Tolnai Népújság, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-21 / 247. szám

2008. OKTÓBER 21, KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET Láthatatlan terhek nemcsak a bányászat, a tűzoltóság, vagy éppen a víz alatti építkezés, de a közlekedés is veszélyes üzem. Ezt bizonyítják a bal­eseti listák, melyek rend­szeresen okot adhatnak egyrészt a szörnyülködés­re, másrészt viszont az el­gondolkodásra. Egy kimu­tatás szerint évente mint­egy ezerháromszázán vesz­tik életüket Magyarorszá­gon az utakon. Ehhez a fe­kete adatsorhoz sajnos Tol­na megye is hozzájárul esz­tendőnként a maga 25-30 halálesetével. A statisztikák csak a rideg tényt rögzítik, arról általá­ban nem szólnak, hogy mennyien végzik be életü­ket egyszerűen azért, mert a mindennapok súlyos gondjai elterelik az autóve­zetők figyelmét a közleke­désről. Egy végzetes baleset­nél persze nem jelenthet ki­búvót az, ha az okozó a vál­ság miatt éppen elveszítette állását, netalán ugyanezért búcsút kellett mondania megtakarított pénze javá­nak. Mindez mentséget nem ad, de egyfajta magya­rázatot talán. Védett madarak pusztultak el az erdőirtásban DOMBÓVÁR, BUDAPEST A védett madarak érdekében intézett kérdést Tóth Gyula képviselő a környezetvédelmi miniszterhez. Gunaras mellett 3,5 hektárnyi területen kivágták az erdőt. A te­rület ismert volt a környezetvé­dők előtt, ott fészkelt egy ré­tisaspár. Azt a fát meg is hagy­ták, így a kis sasok megmene­kültek. Elpusztultak viszont 8- 10 féle védett madárfaj fiókái. Eszmei értékük elérheti a 3,5 millió forintot.- A fák érettek voltak ugyan a tarvágásra, de azt már az öreg­apám is tudta, hogy a madarak költési időszakában nem szabad kivágni őket- fogalmazott a kép­viselő. A természetvédelmi terü­leteken kívül nem szabályozza semmi a tarvágást. A képviselő azt kérdezte a minisztertől, hogy mikor lesz erre is előírás. Oláh Lajos államtitkár azt válaszolta, amennyiben készül egy ilyen té­májú törvénytervezet, a tárca kész az együttműködésre. ■ 1.1. Tóth Gyula képviselő Halálos baleset: egy is sok életben maradni Figyelni kell a gyalogosokra, kerékpárosokra A 6-os főút a megye egyik legveszélyesebb útszakasza. Múlt héten két baleset is történt szinte ugyanott, Bonyhád mellett a dombóvári elágazó közelében. Az utóbbi két hónapban több halálos és súlyos bal­eset is történt a megye út­jain. Ma este a rendőrség a kerékpárosok figyelmét hívja fel egy akcióval a biztonságos közlekedésre. Rácz Tibor A láthatósági mellény bizony éle­tet menthet. A napokban a gon­dolat beleégett a tudatomba. Egy 16 év körüli srác kerekezett este kilenc óra körül az 56-os főúton kivilágítatlan járgánnyal, mel­lény nélkül. Csak egy pillanaton múlt, hogy nem ütöttem el. Azonnal lehúzódtam, bekapcsol­tam a vészvillogót, s kinyitottam a csomagtartót. A fiatal fiú na­gyon megrettent, amikor ráad­tam a láthatósági mellényt, csak azt ismételgette: elfelejtettem, el­felejtettem. A balszerencse elkerült min­ket. Ám mostanában többen is voltak, akik szerencsétlenül jár­tak a megye útjain. A tragikus ki­menetelű, lakott területen kívül, korlátozott látási viszonyok kö­zött történt gyalogos- és kerékpá­ros-gázolások miatt a rendőrség akciót szervezett ma estére, hat és tíz óra között. Dr. Szecsei Zsolt rendőr alezredes, a megyei főka­pitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője elmondta, az utóbbi hetekben Tolna megyében több olyan baleset is történt, amelynek az oka elsősorban az elővigyázatlanság volt. A rend­őrök ellenőrizni fogják a kerékpá­rosokat és a gyalogosokat a 6-os számú főúton Bonyhádtól Duna- fóldvárig több helyen, a 65-ös szá­mú főúton Harc és a sióagárdi el­ágazó között, valamint Szekszár- don, a Palánki úton. Kérdésünk­re elmondta, az utóbbi két hó­napban igencsak megugrott a sé- rüléses közúti balesetek száma a megyében, ám összesen még mindig kevesebb történt idén ja­nuár 1-je és október 20. között, mint az előző év azonos idősza­kában. A 327 személyi sérüléses baleset 18 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi 397. Az augusztu­si statisztika szerint a megyében a rendszerváltás óta egy évben sem volt olyan kevés a baleset, mint idén, de már a tavalyi szám is kevesebb volt az átlagosnál. A 24 halálos baleset eggyel keve­sebb, mint a múlt évben. Tavaly a 25 halálos balesetben 31 ember vesztette életét, idén 29-en nem térhettek haza.- Nem győzöm hangsúlyozni, hogy halálos balesetből egy is sok - mondta dr. Szecsei Zsolt, aki a Tolna Megyei Baleset-meg­előzési Bizottság ügyvezető elnö­ke is. - A szankcionáló tevékeny­sége igencsak megnőtt a rendőr­ségnek, a kollégáimmal szinte állandóan kint vagyunk az uta­kon, néha már-már erőnkön felül. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy óriási figyelmet fordí­tunk a baleset-megelőzésre is. Ám az ellenőrzések és a megelő­ző tevékenység ellenére sokan még mindig felelőtlenek. Jól mu­tatja ezt az is, hogy a balesetek okai között a gyorshajtás van az első helyen, ami a 327 balesetből 84-nek volt az oka. Ezt pedig az elsőbbség meg nem adása köve­ti 71-gyei. Hozzátette, vannak azonban olyan balesetek, ame­lyeket egyszerűen nem lehet megelőzni, akármilyen erőfeszí­téseket is tesznek. Ilyen például, ha valaki elalszik a volán mögött, és áthajt a szemközti sávba. Po­zitívumként viszont kiemelte, hogy a tavalyihoz képest idén ok­tóberig több mint százzal keve­sebb ember sérült meg a megye útjain. Tavaly az első tíz és fél hó­napban 563-an, idén 452-en nem hagyták el épségben a helyszínt. Az ittasan okozott balesetek szá­ma csökkent, az említett időszak­ban 67 volt, idén 46. HÍRSÁV Leütöttek egy polgárőrt Sárszentlőrincen sárszentlörinc Hátulról le­ütöttek hétfő hajnalban egy szolgálatban lévő polgárőrt, aki eszméletét veszítette. A mentők a szekszárdi kór­házba szállították, ahol meg­állapították, hogy nyolc na­pon túl gyógyuló, súlyos fej­sérülést szenvedett. A rend­őrség megindította az eljárást ismeretlen tettes ellen, (ii) Gázolajat loptak egy faluban és egy városban DUNAFÖLDVÁR-PUSZTAHENCSE Négyszázötven liter gázola­jat csapoltak le ismeretlen tettesek tegnapra virradóra Dunafóldváron. A 120 ezer forint értékű üzemanyagot zárt helyen álló teherautóból lopták ki. (ii) Épülhet Tamásiban a Kultúrák Háza PÉCS Kereken 70 millió forin­tot nyert Tamási városa az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Prog­ramján. Ezt tegnap sajtótájé­koztatón jelentette be Pécsett Feigli Ferenc, Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, valamint Márton György, a régiós ügynökség igazgatója. A nyolc nyertes - valamennyi kisváros a régió­ban - összességében több mint 484 millió forintos támo­gatást könyvelhet el. A neki jutott pénzből Tamási létre­hozza a Kultúrák Házát, (szá) A mérnökök megszállták tegnap az M6-os sztrádát bátaszék Százöt mérnök je­lent meg az M6-os autópálya déli szakaszán tegnap. Bohli Antal, a megyei mérnöki ka­mara elnöke elmondta, a be­ruházás három legjelentő­sebb hídja, a szebényi, a palotabozsoki és a Sió fölött épülő érdekelte őket. Mind­három kivitelezése jó ütem­ben halad. Az elnök hozzátet­te: novemberben a tartószer­kezeti szakcsoport megtekin­ti a Pakson épülő Erzsébet Szállót, az épületgépészek pedig a napenergia hűtési célú hasznosításáról tartanak szakmai napot, (wg) @ TOVÁBBI HÍREK: www.teol.hu A közúti balesetek számának alakulása a megyében 200 150 2007. január 1. és október 20. kozott 2008. Január 1. és október 20. között FORRÁS: TOLNA MEGYEI BALESET-MEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG súlyos halálos elhunyták száma Erdők nélkül nem élhetünk fa Környezetkímélő nyersanyag, megújuló energiaforrás Felszólalt a tűzoltók túlóradíjai érdekében A fa a legrégebbi megújítható, környezetkímélő nyersanyag és energiaforrás, felhasználása a XXI. században is a legjobb vá­lasztás. Ezt kívánja tudatosítani az Európai Erdők Hete keretében megyénkben a Gyulaj Zrt. az annafürdői erdei iskolában, illet­ve a Gemenc Zrt. a pörbölyi öko­turisztikai központban. Az erdő termékeinek és szolgáltatásai­nak elérhetőségét, az erdők vé­delmétbiztosító gazdálkodási te­vékenységet széles körben is­mertté kell tenni - hangsúlyozta Kupás Deák Zoltán, a Gyulaj Zrt. Hőgyészi Erdészetének vezetője. A gyerekeket meg kell tanítani, hogyan viselkedjenek, miként védjék az erdők növény- és állat­világát. Az erdei nyílt napon hét­főn több mint 220 diákot fogad­tak a Gyulaj Zrt. munkatársai, és kísérték végig őket az erdei tan­ösvényeken - mondta Dénes Margit erdőmérnök, a Lengyel- annafürdői erdei iskola vezetője. A diákok megismerkedtek az ed­európa 44 százalékát, hazánk területének 20 százalékát erdő borítja, és ez az erdőterület fo­lyamatosan növekszik. Ma­gyarországon Trianon után 11 százalék volt ez az arány, ami a tervszerű erdőgazdálkodás­nak köszönhetően mára csak­nem a duplájára emelkedett. dig jobbára csak tankönyvekben látott növényekkel, állatokkal, in­formációkat kaptak az erdő- és vadgazdálkodásról, az ehhez kapcsolódó iparágakról. Erdei termékekből játékokat, ékszere­ket készítettek, sült gesztenyét, kökényt ettek. ■ F. K. É. hazánkban évente 7 millió köbméter fát lehetne kivágni, de ennek csak 60-70 százalé­kát termelik ki. Az erdők az üvegházhatást okozó gázok fo­lyamatos megkötésével jelenleg a leghatásosabban mérséklik a klímaváltozás ütemét, védik a földi életet. Magyarországon növekszik az erdős területek nagysága szekszárd, Budapest Interpel­lációt nyújtott be Horváth István szekszárdi polgármester, parla­menti képviselő a tűzoltók túl­óradíjának kiűzetése érdekében. Mint elmondta, ötven szekszár­di önkormányzati tűzoltónak már megítélt a bíróság összesen 80-100 millió forintot. Mivel ed­dig a szakszervezet perelt a ne­vükben, várható, hogy az a 30- 35 százalék is pert indít, akik nem szakszervezeti tagok. Miu­tán nem kapott konkrét választ arra, mikor rendezi a kormány országosan a tűzoltók túlóradí­ját, miért éppen őket éri hátrá­nyos megkülönböztetés, nem fo­gadta el Gyenesei István minisz­ter válaszát. ■ I. A. Horváth István képviselő

Next

/
Thumbnails
Contents