Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-03 / 256. szám
2008. NOVEMBER 3., HÉTFŐ lTfl7FT FT IVUciEiíjJCj X EL? A sokáig eltűnt Kim Dzsong II megjelent egy focimeccsen, a vasárnapi sajtó szerint. Az észak-koreai kommunista pártlap fényképet is közölt, amelyen a ked vés vezető vidáman nézi a mérkőzést katonákkal és pártvezetőkkel. De az nem derül ki, mikor is játszották a meccset. így nem tudni, mi van a nagybeteg diktátorral. Amerika holnap dönt, ki legyen az elnök kampányfinis Obamának áll a zászló - McCain is mindent bevet és megpróbál még fordítani Halloweenre elfogytak a boltokból az Obama- maszkok - jelentette tudósítónk Amerikából. Újvári Miklós - New York Ha az amerikai elnökválasztás annak alapján dó'lne el, hogy melyik elnökjelölt műanyag maszkjaiból adtak el többet a Hallo- ween-partikra, akkor Barack Obamának már most oda lehetne adni a Fehér Ház kulcsait. New York legnagyobb bulikel- lékboltjában Omaba-maszk már egyáltalán nincs, lohn McCain egyébként kiváló arcmásából azonban 37 dollárért (7500 forintért) még bőven akad. A polc H ítéletidő tombol Nyugat-Európában AUTÓPÁLYÁT kellett lezárni Franciaország középső részén vasárnap az országra lezúduló eső miatt. Az elárasztott településekről több száz embert evakuáltak. Velencét elöntötte az Adria. A Szent Márk téren hömpölygött a víz. A kedvelt spanyol fürdőhelyeken pedig 140 kilométer/órás forgószél pusztított. Meghalt Sztálin unokája ELHUNYT JOSZIF ALLILUJEV, Sztálin unokája, a diktátor Szvetlána lányának a fia - jelentette vasárnap az orosz televízió. 1945-ben született, orvosi egyetemet végzett, és kardiológusként dolgozott. Ő volt Sztálin egyetlen unokája, aki ismerte nagyapját: a diktátor halálakor, 1953-ban 8 éves volt. Moszkvában élt. Vádalku az Aranykéz utcai robbantónak tegnapig nem cáfolta a magyar rendőrség egy internetes újság hírét, hogy vádalkut fognak ajánlani a gyilkosságokkal gyanúsított Jozef Rohácnak a zsaruk. A Prágában letartóztatott szlovák férfit Seress Zoltán meggyilkolásával vádolják a nyomozók, de az Aranykéz utcai, halálos áldozatokat követelő robbantás végrehajtóinak nevéért talán új életet kezdhet a bűnöző. alján, illetve inkább már a földön két-három George Bush- maszk hever. A választási év legnagyobb halottak napi bulija (az amerikaiak ilyenkor nem temetőket látogatnak, hanem a halottak „látogatják” meg az élőket különféle jelmezekben). A republikánus tábor Halloween napjára tartogatta egyik legnagyobb ászát, Arnold Schwarzeneggert. Kalifornia konzervatív kormányzója egy Ohio állambéli sportcsarnokban szerepelt együtt lohn McCain elnökjelölttel. Schwarzenegger ebben az államban nyerte el a Mr. World címet mint J testépítő, beszédében edzéster- I vekkel látta el barátját, mond- A leköszönő Bush elnökről sem feledkeztek mega Halloween rajongói ván, szüksége lesz komoly bicepszekre az utolsó kampánynapokban. Való igaz, McCain a legtöbb kutatás szerint lemaradásban van, de beszédében azt mondta, inspirálja a feladat, hogy innen fordítson. McCain integetéssel búcsúzott Ohiótól (hadifogsága Szoros verseny (Támogatottság százalékban)* Közvélemény-kutató Obama McCain Gallup 52 41 Rasmussen 51 47 Washington Post 53 44 Ipsos 48 43 •OKTÓBER 30-1 KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSI ADATOK ALAPIÁN óta a karjait nem tudja a feje fölé emelni), megkapta tehát a legnépszerűbb republikánus, Schwarzenegger támogatását. De hol van az elnök az utolsó napokban? George W. Bush már pénteken három napra a farmjára utazott, s már nem vesz részt kampánygyűléseken. Obama kampánycsapata közölte: visszaadta azt a 265 dollárt, amelyet a jelölt kenyai nagynénje adott a kampányra. A nagynéniről pénteken derült ki: illegálisan tartózkodik Amerikában, menedékkérelmét négy éve elutasították. A törvény szerint külföldiek nem adományozhatnak az elnökjelöltek kampányalapjába. HIRDETÉS MINDEN HÉTKÖZNAP 20.30 Vizsgálatot kér Budapest a dunaszerdahelyi balhéról Azonnali, minden részletre kiterjedő vizsgálatot kér a magyar kormány az illetékes szlovák hatóságoktól a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen való rendőri fellépés jogszerűségéről. A szóvivői iroda közlése szerint a kormány a vizsgálat alapján választ vár arra, hogy milyen szakmai indokai voltak a rendőri beavatkozásnak, és indokoltak, illetve arányosak voltak-e a szlovák rendőrség által alkalmazott eszközök. A szlovákiai Dunaszerdahe- lyen többen megsérültek, és több tucat szurkolót előállított a rendőrség szombatorf, miután botránysorozat kísérte a helyi labdarúgócsapat és a végül négy góllal győző pozsonyi Slovan Bratislava mérkőzését, amelyre Magyarországról is érkeztek szurkolók. A rendőrség szerint öt magyar állampolgár sérült meg a szurkolók és a rendőrök összecsapásában, és 31 embert, közöttük 16 magyar állampolgárt állítottak elő, de már mindannyiukat szabadon engedték. Egyébként a rendőrség is tájékoztatást vár a szlovákoktól az intézkedésekről. Az események után szombaton este tüntetés volt Budapesten, a szlovák nagykövetségnél. A Magyar Gárda tagjainak részvételével zajló demonstráción elégettek egy szlovák zászlót. A zászlóégetés ellen a szlovák külügyminisztérium közleményben tiltakozott, és elítélte azt a magyar kormány is. A szlovák nagykövetség elé szerdára a Jobbik újabb demonstrációt hirdetett. A történtek után vasárnapra virradóra megrongálták a magyar és szlovák feliratú községtáblát két pilisi, szlovákok lakta faluban, Pilisszántón és Pilisszentkereszten. ■ A. V. Szombat esti tüntetők a Stefánián, a budapesti szlovák nagykövetség előtt HIRDETÉS Tudja Ön, ...hogy az elmúlt négy évben a felsőoktatás fejlesztésére fordított uniós támogatások 160 ezer hallgató számára teremtettek korszerű feltételeket a hazai egyetemeken és főiskolákon? i I Magyarokat és szlovákokat is előállítottak.