Tolnai Népújság, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-24 / 224. szám
2008. SZEPTEMBER 24., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG BULVÁR TV-MŰSOR Nálunk forgatja legújabb filmjét a sikerre éhes Nicolas Cage Hazánkban, illetve Ausztriában forgatja legújabb filmjét Nicolas Cage - adta hírül két amerikai filmes szaklap, a Daily Variety és a Hollywood Reporter. A középkorban játszódó, A boszorkány ideje című produkcióban a színész egy olyan lovagot alakít, akinek egy boszorkánysággal megvádolt lányt kell elkísérni egy kolostorba, ahol ördögűző' szertartásnak vetik alá a foglyot. A filmet az a ■ A színész sok bukott film után egy sikeres szuperprodukcióra vágyik. Dominic Sena rendezi, akivel Cage már néhány évvel ezelőtt együtt dolgozott a Tolvajtempó című filmben. A forgatókönyvet Bragi Schut Jr. írta, aki többek között A küszöb (Threshold) című misztikus sorozatot is jegyzi. A Relativity Media és az Atlas Entertainment közös gyártásában készülő mű forgatása november elején kezdődik, osztrák és magyar helyszíneken. Az Oscar- díjas színész az utóbbi időben gyakran hangoztatta, hogy az elmúlt évek „sikertelenségei” után szeretne ismét egy valódi hollywoodi szuperprodukcióban részt vállalni. Cage legutóbb a Bangkok Dangerousszal bukott hatalmasat - ezt a filmjét nálunk nem vetítették. ■ Tetthelyek vonzásában exzsaru Doszpot Péter tartja a kapcsolatot egykori kollégáival Nem tud elszakadni korábbi hivatásától Doszpot Péter. Az egykori sztárzsaru most televíziós bűnügyi műsort vezet. Dián Tamás- Egyedül vezet egy televíziós bűnügyi magazint Hogy jutott eszébe,.hogy kipróbálja magát a képernyőn?- Egy évvel ezelőtt megkeresett Nothoff Ingrid, az ATV Tetthely című műsorának akkori szerkesztője azzal, hogy műsorvezetőtársként csatlakoznék-e hozzá. Mivel ez egy lehetőség volt arra, hogy közelebb kerüljek a régi hivatásomhoz, örömmel mondtam igent az ajánlatára. Aztán később Ingrid máshová ment dolgozni, én pedig egyedül maradtam a műsorban. Persze gyorsan hozzáteszem: nem gondolom, hogy minden esetben tökéletesen megoldom a feladatomat, de látom, hogy a legtöbb dolog megtanulható. Észreveszem a saját hibáimat, és igyekszem azokat kijavítani. Nagyon sokat jelent, hogy egy profi szerkesztőség dolgozik mögöttem, és ma már a fejlődés jelei is látszanak. Például teljesen leszoktunk a nem túl érdekfeszítő stúdióbeszélgetésekről, szinte mindig a helyszíneken forgatunk.- Egykori kollégáival tartja a kapcsolatot? Szoktak öntől tanácsot kérni?- Igen és nem. A rendőrségnél dolgozó volt munkatársaim egy részével ma is baráti a viszonyom, és ez szerintem természetes is, hiszen azt a világot, amelyben 13 évig éltem, nem tudnám csak úgy magam mögött hagyni. A véleményemet viszont nem szokták kérni, és ebben nem is lennék partner. Régen Névjegy SZÜLETETT: 1962. december 4-én. TANULMÁNYAI: Zsámbéki Tanítóképző Főiskola (1987), Rendőrtiszti Főiskola (1990). PÁLYÁJA: BRFK életvédelmi osztályának vezetője (1996-2001), országgyűlési képviselő és a rendészeti bizottság alelnöke (2002- 2004), a Kincstári Vagyoni Igazgatóság biztonsági igazgatója (2004-2005), 2005 óta vállalkozó. eljöttem már a testülettől ahhoz, hogy bármiben is számítson az én álláspontom. Ettől függetlenül előfordul, hogy rendőrséggel kapcsolatban kérdeznek, de az üyen megkeresések kivétel nélkül újságíróktól érkeznek. Ezekre szívesen válaszolok. Akkor hadd használjam ki a lehetőséget: mit szól ahhoz, ahogy a volt kollégái kezelik a tüntetéseket?- Szerintem a lehetőségeikhez képest prímán elvégzik a feladatukat. Ha valakiben mégis hiányérzet lenne a rendőrség fellépésével kapcsolatban, az nem az egyenruhások hibája. Az, hogy nincs megfelelő jogszabályi háttér a hatékony intézkedéshez, már a politikusok felelőssége.- Apropó: politika. Ön négy évig országgyűlési képviselő volt. Miért fordított hátat annak a világnak?- Mert naivul azt hittem, képes leszek szakpolitikusként dolgozni. Sajnos ebben tévedtem, a nagypolitika pedig nem érdekelt. De a saját személy- és vagyonvédelmi vállalkozásomban most jól érzem magam. Utolsó filmjét rendezi Tarr Béla UTOLSÓ FILMJÉN dolgozik Tarr Béla, utána visszavonul. Ezt maga a rendező jelentette be A londoni férfi című filmjének párizsi premierjén. Mint mondta, szeretné elkerülni a befutott filmrendező számára vállal- hatatlan szerepét, ezért tervei között inkább az írás, a festés és a fotózás szerepel. A látogatók lépései miatt reped a Dávid-szobor bár négy éve restaurálták, most ismét repedések keletkeztek Michelangelo híres Dávid-szobrán. Szakértők szerint a látogatók lábdobbanásai nyomán keletkező rezgés árt a műnek. Szakértők vizsgálják a restaurálás lehetőségeit. Nem lesz több Sóstó Fiesta Nyíregyházán jövőre már nem rendezik meg a nyíregyházi Sóstó Fiestát. Az évente két alkalommal megtartott nyárnyitó és -záró rendezvény megszűnésének oka, hogy a 12 éves múltra visszatekintő rendezvény elfáradt: fénykorában 8000 vendég is látogatta, ma már csak ennek a negyede. ©további hírek: www.reggel.hu TELEVÍZIÓ-MŰSOR1 A tvr-hét AJÁNLÁSÁVAL ______________________________2008. SZEPTEMBER24., SZERDA DÉLELŐTT RT L KLUB HHHi tvsTVHHHHHHI mi 'VHHHHHHB VIASAT 3 H^BÜHÉU »una'^HHEHHHI AijiscA raTTToVMM 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli Ébresztőshow 8.35 Reflektor 9.00 Csak csajok 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub 11.25 Szerelmünk lapjai © (amerikai románt, film) 112' 6.00 Ingatlanbróker (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Jóban Rosszban © 9.25 Stahl konyhája 9.40 Kvízló délelőtt 10.20 Teleshop 11.30 Kvízló- telefonos játék 5.50 Nap-kelte 9.00 Max, a zsaru © (portugál krimisor. - 52/23.) 10.05 Bűvölet© (olasz sorozat - 54/42.) 52" 11.05 Vágom a pasid! © (angol sorozat - 19/6.) 52" 12.00 Híradó délben 5.50 Nap-kelte 9.00 Nyelvoktatás (62/4.) 9.25 English 4 You (20/4.) 9.50 Az én világom 10.10 Roma magazin 10.35 Domovlna 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.00 Lety, a csúnya lány 7.00 Ally McBeal © 8.00 Vészhelyzet © 9.00 Gyilkos sorok © 10.05 Dowling atya nyomoz (am. krimisorozta) 11.05 A nagy házalakítás © (am. szórakoztató sorozat) 6.00 Reggel a Dunán 8.05 Carlo és vendégel 8.35 Anziksz 8.50 Arcélek (ism.) 9.05 História Romanl 9.35 Bűvölet (Ism.) © 10.30 Családbarát (Ismétlés) 11.30 Kívánságkosár 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00, 10.00,12.00,14.00,16.00,18,00,20.00. 6.00-8.00 .Hatra Morgó" - reggeli információs magazin, lapszemle, évforduló-, születésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00-18.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állásajánlat programajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00- Nonstop zene. DÉLUTÁN 13 .20 Dlsney-rajzfilm 13.50 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 A fejvadász© 16.25 Kaméleon © (amerikai akciófilm-sorozat) 17.25 Mónika- A klbeszélőshow © 12.20 Columbo - Rövid szivar © (amerikai krimi, 1972) 72' 13.45 Az ügyosztály © 14.45 Dokik© 15.20 Zorro © 16.20 Joshl Bharat© (talkshow) 17.25 Cápák© 12.20 A palota ékköve © 13.25 Tiszta kvíz 13.55 Jó kis bagázs © 14.20 Derek, a fenegyerek 14.45 Kormányváré 15.15 Hrvatska krónika 15.50 Ecranul nostru 16.15 Kárpát expressz 12.15 Záróra 13.00 Sorstársak 13.55 Kis esti zene 14.45 Az aranypolgárok csatája 15.45 A világörökség 16.15 Liliputi Mimikri (1.) 16.45 Múzeumtúra 17.15 Drága doktor úr © 12.05 Monk - Flúgos nyomozó (am. krimisorozat) ® 13.10 Halálblztos diagnózis (amerikai krimisorozat) © 14.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 15.20 Veronica Mars © (amerikai krimisorozat) 14.00 Híradó 14.10 Duna tér 14.25 Szövetségben a fák világával (ismétlés) 14.55 Lovas nomádok utódai Indiában (magyar sorozat - 10/9.) 15.25 Különvélemény RADIO ANTRITT Hi FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenésmagazin. 12.00-18.00 DélutániTurmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. N- JOT RADIO WM FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Éló kívánságműsor. 20.00Zenegép. 22.00 N-Joy Light ESTE 18 .30 Híradó # 19.05 Vacsoracsata © Gasztroreality 20.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.35 Barátok közt (magyar sorozat) © # Közben: Hírek 21.15 Halálos fegyver 2.® (am. akcióvígjáték, 1989) R.: Richard Donner 18.30 Tények Hírműsor # 19.10 Jóban Rosszban (magyar sorozat)® Skandináviottő-sotsolás 19.40 Aktív© 20.15 Hal a tortán® Vendégváró valóságshow 21.15 Doktor House © (amerikai sorozat) Fsz.: Hugh Laurie. Lisa Edelstein, Omar Epps 17.10 Egy lépés előre© (spanyol sorozat-62/18.) Szerelmi háromszög 18.00 Tiszta kvíz 18.30 Te szent égi© 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Presszó© (magyarfilm, 1997) 103' R.: Sas Tamás 18.10 Válaszd a tudást! 19.00 Esti mese 19.35 Dogs tar, az ebbusz (ausztrál rajzfilmsor) © HD 20.00 Sötét Jóslat© (kanadai sorozat - 26/18.) 20.30 Híradó este Sport 20.55 Menő Manó 21.00 Idegen a városban (amerikai krimi, 1995) © 16.20 Jó barátok® (amerikai vígjátéksor., ism.) 16.55 A nagy házalakítás® 18.00 Smallvtlle © (amerikai akciófilm-sorozat) 19.00 Monk - Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 20.00 Bár 2.0® (interaktív valóságshow) 20.40 Jó barátok© (amerikai vígjátéksorozat) 16.25 Váratlan utazás (kanadai sorozat - 55.) 47 ‘ 17.15 Mese 17.30 Duna tér 17.40 Kikötő 18.00 Híréra 19.00 Bűvölet© (olasz sorozat -190-191.) 20.00 Police-magazln 20.30 A világörökség kincsei 20.45 Kikötő-extra FORTUNA RADldlH Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánság- műsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. ÉJJEL 23 .20 Az egység ® (amerikai akciófilm-sorozat) 0.15 Reflektor© 0.35 Légypapír ® (amerikai thriller, 1997) Fsz.: Lucy Liu, Sadie Frost 2.55 Fókusz (Ismétlés) © 22.15 Született feleségek (amerikai vígjátéksorozat) 23.15 Eureka © (amerikai sci-fi sorozat) 0.15 Tények este 0.45 Az Ismeretlen donor (amerikai krimi, 1995) © 22.00 így készült a Presszó © 22.25 Szerda este 23.00 KuKúrház © 23.15 Lapozó© 23.40 Hírek. Időjárás 23.55 Hotel Ruanda ® (am.-angol-dél-afrikai film) 22.30 Retrock 22.45 Záróra 23.30 Nap-nyugta 2.05 Bűvölet (olasz tévéfilm sor., 197) 2.55 „...hol élsz Te?" 3.25 Kis esti zene 21.05 CSI- A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.05 Holdfény® (amerikai sorozat) 23.05 Nyomtalanul ® 0.05 CSI - A helyszínelők © 21.45 Híróra 22.30 Szőke Duna (ismétlés) 23.25 Frankle © (francia film, 2005) 88' 0.55 Vers 1.00 Himnusz REGIO RADIO ~WÉi A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 kHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30- 15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 kHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30- tól Kossuth Rádió- 9jel. 873 kHz-en: 'O ti 1 äff iüü m 11.25 Szerelmünk lapjai amerikai románt film 23.15 Eureka amerikai sct-fl sorozat 11.05 Vágom a pasid! angol sorozat 14.45 Az aranypolgárok... dokumentumfllm 20.40 Jó barátok amerikai vígjátéksorozat 19.00 Bűvölet olasz sorozat 9.00- 10.30,20.00-20.30 horvát műsor, 10.30-12.00,19.30-20.00 német műsor, 13.00- 14.00,20.30-21.30 szerb műsor. iiiuTw .....1—IÉ MA GTAR ATV füBB HÁLÓZAT UH BUDAPEST ÍV llilll spoRTY~”»EMairai MDOMAX HHHi DISCOVERT 12.00 Déli híradó. 13.05 Hírvilág 13.30 Paletta. 14.05 Különkiadás. 16.05 BBC Reporters. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. Sport 17.30 Vonalban. 18.30 Soroló. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Iskolapélda. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.21.35 A nagr kiárusítás (német dokumentumfilm). 23.05 BBC-világhíradó. 10.35 Kulturális iránytű. 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50Többet ésszel! 16.25 Generációk. 16.55 Híradó. Fórum. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 A. Z. ábra. 21.00 A nő háromszor. 22.00Változások. 22.55 Késő eső híradó. 23.05 Világkép. 23.15 700-as klub. 17.00 Nóvum - A jövő záloga. 17.30 Helyszín. 18.00 Euróra. 18.30 Mentőhelikopter(német akciófilm-sorozat). 19.30 A liliomlány (amerikai-mexikói sorozat). 20.30 Hírháló. 21.00 Rideg valóság (amerikai western). 23.00 A liliom lány (ism.). 24.00 Ölni a múltért (amerikai akciófilm). 2.00 Hírháló. 8.00 Világtérkép. 9.45 A bűnüldözés mesterei. 14.05 Szóvivők Órája. 15.05 Híradó. 15.40 Telejósda. 17.45 Aszcendens. 18.10 Mesezug 19.30 DINÓ sporthíradó. 19.45 Esti híradó. 19.50 Kékfény híradó. 20.00 A jó Laci betyár. 21.00 Telejósda. 21.45 Győztünk. 22.45 DINÖ sporthíradó. 8.45 Holland labdarúgás. 11.15 Olasz labdarúgás. 12.45 Angol labdarúgás. 13.15 Német labdarúgás. 15.45 Amerikai futball, NFL 18.15 Salakmotor. 19.45 Arany pillanatok. 20.00 Mai helyzet 20.15 Olasz labdarúgás. Genoa-Roma. 22.30 Német labdarúgás. Bayern München-Nürnberg. 6.00 Rajzfilmek. 16.35 Noddy kalandjai. 16.50 Koala Brothers. 17.00 Erdei tanoda. 17.25 Pat ésStan. 17.30 Eperke és barátai. 17.50 Yakari. 18.05 Irány Dinóföld! 18.15 Pat ésStan. 18.20 Vili és Nosza. 18.45 Minimax-toma. 18.55 Bori bari. 19.00 Pat és Stan. 19.05 Maya és Miguet 1930 Miss Mallard nyomoz. 12.00Akatasztiófa. 13.00 Halálzóna. 14.00 Halálos fogás. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Piszkos munkák. 17.00 Állítólag.. 18.00 Hot rod újoncok. 19.00 Amcsi motorok. 20.00 Hogyan készült? 21.00 A túlélés törvényei. 22.00 Piszkos munkák. 23.00 Halálzóna. 24.00 Hátboizongató gyilkosságok.