Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-21 / 272. szám
2 BONYHÁD ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. NOVEMBER 21., PÉNTEK HÍRSÁV A továbbtanuló fiatalok támogatásáról döntöttek várdomb Huszonnégy fiatal, azaz valamennyi jelentkező számára megszavazta a Bursa Hungarica ösztöndíjat a helyi képviselő-testület szerdai ülésén. Ennek köszönhetően minden felső- oktatásban részt vevő várdombi fiatal kétezer forintot kap. Ehhez jöhet még ugyanennyi állami, és megyei önkormányzati támogatás, (hé) Tejtermék-kóstoló az egészség jegyében harc Immár harmadik éve tartanak egészséges ételek kóstolóját Harcon. Idén a tej és a tejtermékek szerepeltek a kínálatban, a Tolnatej Zrt. jóvoltából. Mintegy hetvenöt óvodás, iskolás és felnőtt vett részt a helyi önkormányzat által is támogatott programon. A kezdeményező a Harc Jövőjéért Alapítvány volt. (sk) Adományszervezői tréninget tartanak szekszárd Kétnapos adományszervezői tanfolyamot szervez a Az Ifjúsági Unió Szekszárd Civil SzámAdó Szolgálata és Civil Vezető Klubja a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával. A képzés célja, hogy a résztvevők megfelelő pénzügyi forrásokat találjanak szervezetük fennmaradásához, valamint ismertebbé, elismertebbé tehessék annak munkáját. A november 28-29-i tréningre összesen tizenhat jelentkezőt várnak, (hé) Pályázatból újították fel a védőnői vizesblokkot dalmand Befejeződött a védőnői vizesblokk felújítása. A beruházás közel 2,8 millió forintba került. Az önkormányzat ehhez CÉDE-forrás- ból 1,86 millió forintos támogatást nyert. Egy gipszkarton fal építésével kismamáknak alakítottak ki mellékhelyiséget, így a személyzet és az anyukák ezentúl külön vizesblokkot használhatnak. A felújítás magába foglalta a helyiségek csempézését, festését, mázolását és a nyílászárók javítását is. (in) Babits emlékestre várják a vers-és prózamondókat szekszárd Vers- és prózamondó esttel tiszteleghetnek Babits Mihály emléke előtt a Társadalmi Egyesülések Tolna Megyei Szövetsége és a Nők Szekszárdért Egyesület szervezésében a civilek. Kérik a szervezeteket, hogy csatlakozzanak kezdeményezésükhöz, amelyet november 26-án délután tartanának meg Szek- szárdon a művelődési házban. További információ: www.tmciszok.hu . (hé) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével, kapcsolatos kérdésekkel, problémáikkal keressék Bonyhád ügynökségvezetőjét: Varga Imre 06-30/317-0407 A lakók útlezárást, a vezetők megoldást ígértek a fórumon Civilektől ragyog Európa elismerés Arany Csillagot kapott Brüsszelben Mányoki László Éva Maria Eisenhauer, Ellen Schnellbächer Reichelsheimból, Ján Figel’ az Európai Bizottság biztosa ás Mányoki László az Arany Csillag díjátadóján Az Európai Unió mind a 27 tagországa megismerhette Nagymányok nevét a múlt héten Brüsszelben. A település egyik civil szervezete ugyanis egy rangos elismerést kapott. Rácz Tibor Az Aktív európai polgárság Arany Csillag 2008 díját nyerte el egy testvérvárosi civil szerveződés, amelynek egy nagymányoki tagja is van. A Nagymányok- Reichelsheim Baráti Egyesület egy olyan határokon átívelő kulturális projekt részese lehetett tavaly, amelyben egy német, egy lengyel és egy francia város is szerepet vállalt. Reichelsheim az Európai Bizottság pályázatán nyert támogatást arra, hogy meghívja partnereit - a francia Dől de Bretagne, a lengyel Jablonka és a nagymányoki hagyományőrző egyesületet - a Mesék és Mondák Napja elnevezésű programjára. A résztvevők tavaly októberben korhű jelmezekben jelenítettek meg egy általuk kiválasztott történelmi időszakot. A Tolna megyei település szokásait a Glück Auf Hagyományőrző Egyesület gyermek és ijfúsági táncsoportja mutatta be - mondta el Mányoki László, a Nagymányok-Reichelsheim baráti társaság elnöke a díjátadó helyszínén. A közös projektet Ellen Schnellbecbächer, reichelsheimi Testvérvárosi Bizottság elnöke menedzselte. Mint elmondta, a találkozó célja a nemzetközi kapcsolatok megalapozása és ápolása mellett az is volt, hogy az ilyen programok többről szóljanak, mint egy karácsonyi vásár, vagy egy fesztivál. Az unió régi és új tagállamaiban a civil szervezetek munkáján keresztül a tapasztalatcsere, a szolidaritás, és az összetartozás is erősíthető. Az Arany Csillag kitüntetésben minden évben olyan projektek részesülnek, amelyeknek célja a testvérvárosok közötti találkozók megrendezése, a határokon átívelő együttműködés és interkulturális párbeszéd előmozdítása. Az elismerést az Európai Bizottság azzal a nem titkolt szándékkal adományozza, hogy a díjazottak jó példaként szolgáljanak más településeknek elősegítve ezzel az egységes Európa létrejövetelét. A díjátadó ünnepség Brüsszelben az „Európa a polgárokért 2008” fórumának megnyitója is volt egyben. Két-három tagú delegációk voltak hivatalosak minden partnervárosból, ám akadtak, akik többedmagukkal képviselték településüket Az egyik görög projekt díjazottjai például legalább húszán álltak fel a színpadra. Az elsimerést Ján Figel’, az Európai Bizottság oktatásért, szakmai képzésért, kultúráért és ifjúságért felelős biztosa adta át reichelsheimiaknak és partnereinek, így Mányoki Lászlónak is. A biztos örömét fejezte ki, amiért az Európa különböző szegleteiben élő, különféle nemzetiségű, kultúrájú, vallási meggyőződésű és másmás nyelvet beszélő emberei azon munkálkodnak, hogy a demokratikus európai értékeket továbbvigyék, az egységes Európát építsék. bonyhád ígéretet kaptak a keddi lakossági fórumon a bonyhádi Deák utca, és Bonyhád-Börzsöny lakói arra, hogy a következő hónaptól más útvonalon szállítja majd a Colas Hungária Kft. az autópálya-építéshez szükséges anyagokat. Mint arról korábban beszámoltunk, a háztulajdonosok aggódnak amiatt, hogy nem lesz, aki megfizesse az ingatlanokban keletkezett károkat, amiket az Mó-os építése miatt megnövekedett teherautó-forgalom okozott. A fórumon részt vett Rimái Rudolf, a Magyar Közút Kht. megyei igazgatója valamint Piry Tamás, a Colas Hungária Kft. hálózati igazgatója. Utóbbi elmondta: már csak a hónap végéig szállítanak az útvonalon, a leállás alatt megpróbálnak másikat keresni. Rimái Rudolf hozzátette: elrendeli a 6-os út és a Börzsöny közötti szakasz fokozott javítását, illetve összehívnak egy rendkívüli forgalmi rend felülvizsgálatot az igényként felmerülő gyalogátkelőhely kialakítása érdekében. A fórumon megjelent harminc háztulajdonos leszögezte, ha nem történik változás, és tavasz- szal is erre járnak a teherautók, ami miatt tovább repednek a házfalak, félpályás útlezárással tiltakoznak majd. ■ T. R. BONYHÁD-VÖLGYSÉG Első Újbor- versenyre készülnek november 29-én, szombaton 17 órától a Pfeifer Csárdában Bonyhádon. A megmérettetésre a nedűket november 26-án, szerdán 10 és 15 óra között kell leadni a vendéglátóegységben, mintánként kettő darabot 0,75 literes kiszerelésben. A palackon fel kell tüntetni a borfajtát, valamint hogy édes, vagy száraz-e. Nevezési díj: 1-3 minta összesen 600,4-6 minta 1000, 7-10 minta 1400 forint, minden további minta 300 forint darabonként. Az értékelés százpontos rendszerben történik és a legjobbak arany, ezüst és bronz minősítésben részesülnek, de lesz kategóriánként „Nagy Arany” díjazás is. Az eredmény- hirdetés után borkóstolóval egybekötött vacsora lesz. ■ H. I. Idén volt húszéves a partnerkapcsolat mányoki László kérdésünkre elmondta, nagy megtiszteltetés számára, és valószínűleg a településének is, hogy egyáltalán a falu nevét megemlítették ezen az ünnepségen, ahol a 27 tagország szinte minden nációja fellelhető volt. Kiemelte, ez majdhogynem egyedülálló, de minden estre ritka, hogy egy magyar falu ilyen elismerésben részesüljön. Hozzátette azt is, hogy ez a díj megkoronázta azt az 1988 óta tartó együttműködést, amit Reichelsheimmal, még az előző rendszer végén alakítottak ki. - Az akkori hagyományőrző csoportok kölcsönös látogatása egy nagyszerű közös munka kezdete volt - mondta Mányoki László. ■ Nagymányoki hagyományokat mutattak be. Hamarosan fény derül arra, melyik a legjobb újbor HIRDETÉS Way of Life I Kezdje a törlesztést 10-ben! 13 hónapig a törlesztőrészletét mi fizetjük Ön helyett!** Beszámí - teilet ■ tértiéit, »Hetire törött és totál káros autóját is! 'Az ajánlat nem teljes körű. 2008- november 15. és december 31. között érvényes, az akcióban a külföldi gyártású terepjárók nem vesznek részt. Az akció részleteiről érdeklődjön márkakereskedésünkben! "Az ajánlat 10% önerő befizetésével, 120 hónapra felvett. CHF alapú, fix havi tödsztórésztet mellett érvényes, THM 9,58% A Képek illusztrációk Üzemanyag-fogyasztás: 5.0-6.7 1/tOOkm; CCL.-x bocsátás 120-159 g/km. smmm SUZUKI «% _______■ Fe lújították az emlékművet tiszteletadás A háborús hősök neve újra látható lett tábód Ünnepélyes keretek között adták át a Bonyhádhoz tartozó Tabódon a közelmúltban a felújított háborús emlékművet. - A Szent Erzsébet kápolna melletti alkotás rendbehozatala Szép Mátyás bonyhádi kőfaragó munkáját dicséri. A mester gondosan átcsiszolta, a repedéseket kijavította, a feliratokat és hősi halottak neveit láthatóvá tette - mondta el lapunknak Istenes Tímea, a bonyhádi önkormányzat sajtóreferense. - Egy gránitból készült turulmadarat is faragott, amely az emlékmű tetején kapott helyet, és a magyarság dicsőségét jelképezi. Az átadás az Erzsébet-napi búcsú alkalmával, istentisztelettel egybekötve történt meg. A program végeztével a szintén felújított és nyáron átadott ifjúsági házban beszélgethettek a résztvevők. Az emlékmű felújítása közel 300 ezer forintba került, amelyet a bonyhádi önkormányzat finanszírozott - húzta alá. Szép Mátyás gránitból faragott turulmadara ékesíti az emlékművet i t « *