Tolnai Népújság, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-18 / 219. szám
2 Kórustalálkozóval indul a földváriak randevúja dunaföldvár Idén hat földvár utónevű település lakói vesznek részt a már hagyományos Földváriak Találkozóján. 2000-ben Dunaföldvár volt a kezdeményező, idén is ők lesznek a házigazdák. Magyarországon négy ilyen település van, de eljönnek a vajdasági pusztaföldváriak és-most először a melegföldváriak is Erdélyből. A rendezvény hétvégén lesz, s egy kórus- találkozóval kezdődik pénteken. (vt) Laboratóriumi automata érkezett a rendelőbe PAKS Megérkezett az új laborautomata a paksi rendelőintézetbe. A 12,6 millió forint értékű berendezést az önkormányzat saját költségvetéséből finanszírozta. A gép műszaki átadása csütörtökön délután lesz. (vt) Időskori fájdalmakat enyhít a fitness-park dombóvár Kipróbálták a horvátországi fitness- parkot a dombóvári és Dombóvár környéki nyugdíjas szervezetek képviselői. A Mobilitás Hét alkalmából szervezett tanulmányutat a horvátországi Kaproncára a Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás. A kap- roncai fitness-parkban lévő gépek a csípőt, hátat, az ízületeket és a különféle izomcsoportokat is jótékonyan mozgatják meg. Dombóvár már felvette a kapcsolatot a gépek svédországi gyártójával, (kk) Kipróbálták a park gépeit Versenyre kelhetnek az amatőr fotósok nagydorog Természetfotó- pályázatot hirdet a művelődési központ nagydorogi amatőr fotósok számára. A pályázat célja, hogy a lelkes „amatőröknek” lehetőséget teremtsenek a szakértő szakmai zsűri előtti megmérettetésre. Egy pályázó legfeljebb öt képpel nevezhet, a határidő október 31-e. A fotókból kiállítás készül, a legjobb három fotó készítője jutalmat kap. (vt) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdésekkel, problémáikkal keressék Paks ügynökségvezetőjét: Stangliczky József 70/223-47-22 PAKS, DUNAFOLDVAR ES TÉRSÉGÉ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. SZEPTEMBER 18., CSÜTÖRTÖK MNMi Király Gabriella a hatesztendős Napsugárral egyéni pszichológiai foglalkozáson. Az elmúlt két hétben 231 gyermek egyéni vizsgálatát kérték. Szükség van a szolgálatra nevelés A költségvetés felét a településeknek kell előteremteniük A feladatok szaporodnak, az állami támogatás csökken. Ezzel a manapság cseppet sem ismeretlen problémakörrel kell megbirkóznia a Paks Térségi Pedagógiai Szakszolgálatnak és a fenntartó többcélú társulásnak. Vida Tünde Szeptember első két hetében 231 gyermek egyéni vizsgálatát kérték a Paks Térségi Pedagógiai Szakszolgálatnál. Harminc százalékuknál önként kérte a szülő, hetven százalékuk beutalt volt, az iskola, óvoda, családsegítő szolgálat, vagy a gyermekorvos kért szakvéleményt az intézménytől. A számokat Király Gabriella igazgató említi, ezzel is alátámasztva a tényt, fontos és szükséges a szolgálat léte. Számos olyan feladatuk van, ami az alapellátás része, azaz kötelezően biztosítani kell, mint az orvosi ellátást. Munkájukat a törvények és a pénzügyi feltételek folyamatos változása mellett kell végezniük. A feladat ellátására az állam ugyan kötelezettséget ír elő, a normatív támogatási rendszerből azonban az intézmény nyolcvanmillió forint feletti költségvetésének közel a feléhez lehet csak hozzájutni. A hiányzó negyvenmillió forint kifizetése a 14 településből álló társulásra hárul. Paks, a létszámarányoknak megfelelően vállalja a költségek felét, de a további húszmilliót a kistérség kis, sokszor pénzügyi gondokkal küzdő településeinek kell előteremteniük, ami nem egy esetben nagy teher. A költségfelosztásról többször tárgyalt a Paksi Többcélú Kistérségi Társulás, végül az esetszám szerinti költségfelosztás mellett voksoltak. A polgár- mesterek elfogadták ezt, de azt, hogy honnan teremtik elő a pénzt, nem tudják. A PAKS TÉRSÉGI PEDAGÓGIAI szakszolgálat feladata sokrétű. Fő tevékenysége a különböző eredetű, például tanulási, magatartási, beilleszkedési problémák kezelése. ennek érdekében vizsgálatokat végez, diagnózisokat állít fel, szakvéleményeket készít, és sokoldalú terápiás eljárásokat folytat Feladatai közé tartozik logopédiai szolA költségek megoszlása O 40 millió állami támogatás ■ 20 millió Paks □ 20 millió kistelepülések Király Gabriella szerint szerencsésebb lett volna az érintett korosztályhoz tartozó lakosságszám szerinti felosztás, hiszen akkor nem történhet meg, hogy pénzhiány miatt elmarad egy argálat, nevelési tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás, fejlesztő felkészítés, szakértő tevékenység. EZEKET LEHETŐSÉG SZERINT helyben, azaz a gyermek iskolájában, óvodájában, nem egyszer otthonában látják el utazó szakemberekkel. Más esetben - például ha olyan az eszközigény - az intézménypaksi telephelyén fogadják a gyerekeket ra rászoruló gyermek ellátása. Az intézményvezető hozzátette, mindent elkövetnek, hogy tehermentesítsék az önkormányzatokat, például folyamatosan pályáznak. így jutottak hozzá ahhoz az öt gépkocsihoz is, amelyekkel utazó szakembereik járják a térséget. Most dolgoznak egy húszmillió összértékű pályázaton, ami, ha eredménnyel jár, a sajátos nevelési igényű gyerekek ellátását javíthatná. E téren most egyébként is - úgy tűnik - lesz némi káosz: a törvény szeptembertől az iskolákat kötelezi az ellátásra, a normatívát is az iskola kapja. Az intézmények többsége azonban kevés kivételtől eltekintve nem képes ezt a feladatot elvégezni, nincs szakemberük, és miután heti egy-két óráról van szó, nem is érdemes foglalkoztatni. Az iskola a felelős az ellátásért, de a törvény a nevelési tanácsadókat - esetünkben a Paks Térségi Pedagógiai Szolgálatot - kötelezi az ellenőrzésre. Az új tanév újdonsága egyébként az intézmény iskolapszichológiai szolgáltatása. Ezt tavaly Pakson már bevezették, a tapasztalat azt mutatja, hogy van rá igény, ezért szeptembertől a többi településre is kiterjesztik. Éjszaka is várja vendégeit a paksi művelődési ház PAKS A paksi városi művelődési központ másodszor csatlakozik a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Kulturális Központok Országos Szövetsége és a Magyar Népművelők Egyesülete „Kultúrházak éjjel-nappal” című országos programsorozatához. A Kulturális Örökség Napjaihoz fűződő program a hétvégén lesz, az intézmény szombaton délután két órától hajnali kettőig kínál programokat. Nonstop lehet majd filmet és kiállítást nézni, mesét hallgatni, internetezni. Két tárlat is nyílik: egyik a gyalogos természetjárás relikviái, másik Péger lózsef Az én városom - másképp című interaktív kiállítása. Lesznek koncertek - Váradi Jam Factory és BigBalls -, előadások természeti kincsekről, csülagles. A Delelő Nyugdíjasklub ezen a napon zsíros kenyér partit tart. A Demeter Egyesület többek között esti városnézésre invitálja az érdeklődőket „Paks megér egy estet” mottóval. Lehet csak nézelődni, de versenyezhetnek is az arra vállalkozók. Kettő-hétfős csapatok tehetik próbára tudásukat a versenyen, s ha jól teljesítenek, tárgynyereményre számíthatnak. Ha a rajmái kapott tájékoztatóban leírt kötött útvonalon végighaladnak, valószínűleg könnyen választ tudnak majd adni a feladatlapokon szereplő kérdésekre. ■ V. T. Gerjeni kft.-t bíztak meg a tatarozással gerjen Elkezdődött hétfőn a művelődési ház felújítása. Máté Dénes polgármester tájékoztatása szerint a CÉDE keretből nyertek támogatást a beruházásra, melynek összköltsége 3,4 millió forint. A településnek így 1,4 millió forint saját erőt kell a munkához biztosítani. A helyi Volton- Bau Kft.-t bízta meg az önkormányzat az épület külső rekonstrukciójával. Javítják a vakolatot, festenek, mázolnak. Az ütemezés az időjárástól függ, a pályázat nem szab szoros határidőt, 2009 augusztusáig kell felhasználni az elnyert támogatást. Máté Dénes elmondta, csak külső munkálatokat végeznek, belső felújítás most nem lesz. ■ T. V. Tanulási, magatartási problémákkal foglalkoznak Megkülönböztető jegyek W»y of Lifo I limitált iSPLASH ajándék beépített 4 gigás iPod-dal! 1 i W* .600.000 Ft áníatotkaphozzí HU VuM Ha jobb m Az ár koszpenfizctes esetén is igaz! SPLASH s ve b b és cs o hb 5HÖ3 WNPE& [TTirrrniTHTny n n n n/r SUZUKI 1 » mi autónk UITCI C EJT 118 BANK hitelei CliCIVi egy helyen! akár előzetes költségek nélküli RÉGI gy BIZTOSÍTÁS HITELÉT, VÁLTSA KI -DVEZŐBB HITELLEL, AKÁR A MEGLÉVŐ HITEL VÁGÓ ISTVÁN I KÉTSZERESÉT IS FELVEHETI I ajánlásávali | BAR lista megoldható!| Növekvő és újratölthető hitelkeret! Kockázatos Akár az ingatlan értékének 100 %-ig! életbiztosítás/ > Például: 10 évre 15 évre 20 évre 25 évre 1.000.000 9.560 7.230 6.060 5.360 3.000.000 28.690 21.680 18.200 16.150 5.000.000 47.830 36.140 30.330 26.890 THM: 5,59% 5,36% 5,25% 5,19% < GYORS hitelek, akár 5 nap alatt 1-5 millió ft-ig Akár értékbecslési és közjegyzői díj nélkül PAKS, Dózsa György út 7. Telefon: 75/510-310