Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-21 / 272. szám
K07FJ.ET JgL j||||Ss|isii, ..Jiir jdfJlJÉL^a ..jMlJI jmOIJI Jjj^ Gyu rcsány Ferenc miniszterelnök Varjú László MSZP-kép- viselőt (fotónk) kérte fel decembertől a fejlesztési és gazdasági tárca államtitkári posztjára Bajnai Gordon miniszter mellé. Varjú jelenleg a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke is. A jelölt elfogadta a megbízatást. HÍRSÁV Havasiné Orbán Máriát bemutatta az államfő sólyom László köztársasági elnök tegnap a Sándor-palotában bemutatta a parlamenti pártok képviselőinek Havasiné Orbán Máriát, új főbírójelöltjét. Az államfő a Győri ítélőtábla elnökéről azt mondta: 30 éve ítélkező bíró, így a bíróságok világát tökéletesen ismeri. A jelölt 16 éve bírósági vezető. Személyautót gázolt a vonat Hajmáskérnél csütörtök délután Hajmáskér és Öskü között egy személygépkocsi hajtott a Budapest felé közlekedő InterCity elé. A baleset következtében az autó sofőré és az utas életét vesztette. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: még nem tudni, az autó a tilos jelzés ellenére hajtott-e a sínekre. Orbán: négy reformra nagy szükség van NÉGY reformra van szükség Magyarországon - mondta Orbán Viktor, miután együtt ebédelt az uniós budapesti nagykövetekkel. A Fidesz elnöke szerint szükség van az adó- és járulékreformra, a foglalkoztatási reformra, a támogatás- politika és az EU-ból érkező pénzek felhasználásának reformjára és kormányzati reformra. Ezen a bürokrácia és a korrupció visszaszorítását, a kisebb parlamentet és a kisebb ön- kormányzatokat érti. Orbán most a reformok mellett Ahány nap, annyi támadás sorozat Molotov-koktél Pusztadoboson - A rendőrség tehetetlen? Gyilkos diákok: december 11-én hoz ítéletet a bíróság Idén 14 fegyveres és Molotov-koktélos, valamint két kézigránátos támadás történt az országban a romák sérelmére. Ezeket mostantól ötvenfős nyomozócsoport vizsgálja. Vég Márton Ezúttal egy pusztadobosi ház udvarára dobtak Molotov-koktélt csütörtök reggel, de csak égésnyomot hagyott a palack, így a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a házban tartózkodó 12 ember - köztük 8 gyermek - közül senki nem sérült meg. Egyelőre nem lehet tudni, mi áll a támadás hátterében. A házban lakók nemrég költöztek Ózd környékéről a településre. Elmondásuk szerint nem először támadták meg őket: előző lakhelyükön egyszer már bedobálták az ablakaikat. Azt állítja a család, hogy nem volt tartozásuk. A faluban élők a helyszínelő rendőrök láttán szereztek tudomást a történtekről. Ezután találták meg a kerítésre kirakott kartontáblát „Meghaltok!” felirattal. A rendőrség közveszély okozása miatt indított eljárást. „Ötvenfős nyomozócsoport vizsgálja a kizárólag romák sérelmére elkövetett idei mintegy másfél tucatnyi támadást, de eddig értékelhető, konkrét adat és gyanúsított nincs az ügyben. A csoportba roma szakembereket is delegáltak” - mondta Házi István, az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Idén 14 fegyveres és Molotov-koktélos, valamint két kézigránátos támadás történt az országban a romák sérelmére, de az ügyek - a rendőrség eddigi adatai szerint - csak a hasonló elkövetési módszer miatt hozhatók összefüggésbe egymással. A nagycsécsi és a keddi, pécsi, két halálos áldozatot követelő támadás nyomravezetőjének 10-10 millió forint vérdíjat ajánlottak fel. Konkrét értékelhető adat a két ügyben még nem érkezett. Pusztadobos: rendőri szemle a támadás után. Nyolc gyerek is volt a házban, szerencsére senki nem sérült meg. Eddig egyetlen esetben, a Fejér megyei Pátkán június 3-án elkövetett Molotov-koktélos támadás ügyében vannak gyanúsítottak, a három feltételezett elkövető már előzetesben van. „Keressük a lehetőségét, hogy a helyi cigányönkormányzatok, a polgárőrség, a mező- és vadőrök bevonásával miként lehetne megszervezni a telepszerű lakókörnyezetek hatékonyabb őrzését az ott élő emberek biztonságérzetének növelése és a hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében” - magyarázta Házi. Ha valaki rasszista indítékból követ el gyilkosságot, akkor aljas indokból elkövetett emberölés miatt indítható ellene eljárás, mert a faji, vallási és kisebbségi csoport elleni erőszak tényállását csak a bántalmazások esetében lehet alkalmazni. Mi állhat a robbantások hátterében? GARAMVÖLGYI LÁSZLÓ „Nem célravezető elhamarkodott feltételezésekre építve, a nyomozás eredményeit meg sem várva olyan kijelentéseket tenni, amelyek alkalmasak etnikai feszültségek kiélezésére. Ugyanakkor nem kerülte el a figyelmünket a roma kisebbséget övező előítéletek szülte bűncselekmények problémája”- mondta Garamvölgyi László. Az ORFK szóvivője szerint nincs adat rá, hogy a molotovos támadások rasszista indíttatásuk alapján összefüggnének egymással. „A problémás területekre járőröket csoportosítottunk át, hogy a rendőri jelenlét megnyugtassa a lakosságot” - fogalmazott Garamvölgyi. Az uzsora mint bűn „a mmmm a Btk.-ba bevenné az uzsora bűncselekményt” - közölte Draskovics Tibor szakminiszter. Az üzletszerűen űzött uzsora bűncselekmény miatt 3 évet, bűnszövetségben elkövetve pedig akár 5 évet kaphatnak az elkövetők. Az uzsora bűncselekmény nem akkor valósul meg, ha valaki nagyon magas kamatra vesz fel pénzt, hanem: • A sértett szorult helyzeté nek kihasználása • A kamatban (vagy ingatlan vételárában) érvényesített aránytalanság • A sértett vagy hozzátartozójának nehéz anyagi helyzetbe hozása • A bűncselekményt üzletszerűen követik el a felderítéshez titkos eszközök alkalmazására is lehetőség nyílna, főképp bűn- szövetkezetek ellen. Zárt ajtók mögött folytatódott csütörtökön azoknak a diákok-- nak a pere, akik brutális kegyetlenséggel megölték osztálytársukat Kaposváron. A nagy érdeklődéssel kísért büntetőper részleteiről szinte semmi sem szivároghatott ki. Mint közöltük, a bíró zárt tárgyalást rendelt el. Annyit tudni: a két diák osztálytársait hallgatták meg, ami azért érdekes, mert a fiúk néhány osztálytársuknak beszéltek a tervezett gyilkosságról. De senki sem feltételezte, hogy meg is teszik a szörnyűséget. A tárgyaláson senkit sem engedtek a tanúk közelébe, még a tárgyalóterem folyosójára sem. December 11-én nyilvános tárgyaláson hirdetnek ítéletet. ■ I. E. Adatgyűjtési ügy: gyanúsított nincs, titoksértés van A Budai Központi Kerüleü Bíróság meghosszabbította egy gyanúsított előzetes letartóztatását az UD Zrt. ügyében - derült ki egy a házkutatásokkal kapcsolatos bírósági végzésből. A Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) azonban úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy nincs gyanúsított a céghez kapcsolódó eljárásokban. Az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél és a cég vezetőinek lakásán lőfegyverrel visszaélés miatt tartott házkutatást a NNI szeptember 10-én. A házkutatás során kiderült: a talált fegyverek nem minősülnek lőfegyvernek, a rendőrség azonban több számítógépet és adathordozót lefoglalt, és magántitok jogosulatlan megismerése és más bűncselekmények miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen. A szeptember közepe óta húzódó ügyben egyébként most először értesítették hivatalosan is a céget arról, hogy az eljárás többek között államtitoksértés gyanúja miatt folyik. ■ A kistelepülésehen élölaiek kisebb az esélyük egészséges életre népegészségügy Öregedő népesség - Több a daganatos megbetegedés - 800 ezer rokkant ember él Magyarországon Magas a vérnyomásunk, előbb halunk, mint az Európa más országaiban élők, ráadásul a daganatos megbetegedések előfordulása is sokkal gyakoribb hazánkban - derült ki tegnap, a népegészségügyi program ötéves évfordulójára rendezett parlamenti nyílt napon. Ádány Róza, a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának tanára elmondta: a születéskor várható átlagos élettartam a férfiaknál 8, a nőknél pedig ó évvel kevesebb, mint az európai átlag. „Daganatos megbetegedésben 1,8-szer többen halnak meg, a májbetegségek előfordulása pedig hétszerese az európai átlagnak” - mondta. Kiderült: a településtípus is ronthatja az egészségünket: a városban élőknek jobbak az esélyeik az egészséges életre, mint kistelepülésen élő társaiknak. Alkoholproblémával is sokan küzdenek - a lakosság 39 százaléka. Mentális problémákkal a nők 36, a férfiak 23 százaléka él. Több mint 800 ezer a rokkant. A magyar népegészségügyben még mindig Szabolcs-Szatmár- Bereg megye tartja a negatív rekordokat. 1980 óta javultak a mutatók, de még mindig az uniós átlag alatt vagyunk. Falus Ferenc országos tiszti főorvos is sokkoló adatokkal egészítette ki az egyébként sem túl rózsás képet. Elmondta: a 65 Az idő előtti halálozás okai Keringési rendszer betegségei Rosszindulatú daganatok Emésztőrendszer betegségei Külső okok (betegség, öngyilkosság) Egyéb betegségek FORRÁS: DEBRECENI EGYETEM - EUROPRESS-GRAFIKA A számok tükrében • Légcső-, hörgő- és tüdőrák a vezető ok a daganatos halálozásban • Évente 40000 új rákbeteget diagnosztizálnak • 65 év alatt kétszer annyi férfi hal meg, mint nő • 30-40 ezerre becsülhető a szennyező források száma « A keringési rendszer betegségei okozzák a férfiak halálozásának 45, a nők halálozásának 57 százalékát • 2007-ben száz gyermekkorú lakosra 109 időskorú jutott FORRÁS: ÁNTSZ éven felüliek aránya megegyezik a 0-14 évesek arányával, ami hamarosan a népesség elöregedéséhez vezet. A globális felmelegedés is támadja egészségünket. Katona Kálmán, a környezetvédelmi bizottság elnöke elmondta: a szélsőséges időjárás még az egészséges emberek szervezetét is megviseli. „Ötszázalékos hőmérséklet-emelkedés 12 százalékkal növeli a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát. Olyan mediterrán vírushordozók jelentek meg - kullancsok, poloskák a terjesztők -, amelyekre nem vagyunk felkészülve. A bőrrák gyakorisága is nőtt” - tette hozzá. ■ Boda Veronika