Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-08 / 261. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. NOVEMBER 8., SZOMBAT PORTRÉ elégedettség Nemrég vette át gyémántdiplomáját Simon Imréné a Corvinus Egyetem rektorától. A bonyhádi kereskedelmi szakközépiskola és a helyi gimnázium egykori tanára már régóta Balatonszemesen él. Bonyhádra viszont máig hazajön ERDEKES CSAJ, NYOLCVAN FELEIT Különös dolgokra derül fény a bonyhádi gimnázi­um egykori igazgatóhe­lyettesét hallgatva. Példá­ul, hogy létezik még olyan kategória, mint az életével elégedett ember. Steinbach Zsolt- Érdekes csaj - mondta róla egy bonyhádi ismerőse. Nyolcvan fe­letti hölgyekről viszonylag rit­kán mondanak ilyesmit. De Si­mon Imréné sem a tiszteletlen­ség okán kapta ezt a titulust. Zsófi néni nemrég vette át gyé­mántdiplomáját a Corvinus Egyetemen. Kora alapján tehát lehetne ő anyóka is, nem pedig „csaj”. Csakhogy az anyókák nemigen szoktak fürgén cikázni balatonszemesi otthonukban. El­vétve olvasnak német nyelvű iro­dalmat, és csak a legritkább eset­ben árulják el vendégeiknek, hogy ők bizony Barack Oba- mának drukkoltak az amerikai elnökválasztáson. Az meg vég­képp nem szokásuk, hogy be­szélgetés közben olykor úgy ka­cagjanak fel, mint egy fruska. Pedig az az idő már tényleg rég elmúlt, amikor a makói egy­ke, Szabó Zsófia elkezdte tanul­mányait a református elemiben. (Azzal együtt, hogy édesanyja római katolikus volt.) A kislány életében az öku- mené mellé szép lassan az öko­nómia is felzárkózott. Édesapja kereskedő volt, kézenfekvőnek tűnt, hogy a lány a helyi keres­kedelmi középiskolában érettsé­gizzen. Majd jelentkezzen Buda­pestre, a műszaki egyetem köz­gazdaság-tudományi karára.- Azt sem tudtam, milyen'ka- rok vannak - árulta el ugyanak­kor. - Kaptam egy jelentkezési lapot, kitöltöttem: közgazdaság- tan, jog, földrajz, és ennyi. Az egyetemet persze azért el kellett végezni. Ám hiába volt Szabó Zsófia zsebében a diplo­ma, az 1940-es évek végén szin­te lehetetlen volt állást találni. Végül Bonyhádon kínáltak neki munkahelyet. Bár a településről akkor még csak a vöröstarka szarvasmarha ugrott be neki, azért elfogadta az állást. így került a bonyhádi közgaz­dasági szakközépiskolába politi­kai gazdaságtant és jogi ismere­teket tanítani. Szép emlékű tíz év után áthelyezték a bonyhádi gimnáziumba, mindjárt igazga­tóhelyettesnek. A leghosszabb időt Schwarcz Tibor igazgató mellett dolgozott.- Neki köszönhető, hogy sok vallásos család gyermeke akko­riban továbbtanulhatott. És nagy szerepe van abban is, hogy abból az évfolyamból, ahová a lányom is járt, olyan sok kiválóság ke­rült ki, mint például a Bayer Jós­ka vagy a Csepregi Márta is. Zsófi néni azt mondja, két em­bertől tanulta a legtöbbet mód­szertanból, a tanítványokkal va­ló kapcsolattartásból: a keris dr. Kolta Lászlótól és Schwarcz Ti­bortól. Szabó Zsófia életének legmeg­határozóbb férfiúja azonban Si­mon Imre volt. A Nagyszalonta melletti faluból származó fiatal­embernek gyorsírást tanított es­ti iskolában. Nem sokkal később pedig hozzáment feleségül. ■ Bonyhádról elsőre csak a vöröstarka tenyészet ugrott be neki.- A férjem máig is tud gyorsír­ni. Szerinte rettentő szigorú vol­tam. Mondtam neki, hogy fizet­te az óradíjat, hát nem lehetett sumákolni... A házasság után néhány év­vel a Simon család négy tagúra bővült. Ma mindkét gyermekük elismert szakember, boldog csa­láddal. Zsófi néninek öt fiú uno­kája és egy fiú dédunokája is van.- Csupa fiú. Szoktam is emle­getni: nálunk se csipke, se mas­ni, csak ezek a nagy buta cipők, meg a futball labdák - mondja nevetve. 1981-ben ment nyugdíjba. De előbb elvégezte az idegenvezetői tanfolyamot, részben arra is ala­pozva, hogy kiválóan beszél né­metül és angolul. SIMON IMRÉNÉ 1924- ben született Makón. Férje harmincöt évig a bonyhádi zománcgyár­ban dolgozott üzemve­zetőként. Lányuk, Si­mon Judit egyetemi docens, a Corvinus Egyetemen intézet- igazgató. Fiuk, Simon Péter agráregyetemet végzett, az enyingi Fertilia Agrokémiai Kft. ügyvezetője. A bonyhádi gimnázium nyugdíjas igazgatóhelyettese, Simon Imréné friss, fürge, és úgy tud nevetni, mint egy fruska- Felkészültem rá, ha a nyug­díjazás után kilépek a nagy űr­be, akkor legyen kapaszkodóm. Az első csoportom aparhanti parasztbácsikból állt, velük a Hortobágyon voltunk. Később fő­leg külföldre jártam. A balatonszemesi ház, ahol most élnek, a férje szüleié volt. A nyolcvanas évektől sokat ingáz­tak Bonyhád és Szemes között, a házat ki is adták, főleg németek­nek. Máig vannak visszajáró vendégeik. Zsófi néni elárulja: egy meleg férfi pár is, akik na­gyon rendesek. Simonék 1995-ben megszün­tették a kétiakiságot: eladták a bonyhádi lakást, és Szemesre költöztek. ■ Egy lány dédunokával talán még jobban meg tudná örvendeztetni a családja.- Nem érezzük itt úgy magun­kat, mint Bonyhádon. De a gye­rekek itt könnyebben elérnek bennünket Siófokról és Pestről is. Most már nem költöznék visz- sza. Bonyhádra viszont máig „haza” megyünk. És ápoljuk a kapcsolatot akikkel csak lehet, a kedves tanítványokkal, kollé­gákkal, barátokkal, az ország, sőt a világ számos pontjáról. Zsófi néni azt mondja, nagyon boldognak érzi magát. Fittségé- nek titkát pedig „saját fitness szalonjában” látja: a nagy ház­ban, amely körül mindent ő csi­nál.- Mindig úgy éreztem, hogy megdolgoztunk azért, amit elér­tünk. A turizmusból van egy kis tartalékunk, abból felújítjuk a házat. Most már ugye az ember rákészül arra, hogy bármikor magához hívhatja a Jóisten, és akkor ne okozzunk túl sok gon­dot a gyerekeknek a ház állaga miatt. Az utóbbi tíz évben egy refor­mátus csoporttal voltam Izrael­ben, a fiamékkal Egyiptomban, a lányomékkal Angliában és Skó­ciában. Mindez olyan nagysze­rű. Tessék mondani, nem lehe­tek én egy elégedett ember? KÖZBESZERZÉSI SZEMLE ________ AJ ÁNLATI FELHÍVÁS: K.É. 2008. november 5. 17487/2008 Radioaktív Hulladékokat kezelő Kht. ajánlati felhívása TÁRGY: A Bátaapátiban létesítendő, a kis és közepes aktivitású radioak­tív hulladékok végleges elhelyezésé­re szolgáló Nemzeti Radioaktívhulla- dék-tároló létesítése alatti környe­zetellenőrző és felszíni földtani-víz­földtani monitorozási tevékenység ELJÁRÁS TÍPUSA: Nyílt közbeszerzési eljárás További információ kérhető: Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. 2040 Budaörs, Puskás T. u. 11. Eck József beruházási igazgató Tel.: 75/519-570 Fax: 74/519-569 E-mail: ­Ajánlattételi határidő: 2008. december 15. TÁJÉKOZTATÓ(K): K.É. 2008. október 31. 14832/2008 Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. tájékozta­tója az eljárás eredményéről TÁRGY: A Bátaapátiban létesítendő, a kis és közepes aktivitású radioak­tív hulladékok végleges elhelyezésé­re szolgáló Nemzeti Radioaktívhulla- dék-tároló, felszín alatti létesítmé­nyek beruházás előkészítés befeje­ző munkáival kapcsolatos kiegészí­tő tevékenységek Eljárás típusa: Hirdetmény nélküli tárgyalásos köz- beszerzési eljárás NYERTES: MECSEKÉRC Környezetvé­delmi Zrt - 7633 Pécs, Esztergát L. u. 19. Az ellenszolgáltatás összege: 1221363 275 Ft + Áfa 16073/2008 Közlekedési, Hírközlési és Energia­ügyi Minisztérium tájékoztatója a szerződés teljesítéséről TÁRGY: Az M6-os autópálya Dunaúj- város-Szekszárd közötti szakaszá­nak („M6 2. fázis”) tervezését, épí­tését, felújítását, üzemeltetését, fenntartását és e tevékenységek finanszírozását magában foglaló koncessziós szerződés megkötésé­re irányuló közbeszerzési eljárás előkészítéséhez és lebonyolítá­sához kapcsolódó pénzügyi tanács­adói feladatok ELJÁRÁS TÍPUSA: Hirdetmény köz­zétételével induló tárgyalásos köz- beszerzési eljárás NYERTES: ING Bank Zrt. - 1068 Budapest, Dózsa Gy. u. 84/B. Az ellenszolgáltatás összege: Nettó 190 000 000 Ft A szerződés időtartama vagy a teljesí­tés határideje: 2008. december 10. 14785/2008 Paks Város Önkormányzata tájé- kozatója a szerződés teljesítéséről TÁRGY: Fix áras vállalkozási szerző­dés szilárdburkolatú belterületi köz­utak - aszfalttal történő - burkolat felújítására, korszerűsítésére Eljárás típusa: Nemzeti nyílt közbeszerzési eljárás NYERTES: Soltút Kft. - 6320 Solt, Kecskeméti út 34. Az ellenszolgáltatás összege: Bruttó 145 910 634 Ft A szerződés időtartama vagy a telje­sítés határideje: 2008. július 24. K.É. 2008. november 3. 16873/2008 Magyar Közút Kht. tájékoztatója az eljárás eredményéről TÁRGY: Közlekedésbiztonsági be­avatkozások 2008. ELJÁRÁS TÍPUSA: Nyílt közbeszer­zési eljárás NYERTES: A Szerződés száma: 11 - Tamási SWARCO SIGNELIT Zrt. - 1165 Bu­dapest, Margit u. 114. Az ellenszolgáltatás összege: A Szerződés száma: 11 - Tamási 25 850 000 Ft + Áfa STATISZTIKA: A Közbeszerzési Érte­sítő 2008. október 31-i számában megjelent „Tájékoztató az eljárás eredményéről” 43 darab felhívása kapcsán nyertes Tolna megyei vál­lalkozás száma: 1. A „Tájékoztató a szerződés teljesíté­séről” 45 darab felsorolása kap­csán szerződött Tolna megyei vállal­kozás száma: 0. A Közbeszerzési Értesítő 2008. no­vember 3-i számában megjelent „Tájékoztató az eljárás eredményé­ről” 39 darab felhívása kapcsán nyertes Tolna megyei vállalkozás száma: 0. A „Tájékoztató a szerződés teljesíté­séről” 12 darab felsorolása kap­csán szerződött Tolna megyei vállal­kozás száma: 0. A Közbeszerzési Értesítő 2008. no­vember 5-i számában megjelent „Tá­jékoztató az eljárás eredményéről” 28 darab felhívása kapcsán nyertes Tolna megyei vállalkozás száma: 0. A „Tájékoztató a szerződés teljesíté­séről” 5 darab felsorolása kapcsán szerződött Tolna megyei vállalkozás száma: 0. MEGJEGYZÉS: K.É. 2008. október 31.: Közbeszerzési értesítő 2008. október 31-i száma 17487/2008.: A tájékoztató/ajánla- ti felhívás azonosítója A Közbeszerzési értesítő teljes terje­delmében megtekinthető a www.kozbeszerzes.hu internetes ol­dalon. ^lik Közbeszerzési szemle a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Tolnai .Népújság közös gazdasági rovata NFO CENTRE

Next

/
Thumbnails
Contents