Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-12 / 264. szám

2008. NOVEMBER 12., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG BULVÁR - TV-MŰSOR Kétórányi zenés időutazással jön az ABBA egyik fele Bár az ABBA várhatóan már so­hasem áll össze, az együttes fe­lét láthatjuk élőben fellépni feb­ruár 11-én a Papp László Buda­pest Sportarénában. A nagy si­kerű Mamma Mia! című mozi­film után ugyanis világ körüli turnéra indult a legnagyobb ABBA-show. A hatkamionnyi produkcióval és 50 fős személy­zettel utazó cirkusz a Hallen­stadion Zürich, a müncheni Olympiahalle, a berlini 02 aré­na, a Wembley aréna és a Royal Albert Hall után Pesten is fellép. A zenekar tagjai közül ketten is színpadra állnak: Ulf Andersson és Janne Schaffer. ■ Az ABBA mind a mai napig kétmillió lemezt ad el évente. Az ABBA a mai napig két­millió lemezt ad el évente - ez a show pedig ezeket a slágereket gyűjti csokorba egy kétórás, ext­ravagáns musicalben. Az ABBA The Show követi az ABBA törté­netét a zenekar Eurovíziós Dal- fesztiválon való szereplésétől kezdve. A produkció Indiától Spanyolországon keresztül egé­szen Amerikáig hihetetlen sike­reket ért el. A csúcspont a telt házas Hollywood Bowl-i előadás volt. A zenés időutazáson a mai napig több mint egymülió néző vett részt. ■ Pici nappal alszik egy picit színész Csonka András új albumán lelkes diákként ropja a táncot Sokan azt hiszik, jól tud táncolni, ám Csonka András cáfolja ezt. Mint mondta, igazából csak nemrég sajátította el a legnépszerűbb táncok alaplépéseit. Dián Tamás- Igaz, hogy tánctanár is lett?- Na, azért ez enyhe túlzás. In­kább engem tanítottak. Amikor ugyanis 2006-ban megnyertük a Szombat esti láz című vetélke­dőt, partnerem, Keled Andrea felvetette, milyen jó lenne minél több embert bevezetni a társas­tánc világába. Kitaláltuk, hogy készítünk egy műsoros DVD-t, amely megtanítja a nézőket négy roppant népszerű tánc, az angol keringő, a csacsacsa, a rock and roll és a salsa alapjai­ra. Az albumon Andrea az okta­tó, én pedig a lelkes diák vagyok.- A győzelmük után hihető, hogy ön nem tud táncolni?- Igen, mert ez az igazság. A versenyben ugyanis én nem táncokat tanultam, hanem ko­reográfiát. Ez az adott zenére, egy bizonyos partnerrel előadva roppant látványos produkció, de még nem jelend azt, hogy magát a táncot is ismerem. Az album forgatása alatt ugyanúgy meg kellett tanulnom az alaplépése­ket, mint ahogy azt majd a nézők teszik. Még jó, hogy önbizalom­növelésként a Szombat esti láz­ban bemutatod táncaink is fel­kerültek a lemezre.- A színházban most mi újság?- Hajdú Steve-vel és Balázso- vits Editiel már próbáljuk az Imá­dok férjhez menni című darabot, amelynek no­vember 28-án, a játék­színben lesz a bemuta­tója. Ezt először a 60-as években mutadák be Darvas Iván, Bodro­gi Gyula és Váradi Hédi főszereplésé­vel. S mivel azóta csak egy felújítása volt, már régóta esedékesnek tűnt, hogy ismét szín­padra állítsa vala­ki. Nagyon ara­nyos, szeretnivaló a történet, Nádas György és Szenes Iván dalainak pedig ma is fantasztikus hangulatuk van. Ezenkívül játszom még az Operettszín­„Keleti Andival csak ajánlani tudom a tánc örömeit” házban a Szépség és a szörnyeteg és az Abigél című musicalben és a Csókos asszonyban. Ja, és a Bu­daörsi Játékszínben is od vagyok a Mennyből a hulla című krimi­komédiában.- No és emellett az RTL regge­li műsorában is látható. Hogyan bírja ezt a tempót?- Napközben 20-30 perceket szundítok, és autogén tréning­gel próbálok kikapcsolódni, el­lazulni. De ez cseppet sem fur­csa számomra, sőt. Az én életem éppen így teljes. Külön-külön talán nem is tudnám élvezni ezeket a feladatokat. Névjegy SZÜLETETT: 1965. január 16-án TANULMÁNYAI: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1990) pályája: 1991-ben tűnt fel a Família Kft. című sorozatban. A 2000. év Operett-találkozó­jának legjobb táncos komi- kusi díját nyerte el. Szabad­úszó színész, jelenleg az RTL Klub Reggeli című műsorá­nak vezetője Törőcsik Mari már sétál, de még kezelik sokat javult az egy hónapja még életveszélyben lévő Törőcsik Mari állapota - kö­zölte a Nemzeti Színház ve­zetősége, valamint a Kútvöl­gyi kórház intenzív osztá­lyának igazgatója. A színész­nő már sétál, a közérzete jó, ám továbbra is intenzív ellá­tást és megfigyelést igényel. Bárkinek elérhető lesz Európa digitális könyvtára NOVEMBER 20-TŐL látogatható Európa digitális könyvtára. A europeana.eu internetes címen olyan többnyelvű portál lesz, amely számos európai ország nemzeti gyűjteményeinek féltve őrzött kincseit tartalmazza digitalizált formában. Nem szentségtörés: dzsesszest az Operaházban ELŐSZÖR JÁTSZANAK dzsesszt az Operaházban: december 1-jén, az AIDS elleni küzde­lem világnapján a műfaj neves magyar és külföldi előadói adnak koncertet. A Jazz az Operában” össze­hozza a különböző zenésze­ket, az ötlet a tavaly elhunyt világhírű dzsesszzenésztől, Joe Zawinultól származik. @ TOVÁBBI HÍREK: www.keggel.hu itvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2008. NOVEMBER 12., SZERDA £ >0 w 'H Q BTL KLUB 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 9.00 Csak csajok 10.05 Top Shop 11.15 Nyerő 8 Telefonos játék 11.25 Sztár, ami nincs © (amerikai film, 2004) 75' TV 2 ................................. 6. 00 Ingatlanbróker (isti.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Marsupilami 9.30 Jóban Rosszban © 10.00 Stahl konyhája 10.10 Kvízió délelőtt 10.45 Teleshop 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Te szent ég! © 9.50 Az én hazám 10.10 Vezérlő fény © 11.30 Nyári álmok © (fr. kalandfilmsor. - 26/9.) 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Nyelvoktatás 9.50 Nekem ne lenne hazám? 10.10 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.55 Jake és adagi© 7.55 3 fitt perc 8.00 Vészhelyzet © 9.00 Nash Bridges © 10.05 Szívek szállodája © (amerikai sorozat, ism.) 11.05 A nagy házalakítás (otthonteremtő show, ism.) 6.00 Reggel a Dunán 8.05 Carlo és vendégei 8.35 Modern iskola (isn.) 9.05 Arcélek 9.20 Kisenciklopédia 9.35 Bűvölet© 10.30 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 13.15 Disney-rajzfilm 13.45 06-91-33-55-33 15.10 Receptklub 15.25 A fejvadász © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Celeb vagyok... © 17.25 Mónika- A kibeszélőshow © 12.10 Kvízió 13.10 Columbo © (amerikai krimi, 1998)86' 14.50 Zorro © 15.50 Josh! Bharat© 16.55 Szellemekkel suttogó © (amerikai misztikus sorozat) 17.55 Aktív © 18.30 Híradó® Esti kiadás 19.05 Celeb vagyok, ments ki innen! © Kalandjáték 20.15 Fókusz© 20.55 Barátok közt © ® (magyar sorozat) Közben: Hírek 21.30 Gothika © (am. misztikus thriller, 2003) 18.30 Tények @ 19.05 Jóban Rosszban © (magyar sorozat) @ 19.40 Hal a tortán © Vendégváró valósagshow 20.40 A sztárok a fejükre estek Afrikai kalandshow Műsorvezető: Liptai Claudia és Kovács Áron 21.40 Doktor House © (amerikai sorozat) 12.20 A palota ékköve © 13.30 Hrvatska krónika 13.55 Ecranul nostru 14.30 Kárpát expressz 14.55 Kormányváró 15.30 Jó kis bagázs © 15.55 Derek, a fenegyerek 16.20 Önök kérték! 12.15 Záróra 13.00 Sorstársak 13.25 „...hol élsz Te?” 13.50 Rajnán innen, Dunántúl 14.25 Négyszázezer nap 14.50 Mindenki iskolája (L) 15.45 A zsánerűimtől a legendáig 16.20 Európa kék szalagja 17.15 Körzeti híradók 17.40 Egy lépés előre © (spanyol sorozat - 62/49.) 18.35 McLeod lányai © (ausztrál kalandfilmsor.) 19.30 Híradó este 20.10 Tiszta kabaré! © Színházi esték a 100 éves magyar kabaré jegyében 21.10 Különös történetek Kepes András műsora © 16.45 Gastroblues (16/7.) 17.15 Drága doktor úr© (olasz vígjátéksor. - 52/31.) 18.05 Válaszd a tudást! 19.00 Esti mese 19.30 Vadvilág 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 20.55 Mafalda 21.00 Rettegésben ® (amerikai krimi, 2001) 92' 12.05 Monk - Flúgos nyomozó 13.10 Halálbiztos diagnózis © 14.15 Gyilkos sorok © 15.20 Szívek szállodája © (amerikai sorozat) 16.25 Jó barátok © (amerikai vígjátéksor., ism.) 16.55 A nagy házalakítás © 14.10 Duna tér 14.30 „Mint a többi ember” 14.55 Az állatok világa 15.25 Négyszemközt 15.55 Egy hazában élünk 16.25 Váratlan utazás 17.15 Mese 17.25 Duna tér 18.00 Smallville© (amerikai sorozat) Fsz.: Tom Welling, John Schneider, Annette OToole 19.00 Monk - Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 20.05 Jó barátok© (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 így tévéztek ti© 21.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) © 17.35 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Bűvölet © (olasz sorozat - 229-230.) 20.00 Poiice-magazin © 20.25 A világörökség kincsei 20.45 Kikötő - extra 21.45 Híróra 22.30 Vakvilágban © (magyar film, 1986) 86' 23.45 Az egység© (amerikai akciófilm-sorozat) 0.45 Reflektor© 1.00 Figyelők © (amerikai krimisorozat) 1.55 Sejtjeink © (magyar dokumentumsor.) 22.40 Született feleségek (amerikai vígiátéksorozat) © 23.40 Eureka © (amerikai sci-fi sorozat) 0.40 Tények este 1.10 így készült a Jack and Roll című magyar film ® 22.10 Szerda este 22.45 Kultúrház © 23.00 Lapozó © 23.30 Hírek. Időjárás 23.45 Keresztül Kanadán 0.10 Revue déja vu © (magyar revüfilm, 2000) 53 22.35 Retrock 22.50 Záróra 23.35 Nap-nyugta 2.10 Bűvölet© 3.00 „... hol élsz Te?” 3.25 A halhatatlan kedves 4.25 Válaszd a tudást! 22.05 Holdfény © (amerikai sorozat) 23.05 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 0.05 CSI - A helyszínelők (am. krimisorozat, ism.) 1.05 Holdfény (isn.) © 24.00 Kortárs magyar dzsessz az A38-on 0.25 Kikötő (isn.) 0.40 Petőfi Költőn 1.00 Híradó. Sport 1.35 Mese 1.40 Közbeszéd (isn.) * I® A 11.25 Sztár, ami nincs amerikai film 19.40 Hal a tortán vendégváró vaióságshow 21.10 Különös történetek Kepes András műsora 13.50 Rajnán innen... magyar ism. sorozat 20.05 Jó barátok amerikai vígjátéksorozat 19.00 Bűvölet olasz sorozat AUSCA RADTÖI 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00, 10.00,12.00,14.00,16.00,18.00,20.00. 6.00-8.00 „Hatra Morgó” - reggeli informá­ciós magazin, lapszemle, évforduló-, szüle­tésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00-18.00 Ze­nei műsorok, helyi hírek, állásajánlat, prog­ramajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00- Nonstop zene. iftSfo'ANlSTT1 FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: ze­nésmagazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00Zenegép. 22.00 N-Joy Light. F0BTIJMÄ BAD3Ú Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 órá­ig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánság- műsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. REGIG BABIG A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 kHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési infor­mációkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30- 15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 kHz. 17.45 Dél-dunántúli Kró­nika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00- 22.00 Estidöben! FM 101,7 MHz. 22.30- tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 kHz-en: 9.00- 10.30,20.00-20.30 horvát műsor, 10.30- 12.00,19.30-20.00 német műsor, 13.00- 14.00,20.30-21.30 szerb műsor. MAGYAR ATY HALÖZÄT 12.00 Déli híradó. 13.05 Hírvilág. 13.30 Palet­ta. 14.05 Különkiadás. 16.05 BBC Reporters. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 17.30 Vonalban. 18.28 Soroló. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Is­kolapélda. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 21.35 Lapzárta. 22.05 Garázs. 22.30 Gyógy- Hír. 23.05 BBC-világhíradó. 23.30 Iskolapélda 6.55 Reggeli jam. 9.10 Egyenes beszéd. 9.45 A. Z. ábra. 10.35 Kulturális iránytű. 12.05 La­ci bácsi konyhája. 13.50Többet ésszel! 16.25 Generációk. 16.55 Híradó. 17.05 Fórum. 17.55 Híradó. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 A. L ábra. 21.00 A nő háromszor. 22.00 Változások. 22.55 Késő esti híradó 14.00 Kor Kontroli-percek. 14.30 Bencze- show. 15.00 Zodiákus. 17.00 Nóvum - A jövő záloga. 17.30 Grand prix. 18.00 Nyitott egye­tem. 18.30 Újvilági portrék. 19.30 Lisa csak egy van. 20.30 Hírháló. 21.00 Szenvedélyes bűnök (amerikai thriller). 23.00 Lisa csak egy van.24.00Afeltámadthabtt(amerikaithriller). BUDAPEST T¥ lp 8.00 VilágTérkép. 9.00 Közvetlen ajánlat 9.45 Zsaruk - zsaru szemmel. 10.45 Közvetlen aján­lat 12.00 Híradó. 12.05Tele-jósda. 13.05 Köz­vetlen ajánlat 14.05 Szóvivőkórája. 15.05 Dél­utáni híradó. 15.40 Tele-jósda. 16.40 Közvetlen ajánlat 17.45 Mondd a jövőm. 18.45 Mesezug. 19.30 Esti híradó. 20.05 Különös. MINIMAK DISCOVERY 8.45 Olasz labdarúgás. 10.45 GT-magazin. 12.00 Angol labdarúgás. 15.00 Arany pillana­tok. 15.15 Amerikai futball. 17.45 Női kosár­labda. MKB Sopron-Gambrinus Brno. 20.00 Arany pillanatok. 20.15 Mai helyzet 20.30 An­gol labdarúgás. Tottenham-Liverpool. 23.00 Labdarúgás. REAC-FTC. 1.30 Arany pillanatok 6.00 Rajzfilmek. Benne: 10.05 Fifi virágoskertje. 16.40 Noddy kalandjai. 16.55 Jane és a sár­kány. 17.15 Nouky, Paco és Lola. 17.25 Rejté­lyek a Tesz-veszvárosban. 17.50 Benjámin ma­ci. 18.20 Miss Mallard. 18.50 Minimax-toma. 18.55 Világjáró Grover. 19.00 Animalia. 19.30 Duda és Pocsolya. 19.40 Miss BG. 12.00 Mérnöki műtárgyak. 13.00 A jövő fegyverei. 14.00 Halálos fogás. 15.00 Ho­gyan készült? 16.00 Piszkos munkák. 17.00 Állítólag... 18.00 A Ludolf család. 19.00 Am­csi motorok. 20.00 Hogyan készült? 21.00 A túlélés törvényei. 22.00 Piszkos munkák. 23.00 Halálzóna. 24.00 A kriminalisztika. i 4

Next

/
Thumbnails
Contents