Tolnai Népújság, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-21 / 195. szám
2 2008. augusztus 21. PROGRAMOK Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk Szekszárdon. a Liszt F. tér 3. szám alatt vagy a 74/511-53»es telefonszámon Paris Hiltont hatalmas csalódás érte. Össze akart jönni a portugál Cristiano Ronaldóval, ám a csodacsatár levegőnek nézte a leányzót A szőke particica vörös fejjel viharzott ki a bárból. Bíboros celebrált misét A keresztény ember nemcsak hiszi, meg is tapasztalja Szűz Mária segítségét a mindennapokban. Mária anyai szeretettel gondoskodik fiának testvéreiről, az emberekről, akik még földi zarándoklatjukat járják, mielőtt eljutnak az Örök Hazába. Paskai László bíboros szavai ezek. A 81 éves főpásztor vasárnap Tamásiban celebrált misét - a templomos lovagok jelenlétében -, a Szűz Mária tiszteletére szentelt Nagyboldogasszony-templom- ban. A szertartás végén megáldotta a most felújított Mária- szobrot. A kétszázéves alkotást Koppán Zsolt restaurálta Székesfehérváron. Hamarosan visszakerül talapzatára, a templomkertbe. A legrégebbi, kétszázéves köztéri alkotás Tamásiban Szűz Mária szobra. A háborúban megsérült, és azt követően is sokat romlott az állaga, ezért most restaurálták. A plébános, Hegedűs János tájékoztatása szerint hamarosan visszakerül talapzatára, amit szintén felújítanak. Az ideiglenesen a templomban elhelyezett szobrot vasárnap, ünnepi mise keretében megáldotta Paskai László bíboros. A főpásztor a hazai katoliA restaurált Szűz Mária-szobrot Paskai László bíboros áldotta meg a templomos lovagok és hívek jelenlétében kus egyház első számú vezetője, a Magyar Katolikus Püspöki konferencia elnöke volt 1990-ig. Nyugállományba vonulását követően is aktív igehirdető maradt, ápolja a kapcsolatokat a különböző katolikus közösségekkel, köztük a templomos lovagokkal. A lovagrend magyar- országi vezetője, preceptora kilenc éven át - 2006-ig - a Tamásiban élő Lakatos Sándor volt. Jelenleg, hatvanévesen is aktív tagja az olaszországi központú egyházvédő közösségnek. Ő hívta meg Paskai Lászlót, s kérte fel a szoborszentelésre. Az esemény Mária mennybemenetelének ünnepéhez, Nagyboldogasszony napjához - augusztus 15. - kapcsolódott. PROGRAMOK PÉNTEKTŐL PÉNTEKIG Szekszárdi MOZI PANORÁMA NAGYTEREM, augusztus 22-27: Az üresfejű (amerikai vígjáték) 15.30. 17.30. Wanted (amerikai akciófilm) 20. Augusztus 28, 29: Zsenikém (amerikai akcióvígjáték) 17.30. 20. art TEREM, augusztus 22-27: Miss Potter (amerikai életrajzi dráma) 17. Színes fátyol (amerikai romantikus film) 19. Augusztus 28, 29: A királynő (angol-francia életrajzi dráma) 17. My blueberry - A táAJANL0: MOZI volság íze (hongkongi romantikus film) 19. Paks MOZI Augusztus 29: Mamma Mia! (angol-amerikai vígjáték) 19 Dunaföldvár MOZI Augusztus 22: Mamma Mia! (angol-amerikai vígjáték) 20. Augusztus 23: Kung Fu panda (amerikai animációs film) 20. Augusztus 29: A Múmia - A Sárkánycsászár sírja (amerikai kalandfilm) 20. Zsenikém - Az ügynök haláli Az Egyesült Államok kémközpontjába behatolnak az ördögi KAOS emberei, így az USA ösz- szes ügynöke egyszerre bukik le. A cég feje (Alan Arkin) mégsem hajlandó rábólintani a kudarcra. Mivel elemzője, Maxwell Smart (Steve Carell) világ életében ki szerette volna próbáim, milyen az ügynökök élete, jobb híján őt veti be. De a verhetetlen szuperügynök (Dwayne A szikla Johnson) helyett kénytelen az utolsó olyan emberét adni mellé társul, akinek küéte még a homályban maradt. A halálos veteránt, kódKÖNYVAJÁNLÓ: KATHY LETTE: nevén a 99-est (Anne Hathaway). Smart és a 99-es egyre közelebb kerül a KAOS- hoz és ügynöktársához. Az előzőről szörnyű tikok, az utóbbiról szintén szörnyű titkok derülnek ki. Az idő lassacskán lejár. Ha a KAOS-t nem állítják meg, gonosz főnöke végrehajthatja irtózatos tervét. A lelkes amatőr és a lelketlen profi együtt igyekszik megmenteni a világot. Zsenikém - Az ügynök haláli, színes, feliratos, amerikai akcióvígjáték, rendező: Peter Segal, szereplők: Steve Carell, Anne Hathaway, Szekszárd. BONYHAD, BATASZEK, TOLNA. PAKS, SZEKSZÁRD CHF-. EUR-. JPY-alapú hitel. A törlesztő részletek tartalmazzák a kezelési költséget. THM: 5,4-8.75%. Az adatok tájékoztató jellegűek! .'HF-, euro-, és forint-alapú jelzáloghitelek ingatlanvásárlásra, kiváltásra, építésre, lakásfelújításra, szabad felhasználásra. HITELÖSSZEG FUTAMIDŐ lOév 15év 20év 1000000 Ft 9828 Ft/hó 7118 Ft/hó 5790Ft/hó 3000000 Ft 29735 Ft/hó 21154 Ft/hó 16869 Ft/hó 5000000 Ft 49491 Ft/hó 35191 Ft/hó 28049 Ft/hó 25év 3759 Ft/hó 11328 Ft/hó 18897 Ft/hó Ingyenes tanácsadással és testreszabott hitelajánlatokkal várunk minden kedves érdeklődőt! Vállalkozóknak egyedi hitel, lízing ajánlatok! Meglévő vagy vásárlandó gépjárművekre akár cascomentes hitel! Tolna, Szent István tér 2. Tel./fax: 74/442-317 Mobil: 30/690-6746 HITELPONT IRODÁK! Szekszárd, Széchenyi u. 21. (Széchenyi üzletház l em.) Tel.: 30/848-8437 Tel.: 74/316-256 Bátaszék, Budai u. 35-37. "Zöld ház" Tel./fax: 74/493-208 Mobil: 30/688-3339 PERFEKT Zrt. Tolna Képzési Központ i Szekszárd, Széchenyi u Tel.: (74) 410-185, (30) 445-4492 www.perfekthu/szekszard szekszárdi® perfekt.hu _____FAI : 0036, FNYSZ: 01-0507-04 j pe rfekt perfekt az un TUDÁSÁNAK szolgálatában Még a változások előtt | jelentkezzen Pénzügyi-számviteli ügyintéző Mérlegképes könyvelő Adótanácsadó tanfolyamainkra! I Teljes képzési kínálatunkat ! tekintse meg I a www.perfekt.hu/szekszard | oktatási portálon! Hogyan öljük meg a férjünket A házasság ugyebár csupa öröm, de nincs az a nő, aki olykor ne kívánná a férje halálát... csak egy picikét. Ám amikor Jazz Jardine-t férje meggyüko- lásával gyanúsítják, valahogy elhagyja a humorérzéke. Az élet negyven fölött kezdődik - mondják -, de nem jó mindjárt a hűvösön kezdeni. Jazz, a házitündér, Hannah, a karrierjét építgető nő és Cassie, a szeretnivalóan hibbant anya: három hétköznapi figura. Jó esetben nem börtönkrónikák szereplői. Cassie és Hannah mégis kénytelen összefogni, hogy bebizonyítsák közös barátnőjük, Jazz ártatlanságát. Csakhogy a botcsinálta nyomozás során fény derül árulásra, házasságtörésre, hazugságokra, egy- vagy többéjszakás kalandokra, egymás pasijának elhalászására, és egyéb sötét tikokra. Vajon a barátság kibírja a szennyes teregetését? A világszerte népszerű írónő beható ismerője a párok konyha- és hálószoba titkainak, humoros bestselleréből azt is megtudhatjuk: egy nő se lövi le a férjét, miközben a pasi épp porszívózik. Kathy Lette: Hogyan öljük meg a férjünket (és egyéb hasznos háztartási tanácsok), Ulpius-ház, 2008, 396 oldal. (L 3 'S. ■X3 7Z > *0 1 □ TS J oo £ E > Hl ro 'O ‘■B ej. <n „7 Q I n z-id > a -a> III *2 ** a> N —' ff 30 js LJ « S ^ 2 0 III 6 c j V, is *© S oco 2 •a ^ M Név: É c a a> 1 s — «3 JZ1 S3 □ ELŐFIZETÉSI AKCIÓ 2008. Legyen Önnek is^ _ saját műsorújsága! A Tolnai Népújság segít Önnek, hogy eligazodjon a műsorok között! Fizessen elő ^ ^ most akciós áron a 7 NAPI CSOMAGRA! Tolnai Nejnijsáj. 2400 Ft tvr-Hét Előfizetési szándékát jelezheti telefonon 74/5 1 1 -538-as telefonszámon. vagy szemé,y.sea _ £ 7100 Szekszárd {Wlffllinll^flftliiKmí^^^^^^ Liszt F. tér 3. A hír velünk jár! ÚJ SZEKSZÁRD RáBlé TAXI 74/411-111 lilllililSliil személy- teher fuvarozás autóbusz, autómentés bérautó Fix 450.-Ft városon belül VeloreX AUTÓKERESKEDÉS HASZNÁLT AUTÓ ÉRTÉKESÍTÉSE NAGY VÁLASZTÉKKAL! INGYENES HITELÜGYINTÉZÉS SZEKSZÁRD. 6-os sz. főút siófoki elágazó Telefon/fax: 74/413-476 mobil: 30/994-, * 6 t v