Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-26 / 276. szám
2008. NOVEMBER 26., SZERDA FÓKUSZ 7 parlament Maratoni szavazássorozatot tartottak tegnap az Országgyűlésben: név szerint voksoltak a képviselők költségtérítésének megadóztatásáról és a nyugdíj szabályok változásáról is. A KOCKA EL VAN VETVE: in A BÜDZSÉ Századvég: az MSZP a válság nyertese csökkent a két nagy párt, az MSZP és Fidesz közötti különbség októberhez képest - derült ki a Századvég és a Forsense közös közvélemény-kutatásából. az elmúlt másfél évben először süllyedt 25 százalék alá a Fidesz támogatottsága; ez az érték 4 százalékponttal alacsonyabb az októberinél. Az MSZP támogatottsága nem emelkedett, az novemberben is 18 százalék volt. az SZDSZ és az MDF táborának mérete sem változott októberhez képest: továbbra sem haladja meg egyiküké sem a teljes szavazókorú népesség 1 százalékát. Míg októberben a biztos szavazó pártválasztók 58 százaléka szavazott volna a Fideszre, addig most 52 százalék az arányuk; az MSZP 37 százalékos támogatottsága megegyezik az októberivel Az SZDSZ és az MDF is 3 százalékon áll ebben a körben. OKTÓBERHEZ HASONLÓAN most is a megkérdezettek 62 százaléka mondta biztosra, hogy elmenne szavazni. A pártot választók aránya ugyanakkor 3 százalékponttal, 47 százalékra csökkent. Az elbizonytalanodás elsősorban a Fidesz szavazótáborát érintette. A bizonytalanok 69 százaléka negatív véleményt alkot a kormány tevékenységéről, 75 százalékuk azonban az ellenzékkel is elégedetlen - áll a Századvég Forsense felmérésében. Az ellenzék egy része felelősnek, más része pedig hazugságnak nevezte a tegnapi döntéseket FODOR GÁBOR (SZDSZ-ELNÖK): „Az egyetlen dolog, amit egy felelős ellenzéki párt ebben a helyzetben tehetett, hogy mindent megtesz annak érdekében, Magyarország ne sodródjon tovább a gazdasági csőd felé, és megszavazza a költségvetést A kisebbségi kormány rossz politikát folytat, ezért az SZDSZ azt tartaná helyesnek, ha a miniszterelnök érdemi cselekvéssel válaszolna az ország előtt álló gazdasági kockázatokra. ” NAVRACSICS TIBOR (A FIDESZ FRAKCIÓVEZETŐJE): „Sok év hazugsága és gyűlöletkampánya hullott vissza a szocialisták fejére a 13. havi nyugdíjról szóló szavazással, hiszen korábban éppen az MSZP folytatott gyűlöletkampányt a Fidesz ellen a nyugdíj- emelés ügyében. Csak ezt tudják a szocialisták: hazudnak, szavakban megvédik a szociális vívmányokat, tettekben pedig elveszik azokat. ” HERÉNYI KÁROLY (MDF-frakcióvezető): „Az örökösödési illeték, a legigazságtalanabb adónem jelentős részének eltörlése azt bizonyítja, hogy érdemes kitartónak lenni, és ellenzékből is lehet eredményeket elérni. Ha a költség- vetés olyan helyzetbe kerül, hogy minden ilyen típusú bevételről lemondhat, akkor arra törekednek majd, hogy teljes mértékben megszűnjön ez az illetéknem. ” LENDVAI ILDIKÓ (MSZP-FRAKCIÓVEZETŐ): .Azegy- párti kormányzás ellenére a parlamentben minden fontos döntésnél többségben voltak a felelős képviselők és pártok. Az ország nak felelős költségvetése lesz, amely semmilyen fedezetlen, új kiadási tételt nem épít be. A költségvetés és az adótörvény a szocialisták szívének nem a leg kedvesebb, áldozatokkal járt, ám ezeket a válság kockázatainak csökkentése érdekében hoztuk. ” Vég Márton az SZDSZ mellett kapott voksokat az MDF-től is. Fellélegezhet a Gyurcsány-kor- mány: a parlament elfogadta a 2009-es költségvetés főszámait. A következő napokban az egyes ágazati fejezetek részleteiről azért még a látszat kedvéért vitáznak a képviselők. Az viszont már biztos, hogy a jövő évi büdzsé bevételeinek összege 8300 milliárd, a kiadásoké 8961 milbárd forint. A gazdasági válság miatt háromszor átírt költségvetés főszámait az MSZP 188 képviselője mellett a 19 liberális honatya, valamint Lengyel Zoltán MDF-es és két független képviselő támogatta. A Fidesz, a KDNP és - ezzel az egy kivétellel - az MDF az új büdzsé-főszámok elutasítását választotta. Magáról a költségvetési törvényről december 15-én lesz a végszavazás, de a tegnapi napot látva nem lehet meglepetésre számítani. Az SZDSZ támogatásával biztos az elfogadása, így Gyurcsány Ferencnek nem kell lemondania. Maximálták a 13. havi nyugdíjat „A kormány súlyos intézkedések meghozatalára kényszerült” - utalt Veres János a válság miatt átírt tervezetre. A pénzügy- miniszter emlékeztetett: október eleje óta a kormány átdol gozta a költség- vetést, a ram külső támogatására megállapodott az Európai Unióval, a Valutaalappal és a Világbankkal egy 20 milliárd eurós csomagról. Megszavazták, hogy jövőre a Az SZDSZ emelt fővel mondhat igent a költségvetésre - mondta Gyurcsány Ferenc. Ő is elégedett lehet: kisebbségi kormánya talpon maradhat. Kényszer szülte költségvetésről beszélt Veres János közszférában nem növekednek a bérek, és nem lesz 13. havi illetmény sem. Emellett rossz hír, hogy csak a 62. évet az előző évben betöltötték, öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjban részesülők kapnak majd plusz egyhavi nyugdíjat, amelynek összege maximum 80 ezer forint lesz. Utóbbiról név szerint szavaztak a képviselők, a javaslatot a kormány és az SZDSZ támogatta. „A Fidesz egyezséget kötött a nyugdíjasok szervezeteivel. A polgári kormányzás idején minden egyes esztendőben meg fogjuk védeni a nyugdíjak reálértékét. Ellenben a kormány a megszorító intézkedéseinek fókuszába azokat a társadalmi csoportokat állította, amelyek a legkiszolgáltatottabbak: a nyugdíjasok, az idősek, a nagyszüleink nemzedéke” - jelentette ki Szij- jártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint az elmúlt hetekben világossá vált: a szocialistáknak csak akkor kellenek a nyugdíjasok, ha szavazatot vagy pénzt lehet, elvenni tőlük. Szijjártó emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc korábban megígérte, hogy nem nyúlnak a nyugdíjakhoz, most pedig elvették a 13. havi nyugdíj egy részét. „Nem kellene elvenni a 13. havi nyugdíjat, hiszen a kiadásokat úgy is lehetne csökkenteni, hogy az állami cégek igazgatóságaiban három főre csökkentenék a létszámot. Ezek az emberek százezreket keresnek havonta még A jővo évi költségvetés számokban Bevétel 8300 milliárd forint Kiadás 8961 milliárd forint Hiány 660,8 milliárd forint Államháztartási hiány 2,6 százalék Általános tartalék 51,5 milliárd forint Infláció 4,5 százalék Reálbércsökkenés min. 2 százalék Háztartások fogyasztása 3 százalékos visszaesés GDP 1 százalékos visszaesés akkor is, ha az adott cég milliárdos veszteséget termel” - fogalmazott. A kormányszóvivő viszont arra emlékeztetett, hogy a Fidesz annak idején a 13. havi nyugdíj bevezetése ellen szavazott. „Fia a legnagyobb ellenzéki párt képviselőin múlna, egyetlen nyugdíjas sem kapna egy fillért sem 13. havi nyugdíjként” - mondta Daróczi Dávid. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, Korózs Lajos pedig megígérte, hogy 2009- ben megtartják a méltányossági nyugdíjemelést, illetve a 65 éven felüliek ingyenes utazási kedvezményét. Megadóztatják a költségtérítést Ki mosolyogva, ki szomorúan, de a jelenlévő 376 képviselő egyhangúlag - név szerinti voksolással - megszavazta tegnap a személyi jövedelemadó-törvény szocialisták által kezdeményezett módosítását, amely szerint jövő február 1-jétől az országA kisebbségi kormány az SZDSZ szavazataival együtt tegnap elfogadta a 2009-es költségvetés fő számait. A kormány többséget tudott szerezni az általa támogatott adó- módosításokhoz is: gyűlési képviselők, a polgár- mesterek és az önkormányzati képviselők 15 százalékos adót fizetnek költségtérítésük és költségátalányuk után. A szállás- költség kivétel ez alól. Vagyis a • szállásköltség címén adott költségtérítés ezután Is köztehermentes marad. Januártól nincs haláladő Adócsökkentést egyedül az örökösödési illeték szabályának változása jelent: a gyermek, a házastárs és a szülő részére illeték- mentes lesz az öröklött vagyonnak az a része, amelynek értéke nem több 20 millió forintnál. Olyan rövid idő van az új adó- jogszabály hatályba lépéséig, hogy nem kell húznunk folyamatban lévő öröklési ügyeinket. Ha viszont már megkaptuk az elsőfokú határozatot, és nem fellebbeztünk 15 napon belül, a határozat jogerőssé vált, és nem beszélhetünk folyamatban lévő ügyről. Jövőre csak egyetlenegy adókulcs változik, mégpedig az osztalékadó 35 százalékos kulcsa eltűnik, és egységesen 25 százalékos szja-t kell fizetni jövőre az osztalék után. Lesz egy merőben új adónemünk: a cégautóadó megszűnik személyi jövedelem- adóként létezni, átalakul vagyoni típusú adóvá úgy, hogy havonta 1600 köbcentiméteres hengerűrtartalom alatt 7, afelett 15 ezer forintot kell majd leszurkolni. Néhány ellenzéki képviselő is megszavazta azt az indítványt a kormánypárti szocialistákkal egyetemben, amely állampapírvásárlásra ösztönzi a cégeket és magánszemélyeket. Az a cég, amely külföldi leányvállalatától osztalékot hoz haza, annak legalább a feléért állampapírt vásárol és két évig nem válik meg tőle, az az osztalék háromnegyedét levonhatja a társasági adó és a szolidaritási adó alapjából. A takarékosság fő vesztesei Rendőrség-14 milliárd forint Ügyészség-1,8 milliárd forint Bíróság-4,2 milliárd forint Honvédelmi Minisztérium-10,5 milliárd forint Miniszterelnöki Hivatal -5 milliárd forint Helyi önkormányzatok több tízmilliárd forint Felsőoktatás-12,9 milliárd forint APEH-5 milliárd forint Állami Számvevőszék -796 millió forint