Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-07 / 260. szám
MH7ATK babázva forgat. Olyannyira nehezen viseli a színésznő, ha távol van négy hónapja született Kislányától, hogy úgy döntött, mindennap magával viszi Honor Marie-t új filmje forgatására. Férje tajtékzik a méregtől, úgy gondolja, talán inkább munkát nem kellett volna vállalnia feleségének lányuk egyéves koráig. Tamási arca Pro Urbe-díjas OLVASTAM Az ezerarcú biogáz sikere a középiskolás fiam szereti a történelmet. Azt kérdezi:- Mit gondolsz, apa, a legsikeresebb német pilóta hány ellenséges gépet lőtt le? TALÁLGATOK, és végül 352- nél áll meg a licit. Kétes értékű eredményesség ez, ha néhányan katapultáltak, akkor is legalább háromszáz halál volt az ára. módosul a szavak jelentés- tartalma. A rendszerváltó Magyarországon sikernek számít, ha megmarad kétszáz dolgozó munkahelye. Vagy ha a Trabantját Suzukira váltja a nép. Vagy hogy már kétszer is megúsztak az államcsődöt, először a Bokros-csomagnak, az áram- és gázszolgáltató cégek eladásának, most meg a 20 milliárd eurós készenléti hitelnek köszönhetően. Tulajdonképpen sikeres nemzetnek érezhetjük magunkat. főleg most, hogy már a szarvasmarhatrágyából is energiát, pénzt csinálunk. Az egyik netes portálon, egy képzavarokban gazdag cikk szól az „ezerarcú biogázról”. Sikeresen használható áramtermelésre, fűtésre, hűtésre és gépjárművek hajtására. Külön kiemeli a szerző, hogy „a biogáz potenciálját leginkább az adja, hogy sokféle mezőgazdasági melléktermékre épülhet”. Szerintem is. kitüntetések Az elismerések egyike Kaszás Dezső díszpolgári címe Az idegenforgalmi kiadványokon Tamási arca: Osvát Andrea. A színésznő sok szállal kötődik a városhoz, népszerűsíti, mesz- szire viszi jó hírét. Ezért részesült Pro Urbe-díjban. Nem kevésbé büszkék az itt élők Kaszás Dezsőre. A hazai tudományos élet ismert alakja ötven éven át tanított fizikát a Béri Balogh Ádám Gimnáziumban. Tagja az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat és a Magyar Nukleáris Társaság elnökségének. A város képviselőinek tegnapi, ünnepi testületi ülésén díszpolgári címet kapott. A helyi művelődési házban megtartott rendezvényen összesen 17 kitüntetés talált gazdára. Széles András alpolgármester elmondta: korábban évente több alkalommal nyújtották át ezeket a díjakat, de a közelmúltban úgy döntöttek, hogy egyetlen napot jelölnek ki a jutalmazásra. A elismerések legtöbbjét a kilencvenes évek elején alapították. A szakmai szervezetek, iskolák, bizottságok által javasolt neveket a képviselő-testület hagyja jóvá vagy veti el. Az idén Tamási Város Érdemes Pedagógusa kitüntető címet adományoztak dr. Savanyúné Turbók Máriának és Juhász Dé- nesnek. Gulyásné dr. Könye KaOsvát Andrea színésznő turisztikai kiadványokban népszerűsíti Tamásit; Pro Urbe-díjban részesült talin Érdemes Köztisztviselő címben részesült. A város jó tanuló-jó sportoló díját Egyed Eszter, Lukács Rita, Vejtey Zsombor, Salamon Csilla, Erdősi Réka, Lacza Eszter, Szita Alex, Bakó Dorottya és Molnár Réka kapta meg. Ketten részesültek Tamási Város Testneveléséért és Sportjáért kitüntető címben: Keszthelyi József és Varga Istvánná. Ugyanaezen a rendezvényen vehette át aranydiplomáját dr. Deák Gáborné, aki ötven éve végzett az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karán. ■ Wessely G. skorpió (X. 24—XI. 22.). A növekvő Hold erősíti az önbizalmát. Most készen áll bizonyos kockázatok vállalására, amelyektől korábban fázott. A szerelemben szerencsés. nyilas (XI.23-XII.21.). Munkája és pénzügyei kiválóan alakulnak. Ne legyen álszerény, ne titkolja, hogy ezért bizony rengeteget kellett tennie! bak (XII. 22-1.20.). Eseménydús, nagyon izgalmas napra számíthat. Szinte az aurájában is az izgalom érdekes feszültsége bujkál. Az este is sok újdonságot hozhat, ne maradjon hát otthon. vízöntő (1.21-11.20.). Kíváncsisága kerül előtérbe, kedvet érez ahHOROSZKÓP hoz, hogy a kitaposott ösvényről letérjen, új utakat keressen. Ám egyedül könnyen eltévedhet, mindent jobb kettesben csinálni. halak (II. 21-111.20.). Nagyon elfoglalt a mai napon. Szinte ki sem látszik a sok tennivalóból. Több meghívást is kap. Jól jár, ha elfogadja, mert kitűnően szórakozhat. kos (lll.21-IV.20.). Álmai ma valóra válhatnak. Ha ma kellően kitartó és következetes, munkájának jutalma nem marad el. Távoli, rég nem látott rokonaival, barátaival vegye fel a kapcsolatot. bika (IV.21-V.20.). Ma inkább csak a háttérből szemlélje az eseményeket. Csak akkor szóljon, ha kikérik a véleményét. Különben maradjon csöndben, végezze feladatát, mert könnyen megsérthetik. ikrek (V.21-VI.21.). Váratlan hírt kap ma. Lehet, hogy el kell utaznia. Ha így történik, kösse össze a kellemeset a hasznossal. Kiránduljon egyet! rák (VI. 22—VII. 22.). Kudarcai után titkos kapcsolatok létesítéséből remél diadalt. Sok rendes partnert egyszerűen unalmasnak talál. Csak a különcök érdeklik. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Sikeres időszaka van az önmegvalósítás terén. Szépnek látja a világot, pedig korábban erősen kifogásolta, ha valaki erről papolt. szűz (VIII.24-IX.23.). Jó dolog az álmodozás, de ha a fantáziája tévútra tereli, abból akár még baj Is származhat. Pályafutását jó irányba terelhetik a gazdasági válságról szóló híradások. MÉRLEG (IX.24-X.23.). Ez egy értékes időszak. Minden téren alkotó, előremutató változásokat hajt végre. Több bevételre is számíthat. HUMOR Szőlő Egy nő bemegy a zöldségeshez és kér két kiló szőlőt.- A férjemnek viszem, tudja nagyon szereti. A szőlő nem tartalmaz semmi mérgező anyagot?- Nem asszonyom, azt a patikusnál vehet rá. Takarítónő Egy takarítónő feljelentést tesz a rendőrségen, mert megerőszakolták munka közben, amikor mosta fel a folyosót.- És miért nem szaladt el? - kérdi a rendőr.- Hát hova szaladjak, jobbra fal, balra fal, hátam mögött a támadó, előttem meg már fel volt mosva! Fülészeten- Milyen a hallása?- Római katolikus. Műtét- Doktor úr, mik az esélyeim?- Egyszerű rutinműtétről van szó. Már nyolcvanket- tedszer csinálom.- No, akkor nyugodt vagyok.- Lehet is. Egyszer már sikerülnie kell. Versenyszellem- Mi újság az iskolában? - kérdezi a látogatóba érkező nagynéni az unokáit.- En első vagyok az olvasásban! - dicsekszik Zsuzsi.- Én első vagyok számtanból - így Marika. Végül megszólal Misiké is:- Az semmi! Én kicsengetés után elsőnek érek ki az udvarra. Színházban- Elolvastam a darabját, fiatalember.- Milyennek találja, igazgató úr?- Majdnem olyan, mint a Hamlet. A szellemnek nagyon kis szerepe van benne. Vállalkozók - vállalkozások, önkormányzatok J\ yjJíyp fjiju,,, i BátfdupIbijR.,. Í3U yííJJúJ^vDjij, •di/ríJixzitaJ J'JíjJüJfuJáküJ. Tolnai Népújság Almanach Ossza meg sikereit - mutassa be vállalkozását! A Tolnai Népújság 2008. évi évkönyve megörökíti sikereit Üzenjen a jövőnek, hogy unokái is büszkén emlegessék cégalapítójukat, Önt és vállalkozását! Ön megcsinálta, mi megörökítjük! Tolnai Népújság —_ A részletekért hívja a Tolnai Népújság szerkesztőségét! Tel.: 74/ 511-534,06/30/474-5199 ’ II tr! fi ■: $ ,&§ AMI Az év térképe A térinformatikai szoftvereket fejlesztő és forgalmazó ESRI cég minden évben meghirdeti „Az év térképe” pályázatot. Az idén 25 intézmény és cég közül a Wosinsky Mór Megyei Múzeum kiadványa nyert. Az autópálya-építést megelőző régészeti feltárás folyamatát mutatták be: a térképi ábrázolást és az adatbázis megjelenítését. A módszert a szekszárdi Meridián Kft. dolgozta ki, a nyertes pályamunkát Balogh András térinformatikus (képünkön) készítette. TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke tegnap: 0 Terror az iskolában! Verőlegények támadtak a diákra az órán & Ölt a cserbenhagyó - jutalmat ajánlottak fel a nyomravezetőnek OTalmácsi: óriási lehetőség előtt áll a magyar motorsport & Munkaerőhiány az egyik legjobban fizető hazai vállalatnál 0 Sorozatban tört be a banda Tg OLrfafad, Tg. Otar»«**: TE0L.hu A TOLNA MEGYEI ONLINE i