táblánál várakozott, 7 pedig a be­hajtási tilalmat nem vette figye­lembe. Meghökkentő szabályta­lanságot Tolna megyében nem követtek el az autósok november 27-ig. Május 1-jétől az objektív felelősség jegyében kiszabott szabálysértési bírság meghalad­ja a 103 millió forintot, amelyből eddig 50 millió 190 ezret fizettek be a szabálytalankodó autósok - mondta dr. Szecsei Zsolt. ■ I. M. Kóstolgathatják Kínát a völgységi gyermekcsoportok bonyhád Múzeumba várják a gyerekeket. Nemcsak egyszerű tárlatlátogatásról van szó, ha­nem Kína alaposabb megisme­réséről. Dr. Szőts Zoltán, a Völgy­ségi Múzeum igazgatója ajánlot­ta a bonyhádi iskoláknak az új­szerű lehetőséget. Már 3-4 osz­tály élt is vele. Kínai kiállításuk októberben nyílt, és február vé­géig tekinthető meg. Az anyag egy személyes kap­csolatnak köszönhetően került Bonyhádra. Egy helyi természet- védelmi szakember, Tóth István Zsolt ismerkedett meg - alapít­ványi gyermekprogramok szer­vezésekor - Kína magyarorszá­gi nagykövetségének kulturális attaséjával, Liu Ven Qinggel. Az attasé 40 iparművészeti tárgyat adott át a Völgységi Múzeum­nak: porcelán-, csont-, rekeszzo­mánc-, féldrágakő- és kovácsolt­vas-dísztárgyakat. A szervezet­ten érkező gyermekcsoportok­nak filmvetítést tartanak az ázsi­ai ország nevezetességeiről, kul­túrájáról, miközben kínai teát kóstolgathatnak. ■ G. W. Ha szegény a megye, vízzel főz közgyűlés A szocialista képviselő szerint így is lenne mivel takarékoskodni Az elnök szerint a kor­mány számláját a megye fizeti. A szocialista képvi­selő leszögezte, így is len­ne mit megtakarítani. Szeri Árpád A kormány végigdorbézolja az éjszakát, de másnaposán mi éb­redünk fel. Ezt a képet vetítette tegnap a megyei közgyűlés elé dr. Puskás Imre, amikor is a tes­tület a jövő évi költségvetés - számos megszorítást tartalma­zó - koncepcióját tárgyalta, majd a többség igen szavazatá­val jóváhagyta. Az elnök a ha­sonlattal azt igyekezett tudatosí­tani a bírálatokat megfogalmazó felszólalókban, hogy a kormány ugyan nem zár be iskolát, de olyan helyzetet teremt, amely óhatatlanul erre a lépésre kény­szeríti a megyét. Arra is felhív­ta a figyelmet, hogy a költségve­tési keretük a korábbi idősza­kokhoz képest a kormány intéz­kedése miatt mintegy egymilli- árd forinttal csökkent. Az MSZP-s Právics József fel­szólalásában aláhúzta, hogy a megye a megkurtított költség- vetés ellenére is pazarol, hiszen több tételt tekintve akár 350 millió forintot is megtakarítha­tott volna. Szabó Loránd azt is emlékezetbe idézte, hogy soha ennyi pályázati pénz - köztük a TISZK több mint egymilliárdja - nem érkezett Tolnába, mint a sokat bírált jelenlegi kormány idején. Utóbbi felszólaló, úgy is, mint Dombóvár polgármestere,, ki­váltképp nehezmé­nyezte, hogy a terve­zetben szerepel: a dombóvári Móra Fe­renc Általános Isko­la esetében - a folyamatosan csökkenő tanulólétszámra figye­lemmel - meg kell vizsgálni az intézmény megszüntetésének lehetőségét A me­gye mindenesetre nem zárt be ez ügy­ben minden kaput, hiszen tárgyal az érintettekkel, az iskolával, a vá­rossal és a kistérséggel. Dr. Pus­Ragaszkodhatnak a képviselők a jussukhoz MÁR a munkaadók-munka- vállalók egyeztető ülésén fel­vetette Fülöpné Szűcs Mária, hogy a közteherviselés jegyé­ben a megyei közgyűlés tag­jai egyezzenek bele alapdíjuk csökkentésébe. Hasonló ja­vaslatot terjesztett elő most a közgyűlésen az MSZP-s Ha­rangozó Tamás. A többség el­vetette azt, hogy lemondjon alapdíjának 15 százalékáról. Tavaly egyébként 60 ezer, idén havonta 78 ezer forint volt az összeg, az emelkedés mértéke 30 százalékos. kás Imre lapunknak elmondta: korrekt megoldásnak tartaná, ha az iskolában a fogyatékkal élő gyermekeknek nyújtott speciá­lis oktatást a város átvállalná tő­lük. - Számon kérik rajtunk azt a nagyívű koncepciót, ami a fej­lesztésekről szólna: másrészt pe­dig azt, hogy miért szerepelnek megszorítások az előterjesztés­ben - folytatta az elnök, érzékel­tetve a klasszikus cintányér ef­fektust. - A megye csak abból az alapanyagból főzhet, amit az or­szágos költségvetésen keresztül a kormánytól kap. Ez pedig az utóbbi két és fél évben rendkívül silány. ízléstelennek tartom azt, hogy ebben a helyzetben, ami­kor is igyekszünk fenntartani az intézményi működőképességet, még bennünket hibáztatnak. HIRDETÉS A Német Színház életre kelti a mesefigurát szekszárd Der Lebkuchen­mann, azaz A mézeskalácsem­ber. Ezt a mesejátékot mutatja be december 2-án, kedden, 17 órai kezdettel a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn. Frank Ildikó intézményigazgató a teg­napi sajtótájékoztatón elmond­ta, David Wood zenés műve csa­ládi darab, tehát gyermekeknek és szülőknek egyaránt kellemes időtöltés. A Német Színház ko­rábban rajzpályázatot hirdetett a mesejátékhoz kapcsolódva, ennek látványos eredménye­ként a figyelemfelkeltő plakáton a szekszárdi Dienes Valéria Ál­talános Iskola Grundschule kis­diákjának - mézeskalácsem­bert ábrázoló - alkotása látható. A támogatók között van a Kolping Katolikus Szakképző Is­kola a maga ezer darab mézes­kalácsával: a finomságot a szín­házba látogató gyermekek kós­tolhatják meg. A sajtótájékoztatón részt vett a darabot rendező Claudia Nowotny is, aki Bautzenből ér­kezett - immár nem először - Szekszárdra. - Rejtelmekkel te­li, bensőséges és egyedi hangu­latú mesével várjuk a közönsé­get - húzta alá. - Hiszen A mé­zeskalácsember éjfélkor játszó­dik egy konyhaszekrényben, ahol, míg az emberek alszanak, életre kelnek a figurák, az ele­gáns borsőrlő, a ravasz Sószóró Uraság. Történetük azt mutatja be, hogy mennyire fontos egy­más segítése, a barátság. ■ Sz. Á. Nyomott ár miatt még van lábon álló kukorica TOLNA MEGYE A héten 13 milli- méternyi eső hullott a megyé­ben, ami jót tett az őszi vetésnek - mondta dr. Vörös Géza, a me­gyei mezőgazdasági szakigazga­tási hivatal növényvédelmi igaz­gatója. Még mindig van lábon ál­ló kukorica, aminek a nyomott felvásárlási ár az oka, illetve az, hogy a termelők egy szűk rétege nem tudja hol tárolni a termé­nyét, de olcsón sem akarja érté­kesíteni a kukoricáját. ■ M. I. ALDI tájékoztató akció! (11.30 -12.06.) RUFUS Száraz kutyaeledel 10 kg/csomag rüfóbií­V./7M Mogyorós ostyarudak Hal- vagy tintahal rudacska 15 darab, mélyhűtőpultban kapható 450 g/doboz vaníliás cukor 12 darab/csomag, . 12 x 8 g/csomag . ' w» 400 g/csomag 15V9 Ft helyett i.S9 Ft helyett ETTTfl 697.50 Ft/kg AA9 Ft helyett 75 Ft helyett 620 Ft/kg 79,90 Ft/kg 129 Ft helyett GRANO DE CAFE Őrölt, pörkölt kávé 250 g/csomag Egri Merlot minőségi vörösbor, félédes, 0,75 l/üveg I Ml. Lomle Majonéz Up 60 % zsírtartalommal, ... , 450g/flakon Majonéz , * , ... áKlüts RIQUET 890 Ft/kg Mogyorós tejcsokoládé 100 g/tábla 279 Ft helyett 299 Ft helyett /A9 Ft helyett Emj 398,67 Ft/I 796 Ft/kg 442,22 Ft/kg t iP Sárgadinnye I. osztály, 800 g Grapefruit I. osztály, 700 g Golden alma I. osztály, 1 kg TI9 Ft/kg 212,86 Ft/kg ■iá Fejes salata I. osztály, 300 g Hónapos retek ■ Mim 1. osztály, 200 g Vöröshagyma I, osztály, 2 kg 7450 Ft/kg 395 www.aldi-hungary.hu Ajka • Balatonién« • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, XVI. kér.» Cegléd • Debrecen 2* • Dunaföldvár • Dunaújváros • Esztergom Fűt • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Halásztelek • Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely X Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3* • Pécs » Plltscsaha • Siklós • Siófok • ÚJ! Szentes, Csongrádi út 65. • Székesfehérvár Szombathely • Törökbálint • Veszprém 2x ■ Egymilliárd- dal csökkent idén a keret.

Next

/
Thumbnails
Contents