Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-26 / 276. szám
2008. NOVEMBER 26., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT 5 Pályaválasztást Kiállítások Dr. Kékes Ferenc, a DDRMK általános főigazgató-helyettese (balról), dr. Brebán Valéria főigazgató és Lőrincz Leó, az FSZH főosztályvezetője adott tájékoztatást A Mi a pálya? rendezvény fiatalokat igazított útbá Szellő János főosztályvezető Térségi összképet vázoltak fel a rendezvényeken A munkaügyi központok immár tizedik esztendeje tartanak különféle pályaválasztási rendezvényeket. Eddig minden megye másfajta tartalmat adott ezeknek a fórumoknak. A régiós szervezetté alakulás óta a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ is arra törekszik, hogy átfogó térségi összképet adjon az érdeklődőknek. Ennek jegyében alkotta meg pályaválasztási koncepcióját, aminek középpontjában a szakképzés áll. Ezt követőén kezdődött meg annak a munkaerő- -piaci programnak a létrehozása, mely a patrónus tanárokról szól. A régióban jelenleg száz patrónus tanár segíti a pályaválasztás előtt álló fiatalokat. Húszezren kaptak útravalót munkaügy Zárókonferencián értékelték a megtett pályaívet Fiatalok kaptak segítséget a pályaválasztáshoz. A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ három megyét átfogó rendezvénysorozatán mintegy húszezren vettek részt. Szeri Árpád Mi a pálya? Ezt a címet viselte a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ (DDRMK) rendezvénysorozata, mely Baranya, Somogy és Tolna megyékben fogadta a közelmúltban az ügyfeleket. Még pontosabban ezekre a fórumokra a szakmájukban elhelyezkedni nem tudó, az iskolai végzettséggel nem rendelkező, a pályakorrekció előtt álló álláskeresőket, a többszörösen hátrányos helyzetű fiatalokat, valamint a középilletve felsőfokú oktatási intézmények végzős hallgatóit várták. A résztvevők tizenöt helyszínen és összesen több mint ötven programon, kiállításon, állásbörzén, tanműhely-látogatáson kaptak segítséget a pályaválasztásban, miközben a szakképzés műhelytitkaiba is betekintést nyertek. A félszáz program országos szinten is kiemelkedőnek számít. A tapasztalatokat, tanulságokat, eredményeket tegnap a bikali Puchner-kastélyban tartott zárókonferencián, előadásokon összegezték a szervezők. Dr. Brebán Valéria, a DDRMK főigazgatója elmondta: a három megyében mintegy húszezer érdeklődőt regisztráltak. Ez azt jelenti, hogy a megyeszékhelyeket és a kirendeltségeket idén többen keresték fel, mint a tavalyi esztendő hasonló eseményén.- Ismételten megbizonyosodtunk arról, hogy igen nagy szükség van ilyen és ehhez hasonló rendezvényekre - folytatta a főigazgató. - Az a munkaerő-piaci program, mely a pályaválasztás megkönnyítése érdekében patrónus tanárok beállítását tette lehetővé az iskolákban, meghozta a gyümölcsét. Nyugtáztuk, hogy egyre több általános iskola - a felsőbb osztályos tanulók szinte teljes létszámával - kereste fel programjainkat. A felsőoktatási intézmények majdhogynem az egész országból képviseltették magukat nálunk. De nem csak az iskolák nyitották meg kapuikat, hanem a kamarák is elkalauzolták á fiatalokat a munkahelyekre. Ezt a sort gyarapították, színesítették az agrárfórumok, avagy az új területi Pályaválasztási Kiállítások integrált szakképző központok tanácskozásai. Azt látjuk tehát, hogy a már megteremtett alapokhoz minden évben sikerül valamit hozzátennünk: természetesen úgy, hogy az új épület egységes egészet alkosson, hiszen csak így van értelme a munkának - összegzett a főigazgató. Szakképzéssel a régió fejlődéséért A munkaügyi központ fontosnak tartja a pálya-, szakma-, illetve iskolaválasztás előtt álló fiatalok megfelelő tájékoztatását, felkészítését, ezért a hangsúlyt ebben az évben a korszerű ismeretek, a jelentős hiányszakmák megismertetésére, a szakképzési rendszer bemutatására helyezte. Ennek megfelelően a rendezvénysorozat idén A szakképzéssel a régió fejlődéséért alcímet kapta. A programok keretében lehetőség nyílt többek között üzem- és intézménylátogatásokra, a keresett szakmák megismerésére és a munka kipróbálására is. A tanműhelyeket és az üzemeket sokan látogatták Valamennyi megyeszékhelyen nagy érdeklődés mellett zajlott le a pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató, ezt támasztják alá a statisztikai adatok. Kaposváron erre a rendezvényre ezerkilencszázan mentek el, Pécsen kétezerötszázan, Szekszár- don pedig - ez esetben négy programról van szó - három- ezerhétszázan. A pécsi képzési kiállításra és állásbörzére kétezren voltak kíváncsiak. Ugyancsak népszerűnek bizonyult az üzemlátogatás, a tanműhely látogatás, a nyitott munkahely program, melyek összesen két- ezerkilencszáz-harmincnyolc látogatót vonzottak. Ársz Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ ■ A már megteremtett alapokhoz minden évben sikerül valamit hozzátenni. A kezdeményezés további tartalékai révén folytatásra tarthat igényt A rendezvénysorozat a tegnapi konferenciával lezárult ugyan, ám dr. Brebán Valéria elmondta: lehetnek további fejleményei a kezdeményezésnek. Például a nehezebbé váló gazdasági helyzet közepette érdemes ismét megkeresni az oktatási intézményeket, információkat szerezni arról az általuk alkalmazott stratégiáról, melynek eredménye három-négy év múlva érezhető. Ugyanakkor a munkaügyi központ a rendezvénysorozat tapasztalatai alapján javaslatokat, tanácsokat tolmácsolhat arra nézve, hogy mit érdemes oktatni. Vida Lajos, a TISZK főigazgatója A bikali zárókonferencián munkaügyi szakemberek, intézmény- és vállalatvezetők vettek részt Dr. Brebán Valéria főigazgató és Szőke István, a DDRMK szakmai igazgatója a sajtókonferencián AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁMOGATTA.