Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-17 / 268. szám
2008. NOVEMBER 17., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG ME GYEI TŰKOR 3 JEGYZET IHÁROSI IBOLYA Megbeszéléssel többre mennénk édesanyám szerint szép szóval a vasajtót is ki lehet nyitni. Ennek értelmében élt boldog házasságban, és neveltek fel apuval négy gyereket. Jóban van a szomszédokkal, jóban van a rokonsággal, szeretik az unokái. Jó, manapság már nem lehet úgy beszélni, mint ötven évvel ezelőtt. Bár még az is lehet, hogy a régies tónus humora önmagában is segítséget jelentene az össznépi ingerültség ellen. Panaszkodik az orvos, panaszkodik a beteg, hogy a másik türelmetlen és ingerült. Ugyanez a helyzet a boltokban, a hivatalokban. manapság olyanokat mondanak egymásnak a magyar parlamentben a képviselők, amilyeneket régen a kültelki kocsmában nem tűrtek volna el. Mindenáron legyőzni akarják a másikat, nem meggyőzni. Remélhetőleg képviselőink valójában nem ilyenek. Ki vannak képezve erre a megmondó emberek. Kár, mert rontják a közszellemet, ha észérvek helyett vagdalkoznak. A durva szöveg után, meg persze ezernyi valódi gond és baj miatt, jönnek a tettek. Itt is, nálunk is, Tolna megyében is. Verekszenek a gyerekek az iskolában, zsarolják, kirabolják egymást. Egyre több a családon belüli erőszak. Falusi fiatalember negyedmagával ment elégtételt venni az iskolába, mert csúnyán néztek a barátnőjére. Pedig nem ilyen minden fiatal, mert például fiatalok kapták el nemrég a rablót, s fiatalok segítettek egy nőnek, akit a szekszárdi utcán támadott meg valaki. volna hát nem csak remény, hanem esély és alap is arra, hogy megbeszéljük a dolgokat. Ha tudjuk, mit gondol, mit érez a másik, nem támadunk neki. Minden konfliktusra igaz lehet: ha megbeszélnénk, többre mennénk. Jók közül a legjobbak lettek fesztivál A nagydíj az Álba Regiáé, de a Bartinát is elismerték A fesztiváldíjas székesfehérvári Alba Regia együttes a szintén díjazott Kocsis Enikő és Fitos Dezső Regrutabál című koreográfiáját táncolja A Szekszárdi Néptáncfesztiválon az élvonalbeli amatőr néptáncegyüttesek szerepeltek, a zsűrinek nem volt könnyű dolga. Venter Marianna A Szekszárdi Néptáncfesztivált 1968-ban rendezték meg először. Kétévente ezen a rangos rendezvényen találkoznak a magyar amatőr néptáncmozgalom élvonalába tartozó együttesek, hogy egymásnak és a zsűrinek bemutassák, mennyit fejlődtek. Szombaton 16 együttes részvételével vette kezdetét a megmérettetés a Babits művelődési házban. Minden részt vevő felnőtt együttes két koreográfiát mutatott be a versenynapon. A zsűri tagjai Hortobágyi Gyöngyvér, Farkas Zoltán, Demarcsek György és Széphalmi Zoltán, mindannyian táncpedagógus-koreográfusok, és Lányi Péter zeneiskolai tanár, zongoraművész volt.- Olyan együttesek jöttek, amelyek évtizedes hagyományokkal rendelkeznek, és a legtisztább forrásból építkeznek - mondta Matókné Kapási Julianna háziA FESZTIVÁLDÍJAT, és dZ ezzel együtt járó 180 ezer forintot a székesfehérvári Alba Regia táncegyüttes kapta. Együttesi Nívódíjat és 140 ezer forintot kapott a jászberényi Jászság Népi Együttes. Együttesi kü- löndíjban és 50 ezerforintos gazda. így aztán nem is voltak könnyű helyzetben a bírálók, amikor el kellett dönteniük, kiket emeljenek ki és díjazzanak.- Nehéz döntésen vagyunk túl, hiszen minden együttesről elmondható, hogy itt volt a helye ezen a fesztiválon. Amit különösen figyelembe vettünk, azaz eredetiség és az újraalkotás, a hagyomány és a megújítás érzépénzdíjban részesült a tatabányai Bányász Táncegyüttes, a szekszárdi Bartina Néptánc Együttes és a százhalombattai Ifjüforrás Táncegyüttes. A koreográfust díjat és az ezzel járó 30 ezer forintot Kocsis Enikő és Fitos Dezső kapta. kény egyensúlya. Az együttesek jól oldották meg a dolgot, néhány esetben dramatikus produkció szintjére emelve a táncot - nyilatkozta Demarcsek György a zsűri nevében. Nem csak a produkciók színvonala volt magas, hanem a rendezésé is. Karácsonyi Zoltán főszervező és csapata mindent megtett ezért. A több mint 600 résztvevőt mozgató fesztivál lebonyolítása olajozottan működött, nem véletlen, hogy úgy nyilatkoztak a vendég táncosok, ide mindig szívesen jönnek. Ebben nem kis része volt a szombat esti kötetlen programoknak, például az együttesvezetők vetélkedőjének, és az azt követő - a jelenlévők elmondása szerint - fergeteges mulatságnak, amely hajnalig tartott a Dűvő együttes muzsikájára. Öt együttes produkcióját díjazta a zsűri Lassan csordogál az idegenforgalmi adó fegyelem A vállalkozók fizetnek, de a magánszemélyek áthágják a szabályokat fadd A szállásadó vállalkozók bevallják, és ki is fizetik az idegen- forgalmi adót, de a magánszemélyek nem törik magukat Fadd- Domboriban. Herczig Gáborné jegyző szerint sok esetben az ellenőrzést is gátolják. Olyan is előfordult, hogy csak rendőri kísérettel tudtak bemenni az önkormányzat emberei az üdülőbe. Fokozottan ellenőrizték az idei szezonban az idegenforgalmat Domboriban és a Volent-öbölben. Összesen 230 épületre vetettek ki mintegy 18 millió forint idegenforgalmi adót. Alapterület szerint kell fizetni, négyzetméterenként 600 forintot. A pénznek a háromnegyede bejön, igaz, hogy elég komoly behajtási munka árán. Több a gond a másik adónemmel, a tartózkodás után fizetendővel. Itt nincs lehetőség a behajtásra, egyetlen eszköze az önkormányzatnak az ellenőrzés. Tulajdonosnak, bérlőnek, közvetlen családtagnak nem kell fizetni, de az üdülőben éjszakázó barátoknak és a vendégeknek igen. Az így befolyó pénzből lehetne fejleszteni, mert minden beszedett forinthoz kettőt tesz az állam. ■ W. G. Eltűnt a teherautó a daruval együtt bátaszék Darus teherautó tűnt el vasárnapra virradóra a Strabag Zrt. telephelyéről. A telephely a város külterületén van, az alkalmazottak reggel vették észre a jármű hiányát, az első feltételezés az volt, hogy valaki munkára rendelte ki a gépkocsit. A járműre a rendőrség körözést adott ki. Az ellopott darusautó értéke 3,5 millió forint, (vm) Emelte a község az ösztöndíj támogatást TENGELic Tizenöt helybéli fiatal kap támogatást az ön- kormányzattól a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj pályázat keretében. A támogatott diákok száma tavalyhoz képest nem változott, a támogatás összege viszont igen: idén négyszázhatvanezer forintot fordít erre a célra a település vezetése, (sk) Hangversennyel ünnepelt a jubiláló vegyeskar gyönk Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte szombaton a gyönki Szivárvány Kórus. Fehér József karnagy vezetésével a jubileumi koncertre változatos repertoárral készültek, egyházi énekekkel és klasszikus kórusművekkel, valamint slágerekkel léptek a közönség elé. A hangversenynek vendég- előadói is voltak, a regölyi Dalkör és Bozsó Bernarda, a helyi zeneiskola növendéke. (vm) Bozsó Bernarda is fellépett @ TOVÁBBI HÍREK: www.teol.hu Sok munkával járt a siker angéla Paks szépe és egyben első udvarhölgy lett A vidéki beteg türelmesebb várakozás Rossz kommunikáció okozza a konfliktusokat PAKS Két nap leforgása alatt két szépségversenyen is sikerrel szerepelt a paksi Vidákovics Angéla. A Vak Bottyán Gimnázium végzős diákját a Csillagfény Parádén Paks Szépévé választották, majd másnap az Alpok Adria nemzetközi verseny Tolna megyei döntőjén első udvarhölggyé. Nem csak az öröm dupla, a munka is az volt. Próbáról próbára járt, hogy mindenhol teljesítse, amit elvárnak tőle. - Nagyon szerencsétlenül jött ki, hogy egy hétvégén rendezték a két versenyt - fogalmazott Angéla, akit barátai ösztökéltek arra, hogy induljon. Az eredménynyel különösen azért elégedett, mert a többiek így vagy úgy, de Vidákovics Angéla profik voltak. Vagy nem először jártak szépségversenyen, vagy modelliskolában tanultak. Angéla úgy gondolja, nagy változást nem hoz az életében, hogy Paks Szépének kiáltották ki. Újdonságot a fotózási és portfolió készítési lehetőség jelenthet, egy olyan világba csöppenhet általa, amit még nem ismer. Az ajándékoknak egytől-egyig örült, de legjobban a nyelvtanulási lehetőségnek, hiszen nyelvvizsgázni szeretne. A 18 esztendős lány még nem döntötte el, hogy hova adja be a jelentkezési lapját, több területet is vonzónak talál. Érdekli egyebek között a pszichológia, de például a média világa is. ■ V. T. Hozzátartozóját kísérte el a szekszárdi rendelőintézetbe Horváth Jánosné. Előre egyeztetett időpontra jöttek, mégis több mint egy órát kellett várniuk a vizsgálatra. Jankó György szintén kísérőként várakozott. - Ez van, várni kell - tárta szét a kezét. - Az sem jó, ha a beteggel öt perc alatt végez az orvos, mert az azt jelenti, nem vizsgálja meg alaposan. Várakozni nem leányálom, emelt hangon mégsem tiltakozik senki. A GfK Hungária felmérése szerint Budapesten rosszabb a helyzet, mint vidéken. A türelmetlenség erős követelőzéssel és akár agresszív viselkedéssel is párosul. A piackutató cég idén szeptemberben és októberben 170 orvossal készített interjút. A vizsgálatból kiderült, az orvosok úgy érzik, teljesíthetetlen elvárás, hogy mindig mindenki számára azonnal rendelkezésre álljanak, és tökéletesen is teljesítsenek. Dr. Kerekes Fászló, a dombóvári kórház igazgatója úgy véli, a legA táppénzesek napi átlagos száma* (2008) Január 72980 Február 69301 Március 64090 Április 76228 Május 68870 Június 75532 Július 73694 Augusztus 71737 * ORSZÁGOS ADAT, FORRÁS: KSH nagyobb baj, hogy a betegek gyakran indoklatlanul kívánnak sürgősségi ellátást. Szerinte térítési díjat kellene fizettetni az ilyen pácienssel. A betegek egyre inkább tisztában vannak a jogaikkal, ugyanakkor a betegellátó rendszer, például az orvos- és nővérhiány miatt, nem tód megfelelni az elvárásoknak. Dr. Kerekes Lász- lónak azt a véleményét, hogy a politikai vezetés rossz irányba tereli az amúgy is rossz orvos-páciens viszonyt, dr. Muth Lajos, a megyei kórház igazgatója is osztja. Ő tudatosságot is lát ebben, mert így a hitelüket, megbecsülésüket vesztett egészségügyi dolgozók amúgy jogos követeléseit nem kell teljesíteni. ■ B. K. I l 4