Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság 2008-11-09 / 45. szám

2008. NOVEMBER 9., VASÁRNAP TOLNÁBAN, KÖZELRŐL 5 Nigerben szöcskével kínálták Grégoire De Chabalier Afrika után Magyarországot fedezi fel Egy kis földrajz, avagy afrikai barangolás DZSiBUTi Afrika kele­ti részén, a Vörös-ten­ger partján találha­tó. Területe 23 ezer négyzetkilométer, la­kossága 793 ezer fő. MADAGASZKÁR SZÍget- ország az Indiai-óce­ánban, Afrika délke­leti partjainál. Terü­lete 587 ezer négyzet- kilométer, lakossága 19 millió fő. Mali nyugat-afrikai állam. TERÜLETE 1 millió 240 ezer négyzetkilo­méter, lakossága 13 millió fő. Niger ugyancsak Nyugat- Afrikában található. Területe 1 millió 267 ezer négyzetkilomé­ter, lakossága 12 millió fő. Grégoire De Chabalier szerint a magyar fiatalok éppen olyanok, mint I I s Franciaországból érke­zett, de Dzsibutiban született. Grégoire De Chabalier, jóllehet csak tizennyolc esztendős, éve­ket töltött a fekete konti­nensen. A szekszárdi Po­lip Ifjúsági Egyesület ön­kéntese egy évig marad Tolna megye székhelyén. Szeri Árpád- Ha jól tudom, már Francia- országban élsz.- Igen, Aquitaine régióban, Bordeaux városában. Nemrég végeztem el a középiskolát, majd érettségi után úgy döntöt­tem, hogy vállalok egy év ön­kéntes szolgálatot. Addig is lesz időm gondolkodni azon, hogy hol tanulok tovább.- Miért éppen Magyarorszá­got választottad?- Valami oknál fogva ez az or­szág vonzott leginkább. Talán éppen azért, mert kevéssé is­merem. Kedvet kaptam a felfe­dezésére.- A francia fiataloknak mi jut eszükbe, ha azt hallják: Magyarország?- A Sziget fesztivál! Azután hallottunk már Budapestről és az 1956-os eseményekről is. És talán Liszt Ferencről. De amúgy nagyon keveset tudunk Ma­gyarországról.- Még csak egy hónapja vagy Szekszárdon, de azért bizo­nyára szereztél némi tapasz­talatot a magyarokról. Mi­lyennek látod őket?- Nem látok jelentős különb­séget a franciák és a magyarok között, már ami a fiatalokat ille­ti, hiszen jobbára velük beszél­getek. Már amennyiben ez le­hetséges, miután a magyar fia­talok közül nem mindenki je­leskedik a nyelvtanulásban... Persze mi, franciák sem...- Ételek?- Az éttermekben, azt tapasz­taltam, jól főznek. Igazi magya­ros házi ételeket még nem kós­toltam... a franciák. Nyelvtanulásban legalább annyira nem jeleskednek.- Nagy meglepetést egyetlen magyar étel sem okozhat, hi­szen Afrikában bizonyára nem akármilyen ennivalók kerültek eléd.- Ez így van, Nigerben, az is­kolában láttam, hogy az egyik afrikai osztálytársam valami különös dolgot eszik. Odamen­tem és engem is megkínált - egy szöcskével.- Milyen íze volt?- Az íze valamivel jobb an­nál, ahogyan kinéz... De a főtt rák sem igazán vonzó látvány, mégis finom. A csiga és a béka fogyasztásához is franciának kell lenni.- Miként jutottál el Afrikába és ott hány országban éltél?- Édesapám orvos, tíz évig dolgozott a fekete konüensen, én mindvégig vele voltam. Dzsibutiban születtem, de Ma­dagaszkárban, Maliban és Ni­gerben is éltem. Utóbbiban a legtovább, három évig.- Milyennek láttad általában ezeket az országokat?- Rengetegen élnek el­mondhatatlan nyomorban. Egy szűk réteg a városokban elfogadható körülményeket te­remt magának. Még keveseb­ben vannak, de azért vannak, akik nagyon gazdagok. Talál­koztam európai életet élő afri­kai fiatalokkal, de olyanokkal is, akik gyermekként háború­ba mennek.- Mire kellett a legjobban ügyelni ezekben a forró égövi országokban? Az állatokra?- Nem. Az emberekre. Az áll­tokról tudjuk: olyanok, amilye­nek, de kellő óvintézkedések mellett megelőzhetjük a bajt. Van védelem, gyógyszer a ma­láriát terjesztő szúnyog ellen is, szedtük is rendszeresen a ki­nint. Ám az emberek a legvárat­lanabb pillanatban lehetnek ve­szélyesek.- Elmehettél sétálni estefelé is egy afrikai országban, pél­dául Nigerben?- Nos, én gyermekként él­tem Afrikában, így legfeljebb a szüleimmel mehettem sétál­ni. De nem bármikor: éppen érkezésünkkor zajlott Niger­ben egy katonai puccs és meg­ölték az elnököt. Ilyen helyzet­ben senkinek sem tanácsos sétálgatnia az utcákon. Nyu­galmasabb helyzetben sem árt az óvatosság: ahogy én ta­pasztaltam, csak európai mi­voltáért senkinek nem kell tartania támadástól. Én is jár­tam például moziba minden gond nélkül.- Az egészségügyi viszonyok nem hagytak maguk után kí- vánnivalót?- De igen. Jobbára nincs csa­tornázás, a szennyvíz nem a ve­zetékekbe és a telepre kerül, ha­nem a földre. Oda kell figyelni az ivóvízre és minden sérülésre, a fertőzésveszély miatt. Ilyen „ap­róságokkal” azonban nem iga­zán foglalkoznak a helybeliek, mert idejüket leköti a létfenntar­tás. Ugyanakkor mi, franciák lé­vén, nem olyan körülmények kö­zött éltünk, mint ők.- Visszatérsz egyszer gyer­mekkorod színtereire?- Szülőhelyemre, Dzsibutiba egyszer biztosan vissza fogok menni. Talán a többi országba is, hiszen eddigi életem nagyob­bik részét Afrikában töltöttem. Ez egy olyan álom, amely remé­lem, előbb-utóbb megvalósul. JEGYZET VENTER MARIANNA Az Óperencián túl nem minden mese ämerikä most már sohasem lesz olyan, mind azelőtt. Megtörtént, amit még akár néhány éve is lehetetlennek tartott volna a vüág: egy fe­kete - na jó, barna - elnök költözik a Fehér Házba. Mi innen Európából ugyanúgy sztereotípiákban gondolko­dunk az Egyesült Államok­ról, mint ahogy az ott élők Európáról, de azzal azért mindenki tisztában van, hogy egyedülálló dolog tör­tént. Ráadásul az egész vi­lág fokozott figyelemmel kí­sérte végig az elnökválasz­tást, és hihetetlen szimpátia irányult Barack Obama felé. győzelme után ujjongott Ke­nya, ahol az édesapja szüle­tett, ujjongott Indonézia, ahol gyerekeskedett, sőt egy kicsi japán halászfalu mind a száz felnőtt lakosa be- csiccsentett örömében a hír­re. Ez utóbbi derék polgárok azért voltak olyan lelkesek, mert településük neve Obama, és persze hogy neki drukkoltak, sőt meg vannak győződve róla, hogy elláto­gat hozzájuk. de a viccet félretéve: szá­momra volt ennek az elnök- választásnak egy olyan ta­nulsága, amelyet szívesen megtapasztalnék itthon. Az, ahogyan a vesztes viselke­dett. Kulturáltan, higgadtan tudomásul vette, hogy az emberek nem az ő javára döntöttek. Leintette azokat, akik fújolni akartak, és lát­szott, hogy ezt nem csak az illem kedvéért, hanem őszintén teszi. Aztán nem azokat kezdte ócsárolni, akik nem rá szavaztak, ha­nem a saját híveit intette ar­ra, eszükbe ne jusson ellen­ségeskedni, hanem fogja­nak össze, támogassák az új elnököt az ország érdekében. Amerika nem hibátlan, mint a szuper- hatalmak általában. De azért, valljuk be, van, amit nagyon jól csinálnak ott. A futballkapus lett a főboszorkány mulatság Mami a hetedik érzékével is rászolgált az elnyert címre Az első kis udvarhölgy átaludta a koronázást dunakömlőd Fergeteges bulit harmadszor, boszorkány válasz­tást először tartottak a duna- kömlődi faluházban. Ifjú és éke­sebb hölgyek bújtak jelmezbe, akadtak bájos és tüneményes boszorkák és félelmetes szipir- tyók. Egy azonban közös volt bennük, a közönséggel együtt remekül szórakoztak. A nyug­díjas- és a diákklub jelmeztelen tagjai bírálták el, ki volt ezen az estén a legvalóságosabb boszor­ka. Lacza Balázs és Huzlinger Péter elárulta lapunknak, hogy jl sokáig nem tudtak dönteni, de | miután egyik vasorrú megfe- | nyegette őket a seprűjével, rá g szavaztak. A győzelmet ily mó-1 dón megszerző banya álarca ° mögül Szurovecz Istvánné ke­Szurovecz Istvánné, Mami, (bal szélen) lett a dunakömlődi főboszorkány rült elő. Elárulta, már kislány­ként a színjátszó körben is min­dig ő alakította a boszorkányt. Gyakran előre tudja mit törté­nik majd, mert megsúgja az ösz­töne, ilyenkor a családja is mon­dogatja: Anyu, te egy boszi vagy. Most kiderült, hogy nem is akármilyen, hiszen főboszor­kánnyá választották. Szurovecz Istvánné egyébként is szívesen vesz részt a különféle progra­mokon, aktív tagja a kömlődi kö­zösségnek. Elárulta, lányával és unokájával csatlakoztak a nemrég alakult női futballcsapathoz is. Ő a ka­pus. Az ellenfelek pedig jobb, ha felkötik az alsóneműjüket, hi­szen tuti, hogy a hálóőr a jövőben boszorkányosán véd. ■ V. T. Paks Akadt, akinek örömkönny csillant a szemében tegnap este a IV. Országos Csillagfényparádé döntőjén, mások csalódottsá­gukban vagy éppen a stressz mi­att pityeredtek el. A Gyöngysze- mecskék első udvarhölgye vi­szont átaludta a koronázást. Mentségére legyen mondva, mindössze kétesztendős. Hét ka­tegóriában több tucatnyi bájos lány és sármos fiú versengett a közönség és a zsűri kegyeiért. Az utóbbiban fotósok, újságírók, művészek, képviselők igyekez­tek meghozni a legbölcsebb dön­tést. Kénytelen-kelletlen az una­lomig elcsépelt mondattal jelle­mezték állapotukat, azaz el­mondták: roppant nehéz hely­zetben vannak. Katona István és lapunk főszerkesztője, Lengyel János egybehangzóan állította, a felsorakozó tüneményes gyer­mekek mindegyike megérde­melte volna a koronát. A győzte­seknek bőségesen jutott aján­dék, de üres kézzel egyébként senki nem ment haza. A legkisebbeknél Farkas Frida (Sióagárd), Józsa Johanna (Bölcske), Laczi Kitti (Kecske­mét) lett a sorrend. A közönség- szavazatot Adorján Luca (Paks) kapta. A Gyöngyszemeknél ez utóbbit Samu Adrienn érdemel­te ki, míg a fiúk közül Széles Fló­rián (Dunaszentgyörgy) lett az első. A lányok mezőnyében Bo­dor Elvira Izabella (Paks) nyert Bese Nikolett (Fadd) és Karsai Gréta (Paks) előtt. ■ T. V.

Next

/
Thumbnails
Contents