Tolnai Népújság, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-29 / 253. szám
2 HÍRSÁV Falugondnoki buszt, szolgálatot terveznek murga Falugondnoki szolgálatot szeretne beindítani jövő év január elsejétől az önkormányzat. A terv megvalósításához mikrobuszt akarnak vásárolni, a jármű beszerzésére pályázatot nyújtottak be és nyertek - tájékoztatott Fábiánné dr. Szulimán Zsuzsa körjegyző. Az önkormányzat köz- beszerzési eljárás keretében vásárolja meg a falubuszt. (fké) Lakások értékesítésével javítanák az egyensúlyt siMONTORNYA Négy önkormányzati tulajdonú lakás eladásáról tárgyalt legutóbbi ülésén a képviselő-testület. A Vak Bottyán lakótelep 14. alatti két lakás értékbecslése már megtörtént, ezeket a lakásokat 5 261 000 forint kikiáltási áron árverésre bocsátják. A Vak Bottyán lakótelep 16. alatti lakást kijelölték eladásra, itt még érték- becslés szükséges. A Szilfa u. 49/B. alatti lakás eladását elnapolták, (vl) Közmunkások teszik rendbe a temetőt szakály Közmunkások teszik rendbe a temetőt, vágják ki, ritkítják a bokrokat, fákat, takarítják össze a lehullott lombot Mindenszentek előtt. A Kapos menti településen halottak napján az eddigi szokásoknak megfelelően az önkormányzat idén is tart megemlékezést, Balogh Árpádné polgármester vasárnap délután fél háromkor a ravatalozó előtt mond ünnepi beszédet, (fké) Balogh Árpádné Vegyesbolt nyílt az iskolában kéty Kereskedelmi célokra kívánja hasznosítani az ön- kormányzat a községi általános iskola megüresedett épületét. Mint Fábiánné dr. Szulimán Zuzsanna körjegyző elmondta, a volt iskola egyik tantermében nemrég gyógyszertár nyílt a helyi lakosok nagy örömére. Most újabb vállalkozó jelentkezett, aki élelmiszervegyesboltot nyitott a kétyi iskola épületében, (fké) @ további hírek: www.teol.hu TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével, kapcsolatos kérdésekkel, problémáikkal keressék Dombóvár ügynökségvezetőjét: Lösch Ferenc 20/969-20-15 DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. OKTÓBER 29., SZERDA Segély helyett dolgoznának szociális juttatások Az önkormányzatok igyekeznek munkát adni Nyolcvanegy cég soron kívüTis intézheti ügyeit Dombóváron Szociális támogatás helyett segítséget kínál Dombóvár a személyre szabott álláskereséshez. Kocsoláról húszán mentek volna dolgozni, de bezárt a gyár, így marad a közmunkaprogram. Kazinczi Kata Háromszázötvenen részesülnek Dombóváron szociális segélyben. Közülük harmincán jelentkeztek, de végül csak húszán jelentek meg a rendkívüli fogadóórán, amelyet Szabó Loránd polgármester tartott a közelmúltban. A város első embere mellett ügyintézők valamint a „Kapaszkodó” Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ munkatársai is elbeszélgettek a megjelentekkel arról, mi akadályozza őket a munka- vállalásban.- Egyéni helyzetüket megismerve igyekeztünk nem csak tanácsokkal ellátni őket, hanem a lehetőségekhez mérten állást is ajánlani nekik - ismertette a polgármester. - Bár mindenkinek egyelőre nem tudtunk segíteni, mondhatjuk, hogy eredményesen zárultak a megbeszélések. Két érdeklődőnek azonnali bekapcsolódást ajánlottunk egy közmunka-programba, másik két munkanélkülinek pedig, nem önkormányzati érdekeltségű álláslehetőséget közvetítettük ki. Három résztvevőnek segítünk az öregségi illetve a rokkantsági nyugdíjazásuk elindításában. Ok szakemberektől kapnak majd további segítséget. A kistérség többi településén ■ Húszán jelentek meg a 350 segélyezettből a tanácsadáson. is igyekeznek a rendszeres szociális segélyben részesülőket munkalehetőséhez juttatni. Kocsoláról 10-12 álláskereső próbált szerencsét Székesfehérváron, egy televízió elő- és hátlapokat gyártó cégnél - mondta Trick Jánosné, a település polgármestere. - Sajnos nem alkalmazták őket, mert az üzem a jelenlegi gazdasági helyzet miatt megszűnt. így csak a közcélú és a közhasznú foglalkoztatás maradt. Ezekben a programokban viszont korlátozottak a lehetőségeink. Szentpáli Árpádnétól, Kurd polgármesterétől megtudtuk, hogy állandó szociális segélyezésre havonta 1,6 millió forintot költ a település. Ennek kilencven százalékát az állam finanszírozza. Az átmeneti segélyekkel ez az összeg elérheti az 1,7 millió forintot is egy hónapban. Ezt azok igényelhetik, akik átmeneti pénzügyi zavarba kerülnek. Egyéb lehetőség híján Kurd is igyekszik a közmunka programokban részt venni. Lalákné Pap Mária attalai szociális ügyintéző elmondta a 867 attalai közül húszán kapnak rendszeres szociális segélyt, ez havonta 470 ezer forint kiadást jelent. Ezenkívül hatan ápolási díjat kapnak, ez összesen 162 ezer forint. Egy lakos részesül időskorúak járadékában és egyre többen igénylik a lakásfenntartási támogatást. Szeptemberben közel 118 ezer forintot fizettünk 20 lakosnak ezen a címen - tette hozzá. Ezt a támogatási formát kevésbé ismerik az emberek, havonta jár és a mértékét Csibrák 20 Cslkóstőttős 7 Dalmand 55 Dombóvár 346 Döbrökóz 42 Gyulaj 70 Jágónak 9 Kapospula 4 Kaposszekcső 22 Kocsola 67 Kurd 41 Lápafő 10 Nak 14 Szakcs 66 Várong 10 Összesen 795 FORRÁS: DDRMR részben a jövedelmük határozza meg. Közel 791 ezer forintot fizetett Kaposszekcső az elmúlt hónapban a szociális segélyre. Csapó Gyuláné polgármester elmondta, hogy álladó szociális segélyben 24-en részesültek, emellett kilencen kaptak továbbfolyósított segélyt. Ők már munkába álltak, így a korábbi összegnek csak egy bizonyos százaléka jár nekik. A helyi ipari park vállalkozásai gyakran kínálnak munkalehetőséget, erről a polgár- mesteri hivatal falán lévő hirdetőtábláról bárki értesülhet. dombóvár Nyolcvanegy vállalkozás került a dombóvári önkormányzat „Hívószámot a kosárba” elnevezésű intézkedési csomagjába. Ezeknek a cégeknek az ügyeit szükség esetén soron kívül, külön ügyfélszolgálaton kezelik. A kiválasztás során figyelembe vették, melyik ötven vállalkozás fizeti a legmagasabb iparűzési, és melyik öt a legtöbb idegenforgalmi adót a városban. Áttekintették a hivatal beszállítói listáját is, és a legjobb minősítést elérők szintén bekerültek a kiemelt ügyfelek közé. A kistérség településeinek polgár- mesterei is beleszólhattak, mely cégek érdemelték ki a gyorsabb ügyintézés lehetőségét. így hét községből további egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok kerültek fel az összesen nyolcvanegy céget tartalmazó listára. A kiemelt ügyfelek körét időről-időre felülvizsgálja a dombóvári önkormányzat, így a névsor nem tekinthető véglegesnek. ■ K. K. Hárommillióval olcsóbb a lakóknak a panelfelújítás dombóvár Befejeződött a Dombó Pál utcai panelház felújítása Dombóváron. Szabó Loránd polgármester az épület előtti téren tartott hétfői ünnepségen elmondta: tízmillió forintot takarítottak meg a közbeszerzési eljárásnak köszönhetően, és így a lakóknak is megközelítőleg hárommillióval kevesebbet kellett hozzátenniük önrészként. A felújítás teljes költségének egyharmadát ugyanis a bérház tulajdonosai fizetik. A fennmaradó részt az állam és a helyi önkormányzat egyenlő arányban finanszírozza. A polgármester szerint a felújítás több szempontból is kedvez a Dombó Pál utcai lakóknak. Energia-megtakarítást eredményez, ráadásul felértékelődnek a megszépült tömben lévő ingatlanok. A belváros látképe is másként fest mostantól. ■ Kazinczi Paksra látogatott a dombóvári ökocsoport Vendégségben Szlovákiában utazás Egy magyar iskolába látogattak el a diákok Korszerű eszközök megszépült irodák segítik a munkát dombóvár - PAKS A paksi Deák Ferenc ökoiskola életének és programjainak megismerése céljából látogatott el a dombóvári Belvárosi Általános Iskola ökocsoportja a közelmúltban a városba. A diákok megtekintették a Makovecz-templomot és a Hely- történeti Múzeumot is, majd az erőműben csoportvezető irányításával végignézték a látogatócsoport kiállítótermeit. Hasznos információkkal gazdagodtak az energiafelhasználásról, a világ hasonló ipari létesítményeiről, a radioaktív anyagok felhasználásáról és szakszerű tárolásáról. Az üvegkilátó nyerte el leginkább a fiatalok tetszését, hiszen innen ráláttak az egész erőműre. ■ Z. K. A szlovákiai Felsőszeliben vendégeskedett a Kaposszekcsői Óvoda és Általános Iskola huszonöt tanulója valamint hét pedagógusa október 23-26. között. A Széchenyi István Magyar Nyelvű Alapiskolával kilenc éve ápolják a kapcsolatot a kaposszekcsőiek. A Szlovákiába látogató diákok helyi családoknál szálltak meg. A néhánynapos látogatás során jártak Révkomáromban, ahol megnézték a református templomot, az erődöt és a híres Európa Udvart. Jártak Vágsellyén, a levéltárban, és megtekintettek egy Szent István korabeli katolikus templomot is Deákiban. Jövőre a felsőszeli barátokat fogadják a kaposszekcsőiek. ■ I. K. E £ Kaposszekcsői diákok és tanárok Felsőszeliben szakos A tárgyi feltételeken és munkakörülményeken egyaránt igyekeznek javítani a szak- csi körjegyzőségben. Pályázaton elnyert támogatásból kicserélték a nyílászárókat, kifestették a falakat, és irodatechnikai felszereléseket vásároltak. Korszerű fénymásolóval, számítógépekkel bővült a szakcsi önkormány-' zat, és a megrendelt irodabútorok egy része is megérkezett. Néhány feladat - köztük a telefonközpont kialakítása - még hátravan, de a következő két hétben befejeződik a felújítás. A költségeket az Önkormányzati Minisztérium pályázatán elnyert hétmillió forintból és önerőből fedezték. ■ K. Z. \ i Közmunkások takarítják Dombóváron a Rákóczi utcai temetőhöz tartozó ligetet