Tolnai Népújság, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-30 / 229. szám
2008. SZEPTEMBER 30., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGALTATAS 13 Ok is elmentek 3 vásárba Ha nem is félpénzzel, de sokan elmentek a tengelici óvoda tegnap délelőtti Mihály-napi kirakodóvásárába, amelyet immár tizedik éve rendez meg az intézmény. A piactéren a szülők, óvónők, gyerekek által készített portékákat lehetett megvásárolni. Mint azt Huber Péterné, az óvoda vezetője elmondta, idén a legkelendőbbek a finomságok, mint mézeskalács, perec, illetve a lufik voltak. A bevételt fejlesztő játékokra fordítják, illetve az egyes csoportok használják fel. NAPKELTE 6.42 - NYUGTA 18.25 HOLDKELTE 7.58 - NYUGTA 18.24 A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK NAPJA JEROMOS napja Jeromos. A görög Hieronü- mosz névből alakult, jelentése: szent nevű. Híres viselője a németalföldi Hieronimus Bosch, akinek képein ember- és állatfigurák keveredéséből létrejött démonok szerepelnek. Festményeiből többet a madridi Prado őriz, így a Gyönyörök kertjét is, amelyik a leghíresebb műve. Geronimo volt az utolsó indián főnök, aki nem ismerte el az Egyesült Államok fennhatóságát az indián területek felett. Az egykori apacs vezér hadifogságban halt meg, koponyáját ellopták, és az egy, a mai napig működő titkos szervezet, a Skull and Bones szertartásainak része lett. EGYÉB NÉVNAPOK: Becse, Hieronima, Honória, Honóri- usz, Örs, Viktor, Zsófia. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Jeromos emlékezete, Honória, Hunor napja. A református naptárban Jeromos napja. Az evangélikus naptárban Jeromos, Médea napja. A zsidó naptárban Tisri hónap 1. napja. 5769 újéve, a Ros háSáná, vagyis a zsidó Újév első napja. napi igék. Katolikus: Jób 3,1-3.11-17.20-23; Zs 87; Lk 9,51-56. Református: Bír 12; Mk 10,17-22. Evangélikus: lMóz 16,6b-14; Jer 40,1-16. HAJDAN Szeptember 30-án 180 éve, 1828-ban született Samassa József egyházjogi doktor, egri bí- bornok-érsek, aki 31 évesen lett dunaföldvári címzetes apát 160 éve, 1848-ban fölkelt pincehelyiek agyonverték Roth tábornok hét katonáját, mire ő Fejérből visszafordult, megsarcolta s felgyújtotta a mezővárost. 130 éve, 1878-ban Lőrinczi Ferenc, Szekszárd fia befejezte az általa létesített Magyar Fürdői Lapok szerkesztését. 100 éve, 1908- ban a földmívelési miniszter az ozorai függetlenségi '48-as olvasókörnek 100 kötetes könyvtárt adományozott. 90 éve,jL918- ban Kiss Lajos zólyomi gyógyszerész megvette A fekete sashoz címzett szekszárdi Szondy- féle patikát. RECEPTVERSENY Dobos szelet A receptet Schmid Sándomé bogyiszlói olvasónk küldte. hozzávalók Tészta: 50 dekagramm liszt, 30 dekagramm margarin, 20 dekagramm porcukor, 1 csomag sütőpor, 1 deciliter tej, 2 egész tojás. Krém: 3/4 liter tej, 10 dekagramm liszt, 3 kávéskanál kakaó, 1 vaníliacukor, 25 dekagramm margarin, 35 dekagramm porcukor. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és hat lapot sütünk. A krémhez a tejet a liszttel, a kakaóval, a vaníliacukor- ral sűrű péppé főzzük, majd kihűtjük. A margarint a porcukorral habosra keverjük, a két krémet alaposan összedolgozzuk, és a lapokat ezzel megtöltjük. Másnapra puhul meg. Olcsó és kiadós. Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit, a receptverseny első három helyezettje értékes ajándékokat nyerhet. Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd Liszt F. tér 3. A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezendő időben bármelyik termékében megjelentetheti. A DUNÁN tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -49 cm, Paks 75 cm, Dombon 84 cm, Árvízkapu 451 cm. A Sió Palánknál 121 cm. ÜGYELETESEINK LAPSZERKESZTŐ: Árki Attila ÚJSÁGÍRÓK: Szekszárdon: Wessely Gábor, tel.: 74/511-505. Fax: 511-514. Pakson Vida Tünde 06/20/398-4504. Simon- tornyán Varga László 30/418-66- 16, Tolnán Steinbach Zsolt 440- 660, 06/30/650-3023. TERJESZTÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ: Szabó Ferenc 06/30/650-3004. TELEFONOK SEGÉLYHÍVÓ: 112- MENTŐK: 104- RENDŐRSÉG: 107 TŰZOLTÓK: 105 MÁV INFORMÁCIÓ 74/311-953 NAPI MENÜ GARAY ÉTTEREM Szekszárd, Széchenyi u. 29-31. Tel.: 74/312-118. menü: Paradicsomleves. A: Dubarry sertésszelet vegyes körettel. B: Csi- kóstokány tésztával. A menü ÁRA: 630 forint. „ÍZLELŐ” CSALÁDBARÁT ÉTTEREM Szekszárd, Bartina u. 12/a. Tel.: 74/510-406. menü: Levesek: 1. Kukoricakrém-lgves kukoricaszemekkel. 2. Tavaszi zöldségleves csigatésztával. Főételek: A: Töltött káposzta. B: Rozmaringos csirkemell hagymás tört burgonyával. C: Parajfőzelék bundás zsemlével. GYERMEKMENÜ: Tavaszi zöldségleves csigatésztával. Parajfőzelék bundás zsemlével. A MENÜ ÁRA: 790 forint. BÉRLET VÁSÁRLÁSA ESETÉN: 710 forint. ZÓNA ADAG: 550 forint A GYERMEKMENÜ ÁRA: 420 forint. REPETA ÉTTEREM, FŐISKOLA Szekszárd, Rákóczi u. 1. Tel.: 74/528-315. menü: Brokkolikrémleves. A: Tejfölös sertéspaprikás, tésztaköret. B: Parasztos sertésborda, saláta. C: Rántott töltött karaj, petrezselymes burgonya, káposztasaláta. Fittness: Húsleves zöldségbetéttel. Petrezselymes zöldbab, párolt marhahús, alma. Vegás: Hamis halászlé metélttészta. Zöldbabfőzelék, tükörtojás. A MENÜ ÁRA: 600 forint. SZÁSZ SÖRÖZŐ, ÉTTEREM Szekszárd, Garay tér 18. Tel./ Fax: 74/312463. menü: Krémleves pirított kenyérkockával. Pulykacsíkok francia lecsóval (lecsó+cukkini, padlizsán), párolt rizs. A menü ÁRA: 640 forint. ZRÍNYI SÖRKERT ÉTTEREM Szekszárd, Zrínyi u. 1. Tel.: 74/511-606. Fax: 74/511-605. menü: Hamis gulyásleves. A: Túrós csusza szalonnával. B: Texasi marharagu. A menü ára: 600 forint. (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534-es telefonon 8-tól 16 óráig.) HOROSZKÓP mérleg (IX.24-X.23.). Hajlamos arra, hogy megfeledkezzen a lényegről, a kényelmetlen dolgokról. Ha valamit elvállalt, azt maradéktalanul be fogják hajtani Önön. skorpió (X. 24—XI. 22.). Munkahelyén szép sikereket ér el. Főnökei, munkatársai egyformán kedvelik. Anyagilag jól áll, vagyona szépen gyarapodik. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Rátartisága miatt még mindig idegenkednek Öntől. Legyen rugalmasabb. Sok kellemetlenségtől kímélhetné meg magát. A jobbtól tanulni nem szégyen. bak (XII. 22-1.20.). Bíznia kell ismerőseiben, barátaiban, mert ha érzik, hogy Ön kételkedik bennük, elpártolnak Öntől. Ez így természetes, éppen ezért nyilvánítsa ki bizalmát, szeretetét. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Egy fontos ügyben nem értenek egyet Önnel, pedig igaza van. A diplomatikus és stratégiai hallgatás a legjobb megoldás. Egyébként haladjon az Ön által eltervezett úton. halak (II. 21-111.20.). Belső érzelmeit tanácsos elrejteni, titokban tartani mások előtt. Legyen tiszteletet parancsoló, értékeljen másokat, s Ön is megbecsültségre fog találni. kos (lll.21-IV.20.). Megismerkedik valakivel, és egy teljesen új romantikus kapcsolatot alakíthat ki. A meglepetések és az örömök áradata tölti el. Sok feladata van, amit maximálisan el akar végezni. bika (IV. 21-V. 20.). Váratlan meghívást kap. Romantikus napnak néz elébe, ami felejthetetlen lesz. Ezzel talán meg is kapta a választ kérdésére. ikrek (V. 21—VI. 21.). Furcsa hírek jutnak el Önhöz. Keresse meg a forrást, csak utána higgye el a dolgokat. Emiatt ne legyenek előítéletei. Alakítson ki jó viszonyt minden társával, ismerősével. RÁK (VI.22-VII.22.). A magabiztosságát kissé elveszítheti. Érzelmei a szerelemben csapongó- ak, pedig egy békés, családi háttérre vágyik. oroszlán (Vll.23-Vlll.23.). Az Oroszlán képes arra, hogy a mesék világába tartozó ideológiákat gyártson. Ez a magatartás káros a pénz vüágában. Változtasson álmodozó természetén, szűz (Vili. 24—IX. 23.). Itt az ideje, hogy pontot tegyen egy családi vita végére. Arra azonban ne számítson, hogy a változtatás könnyen fog menni. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Lapszerkesztők: Árki Attila, Finta Viktor Művészeti szerkesztő: Fazekas András A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült ASNYOMDA Kft. Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1990 Ft, negyed évre 5970 Ft, fél évre 11 940 Ft, egy évre 23 880 Ft. Hirdetésvezető: Miklós Anikó, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSben, interneten, emailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft, Harlequin Mágyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozását, illetve törlését Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. KATUSKA VÁLTOZÓ SPORTKLUB A TÚLSÓ OLDALON RÓMAI HADISTEN PETRÓLEUMFŐZŐ “* FRANCIA VÁROS VÁLTOTT EVEZŐ L V SÁNTA ► ▼ ▼ RÉSZ ► NÉMET FOLYÓ ► KÉZJEGY CERUZÁT HEGYEZ l T OSZTRÁK PÉNZ V. RAKTÁROZ ► VAJDA JÁNOS VERSE BETŰFÉM MONGOL ÉSZAKI BUKÓSZÉL ► ▼ HÉTFŐT KÖVETI LJ ▼ ▼ ▼ SZÁMOL 0- LÉC ► VAS ROMÁN AUTÓJEL ► r VÁROS, OROSZUL ► ▼ NAGY LAKOMA MÁJUS, ANGOLUL ► FŐNEMES ► A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. ÁTLAGOS NAPOK déli , hőmérséklet + déli felhőzet Készíttette: , EMS r~~” A 19 *C EWS^ / 7 °C Tamási. Paks* 20 "C 6 °C _ \ Dombóvár Á 8“Sád Szekszárd zones 17»c Tolna megyében ma ismét nagyobbrészt kellemesen napos idő lesz, igaz délután északnyugatról felhősödés kezdődik. Gyenge, időnként mérsékelt délies irányú, szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutánra 18 fok köré emelkedik, szerda reggelre 12 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: szerdán is enyhe, de jóval felhősebb idő, az északi országrészben kevés eső várható. Csütörtökön, illetve pénteken lehűlésre, ismétlődő esőre van kilátás. Hétvégére ismét száraz, de hűvös, vasárnap reggel Nyugat-Magyar- országon a talajon foltokban fagyos idő valószínű. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a hajnali óráktól kora délelőtdg sűrű ködfoltok várhatók. A szokásosnál jóval nagyobb követési távolságot, illetve alacsonyabb utazósebességet kell tartani. Az előrejelzés bizonytalansága: .KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ). m ti X * / Er Vízhőmérséklet Duna 13-15 °C Tisza 12-15 °C Balaton 13 C Velencei-tó 13 “C Fertő 13°C Tisza-tó 14 X Pollen Gombák magas Parlagfű magas Üröm közepes