Tolnai Népújság, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-27 / 227. szám
2008. SZEPTEMBER 27., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS RECEPTVERSENY Tökszeletek paprikamártással A receptet özv. Kotálik Jánosáé decsi olvasónk küldte. HOZZÁVALÓK: 1 kisebb tök, 1 zsemle, 30 dekagramm fehér- és zöldpaprika, 5 dekagramm póréhagyma, 50 dekagramm darált pulykacomb, 1 tojás, 1 evőkanál vágott petrezselyem, 1 evőkanál vágott kapor, 2 deciliter tejszín. elkészítés: A tököt meghámozzuk, és 4 centiméter vastag karikákra vágjuk. Kikaparjuk kanállal a közepét, de lyukasszuk át, és állni hagyjuk. A zsemlét vízbe áztatjuk. Megmossuk a paprikát, kimagozzuk, és a húsát vastagabb szeletekre vágjuk. Megtisztítjuk a póréhagymát, és fél karikákra vágjuk. A zsemlét kinyomkodjuk, összekeverjük a hússal, a tojással, a petrezselyemmel, sóval, borssal fűszerezzük és a keveréket beletöltjük a tökbe. Megolvasztjuk a vajat, rátesszük a hagymát és a paprikákat, sózzuk, borsozzuk, kicsit összepirítjuk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A hagymás keveréket egy tűzálló edénybe öntjük. Rátesszük a töltött tököket, megszórjuk apróra vágott kaporral, betakarjuk alufóliával, és a sütőben 20-25 percig sütjük. Amikor elkészült, kivesszük a tököket, a paprikára ráöntjük a tejszínt, elkeverjük, és visszateszük rá a tököt. Még néhány percre visszatoljuk a sütőbe, majd tálaljuk. Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit, a receptverseny első három helyezettje értékes ajándékokat nyerhet. Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szek- szárd Liszt F. tér 3. A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezendő időben bármelyik termékében megjelentetheti. NAPI MENÜ GARAY ÉTTEREM Szekszárd, Széchenyi u. 29- 31. Tel.: 74/312-118. MENÜ: Gulyásleves. Pulyka Cordon blue vegyes körettel és desszert, a menü ára: 800 forint. Tűzoltók a templomnál A szekszárdi tűzoltók évi ellenőrző gyakorlatukat tartották a Béla téren. Az elképzelt vészhelyzet a katolikus templomban volt. Sarkadi Ferenc, a város tűzoltóparancsnoka elmondta, a magasból mentést és a veszélyben lévő épületbe való bejutást is hibátlanul elvégezte a csapat. SMS-ROVAT: 30/303-0272 (Az SMS-rovatban hirdetést, politikai jellegű üzeneteket, verseket, idézeteket, vicceket, megszólítás nélkül érkezett sms-eket nem közlünk. Nem jelentetjük meg továbbá azokat sem, amelyek szövegében közölt telefonszám nem egyezik azzal a számmal, amiről az üzenet érkezett) * JAKAB ERIKÁNAK Felsőnánán nagyon boldog születésnapot kívánunk. A Jakab család. * PETROVICS STEFÁNIÁNAK Gerjenbe boldog születésnapot kívánunk! A család! * ID. SPIZ MIHÁLYNAK közelgő névnapja alkalmából jó egészséget és nagyon sok boldogságot kíván Józsi és családja. * 30 ÉVES SZEKSZÁRDI, vidám, káros szenvedélyektől mentes, családcentrikus pasi komoly lányt keres. Hívj vagy írj. * ISMERKEDNÉK vékony, vidám természetű csini lánnyal, hölggyel Szekszárd, Bátaszék környékéről. 35 éves srác. 06-70-595-0852 * 40/175/85 ELVÁLT férfi keresi 30-37 év közötti hölgy társaságát komoly kapcsolatra Szekszárdról és közeli környékéről. 06204765630 * FÜGGETLEN, káros szenvedélyektől mentes 50 éves hölgy társat keres intelligens, hasonló adottságú férfi személyében Paks és környékéről. Rövid bemutatkozást és elérhetőséget kérek. * 27 ÉVES SRÁC megismerkedne 20-30 év közötti kedves, csinos, vékony, független lánnyal Szekszárd, Tolna, Bonyhád és környékéről. írjatok. 20/457-9688 * 47-ES, VIDÁM, DUCI hölgyet nem keres valaki? Mondjuk, egy 47-52 éves, magas, nem vékony férfi rám találhatna.;-) Üdv. AO/gOjwdef * „REMÉNY”. Megismerkednék egy 38-40 év körüli, vékony alkatú, szerény, de kedves, állatokat szerető, albérletben élő hölggyel, ki szimpátia esetén szerény otthonomba költözne! Sms-t Bátaszékről vagy közvetlen környékéről várok 17 óra után a 20/AX1 NC Kl-re. * 39 ÉVES pasi ismerkedne Tamási és környéki, 30-45 éves hölgyekkel. Üzeneteiket várom a 70/650-6049- es telefonszámra. * 180/80/28 ÉVES, barna hajú, szemű, igényes paksi pasi komoly kapcsolatra keres kedves, vidám, helyes lányt 22-32 éves korig. Paks és környéke. Tel.: 06 70 256 2295 * HÖLGYEIM! 30 éves, magas pasi vagyok, kapcsolatot keresek. Légy vékony alkatú, csinos! 203484124. Paks. 1 PIACI ÁRAK IK£ m 1 IMil !HH a dunán tegnap reggel 7 óraBonyhád Paks Szekszárd Tolna Burgonya 50-80 30-80 70-80 60-80 kor: Dunafóldvár -73 cm, Vöröshagyma 100-120 100-150 100 80 Paks 50 cm, Dombori 58 cm, Fokhagyma 450-500 550-800 550 800-850 Árvízkapu 430 cm. Zöldhagyma 120 80-120 140 100 A Sió Palánknál 122 cm. Fehérrépa 250-400 280-400 300-400 380-400 Sárgarépa 120-150 50-150 150 130-140 Zeller 140-180 100-120 200 150-160 Fejes saláta 100-120 120 100 100-120 B TJ r V 1? I rTPCITTÁTlZi H/ U u I üt L Ei 1 Ct o Jd X IV 9 Fejes káposzta 80-100 80 80 80-90 lapszerkesztő: Finta Viktor Kelkáposzta 100-120 150 150 150-160 Karfiol 160-180 250 200 200-250 újságírók: Szekszárdon Rácz Karalábé 100-120 60-120 100 80-100 Gomba 450-600 600 520-580 400-600 Tibor 74/511-502; Fax: 74/511Szárazbab 500-600 700 450-750 400-600 514, Pakson Vida Tünde Paradicsom 200-300 150-250 150-250 250-300 06/20/398-4504, SimonTV-paprlka 250-300 250-300 220-320 180-250 tornyán Varga László 06/30/418-6616, Tolnán Steinbach Zsolt 74/440-660, 06/30/650-3023. Zöldpaprika 20-25 30-70 10-60 160 Lecsópaprika 100-150 150 160 140-160 Uborka 180-200 350-400 350 250-330 Tojás 25-27 25-30 26-30 24-26 Dió 1200 1500 1200-1700 1200 TERJESZTÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ: Szabó Ferenc Mák 1200 1400 1400-1500 900 Alma 150-300 150-200 100-280 100-250 06/30/650-3004. MA NAPKELTE 6.38 - NYUGTA 18.31 HOLDKELTE 4.20 - NYUGTA 17.33 ADALBERT napja Adalbert. Germán eredetű név, jelentése: nemes fény vagy fénylő nemesség. Rövidüléséből származik az Albert név. Géza fejedelem hívására érkezett 994-ben hazánkba Adalbert, hogy a pogány magyarokat a keresztény hitre térítse. Védőszentje: Szent Adalbert püspök, vértanú. EGYÉB NÉVNAPOK: Adolf, Damján, Damos, Demjén, Döme, Florencia, Florentin, Flo- rentina, Károly, Kosa, Kozima, Kozma, Krisztián, Mirabella. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Páli Szent Vince áldozópap és Szent Adalbert emlékezete. A református és az evangélikus naptárban Adalbert napja. A zsidó naptárban Elül hónap 27. napja. napi igék. Katolikus: Préd 11,9-12,8; Zs 89; Lk 9,43b-45. Református: Bír 9,22-57; Mk 9,49-50. Evangélikus: Mt 5,17- 24; Jer 38,14-28. HOLNAP NAPKELTE 6.39 - NYUGTA 18.29 HOLDKELTE 5.34 - NYUGTA 17.49 VENCEL napja Vencel. Szláv eredetű név, de német és latin módosulásokkal maradt meg a magyar keresztnevek között. Jelentése: koszorú + dicsőség. Védőszentje Szent Vencel, az első keresztény cseh fejedelem unokája, akit hitéért - vagy a hatalomért - saját testvére gyilkolt meg 935 körül. Holttestét a várban lévő Szent Vitus templomban helyezték el. EGYÉB NÉVNAPOK: Bernát, Jusztina, Pelbárt, Salamon. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Évközi 26. vasárnap, Szent Salamon, Szent Pelbárt, Szent Vencel emlékezete. A református naptárban Vencel napja. Az evangélikus naptárban Szentháromság ünnepe után 19. vasárnap, Vencel napja. A zsidó naptárban Elül hónap 28. napja. napi igék. Katolikus: Ez 18,25-28; Zs 124; Fii 2,1-11; Mt 21,28-32. Református: Bír 10; Zsolt 19; Mk 10,1-12. Evangélikus: Mk 2,1-12; Ef 4,22-32; Zsolt 109. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Lapszerkesztők: Árki Attila, Finta Viktor, Művészeti szerkesztő: Fazekas András A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült AS-NYOMDA Kft. Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1990 Ft, negyed évre 5970 Ft, fél évre 11 940 Ft, egy évre 23 880 Ft. Hirdetésvezető: Miklós Anikó, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSben, interneten, amailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozását illetve törlését Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. PONTHÁZ A LETT FŐVÁROS TÁVOLABBI ŐS OPERAI BETÉTDAL ADY E. MÚZSÁJA SZUSZÉK CSATLÓS OLIVÉR, BECÉZVE ► ▼ KAROLY, NÉMETÜL ► ▼ ▼ KÖLTSÉGES BRAZIL ÁLLAM 1* ▼ LEVARRT HAJTÁS ► ANGOL NŐI NÉV ODAVÉSZ ► ▼ NÁTRIUM ► RÉGEN: DÉZSMA ► AHA, NÉPIESEN VÁGY HATÁRAI! KIVÁLÓ 1 MATRAC RUGÓZÁS T JEGYZETELT HORDÓMÉRTÉK VAJDA JÁNOS VERSE ► ▼ SZÓLÍT, NÉPIESEN ► ▼ NÉMÁN ÜGET! ÁKOS, BECÉZVE ► VADÁSZKUTYA ► ▼ ETTŐL FOGVA L ROBBANÓANYAG ► A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. KELLEMES HÉTVÉGE a S MS SWShőmérséklet + déli felhőzet J| f _vt v yy. V 8 °C Tamási. Paks17 X 7 °c 'S 17 X .v' ft DeiffiSStSr. Készíttette: fű zones )P Öoi^hád / Szekszárd 18 X &X Tolna megyében hétvégére jelentős eső nem várható. Változóan felhős, Időnként napos Idő lesz. Kissé emelkedik a hőmérséklet. Mérsékelt, néha élénk északkeleti, északi szél fúj. Éjszaka a szélvédett helyeken ködfoltok képződnek. A jellemző hőmérséklet délutánra szombaton 16, vasárnap 18 tok köré emelkedik, vasárnap reggelre 8 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: csütörtökig enyhe, számottevő eső nélküli idő valószínű. Péntektől bizonytalan a folytatás. Orvosmeteorológía: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: reggel előfordulnak ködfoltok. Amennyiben váratlanul futunk ilyenbe, igen komoly baleset- veszélybe kerülhetünk. Az előrejelzés bizonytalansága: csütörtök „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ). Vízhőmérséklet Duna 14-15 °C Tisza 13-16 “C Balaton 13 °C Velencei-ló 13 C Fertő 11 °C Tisza-tó 15 X Pollen Gombák magas Parlagfű magas Üröm közepes i 1 1 h