Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-17 / 268. szám
5 2007. NOVEMBER 17., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG INTERJÚ válságkezelés Magyarországon a súlyos gondok közepette szerkezetváltás zajlik: az élőmunkára és alacsonyabb bérköltségekre alapozott tevékenységek elmennek, helyettük olyanok jönnek, melyek egy megváltozott szakképzési rendszerre alapoznak. A kormány ezermilliárd forintos alapot hozott létre. ■é f# NEM ROPPANT ÖSSZE A MUNKAERŐPIAC Simon Gábor az év eleje óta a szociális és munkaügyi minisztérium államtitkára. Nemrég Szekszár- don tartott előadást. Elmondta: a kormány ezer- milliárdos alapot hozott létre. Szeri Árpád- Saját honlapja van, részletes beszámolókkal, tájékoztatókkal. Fontosnak tartja, hogy ilyen módon is a nyilvánosság elé kerüljön mindennapi tevékenysége?- Aki a közszereplők körébe lép, annak szükséges élnie ezzel a lehetőséggel. Azért, hogy többet tudjon mutatni magából annál, mint ami egy sajtótájékoztatóban, avagy egy megszólalásban benne van. Visszafogott és - ahogy nálunk mondják- integratív alkatú politikus vagyok. Ezért kevesebb a bulvármédia szereplésem, amit nem is bánok. Viszont több az a szereplésem, ami a szakmai ügyekhez, egy-egy feladat megoldásához köt. Én előbb lettem országgyűlési képviselő, mint kormányzati tisztségviselő. Februárban azonban elvállaltam egy felkérést, áüamtitkári posztot a minisztériumban: tettem ezt azért, mert arra gondoltam, hogy ha már képviselőként a munkaüggyel foglalkozom - a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságát vezettem -, akkor azt még hatékonyabban tehetem a döntéshozatal folyamatának egyik felelős résztvevőjeként.- Nem kerüli meg honlapján a politikai elkötelezettség kérdését sem.- A rendszerváltás előtt nem folytattam politikai tevékenységet. Utána viszont saját megélt tapasztalataim, belső elemzéseim alapján megérlelődött bennem az, hogy hozzám a szociáldemokrata értékrend áll legközelebb.- Ez baloldali értékrend.- Igen. 1 1- Ugyanakkor a politikai térfél túloldalán álló erők felróják a baloldalnak, így önnek is: többek között éppen munkaügyi, foglalkoztatási kérdésekben tanúsítanak érzéketlenséget. Magyarán, lelkűk mélyén nem túlságosan zavarja önöket, hogy egyre nagyobb a munkanélküliek száma.- Úgy vélem, az ország érdeke az, hogy stabil gazdasága és ebből következően stabil munkaerőpiaca legyen. Hogy ezt miképp érjük el, abban valóban vannak viták a politika szereplői között. De a döntés felelőssége mindig azé, aki az adott időszakban kormányoz. Amit ma teszünk, az nem érzéketlenség, hanem olyan megoldás, amiről úgy gondoljuk, hogy ez a legjobb az adott körülmények közepette.- Azaz éppen most egy válság közepette... Amikor is egyre növekszik a munkanélküliek száma. Névjegy Simon Gabor A válság miatt fel kell készülnünk még nehezebb helyzetekre is.- Ha visszatekintünk az elmúlt nyolc-tíz év foglalkoztatási statisztikáira, valamint figyelembe vesszük, hogy ma a munkaerőpiacot milyen tényezők, összefüggések határozzák meg, akkor egy igen összetett képet kapunk. Amiből bizonyos törvényszerűségek kiolvashatók akkor is, ha akár az egyik, akár a másik politikai oldalhoz tartozunk. Simon Gábor 1964. június 15-én született Sopronban. Nős, felesége politológus. Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett történelemtanári és népművelő diplomát 1988-ban. Angolul beszél. 1988-tól a soproni Vas- és Villamosipari SZKI és Gimnázium tanára volt. 1990-től 1997-ig az Új Kapcsolat Kulturális, Információs és Szervezési Egyesület titkára. 1997-től 1999-ig az Egymásért Rehabilitációs, Szakképző és Foglalkoztató Program társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója. 1994-től MSZP-TAG. 2002-től országgyűlési képviselő. 2004-től az MSZP országos választmányának elnöke. 2006-tól 2008 februárjáig a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke. 2008. február 18-ától a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.- Ez kétségtelen, de akkor is egyre több a munkanélküli.- Nézze, Magyarországon a rendszerváltást követően másfél millió munkahely szűnt meg. A kilencvenes évek közepéig foly- matosan csökkent a foglalkoztatottság. Ez sokként érte a biztos munkahelyhez szokott munka- vállalókat. Ahhoz képest napjainkig számos téren történt előrelépés. Még akkor is, ha több tényező nehezíti a helyzetünket. Rengetegen menekültek például rokkantnyugdíjba, olyanok is, akik egyébként képesek lennének elhelyezkedni. Sokan bocsánatos bűnnek tekintik a komoly károkat okozó feketemunkát és még lehetne sorolni. De a válságra visszatérve: ezzel nem csak Magyarország, hanem az EU valamennyi országa kénytelen szembesülni. Mi is több ponton újragondoltuk tennivalóinkat. Ezt jelzi az is, hogy a munkaerőpiac feszültségeinek a kezelésére, a mikro-, kis- és közép- vállalkozások támogatására és a gazdaság fejlesztésére mintegy ezermilliárd forint értékben hoztunk létre egy alapot. Azon igyekszünk, hogy akit lehet, tartsunk meg - akár átmeneti állami segítséggel - a nyílt munkaerőpiacon.- De ezzel együtt a munka világának mégis az a legnagyobb kihívása - utalva az ön Szekszárdon tartott előadásának címére -, hogy manapság egyáltalán legyen munkánk.- Ez így van. Az elmúlt négyhat évet egy stagnáló munkaerőpiac jellemzi. Tény, hogy nem tudtunk ugrásszerű foglalkoztatás-bővülést elérni. Nem azért, mert nem akartunk, hanem azért, mert nem tette lehetővé a folyamatok összessége. Ugyanakkor ne feledjük el, hogy komoly gazdasági krízis ide vagy oda, a hazai munkaerőpiac nem roppant össze. Tolna megyében sem rosszabb - legalábbis számottevően nem - a foglalkoztatás mutatója, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Illúzióink természetesen nincsenek, a válság miatt fel kell készülnünk még nehezebb helyzetekre is. S azt se feledjük, hogy Magyarországon szerkezetváltás zajlik: bizonyos - alapvetően az élőmunkára és alacsonyabb bérköltségekre alapozott - tevékenységek elmennek tőlünk. Helyette jönnek más munkák, főleg olyanok, melyek például egy megváltozott szakképzési rendszerre alapoznak.- Ami a szakképzés jövőjét illeti, ebből a szempontból Tolna megye jó hírrel szolgálhat.- Valóban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy Tolna megye jelentős sikert ért el, közel másfél milliárd forintot nyert pályázaton a Területi Integrált Szakképző Központ fejlesztésére. Jól lobbizott a megye, s nem önös érdekei miatt, hanem az egész régió javára. Ez pedig példaértékű lehet mások számára is. Harkány BŐVÍTÉS Fedett élménymedencével bővülhet a harkányi strandfürdő: a beruházáshoz több mint félmilliárd forint uniós támogatást nyertek, az új létesítmény - ha az önrész fedezésére kap banki hitelt a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. - 2010- től fogadja a vendégeket. HÍREK a Hosszúhetény kapavágás Megkezdődtek az első munkálatok az elkerülő út megépítésénél. Miután a kivitelező kiváltotta a szükséges engedélyeket, elindultak a fóldmunkálatok, illetve a közműkiváltás. Bár a látványosabb építkezések csak jövő év elejére várhatók, az út a tervek szerint 2009 harmadik negyedévére elkészül. Kaposvár tartozások Padlóra küldi a kisvállalkozókat a kifizetetlen számlák tömege; a körbetartozás Somogy megyében elérheti a húszmilliárd forintot. Ezen belül a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások nagyjából 2-2,5 milliárd forint körbetartozást halmoztak fel. RÉGIÓBÓL Komló jegyárak December elsejétől ismét nő a tömegközlekedés ára Komlón. A Pannon Volán Zrt. díjnövelési javaslatát ugyanis tizenkilenc igennel és öt nemmel fogadták el a képviselők a legutóbbi testületi ülésen. A 10 százalékos áremelést a veszteséges működéssel, a korábbi magas üzemanyagárakkal és a kihasználatlan járatok által okozott hiánnyal indokolta a vállalat. Kozármisleny fásítás a közelmúltban az autópálya-építők betemették a településen évtizedek ót tátongó közel hatvanezer köbméteres bányagödröt. Innen vitték egykoron az agyagot a pécsi Zsolnay-gyárba. A területen nemrég fásítás kezdődött, a csemetéket a bólyi kertészet biztosította. Mohács HITELESEN Huszonöt kérelmező számára hagyott jóvá kamatmentes, önkormányzati lakáskölcsönt a szociális és egészségügyi bizottság a legutóbbi ülésén. Az érintettek otthonteremtésükhöz összesen több mint tizenötmillió forinthoz juthatnak hozzá ily módon. Pécs költözés A májusi, egy halálos áldozatot is követelő pécsi Ybl Miklós utcai gázrobbanás után azt jósolták, hogy december végéig mindenki visszaköltözhet a 32 lakásos társasházba. A költségeket eredetileg legkevesebb 300 millió forintra becsülték, de az összeg nem lesz több 120 millió forintnál. A lakók már költöznek vissza a házba, a ház északi oldalán teljesen romba dőlt négy földszinti lakásra viszont még egy hónapig várniuk kell a tulajdonosoknak. Szentlőrínc HŐDÍJ a nemrég végrehajtott fejlesztéseknek és az éves szinten még mindig kedvező valutaárfolyam- -változásnak köszönhetően sikerült a piaci helyzethez képest alacsony távhőemelésről dönteni a városban. A legutóbbi testületi ülésén a 10,8 százalékos országos gázár- emelkedéssel szemben Szentlőrincen csak 4,05 százalékkal nő a gáz ára.