Tolnai Népújság, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-04 / 207. szám

10 H S A bagolylepke hernyói még okozhatnak károkat A kukoricában a gyapottok- bagolylepke hernyói veszé­lyeztetik a termést - mondta dr. Vörös Géza, a megyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság igazgatója. Hoz­zátette, így megeshet, hogy elmarad a minőség a várttól az eddigi jó kilátások ellené­re. Az amerikai kukoricabo­gár kártétele nem volt nagy mértékű, a csapadékellátott­ság a nyár közepéig jó volt, így idén nem okozott súlyos kárt a növény gyökereiben. A napraforgó mellett már a kukoricát is aratják a megyében már learatták a 2700 hektáron termő siló- kukorica kétharmadát, vala­mint a napraforgó betakarí­tását is elkezdték. Utóbbit mintegy ötezer hektáron aratták le - tudtuk meg Ka­lácska Péter főfalugazdász­tól. Hozzátette, egyes süle- vényes, rossz vízgazdálko­dású területeken a takar­mánykukorica betakarítása is megkezdődött. A gyomirtást számlával kell igazolni a gazdáknak dr. vörös Géza, a megyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a parlagfű a kaszálás után is gyorsan képes virágzó álla­potba kerülni. A gazdáknak így oda kell figyelniük, mert húszezertől ötmillió forintig terjedő büntetést is kaphat­nak. A tarlókat is rendszere­sen kell kaszálni, de ha vala­ki gyomirtási céllal gyom- mentesítést végez el, akkor ezt igazolja a vegyszervásár­lási és a permetezést végző vállalkozó számlájával. Ingadozó árak, közepes forgalom Ismét jelentős forgalmat bo­nyolítottak le a Budapesti Árutőzsde árupiaci szekció­jában a kereskedők. Az árak érdemben nem változtak au­gusztus 15 és 21 között, csu­pán korrekciós mozgások voltak tapasztalhatók. Az eurobúza ára csupán a márciusi határidőre csök­kent ezer forinttal. A takar­mánybúzánál csak a szep­temberi ár nőtt 90 forinttal. A kukoricánál már nagyobb volt a mozgás, plusz 200 és mínusz 950 forintos eltérés között ingadoztak az árak. A takarmányárpa decembe­ri és márciusi ára 2300- 2500 forinttal esett. A nap­raforgónál a korábbi ármoz­gásokból kimaradó 2009-es határidők ára 2200-4600 fo­rintot esett. Hasonlóan ala­kul a repcemag ára is. Az eurobúza szeptemberi elszámoló ára 39 500 forint tonnánként, a jövő évi má­jusi pedig 44 000 forint. A takarmánybúza elszámoló ára szeptemberben 30 400, a márciusi ár 33 000 forint. A napraforgó elszámoló ára októberben 77 500, míg a jövő év októberére 103 000 forint volt augusztus 15 és 21 között. Forrás: AKI. GAZDASÁGI TŰKOR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. SZEPTEMBER 4., CSÜTÖRTÖK Győztes növény a napraforgó betakarítás A szakemberek szerint idén nagyobb profitot hozhat, mint a kukorica Korai fajták: két év alatt három betakarítás A környék kukoricatermelőit hívta fajtabemutatóra a Dow AgroSciences és az IKR ZRt. szekszárdi területi központja tegnap. A Pusztabir Kft. Paks és Nagydorog közötti 62 hektáros üzemi tábláján találkoztak a résztvevők, ahol előbb tájékoz­tatót hallgattak meg az MTI által nemesített szuper korai kukori­cahibridről és az ahhoz hasonló­an az IKR kizárólagos forgalma­zásában kapható CSX7080 New Holland kombájnról és LM5060- as teleszkópos munkagépről, majd tanúi lehettek a betakarí­tás első mozzanatainak. Az IKR vetőmag ágazati igaz­gatója aláhúzta, a termelőknek reagálni kell a globális felmele­gedésre, a nyári extrém melegre, miközben a gazdaságosságot tartják szem előtt. E vezérelve­ket követve nemesítette az MTI a tegnap bemutatott fajtát, mely­ről Takács Géza elmondta, az új hibrid igen korai vetésű, márci­us végén, április első hetében földbe kerülhet. Ez a fajta korán elvirágzik, bibéje a gazdáknak sok bosszúságot okozó kukori­cabogár megjelenése előtt elszá­rad, így nem károsodik. Előnye még e hibridnek, hogy nagyon korai, a dömping előtt értékesít­hető, így jobb árat lehet elérni. Szárításra - mikpnt a Pusztabir tábláin végzett mérés igazolta - nincs szükség, nedvességtartal­ma tárolásra alkalmassá teszi. A tegnap aratott kukorica víztar­talma 14 százalék volt. Ez Takács Géza szerint nagy előnye ennek a nemesítésnek, hiszen a ton­nánkénti 35 ezer forintos árból a szárítás 6-8 ezer forint. A szakember rávilágított, új­donságot jelent, hogy ez a kukori­ca a repce előveteménye lehet A korai betakarítás után három­négy nap alatt előkészíthető a ta­laj a repce vetéséhez. Az új hibrid termésátlaga a szakemberek sze­rint optimális feltételek mellett el­érheti a 10 tonnát hektáronként. A szakmai fórum tegnap Gyapán folytatódott, ahol az MTI által nemesített fajták betakarí­tással ötvözött bemutatóját tar­tották. ▲ val úgy tűnik jobban jártak, mint a kukoricával fognak, bár annak a betakarítását majd ez­után, egy hét múlva kezdik. Hasonló a helyzet Felsőnánán is, bár ott szeré­nyebb eredménnyel kell beér­niük a termelőknek. A helyi té- eszből átalakult mezőgazdasá­gi kft. vezetője, Erős András el­mondta 180 hektáron vetettek az idén napraforgót. A termés felét még tavaly előre leszer­ződték, így tonnánként száz­ezer forintra számíthatnak. Itt a termésátlag 3 tonna körül lesz hektáronként. A szeré­nyebb eredményt az is befolyá­solta, hogy 11 helyen van a 180 hektár, így sok széle van a föld­területnek, ami rontja az átla­got. Az elaprózódásnak az az oka, hogy a kft.-nek nincs saját tulajdonban földje, így csak a bérleményekre számíthat. A vetésforgó miatt pedig az idén így tudtak gazdálkodni. A kisebb termelők is elége­dettek az idén a napraforgó mennyiségével és minőségével. Ugyanakkor arra panaszkod­nak, míg tavaly ők nem tudták, vagy nem akarták az előre le­szerződött mennyiséget a kial­kudott áron a kereskedőknek átadni, addig az idén ez pont fordítva van. Már több kereske­dő jelezte, hogy nem tudja át­venni a termelőktől a szerző­dött mennyiséget, és csak a jö­vő évben teljesíti a vállalt köte­lezettségeit. A kukorica nedvességtartalmát mérték, a háttérben a CSX7080 kombájn Tolna megyében 26 ezer hektáron vetettek napra­forgót idén a termelők, ezzel megdöntötték az ed­digi rekordot. A vetésfor­gó miatt ennél többet már nem bír el a megye. Mauthner Ilona Erdei György Kistormáson mutatja a betakarított napraforgót, amely kitűnő termést hozott az idei évben a megyében A napraforgó sikernövény idén. Megyénkben 26 ezer hektáron vetették, ami a 110 ezer hektáros kukoricaterület közel negyede. Ennyi eddig sosem volt. Gelen­csér András, a megyei mezőgaz­dasági termelők szövetségének (TESZÖV) elnöke szerint agro­technikai szempontból a 26 ezer hektár a felső határ, amit a me­gye megengedhet magának. Ez „ az oka, hogy minden kedvező jel | ellenére csak ennyit vetettek | napraforgóból az idén. A növény | nagyjából hasonló ráfordítást f igényel, mint a kukorica: hektá- § ronként mintegy 130 ezer forin­tot. A napraforgó bevétele azon­ban hektáronként 3 tonna átlag­termést feltételezve 250-300 ezer forint körül, míg a kukori­cáé 4 tonna termést feltételezve 150-200 ezer forint körül lehet. Ugyanarra a területre azonban a betegségekre érzékeny növény miatt öt évben egyszer lehet nap­raforgót vetni, míg kukoricát akár évente is. A tőzsdei elemzők szerint a jó kilátásnak több oka is van: egyrészt a forint/dollár/euró keresztárfolyam a forint rová­sára folyamatosan gyengül, így többet ér a termés forintban a külföldi piacon. Másrészt az olajtartalom ipari felhasználá­sa miatt a kőolaj árának válto­zása is többnyire emeli a nap­raforgó árát. Kölesden 250 hektáron már befejezték a napraforgó beta­karítását. Varga András, a he­lyi agrár kft. vezetője elmond­ta, elégedettek a terméssel. Hektáronként közel 4 tonnányi napraforgót takarítottak be, ami csúcsnak számít, hiszen a Termésátlagok és hektárok a megyében (kg/ha) 2006 2007 Na praforgo 2i 10 2400 Repce 3470 ________3250 Ku korica 8350________3350 Bú za 5090 4100 FORRÁS: KSH tavalyi megyei átlag (mely ma­gasabb az országosnál) 2,7 ton­na. A szép termés oka, hogy minden ideális volt, jókor jött a csapadék, majd a meleg is. A termés egy részére még tavaly szerződést kötöttek, tonnán­ként 110-100 ezer forinttal. Az­óta visszaestek a felvásárlási árak, de a 77 ezer forintos je­lenlegi árnak is örülnek, hi­szen ez a felesleg szinte aján­dék a kft.-nek. A napraforgó­HIRDETÉS Biztos jövedelem gazdáknak! Van, olyan földterülete, amely parlagon van? Netalán gabonatermeléséhez rossz minőségű ? Nem tudja, mihez kezdjen vele? Van megoldás: Neveljen rajta energialuzet! Vagy... Földjét tartós bérletbe veszi az Alfa- Nova Kft. Az Alfa- Nova Kft. faapríték tüzelésű erőmüvet épít, amelynek tervezési és engedélyezési eljárása folyamatban van. Az erőmű al ternatí vát jelent majd Szekszárdtávhő-termelésében az egyre drágább föl dgázzal szemben. Biztos, hosszú távú és jövedelmező piacot jelent tehát mindazoknak, akik energiaerdővel, azaz energiafűz termesztésével kívánnak földterületeiken foglalkozni, vagy földjüket művelésre bérbe adnák. Energiafűz a jövedelmező megoldás Az energiafuz termesztése olyan területeken is gazdaságossá teheti a szántóföldi növénytermesztést, ahol eddig a belvíz miatt minden 5 év termeléséből 2-3 év kiesett. Olyan területeken is érdemes ezzel foglalkozni, ahol kötött a talaj, ezért nehéz megművelni. Az energiafuz kifejezetten kedveli a magas vízállású területeket. A fűz telepítésére a 4,5-7 PH tartományban lévő középkötött talajok a legkedvezőbbek. Olyan lapos, vízállásos területeken, ahol általában a szántóföldi növénytermesztés kockázatos, a fűz jól érzi magát. Elhagyott legelők, használaton kívüli mezők újra termővé tehetők az energiaerdők által. Termelés vagy földbérlet - támogatással Az sem elhanyagolható szempont, hogy csak a telepítés évében kíván az energiafuz olyan gondos ápolást, mint más szántóföldi növények. A második évtől pedig a műtrágyázáson kívül más munkaművelet nem szükséges. Így olyan gazdák számára is érdekes lehet a termesztése, akik már nem óhajtják intenzíven művelni földjeiket, de eladni sem akarják. Velük termelési szerződést köt társaságunk. A szerződés keretében az Alfa-Nova Kft. finanszírozza a telepítés költségét, a termelő pedig vállalja, hogy a megtermelt faanyagot az Alfa- Nova Kft-nek adja el. Azoknak is kínálunk megoldást, akik nem kívánnak növénytermesztéssel foglalkozni, tőlük bérbe vesszük a földjüket. Nem elhanyagolható szempont, hogy az energiaerdő szántóföldi kultúrának számít, ezért jár utána a földalapú támogatás, sőt az energianövények után kapható támogatás is. A jelentkezés feltételei Társaságunk Szekszárd 50 kilométeres körzetében olyan területeket keres földbérletbe, amelyek alkalmasak az energiaerdők telepítésére. Az energiaerdő telepítése csak az 5 hektárnál nagyobb területeken gazdaságos, ezért akár termelésre, akár bérletre jelentkeznek, minimálisan rendelkezniük kell ekkora területtel. a A földbérlettel és a termeltetéssel kapcsolatban érdeklődők az alábbi telefonszámon kérhetnek bővebb felvilágosítást: 06 30/405-9375

Next

/
Thumbnails
Contents