Tolnai Népújság, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2008-09-21 / 38. szám
2 2008. SZEPTEMBER 21., VASÁRNAP Olajmaffiára csaptak le a magyar vámosok A BŰNSZERVEZET 2006-tól spanyol és román cégek közreműködésével körülbelül másfél millió liter - az iparban használatos - bázisolajat hozott be Magyar- országra Szlovákiából és Csehországból. A nem jöve- dékiadó-köteles olajat itthon gázolajként értékesítették. Mintegy 250 millió forintnyi adót csaltak így el. Már Ecuadorban tárgyalt Sólyom László A repülőgép meghibásodása miatt a küencórás kényszerű amszterdami várakozás után megérkezett Ecuadorba Sólyom László köztársasági elnök. Első állomáshelyén, Quitóban megtartották az államfők csúcstalálkozóját. Az államfő a tervek szerint Chilébe utazik tovább, majd Peruban fejezi be kilencnapos körútját. Latin-amerikai körúton az elnök Lehallgatási ügy: államtitkok veszélyben? A NEMZETBIZTONSÁGI bizottság érdemi tájékoztatást vár a megfigyelési ügyről - jelentette ki Gulyás József, az SZDSZ országos tanácsának elnöke. A Fidesz már jelezte, nem megy el a keddi ülésre, ahol Szilvásy György szak- miniszter ígért tájékoztatást Gálszécsy András volt titokminiszter az Estében megpendítette - ha a hírek igazak, féltett államtitkok megszerzésére volt a fő cél. így csak másodlagos a néhány közéleti szereplő adataival való visszaélés. Az előbbi megítélése sokkal súlyosabb, életfogytig is járhat érte. Három tizenéves rabolt Kaposváron HÁROM, 14,16 ÉS 17 ÉVES gyerek vert meg és rabolt ki egy 18 éves fiatalembert Kaposváron. Pénzt és mobiltelefont követeltek. A csoportos rablásért akár tíz év börtönt is kaphatnak. A rablókat elfogták. KOZELET Kis esti pokol a Belvárosban tüntetések A szélsőjobbos rendzavarok megint összecsaptak a rohamrendőrökkel Na gyertek, ha mertek...! Esti helyzetkép a Szabadság téren, a kordon előtt a szétdobált cipőkkel. Ez lenne a magyaros virtus? Este hét órára szélső- jobboldali tüntetők és a rendőrség háborújává fajult a szombat délutáni tüntetéssorozat, újra előkerült a könnygáz és a Molotov-koktél. A romák és a Demokratikus Charta rendezvénye rendben lezajlott. Europress-összeállítás irányőszöd! Startpisztoly helyett motorbőgés jelezte a tegnapi tün- tetéssorozat kezdetét A magukat Nemzeti Érzelmű Motorosokként megjelölő csoport fél tízkor rendőri kísérettel Balatonőszödre ment és körbemotorozták a kormányüdülőt, tiltakozva Gyur- csány Ferenc politikája ellen. OLIMPIAI PARK - ROMÁK Ebéd Után az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szélsőségek elleni, a nagy családok és a békés együttélés érdekében meghirdetett rendezvényén összesen körülbelül ezer tüntető jelent meg a Kossuth tér közelében lévő Olimpiai Parkban. Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke új kezdetet hirdetett, mondván: a nyomor, a kiszolgáltatottság ellen csak romák és nem romák közös összefogása lehet az egyetlen orvosság. „Feltámadott a szélsőségek tengere, a halált hozó ciklonok ellen gátat kell építeni, mert az ár elsodorhatja egész Magyarországot” - mondta szónoklatában. Hallgatói egymás kezét fogva skandálták: „Soha többé fasizmust!” A tüntetők négy órakor vonultak tovább. A nyüasterror áldozatainak emlékművénél egy roma asz- szony hófehér lavórban mosott ki egy árpádsávos zászlót. „Ez a mi történelmi zászlónk, és lemossuk róla a gyalázatot” - adta meg a választ a szokatlan tettre Kolompár. Ezt követően a menet „Tiszta a zászló!” skandálással, valamint rohamrendőrök gyűrűjében csatlakozott a Lánchídnál az őket tapssal fogadó Demokratikus Charta rendezvényéhez. Ennek megörülve Kolompár Orbán cigányvezetőt társai a levegőbe emelték. „Méltóságot mindenkinek!” - harsogta a tömeg, amikor a két szervezet megérkezett a Parlament elé. KOSSUTH TÉR - DEMOKRATIKUS charta Vitányi Iván, Konrád György és Farkasházy Tivadar a Magyar Demokratikus Charta megalapítására emlékezve nemzetiszínű és fekete esernyőt nyitott a budapesti Kossuth téren. „Nem hagyjuk, hogy az utcát a szélsőjobb szétzüllessze. Célunk a demokrácia és a társadalom fel- emelkedése. Ne féljünk, mert sokan vagyunk, többen vannak a társadalomban azok, akik a békét és a demokráciát akarják, mint akik nem” - nyitotta meg a beszédek sorát az MSZP-s Vitányi Iván. Közben Lendvai Ildikó frakcióvezető piros gerberával, Mécs Imre MSZP-s képviselő fényképezőgéppel tűnt fel az ekkor már tízezres a tömegben. Iványi Gábor SZDSZ-es politikus felszólalásában hangsúlyozta: szégyellni való, hogy tizen- küenc év alatt nem tudtuk integrálni legnagyobb nemzetalkotó kisebbségünket, a cigányságot „Tizenhét éve az akkor csak ébredő szélsőjobbal szemben kellett megvédeni a demokráciát, most csupán legyintünk az akkor durvának tűnő megszólalásokra. A szalonzsidózás ma már olyan távol van a szélsőjobb megszólalásaitól, mint a tisztikaszinó a nyilasháztól - mondta Demszky Gábor főpolgármester, hozzátéve: - Ma vandál rohamcsapatok menetrendszerű rombolásától kell megvédeni a demokráciát.” Horváth Aladár roma polgárjogi aktivista a bőrfejűek erőszakja ellen szólalt fel. „Nem a cigányok vannak a legnagyobb veszélyben, a cigányok csak eszközei és áldozatai a társadalom szétválasztásának.” Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédében a jobboldalnak is üzent: „Mi honfitársak vagyunk, Nem a fasizmusra A „rohadt eurofasiszta klikknek’ nincs helye Németországban - jelentette ki Fritz Schamma, Köln konzervatív főpolgármestere, miután a rendőrség betiltotta a szélsőjobbos, iszlámellenes megmozdulást Kölnben akkora mecset épül, amelynek minaretje magasabb lesz a dómnál. nekem ők a barátaim, nekünk ők testvéreink. Magyar nem háborúzhat magyarral”. JOBBIKOSOK ÉSTOROCZKAI „HARCOSAI” Ezidőtájt még csak vonult a Szabadság tér felé a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom felhívására összegyűlt szélsőjobboldali tömeg. A mintegy ezer - ahogy Toroczkai László fogalmazott - „harcos”, sokan betyárjelmezben, mások fekete csuklyában, délután háromkor a budapesti Hősök terén gyülekezett. A szélsőséges csoportok a Charta és a cigányszervezetek délutáni rendezvényei ellen tiltakoztak. Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszédében kiemelte: aki az SZDSZ-szel kezet fog, az a magyarság ellen van, mert Magyarország a magyaroké. Mint kiderült, kormányzásra készül: „nem öt százalékkal készülünk a parlamentbe, hanem az ország sorsát irányító erőként” - mondta. „Aki el akarja foglalni Magyarországot, csak a testünkön keresztül teheti meg” - ezt a gondolatot már Toroczkai vetette fel, mire a tömeg „fegyverbe, fegyverbe” skandálásba kezdett Természetesen Budaházy György is szót kért: úgy vélte, lehet, hogy nem ez a győzelem napja, de a számháborút megnyerték, mert annyian jöttek össze, mint a char- tások és a romák összesen. A vonulás során arctakaró lepleket osztogattak a tömegben. Pontban ötkor indultak el, kiürült a Hősök tere. A menet cseppet sem volt békés, több újságírót is bántalmaztak, többen pedig levizelték a terézvárosi MSZP-irodát. Este a Szabadság téren már elszabadult a pokol: többen megdobálták a rohamrendőröket. A válasz könnygáz, vízágyú és oszlatás. Lapzártánkkor néhány rendzavaró az Andrássy úton barikádokat épített. Tudósítónk jelentette: a Belvárosban 8 körül helyreállt a rend. Az árpádsávos lobogó a miénk is. Kimosták belőle a koszt. A Kossuth téren egy pódiumon a chartások a roma demonstrálókkal ■ Jelképesen kimosták az árpád- sávos zászlót. ■ Gyurcsány a jobboldalról: ők a testvéreink. HIRDETÉS Világbajnok tesztk özeIben ! Mint minden világbajnoknak. a 2008 bon Világ Ev Autójának választott Mazda2-nel< is van egy titka Vidd el egy próbakörre, és ismerd meg o Világbajnokot tesztközelból is, így nem csak sikerének titkát fejtheted meg, de nyereményjátékunkban tied lehet egy uj. haroma|tos Mazda2 Sport' Nyereményjátékunk 2008.08.27- töl ^ 2008.09.30-ig tart, részletes játékszabalyzat a www.maido.hu web old a Ion. ISKÍé HILCZ ÉS FIfi Kft., Kakasd. Kossuth L. utca 8/0. Tel.: 74/431-908. Fax: 74/431 -825; www.hilcz.hu EURO NCAP Jt V 4 L é