Tolnai Népújság, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-22 / 222. szám
2008. SZEPTEMBER 22., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG GYERMEKVILÁG 15 A gyermekjóléti központ nyári napközije tíz héten keresztül minden kedden változatos programokkal, kirándulásokkal várta a gyerekeket, akik csütörtökönként a családsegítő szolgálat kézműves foglalkozásain is részt vehettek. Hargitai Éva Tíz héten keresztül, keddenként huszonöt-harminc gyermek vett részt a Szekszárdi Gyermekjóléti Központ nyári napközijén. A nebulók nem unatkozhattak, hiszen a támogatóknak köszönhetően rendkívül változatos programokat szerveztek számukra a központ munkatársai. Többek között megismerkedtek a könyvek birodalmával, majd nyomdalátogatáson azt is megtudták, hogyan kerülnek a betűk a lapokra. A tejtermékek előállításával is megismerkedhettek volna, de technikai okok miatt ez nem valósulhatott meg - mondta Szabó Aliz, a központ vezetője. A hat és tizenhat év közötti ifjak a gemenci erdőben is túráztak, ahol idegenvezető kalauzolta őket a rengeteg élővilágának rejtelmeiben. A gyerekek programjainak színesítéséhez a városi önkormányzat és a vállalkozók mellett hozzájárult a rendőrség, a szekszárdi mentő- állomás és a tűzoltóság is. Az utóbbi szervezet révén valósulhatott meg a záró napi habparti is, ami igen nagy sikernek örvendett. A napközi annyira népszerűnek bizonyult, hogy sajnos végül már nem is tudtak minden jelentkezőt fogadni, és úgy tűnik jövőre is lesz folytatása a tavaly elkezdődött történetnek. Ugyanakkor a családsegítő szolgálat révén a csütörtöki napjaikat tölthették tartalmasán a gyerkőcök, amikor is kézműves foglalkozásokon élhették ki tehetségüket. A tizenegyedik életévét éppen ma betöltő Gyulai Anett és húga, a nyolcéves Klaudia is csaknem az összes programon részt vett. Mind a napközit mind pedig a kézműves foglalkozásokat rendszeresen látogatták, sőt olykor fiú testvéreik is velük tartottak. Nagyon szerették ezeket a napokat, főleg a habparti nyerte el a tetszésüket. Édesanyjuk, Gyulainé Simon Márta elmondta, sajnos idén nem tudtak elmenni nya- * ralni, így pedig legalább volt m egy kis elfoglaltságuk a gyerekeknek, ami nem csak szóra- * koztató, de hasznos is volt. A m kirándulásokon sok mindent tanulhattak, de a kreatív mun- * kát is nagyon élvezték, öröm- « mel vitték haza alkotásaikat, amelyek lassan az egész lakást * betöltik. - Régebben előfordult, • hogy elmentem velük egy-egy ilyen alkalomra, és felnőtt fejjel is nagyon jól éreztem magam - * mondta a négygyermekes édes- anya. Az ifjak egyébként iskolaszezonban is járnak a család- • segítő központ pénteki prog- ^ ramjaira. A nyári programok zárónap- * jával azonban nem ért véget a ^ történet, hiszen nemrégiben a gyermekjóléti napot ünnepelte * együtt a központ a gyerekekkel. % Bőkezű támogatóiknak köszönhetően igen változatosan tölt- * hették a délutánt. Volt ott töb- • bek között aszfaltrajz-, evő-, ivóverseny, a nebulók műanyaghalakat pecázhattak ki egy kis me- * dencéből, kipingáltathatták az arcukat, és kézügyességüket is kamatoztathatták különféle al- • kotások előállításával. m Rajzpályázatot és tehetségkutató versenyt hirdetnek A GYERMEKJÓLÉTI központnál újabb programok vannak. Egyrészt rajzpályázatot hirdetnek „A saját világom” címmel, amelyre 6-16 év közötti gyermekek jelentkezhetnek. Itt a nevezőknek akár a rajzhoz szükséges eszközök beszerzésében is segít a központ Az alkotásokat október 15-ig adhatják be, az eredményhirdetés pedig október 31-én lesz, ahonnan a nyertesek értékes könyvekkel, édességekkel gazdagodva térhetnek haza. Ugyanakkor az idei év végére vagy 2009 elejére egy tehetség kutató verseny szervezését is tervezik, ahol az egyébként nehézségekkel küzdő nebulók megmutathatnák, hogy mi mindent tudnak. Inkább külön kamrában alszanak a gyűríísfókapárok Az északi Jeges-tengervizeinek egyik legjobb úszója, a gyűrűsfóka, akár 20 percig is a víz alatt tud maradni, és akár 200 méter mélyre is lemerül. A jégtáblák alatt a saját maga alakította lélegzőnyilástól lélegzőnyílásig úszik. Ezeken szükség esetén újra és újra betöri a vékony jeget. Kicsit több macerát okoz neki a megvastagodott jég, de nem esik pánikba: karmait belevágja, és addig forog a saját tengelye körül, míg léket nem fúr. A hím és a nőstény közel egymáshoz külön-külön lakást épít, azaz üreget váj magának a felhalmozódott jég alatt, így a család tagjai védve vannak a téli hóviharoktól. Szent László királyról SZENT LÁSZLÓ SZENTKÚTON Szent Lászlóról vannak legendák. Hát itt van nem messze, sokszor én is elgon- dolkozok rajta, hogy járt-e Szent László a mátra- verebélyi Szent kútnál. Hogy ott járhatott-e, nem járhatott- e? No oszt akkor mán mikor mentünk, nekünk az vót a legnagyobb, a legenda, meg ami belevésődött a lelkűnkbe, szívünkbe, hogy mondták, hogy: na gyerünk ki a Szent László ugratáshó! Mikor kimentünk a Szent László ugratáshó, ott oszt vót egy nagyon nagy árok. Nagyon nagy hasadék. Azt mondom, hogy hasadék, mert nem árok vót az. És akkor ugye föntrül csörgedezett a víz lefelé. Akkor osztán ott kapar- gattak egy gödröt mindenki. Mert mondták, hogy itt csoda történt, itten. Hogy ugye a kunok elől ahogy Szent László ugratott, mert mán a kunok utolérték vóna. És akkor otten szétvált a hegy. Szétvált - egy nagy árok vót -, úgyhogy Szent László átugratott, a kunok meg beleestek az árokba. Osztán lám, mutatták ugye a nyomot: a patkó nyoma, hogy ott van a patkónyom. Oszt akkor hogy az a víz, ott csörgedezett a víz, ott hogy a kőbe benne vót egy patkó nyoma. Oszt aztat néztük, oszt azt gyerekkorunkba is átéreztük, hogy odaugratott Szent László király a kunok elül. SZENT LÁSZLÓ ÉTEL-CSODÁJA Meg olyant hallottam, hogy valahol mán vót az, hogy Szent László király valami barátokval vót - vót valami közösség -, oszt nem vót semmi, teljesen nem vót semmi. És akkor mán ott ösz- szejöttek, azok barátok vótak, oszt akkor mán nem merte mondani a főnökjök, hogy nincsen mit enni a barátoknak. Oszt akkor azt mondta Szent László, hogy imádkozzanak. Oszt akkor imádkoztak, oszt akkor bement egy szarvas a templomba. És akkor mán meg vót oldva, hogy esznek. i m (Magyar Zoltán, herencsényi mesemondó) Nem paráztak, nyertek a lányok a bajnokságon Itthon is szép volt a nyár ; segítők Megmozdultak, hogy jól érezzék magukat a gyerekek Első helyezett lett a szekszárdi NO-PARA streetball csapat a nemrégiben Budapesten, a Városligetben megtartott országos streetball fesztiválon. A megmérettetésre Magyarország minden részéről érkeztek csapatok, hogy eldöntsék a 2008-as évben ki lesz az országos bajnok ebben a sportágban. Schönhardt Kitti, Wiesner Panni, Varga Cecília, Bögyös Dorina az 1994-95-ben született lányok mezőnyében indult 15 másik csapattal együtt. A szekszárdi hölgyek nevükhöz méltóan küzdelmes, izgalmas mérkőzéseket játszottak, minden ellenfelüket legyőzve hódították el az első helyet. Mindany- nyian a KSC kadettcsapatának tagjai. Szemmel láthatóan jól érezték magukat a gyermekjóléti napon: kinek az ének, kinek az arcfestés, kinek pedig a kézműveskedés tetszett a legjobban m m m • * t * * * * m * » * * * Varga Cecília, Bögyös Dorina, Schönhardt Kitti és Wiesner Fanni ■lIIIMIg A kék szempárral kezdődött minden. A skót dudás ránézett Anikóra elbűvölően égszínkék szemével, és a lány megérezte, hogy számára a békés skóciai vakáció véget ért. A találkozás után beborul az ég, és a vihar elől Anikó egy KÖNYV - FILM - SZÓRAKOZÁS Könyvajánló G. Szabó Judit: Rózsás Letícia kastélyba menekül. Itt ismeri meg az életvidám Bettyt és a bájos Rózsás Letíciát, aki nem túl eleven. Ugyanis több száz éve halott. Vagy mégsem? Erről talán a kastélyban bolyongó szellemeket kellene megkérdezni. Vagy inkább a kék szempár tulajdonosát? G. Szabó Judit ellenállhatatlan humorú könyve igazi különlegesség: egyszerre krimi, mese, szerelmi történet és kísértethis- tória. G. Szabó Judit: Rózsás Letícia, Móra Ferenc Könyvkiadó, 2007, 206. oldal. Star Wars: A kiónok háborúja A galaxison végigsöpör a kiónok háborúja. A Jedi lovagok a rend fenntartásáért és a béke helyre- állításáért harcolnak Mégis egyre több csillagrendszer esik a sötét erők áldozatául, a galaktikus köztársaság pedig mindinkább a szeparatisták és droid- hadseregük uralma alá kerül. Anakin Skywalker és a tanítványa, Ahsoka Tano olyan küldetés sen járnak, mely mélyreható következményekkel jár, s amelynek során szembekerülnek az alvilág egyik hírhedt urával, JabbávaL Ám Dooku gróf és ár- mányos segítői - köztük a gonosz Assaj Ventress - mindent elkövetnek, hogy Anakin és Ahsoka küldetése kudarcot valljon. Eközben a háború frontvonalában Obi-van Kenőbi és Yoda mester a hatalmas klónhadsereg élén hősies harcot vív, hogy ellenálljon a sötét oldal erőinek Star Wars: A kiónok háborúja, amerikai animációs film Rendező: Dave Filoni, szereplők lan Abercrombie (Palpatine szenátor hangja), Matt Lanter (Anakin Skywalker hangja), Sámuel L Jackson (Mace Windu hanga). Forrás: www.port.hu Fejtörő _J Érdemes egy kicsit megdolgoztatnod az agytekervényei- det, hiszen könyvet nyerhetsz a Tolnai Népújság fejtörőjével. Ehhez csak meg kell keresned a választ az alábbi kérdéseinkre, majd beküldeni a Tolnai Népújság címére. 1. Hogy hívják a nyertes szekszárdi streetballcsapat tagjait? 2. Meddig bírja a gyűrűs fóka a víz alatt levegő nélkül? cím: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A BORÍTÉKRA ÍRJÁTOK RÁ: Fejtörő. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: szeptember 26.