Tolnai Népújság, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-24 / 249. szám

4 2008. október 24. GAZDASAG vétjük Szekszándta«.. a liszt. F. tér 3. szám Kirsten Dunst nem tudja elviselni a kritikát Készülő filmje forgatásán megjelent a vígjáték alapjául szolgáló könyv írója, aki javaslatot tett a rendezőnek, hogyan kellene a színésznőnek eljátszania az általa megformált karaktert. Kirsten megkérte a rendezőt, tartsa távol az írót a forgatástól. RÖVIDEN • Aszfaltburkolatot kapott a Kossuth utca járdája Befejez­ték Kistormáson a Kossuth ut­ca felújítását, ahol 160 négy­zetméteren aszfaltozták a jár­dát Csapó László polgármester elmondta, a munkára a TEKI- pályázaton nyert 1,3 millió fo­rintot használták fel. A ravatalo­zó felújítására is sor került, ezt önkormányzati pénzből finan­szírozták. Itt áthelyezték az aj­tót valamint festési munkákat végeztek el. • Idősügyi tanács alakításáról tárgyaltak Idősügyi tanács ala­kításáról döntöttek a nyugdíja­sok megyei szövetségéhez tar­tozó szervezetek elnökei. Dávid Kálmán, a szövetség vezetője elmondta, más megyékben már megalakult az érdekvédel­mi szervezet, Tolnában viszont eddig nem. A nyugdíjas egyesü­letek elnökei legutóbbi megbe­szélésükön emellett a novem­ber 15-i szekszárdi idősek vi­lágnapi rendezvényről is tár­gyaltak, illetve bemutatkozott a decsi és a tamási szervezet. • Meglepetés játékokat kaptak a szekszárdi iskolások Élmé­nyek mellett plüss állatokkal is gazdagodhattak azok a szek­szárdi általános iskolások, akik nemrégiben a varsádi tájház­ban jártak. A gyakorló iskola második osztályosait a legna­gyobb meglepetésükre zsákba macska játékra invitálta Kótainé Nagy Katalin a Rászo­rulók Alapítványai Támogatásá­nak Érdekszövetsége megyei elnöke, így mind a harminc gyermek egy-egy játékkal térhe­tett haza. • Különdíjat kapott a virágos város Különdíjat kapott Dom­bóvár a Virágos Magyarország­ért országos versenyen. A ver­senyre 336 település nevezett, az eredményhirdetést Szombat­helyen tartották. Dombóvári dr. Szabó Péter aljegyző képvisel­te. Ő vette át az elismerő okle­velet és a velejáró kristályvázát Gráf Józseftől földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől. • Budapesten arattak nagy si­kert a németkériek Budapes­ten vendégeskedett a most 13 esztendős Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport. Fél­órás műsort adtak a Ferencvá­rosi Német Kisebbségi Önkor­mányzat rendezvényén, a Fővá­rosi Bogár Művelődési Köz­pontban. Hermann Emil, az együttes vezetője elmondta, tapsvihar és ováció kísérte be­mutatkozásukat. A csoport most az országos német nem­zetiségi néptánc fesztivál elővá­logatására készül. PIACI ARAK PAKS SZEKSZÁRD BURGONYA 70 75 VÖRÖSHAGYMA 80 100 FOKHAGYMA 500 500 ZÖLDHAGYMA 100 140 FEHÉRRÉPA 300 350 SÁRGARÉPA 200 150 ZELLER 100 180 FEJES SALÁTA 120 130 FEJES KÁPOSZTA 80 90 KELKÁPOSZTA 150 150 KARFIOL 150 150 KARALÁBÉ 120 120 RETEK 100 200 GOMBA 600 620 SZÁRAZBAB 800 750 PARADICSOM 400 400 Német segítséggel vált teljessé a jelzőrendszer Konferencia és táncterem lesz A Tamási kistérség vala­mennyi településén működik a jelzőrendszeres házi segít­ségnyújtás. Waffenschmidt Ibolya, a gyönki Hegyhát In­tegrált Szociális Intézmény igazgatója elmondta, most öt­ven készülékhez jutottak a Magyarországi Németek Or­szágos Önkormányzatának tá­mogatásával a német belügy­minisztérium pályázatán. A mostani 3,8 milliós támogatás része annak a programnak, melyben összesen százötven­öt jelzőkészülék került a kis­térségbe. Az igazgató arról is tájékoztatott, hét évvel ezelőtt SEGÍTSÉG Újabb ötven készülék jutott a kistérségnek itt indult a megyében először modellkísérlet negyvenöt ké­szülékkel. 2001 óta több,mint harmincmillió forintot fordít­hattak erre a célra. Az ünne­pélyes átadóra hivatalosak vol­tak Tamási, Pári, Hőgyész, Szakadát, Gyönk, Kesző- hidegkút, Diósberény, Varsád, Szárazd helyi és kisebbségi önkormányzatainak vezetői is. A kistérségi társulás ugyanis a kisebbségi önkormányzatok támogatásával nyújtotta be a pályázatot. Kilenc megyei jogú város, köz­tük Szekszárd összesen 14,6 milliárd forint támogatásban ré­szesül többfunkciós kulturális központ kialakítására az Agóra program keretében. Az Új Ma­gyarország Fejlesztési Terv részeként kiírt, kétfordulós pá­lyázat Szekszárdon a meglévő intézmények fejlesztésére ad le­hetőséget. A támogatások a költségek 71-93 százalékát fede­zik, a beruházások 2010. de­cember 31-ig valósulnak meg. A tolnai megyeszékhely a Ba­bits művelődési ház és a Művé­szetek Háza korszerűsítésére és a köztük lévő térkapcsolat kiala­kítására pályázott. A művelődé­si ház új funkciókkal bővül, a mozi helyén mobil konferencia- és táncterem lesz. Korszerűsítik a színházi technikát és az épület világítását. A Művészetek Házát a kor színvonalának megfelelő kiállítóteremmé alakítják át. colorsiyssto m színvédelem Mediterrán TETŐRENDSZER Természetes színek - természetfeletti színvédelem Vannak dolgok, melyek színének védelméről a természet gondoskodik - és vannak olyanok, melyek felületi kezelésüknek köszönhetően lesznek élénkebb és még természetesebb színűek. Rundo, Danubia, Coppo és Zenit cserepeink védelméről az új ColorSystem színvédelem gondoskodik. Bővebb információt talál a WWW.COlor-system.info honiapunkon, illetve érdeklődjön az építőanyag-kereskedésekben vagy a 69/569-950-es telefonszámon. ColorSystem - színvédelem, a Mediterrántól. Hogy a tető évek múltán is úgy nézzen ki, mint újkorában. Mediterrán Magyarország Betoncserép Gyártó Kft. Tel.: 69/569-950 www.mediterran.hu SIMPLY CLEVER • EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ » NINCS árfolyam különbözet » NINCS kamatváltozásból eredő többlet » NINCS futamidő hosszabítás Kombinált átlagfogyasztás: 4,6-6,91/100 km, C02-kibocsátás: 120-165 g/km Az Ön Skoda-márkakereskedője: Alísca Autócentrum 7100 Szekszárd, Bátaszéki út 130., a déli városkapunál Telefon: 06-74/528-260 • Mobil: 06-20/470-44-77 Szerviz: 06-74/528-265 • Web: www.aliscaauto.hu AUTÓKERESKEDÉS HASZNÁLT AUTÓ ÉRTÉKESÍTÉSE NAGY VÁLASZTÉKKAL! INGYENES HITELÜGYINTÉZÉS SZEKSZÁRD. 6-os sz. főút, siófoki elágazó Telefon/fax: 74/413-476 www.veiorex2000.hu SZEKSZÁRD Rámó TAXII személy- teher fuvarozás autóbusz, autómentés bérautó 450.-Ft városon belül Sf ^ 'ISO 9001 Tetőszigetelő és Kivitelező Kft. Alapítva 5 990 Az ÉMSZ alapító tagja %» SZIGETELŐANYAG KERESKEDELEM bitumenes lemezek, zsindelyek, kent szigetelések, extrudálf- (Styrofoam) és expandált (Nikecell) polisztirolhab bőszigetelések, homlokzatszigetelő rendszerek (Dryvit)drénlemezek, dréncsövek, drénaknák, geotextiliák, angolaknák, folyóka- • rendszerek, tetofóliák, kiegészítők, szerszámok PRIMA GV 4 kg (3,3 mm) hnm 4400 Ft/tekercs i 2* oMítumenes lerne: \ s - ■ * Nyitvotartós: hétfő - péntek 8-16 óráig 7100 Szekszárd, Keselyüsi u. 15., lel: 74/528-641, fax: 74/528-648, mobil: 30/9599-160, e mail: infoszekszard@tetoplusz.hu , www.letoplusz.hu * 74/315-660

Next

/
Thumbnails
Contents