Tolnai Népújság, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-27 / 227. szám
SPORT 14- TV-MUSOR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. SZEPTEMBER 27., SZOMBAT HIRSAV Zabel az országúti vb-n száll utoljára nyeregbe kerékpár Bejelentette visz- szavonulását Erik Zabel, a sportág történetének egyik legjobb sprintere. A 38 éves bringás pályafutása során 192 viadalt vagy szakaszt nyert meg, ezzel az aktívak között a legeredményesebb. A Tour de France-on tizenkét, a Vueltán pedig nyolc etapon diadalmaskodott. Az UEFA Kupát jövőre felváltja az Európa liga labdarúgás Az UEFA végrehajtó bizottsága elfogadta azt a tervezetet, amely szerint átnevezik az UEFA Kupát, és a 2009/10-es szezonban már Európa Liga néven fut a sorozat. A név mellett a lebonyolítás is megváltozik: a BL- hez hasonlóan csoportokban, oda-visszavágós alapon rendezik a mérkőzéseket. Október végéig ideiglenes edző irányítja a Szarkákat labdarúgás Ideiglenesen, október végéig Joe Kinnear lett a Premier League utolsó előtti helyén álló Newcastle United vezetőedzője. A csapat - amely szombaton a Blackburn Roverst fogadja - azóta tréner nélkül készült, mióta Kevin Keegan szeptember 4-én lemondott. A Newcastle öt forduló alatt 4 pontot szerzett, amivel a 19. @ TOVÁBBI SPORTHÍREK, CIKKEKíWWW. TEOL. HU Játékmester nélkül az UFC labdarúgás A győztes előreugorhat a tabella negyedik helyére Az első fordulóból elhalasztott meccsét pótolja az NB III Dráva-c sopor tjá- ban a Szekszárdi UFC és a Dombóvári FC-Rutin. Az iksz egyikőjüknek sem jó. Balázs László A váratlan nagykanizsai vereségét próbálja meg kijavítani a megyei rangadón a Szekszárd. Hiába volt több helyzete a sárga-feketéknek a zalai városban, Horváth Gábor kapus több alkalommal bravúrral mentette meg a hazaiak kapuját a góltól. Egy szöglet utáni figyelmetlenség pedig három pontjába került Kni- esz Mátyás alakulatának. Az UFC fazonszabásza, Vituska István nem játszhat, mivel a tavalyi bajnokságból magával hozott három mérkőzésre szóló eltiltása érvényben van a Ruün ellen. A Dombóvár totógyilkos mécsesét nyert meg a tavaly még NB Il-ben szereplő Komló ellen. A kontrajátékra berendezkedő Rutin a helyzetei alapján akár nagyobb arányban is nyerhetett volna. A győztes gól nem a klasz- szikus csiki-csuki után született. Egy szélről visszajátszott labdából Horváth Árpád 25 méterről pókhálózta ki a jobb felső sarkot. SZEKSZÁRDI UFC-DOMBÓVÁRI FC-RUTIN: SZOMBAT 15.30. A Szekszárd várható összeállítása: Klézl vagy Horváth B.- Wéber, Fehér A., Pulcz, Pap M.- Ranga, Tóth R, Ganczer, Csende L- RikNB III, I 1. Szentlőrlnc 6 5 1 0 18-8 16 2. Komló 7 5 0 2 15-7 15 3. Nagykanizsa 7 5 0 2 16-15 15 4.PVSK 7 3 2 2 14-11 11 5. Pécsvárad 7 3 2 2 14-14 11 6. Paks II 7 3 1 3 17-9 10 7. Kaposvár II 7 3 1 3 15-11 10 8. Dombóvár 6 3 1 2 8-4 10 9. Szekszárd 6 3' 1 2 10-7 10 10. Bogád 6 3 1 2 6-6 10 11. Marcali 7 3 1 3 8-9 10 12. Mohács 7 3 0 4 7-13 9 13. Nagyatád 7 2 1 4 9-12 7 14. Nagybajom 7 1 2 4 5-11 5 15. Beremend 7 1 0 6 4-13 3 16. Bonyhád 7 1 0 6 7-23 3 Az UFC fiatal játékosa, Ganczer Péter hétről hétre jó teljesítményt nyújt kers, Horváth E. Edző: Kniesz Mátyás. Sérült: Vituska L, Torma beteg. A Dombóvár várható kezdőcsapata: Szabados - Banai, Várai, Bán- Nagy N., Bősz- Kovács R., Horváth Á., Tolmácsi, Kázmér- Fábián. Edző: Péter Imre. Sérült, eltiltott nincs a dombóváriaknál. Nyert a Dráva-válogatott SAN MARINÓBAN, 02 UEFA VI. Régiók Kupáján szerepel az NB III Dráva-csoportjának válogatottja. A csapat a csütörtök esti első mérkőzésén 2-0-ra verte Macedónia legjobbjait. A gólokat Pintér T. és a szentlőrinci Zrínyi Miklós lőtte. Ma a házigazda San Marinával méri ösz- sze erejét az együttes. Az utolsó találkozóján Liechtenstein gárdájával találkozik Bőzsöny János edző alakulata. A négyes csoportokból az első két helyezett jut tovább az elit körbe. Dobogós helyen tanyáznak az UFC fiatal labdarúgói az NB Hídban Utánpótlás szinten a Szekszárdi UFC fiataljai állnak legjobban az NB III Dráva-csoportjában. Az U 19-es korcsoportban a harmadik, az U 16-ban a második helyet foglalják el. A Bonyhád VLC csapatai előbbiben az ötödik, utóbbiban a tizenharmadik helyen állnak. A Dombóvár FC- Rutin mindkét korcsoportban kilencedik. EREDMÉNYEK. NB III, DRÁVA- CSOPORT, U19. 4. FORDULÓ: Pécsváradi Spartacus-Bonyhád VLC 4-5, Bogád SE-Dombóvár FC-Rutin 1-2, Szentlőrinci SE- Szekszárdi UFC 0-5. 5. forduló: Bonyhád VLC-Marcali VFC 8-0, Dombóvár FC-Rutin-Mo- hács TE 1-3, Szekszárdi UFC- Bogád SE 12-0. 6. forduló: Mohácsi TE-Szekszárdi UFC 0- 2, Nagykanizsai TE 1866- Dombóvár FC-Rutin 7-0. 7. forduló: Dombóvár FC-Rutin- Komlói BSK 1-1, Bonyhád VLC-Pécsi VSK 5-2, Szekszárdi UFC-Nagykanizsai TE 1866 1- 3. ui6,4. forduló: Pécsváradi Spartacus-Bonyhád VLC 2-1, Bogád SE-Dombóvár FC-Rutin 2- 4, Szentlőrinci SE-Szekszárdi UFC 2-1. 5. FORDULÓ: Bonyhád VLC-Marcali VFC 3-5, Dombóvár FC-Rutin-Mohács TE 10-2, Szekszárdi UFC-Bogád SE 17-0. 6. forduló: Nagykanizsai TE 1866-Dombóvár FC-Rutin 4-0. 7. forduló: Dombóvár FCRutin-Komlói BSK 0-1, Bonyhád VLC-Pécsi VSK 0-0, Szekszárdi UFC-Nagykanizsai TE 1866 4-3. ■ TELEVIZIO-MUS 0 RÍ TV 52 I H iJ 'H P 'H P H H Cfl H n '3 'O RTL KLUB 5.30 WS Teleshop 6.40 Kölyökklub 9.35 Inuyasha © 10.05 Receptklub 10.25 06-91-334-455 11.25 Európai idő 11.45 Menetrend 12.05 Tuti gimi © 13.05 Autósport-magazin 13.30 Foima-1 16.10 A Mick Jagger-projekt © 16.40 Lucky Luke és a Daltonok (fr.-német-spanyol vígjáték 2004)80' Fsz.:Til Schweiger, Eric Judor, Said Serrari 18.30 Híradó ® 19.00 Cobra 11 © (német akciófiim-sorozat) 20.00 A medál© (am.-hongkongi akcióvígjáték, 2003) 88" R.: Gordon Chan Fsz.: Jackie Chan (Eddie Vang), Lee Evans (Arthur Watson) 21.55 Heti hetes© 23.15 így készült: A nyomozó ® 23.45 Portré © 0.20 13 kísértet © (am. misztikus thriller, 2001) Fsz.: Tony Shalhoub 1.35 Szabadfogás ® (am. vígjáték, 2001) 83' 16.40 Lucky Luke és... fr.-német-spanyol vígjáték 5.45 Reggeli gondolatok 6.15 Mókás mechanika 6.45 Tv2-matiné 10.20 Ingatlanbróker 10.50 Két testőr 11.20 Stahl konyhája ® 11.50 Walker, a texasi kopó © 12.40 Rémvadászok © (amerikai akciófiim-sorozat) 13.40 Gyilkos körök © 14.50 A parti őrség © 15.50 Afrikai kaland © (amerikai sorozat) 16.50 Hubert és a kutya (francia vígjáték, 2007) 85' Fsz.: Christophe Dechavanne 18.30 Tények <© 19.00 Napló © Mérlegen a valóság 20.00 Pókember 2. (am. kalandfilm, 2004) R.: Sam Raimi Esz.: Tobey Maguire, Kirsten Dunst, James Franco 22.45 Négy tesó © (am. akciófilm, 2005) 100' 0.40 Az órák © (amerikai film, 2002) 110' R.: Stephen Daldry Fsz.: Nicole Kidman, Julianne Moore, Meryl Streep, Miranda Richardson 2.35 Napló© 0.40 Az órák amerikai film 4.00 Moto GP 5.15 Hajnali gondolatok 5.20 Pénz-vidék 5.50 Nap-kelte 8.00 Főtér 8.50 Vallási műsorok 12.00 Hírek 12.10 Bajnokok Ligája-magazin 12.40 Moto GP Japán nagydíj 125 cm3 13.40 Moto GP 250 cm3 15.35 Unokáink sem fogják látni 16.05 így élünk most © (angol sorozat - 6/3.) 49' 17.00 Kultúrház © 17.55 Panoráma © 18.30 Tiszta kabaré! © 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.55 Csináljuk a fesztivált! © Folytatódik a külföldi dalok versenye 20.55 A szólás szabadsága Műsorvezető: Baló György 22.00 Mad Men © (amerikai sorozat - 26/4.) Új Amszterdam 22.50 Hírek. Időjárás 22.55 Sporthírek 23.05 Sport 7 24.00 TS - Motorsport 16.05 így élünk most angol sorozat 9.00 Gyerekeknek 10.15 Sherlock Holmes, a mesterkopó 10.40 Napfényes Kythera (ausztrál sorozat - 13/5.) 11.10 Egy kamasz lány naplója 11.35 Kőmíves (24/12.) 6.35 Vasember 7.05 Lea Parker © 8.05 Petrocelli © 9.05 Robin Hood legújabb kalandjai © 10.05 Conan, a kalandor © 11.05 Nevess csak! © 12.00 Vallási műsorok 15.10 Apátságok és kolostorok (44/16.) 15.35 Arcpoétika 16.05 Pénz áll a házhoz © (magyarvígj., 1939) FF77' 17.25 Családi asztal (9/1.) 17.50 Első Emelet 18.20 Kulissza 18.45 Popsziget (24.)® 19.10 Esti mese 19.40 100 év- Játék a színház (15/2.) 20.30 Híradó este. Sport 20.55 Menő Manó (rajzfilmsorozat) 21.00 Éjfél a jó és a rossz kertjében © (amerikai krimi, 1996) 149 Fsz.: Kevin Spacey 12.05 Szexi kamera © 12.35 Start 13.05 Sokkoló merészségek 14.05 Herkules © (amerikai kalandfilmsorozat) 15.10 Xena © (amerikai kalandfilmsorozat) 16.15 Második nekifutásra (amerikai vígjáték) © 18.05 Emberi történetek © Alexis Arquette: Ez a nő a fivérem 19.15 A főnököm lánya (amerikai románt, vígjáték) © R.: David Zucker Fsz.: Ashton Kutcher, Tara Reid, Michael Madsen 20.45 Bár2.0-Bér harc 23.30 Magánbeszélgetések Juszt László műsora 0.25 Van élet a halál előtt? (magyar dokumentumf., 2001) Rendező: Clint Eastwood Sz.: Feldmár András 2.15 Nap-nyugta 22.05 Las Vegas© (amerikai krimisorozat) 23.05 A hold fia © (am.-kan.-jugoszlávfilm) Fsz.: Brad Pitt, Cheryl Poliak 1.05 Sokkoló merészségek (ismétlés) © 9.00 Gyerekeknek rajzfilmek •s 16.15 Második nekifutásra amerikai vígjáték 6.10 Gyerekeknek 8.15 Aladdin csodalámpája (orosz film, 1966) 79' 9.35 Az állatok világa 10.05 Lyukaséra 10.55 Reneszánsz Cimbora 11.45 Híradó. Időjárás 12.05 Elő egyház 12.35 Élő népzene (ism.) 13.05 Csellengők 13.30 Egy éj Velencében (magyar film, 1933) FF 69' 14.45 Vannak vidékek 15.40 Irány a strand! 16.10 Váratlan utazás (kanadai sorozat - 87.) 46' 17.00 Mese 17.25 Duna tér 17.40 Arcélek 18.00 Híróra 19.00 Egy képíró a Varázsvölgyből Gaál István életútja 20.05 Töredék-Gaállstván 20.20 Leány gyöngy fülbevalóval © (angoi-luxemburgi film, 2004) 22.00 Színlap 22.45 Dunasport 23.00 Beavatás 23.15 Őszi szonáta © (svéd film, 1977) 89' 0.55 Vers 1.00 Himnusz 23.15 Őszi szonáta svéd film 91,1 MHz nonstop. Hírek: 7.00, 8.00, 10.00,12.00,14.00,16.00,18.00.7.009.00 Reggeli információs magazin. 9.0018.00 Zenei műsorok, programajánló, névnapló. 18.00-19.00 Kívánságműsor. 19.00- Nonstop zene. EÜBIÜ FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. “ 0¥ MBI0 FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Weekend. 17.00 Élő hétvégi kívánságműsor. 20.00 N-Joy Light fSttoaESöí Országos hírek: 6.00,12.00,15.00 órakor. 6.00- 9.00 Suki koktél. 9.00-10.00 Fortuna Unikum. 10.00-12.00 Aktuális Közéleti Térkép. 12.00-15.00 Vasárnapi desszert. 15.00- 19.00 Kívánságműsor. EE0I0 HÄDI0 A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél- Dunántúlon. Benne: 6.00, 7.00 Kossuth Krónika. 6.15, 7.15 Regionális Krónika. 6.23, 7.23 Lapszemle. 6.30, 7.30 Hírek, közlekedés. 6.45, 7.45 Regionális hírösszefoglaló. 6,52,7.52 A nap témája. 8.00- 9.00 Magazinóra. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00 Déli Krónika. 13.00-18.00 Dél-után... Benne: 13 órától Zeneóra! 14 órától magazinok óránként. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika. Háttér 19.00- 22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz- en: 9.00-10.30,20.00-20.30 horvátmű- sor, 10.30-12.00, 19.30-20.00 német műsor, 13.00-14.00,20.30-21.30 szerb műsor. MÄ0YÄB AT¥ MALOZAT 12.00 Déli hírek. 12.30 Barangoló. 13.05 Különkiadás. 15.05 Ingatlanpiac. 15.30 Széles út. 16.05 Garázs. 16.30 GyógyHír. 17.00 Híradó. 17.30 Arcok a liftben. 18.05 Keresztmetszet. 19.00 Híradó. 19.30 Hírvilág. 20.05 Kontraszt 21.00 Híradó 21.21.30 Napról napra. 22.05 Vetítő. 23.05 Kontraszt. 13.40 Közvetlen ajánlat. 15.10 Kulturális iránytű. 15.40 Kaschmir Gold. 16.05 Üzlet mindenkinek. 16.30 Nézőpont. 16.55 Híradó. 17.05 Sprint. 17.30 Az amerikai mozi. 17.55 A nő háromszor. 18.55 Pont 7.20.00 NÉVshowR. 21.55 Csattanó. 22.55 Késő esti híradó. 23.10 700- as klub. (ism.). 23.50 Többet ésszel! HHHHHNNHHHRt 15.00 Pénzhalász. 17.00 Bencze-show. 17.30 Infománia. Multimédia-magazin. 18.00 Amerikai fogócska (am. vígjáték). 20.30 Hírháló. 21.00 Szörnycsinálók (amerikai fant. film). 23.00 Házibuli Attilával és vendégeivel. Zenés show-műsor. 24.00 Hírháló. 0.30 A Krisztus Szeretete Egyház műsora. 1.00 Öko-házak. BUDAPEST T¥ 10.00 Beszélgettünk tabuk nélkül (ism.). 11.00 Közvetlen ajánlat. 12.00 Jó ebédhezjó a nóta. 13.45 Tele-jósda. 15.40 Jótett helyébe... 17.00 A jó Laci betyár (ism.). 18.00 Vallási műsor. 18.30 A rendszerváltás titkai. 19.30 Esti híradó. 20.05 Esti kívánságműsor. MSeOYEHY 9.00 Sorthorgászmagazin. 10.45 Női kosárlabda. 13.00 Női kosárlabda. KB Euroleasing Sopron- MiZo Pécs 2010.15.00 Olasz labdarúgás. Roma-Atalanta. 17.00 Spanyol labdarúgás. 21.15 Gillette World Sport. 21.45 Ful- Ikontakt-magazin. Karatetábor. 22.00 Amerikai futball. NFL. 2.00 Olasz labdarúgás. 6.00 Rajzfilmek. 16.05 Miss Mallard. 16.30 Erdei tanoda. 16.45 Pat és Stan. 17.00 A kis királylány. 17.25 Noddy kalandjai. 17.40 Koala Brothers. 17.50 PatésStan. 17.55 Animalia. 18.20 Miss BG. 18.35 Vándor varangyok. 19.00 Pat és Stan. 19.05 Bori bari. 19.10 Bibi Blocksberg. 19.35 PatésStan. 11.00 Egyszeregy ilyet vezetni! 12.00 Amcsi motorok. 14.00 Igazán nagy dolgok. 15.00 Állítólag... 16.00 Viharvadászok. 17.00 Hogyan készült? 18.00 Versenyződinasztiák. 19.00 Smash Lab. 20.00 Mérnöki műtárgyak. 21.00 Fúrótornyok mindennapjai. 22.00 Bajtársak. 23.00 Piszkos munkák. i i