Tolnai Népújság, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-16 / 192. szám
13 BULVÁR - TV-MUSOR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. AUGUSZTUS 16., SZOMBAT Szombat este a Nagyszínpadon R.E.M.-mel és Róisín Murphyvel Ma az R.E.M. együttes, Serj Tan- kian és Róisín Murphy áll a Sziget Nagyszínpadára. Az amerikai banda a nyolcvanas, kilencvenes évek és az ezredforduló intellektuális kulcszenekara. Az 1997-ig négy-, majd háromtagú együttes zenéjében a klasszikus amerikai rock, a folk-rock, az art rock, az art punk és a posztpunk, érzékenység és eró' keveredik. Sőt mára már nem őket próbálják begyömöszölni különböző stílusirányzatok skatulyájába, hanem hozzájuk hasonlítanak másokat. ■ Serj Tankian, a System of a Down énekese a fesztivál meglepetése. Előttük hat órától Róisín Murphy szórakoztatja a közönséget. Az Egyesült Királyságból érkező énekesnő öt éve már bemutatkozott a Szigeten a Mólókéval, a kortárs popszíntér egyik legsajátosabb formációjában. Az ír származású Murphy időközben szólókarrier építésébe fogott, és bejött neki. Mostanra popikonná vált. Murphy után a vüág egyik legnépszerűbb rockzenekara, a System of a Down frontembere, Serj Tankian lép fel. A libanoni születésű rocksztár sokféle dologban kipróbálja magát, avantgárd produkciókban vesz részt a zenekarán kívül. ■ Megint volt rajta sapka sziget Nehezen indult, de végül győzelmet aratott a Jamiroquai Nem okozott csalódást a Jamiroquai a Szigeten. A Kispál és a Borz túl korán lépett fel, többnyire csak külföldiek hallgatták. Újvári Miklós „Tetszik a pólód, elcseréljük?” - a fesztivál! napsütésben feltett kér- • dés nem azért érdekes, mert a hivatalos pólóbolt eladója kérdezi, hanem mert angolul. Amíg süt a nap, szinte csak külföldiek vannak a Szigeten, sorry, sorry - így tolonganak a kocsmáknál is. Szlovákok, belgák, franciák, németek és sok balkáni - magyarul alig érdemes próbálkozni. A Nagyszínpadon Kispál és a Borz, de a külföldiek nem tudnak velük mit kezdeni, magyar pedig még kevés van kint. Tömeg inkább a VUágzenei Nagyszínpadnál alakul ki egy albán fúvószenekar, a Fanfara Tirana koncertjén. Az albán lakodalmakból ösz- szegyűjtött veteránok végül a közönség közé is kijönnek fújni, áll a bál. Második nap (más időszámítás szerint negyedik), de a közönség már alapos állapotban. Narancssárga hőségriadó van, így a legtöbben a Cinetrip sátor párásítóberendezései előtt táncolnak, bokáig ér a zavaros lé. Jön a Kaiser Chiefs nevű együttes a Nagyszínpadon, amellyel Jay Kayről ömlött az izzadság a forró estén, mégsem vette le a sapkáját Rekordszámú látogató A második nap mintegy 68 ezer látogatót vonzott a Szigetre, ez az eddigi abszolút rekord. Korábban 65 ezer fő volt a Sziget maximális befogadóképessége, idén azonban a szervezők újabb területeket tisztítottak meg a Hajógyárisziget egyes, hosszú ideig elhanyagolt területein. Emiatt immár akár hetvenezer látogatót is tud fogadni a Sziget. kapcsolatban a fő hír, hogy Bukarestként üdvözlik a magyar fővárost Na ennyi baj legyen, állítólag ma már Bukarest sem olyan rossz hely, mint 1988-ban. A nap eseménye a Jamiroquai, az énekes Jay Kay legendás formációja. Jay Kayről az első két szám után az a benyomás alakul ki, mintha csak fél gőzzel áram- lana ki belőle a hang. Régi táncenergiája sehol, sokat pihen, és az energiaitalokhoz menekül. Fekete maffiózómelegítője azonnal ráolvad, kötött zöld sapkája alól pedig patakokban folyik a veríték. De aztán belejön, a zenekar is húzza, és főleg a rádiós-disz- kós slágereknél már megtalálja a ritmust A vájt fülű Jamiroquai- rajongók fanyalognak a közhelyes műsoron, a tömeg viszont hálásan táncol a Cosmic Girlre, az Alrightra vagy a nálunk bankreklámnak is használt Canned Heatre. A két fekete vokalistanő belead annyi erőt, hogy a vérszegény hangosítás mellett is élvezhető a program. A Deeper Underground című slágernél pedig már semmi sem számít, Jay Kay meghódította Budapestet, legalább úgy, mint három éve. Koncert után a magyarok Péterfy Bori koncertjére mennek, a külföldiek pedig megismerkednek egy hungarikummal, a palackozott ff öccsét Boldognak tűnnek, de lehet, hogy nem attól. Ma nyolcvanéves Juhász Ferenc költő a Kossuth- és József Attíla-dí- jas költő, Juhász Ferenc ma ünnepli 80. születésnapját. Látomásos képei, a természet burjánzásának rajza munkáinak legfőbb ismertetőjegye. Versei angolul, németül, finnül, svédül, olaszul, franciául, bolgárul és héberül is megjelentek. A prágai tavaszra emlékeznek a Gödörben ÖSSZMÜVÉSZET! FESZTIVÁL lesz a varsói szerződés csapatai csehszlovákiai bevonulásának 40. évfordulója alkalmából. A Totalitarian Cir- cus/Mi közöm nekem ’68- hoz címmel? című esemény helyszíne a budapesti Gödör Klub, időpont: augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka. Vallási béke uralkodott az ókori Izraelben EGY NEMRÉG IZRAELBEN feltárt római szentély arról tanúskodik, hogy a zsidók és pogányok, majd később a keresztények békében éltek a településen. Zippori Galilea fővárosa volt az ókorban. Menedéket nyújtott a zsidóknak, akik a rómaiak elől menekültek el Jeruzsálemből. @ további hírek: www.reggel.hu TELEÍ¥mO-BfüSOIi I VW fi 13 m *■8 VW H RTLKLUB Hl H 6.40 Kölyökklub 6.00 Tv2-matiné (rajzfilmek) í© 8.30 Disney-rajzfllmek ® 10.40 Mókás állatvilág ® 9.40 Receptklub (angol természetfilm-sor.) H 9.50 XXI. század 11.15 Babavilág 10.00 06-91-334-455 11.50 Nagyon különleges 'H 10.55 XXI. század ügyosztály © fi 11.30 Ötletház (amerikai vígjátéksorozat) 12.15 Autómánia 12.25 Ed © 12.50 Trópusi nyomozók © 13.50 Tequila és Bonettl © 14.50 Kemény, minta kő © 15.40 Kungfu © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.45 Rendőrvicc © (amerikai vígjáték, 1994) Fsz.: Chevy Chase 18.30 Híradó® Esti kiadás 19.00 Fókusz plusz © 19.30 Szupermozi Az őserdő hőse© (amerikai vígjáték, 1997) R.: Sam Weisman Fsz.: Brendan Fraser, Leslie Man, Thomas Haden Church, Richard Roundtree Utána: Hírek 21.15 Keresd a nőt! © (amerikai vígj., 1998) 23.40 Az utca törvénye © (amerikai thriller, 2001) 2.05 Harcos utcák © (amerikai akciófilm-sorozat) 2.55 Fókusz plusz (ism.) © 16.45 Rendőrvicc amerikai vígjáték (amerikai vígjátéksorozat) 13.20 Charlie 14.20 Bűbájos boszorkák 15.20 Az elveszett ereklyék fosztogatói © 16.20 High School Musical - Szerelmes hangjegyek 2. (amerikai vígj., 2007) 101' 19.00 Magellán © Tudományos ismeretterjesztő magazin 19.30 Szent György és a sárkány©® (német-angol kalandfilm) 21.20 Kiképzőtábor®® (német-amerikai misztikus krimi, 2003) 91' Fsz.: John Travolta 23.15 Dilis randi© (am. akcióvígjáték, 2004) 1.00 Mentőhelikopter © (német akciófilm-sorozat) •1.50 Huncut fiúk® (német vígjátéksorozat) 2.40 Magellán 16.20 High School., amerikai vígjáték 2.45 XXIX. nyári olimpiai játékok Benne: Vívás Női tőrcsapat- negyeddöntő, elődöntő Atlétika Férfi 20 km-es gyaloglás, selejtezők, előfutamok 4.00 Úszás - döntők Tollaslabda Női egyes - döntő 6.00 Híradó Ökölvívás 51; 75 kg - selejtezők 8.00 Híradó Férfi röplabda Olaszország-Bul- gária Asztalitenisz Férfi csapat - 1. elődöntő 920 Férfi vízilabda Magyarország-Ausztrália Evezés- döntők Férfi kézilabda Oroszor- szág-Németország Tenisz Női egyes, férfi páros - döntők Pályakerékpár 12.00 Hírek Vívás Női tőrcsapat - döntő Labdarúgás Férfi - negyeddöntők Tollaslabda Férfi páros - döntő Ökölvívás 48; 75 kg - selejtezők Atlétika - döntők (hétpróba, női súlylökés, férfi 100 m) Asztalitenisz Férfi csapat- 2. elődöntő Műugrás Női 3 m - középdöntő Labdarúgás Férfi - negyeddöntők 16.15 Férfi kosárlabda USA-Spanyolország 17.35 A zsidó negyed © 18.00 Rocklexikon 19.00 Luxor-show 19.30 Híradó este 20.05 Ötöslottó-sorsolás 2020 XXIX. nyári olimpiai játékok 22.20 Dick Tracy© (am. akcióvígj., 1990) 101' 0.05 Hírek. Időjárás 0.15 Kultúrház 18.00 Rocklexikon rockzenei műsor 2.45 XXIX nyári olimpiai játékok 6.00 Híradó. 6.05 Nap-kelte. 800; 12.00 Híradó Ma aranyérmet osztanak: férfi gyorstüzelő pisztoly, férfi skeet, súlyemelés női +75 kg, úszás férfi 100 m pillangó, férfi 50 m gyors, női 200 m hát, női 800 m gyors, vívás női tőrcsapat, tollaslabda női egyes, férfi páros, pályakerékpár férfi egyéni üldözőverseny, férfi pontverseny, férfi keirin, tenisz női egyes, férfi páros, birkózás női 48 kg és női 55 kg, evezés férfi és női egypár, férfi és női kétpár, férfi és női kettes, férfi négyes, vitorlázás férfi finn, női yngling, atlétika hétpróba, férfi 20 km-es gyaloglás. női súlylökés, férfi 100 m futás. 20.00 Esti mese 20.30 Híradó este. Időjárás 20.55 Retrock Requiem (Karthago) 21.00 Cha-cha-cha (spanyol vígj., 1997) 105' Fsz.: Ana Alvarez, Maria Adanez, Jorge Sanz 22.45 Bécs a századfordulón - Klimt, Schiele (francia dok.film) © 23.40 Nap-nyugta 1.40 Bűvölet © (olasz sorozat -158.) 2.30 Az Árpád-kor templomai 6.05 Otthonunk 6.35 Vasember 7.05 Forinteső 8.05 Petrocelli © 9.05 Mesék © 10.05 A narancsvidék © 11.05 Na végre, Itt a nyár! 12.05 Flipper legújabb kalandjai 13.05 Terrorkommandó © 14.05 Dunai zsaruk © (német akciófilm-sorozat) 15.05 Mission Impossible © 16.05 Topmodell leszek! © (amerikai valóságshow) 17.05 Meztelenül is szép vagyok (átváltoztatóshow - 3-4.) 18.05 Emberi történetek © 19.15 Columbo - Columbo a rendőr-akadémián © (amerikai krimi, 1990) 21.05 CSI-Miamihelyszínelők© (amerikai krimisorozat) 22.05 Las Vegas© (amerikai krimisorozat) 23.05 Gyilkos hajsza® (am.-kanadai akciófilm, 2004) 21.00 Cha-cha-cha.. spanyol vígjáték 1.05 CSI - Miami helyszínelők (ismétlés) © 2.05 Emberi történetek (ismétlés) © 3.05 Columbo a rendőrakadémián 23.05 Gyilkos hajsza am.-kanadai akciófilm 7.05 Peking 2008 8.05 Csíksomlyói búcsú 2000 9.15 A rút kiskacsa kalandjai 9.40 Magyar népmesék 10.20 Négyzetméter (ián.) 10.45 Ausztrália csak egy lépés 11.15 Talpalatnyi zöld 12.05 Isten kezében 12.35 Élő népzene 13.05Shaolin a szélben (kínai balettfilm) 14.55 Szőke Duna (ismétlés) 15.45lrány a strand! 16.15 Juhász Ferenc- Gyémántmorzsalék 17.05 Mese 17.40 Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Arcélek 19.10 A simlis és a szende (amerikai krimisorozat) <S 20.00 Csak semmi pánik (magyar vígjáték, 1982) 83' Fsz.: Bujtor István, Kern András 21.25 Dunasport 21.40 A világörökség kincse 22.00 Peking 2008 23.00 Vénkisasszony (svájci-szerb film, 2006) 0.25 A Rajkó zenekar játszik 0.50 Juhász Ferenc versei 1.05 Híróra (ismétlés) 2.05 Labdarúgó-mérkőzés 13.05 Shaolln a szélben kínai balettfilm ALISCA RiVMÖI 91,1 MHz nonstop. Hírek: 7.00, 8.00, 10.00,12.00,14.00,16.00,18.00.7.00- 9.00 Reggeli információs magazin. 9.00- 18.00Zenei műsorok, programajánló, névnapló. 10.30-12.00 Kívánságműsor. 18.00-19.00 Kívánságműsor. 19.00-Nonstop zene. RADIO ANTRITT FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. N-JOY Rjuno"""'Hi FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Weekend. 17.00 Élő hétvégi kívánságműsor. 20.00 MixXL 2.00 N-Joy Light FORTUNA RADII Országos hírek: 6.00,9.00,12.00,15.00, 17.00 órakor. Helyi hírek: 12:45 órakor. 6.00-9.00 Suki koktél. 9.00-13.00 Szombat délelőtt. 13.00-17.00 Szombati szieszta. 17.00-19.00 Kívánságműsor. REGIÓ RADlŐa','^H AMagyarRádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en ésazAM 873 KHz-en. 9.00-12.00 Jó pihenést! Hétvégi események, jókedv, zene. 12.00-13.00 Déli Krónika. 13.00- 14.00 Hangulatbrigád - a Régió Rádió ifjúsági műsora. 14.00-18.00 Édes Éter - interaktív kívánságműsor Bizse Ferenccel. 18.00-22.00 Zenea javából - Császár Andi válogat az esti bulihoz. 22.00 Késő Esti Krónika. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30, 20.00-20.30 horvát műsor, 10.30-12.00,19.30-20.00 német műsor, 13.00-14.00,20.30-21.30 szerb műsor. BUDAPESTTV^™ 7.50 Mesezug. 9.00 Közvetlen ajánlat. 10.00 Tele-jósda. 11.00 Közvetlen ajánlat. 12.00 Száll a dal. 13.20Tele-jósda. 14.20 Közvetlen ajánlat 16.20 Tele-jósda. 18.15 Mesezug. 18.45 Tele-jósda. 19.30 Esti híradó. 20.00 Váljék kívánságára 122.00Töltse velünk az éjszakát 00.00 Tele-jósda. MAGYAR ATV HÁLÓZAT 14.05 BBC Click. 14.30 Soroló. 15.05 Széles út. 15.30 Európai híradó. 16.05 Családmese. 17.00 Híradó. 17.30 Ősök tere. 18.05 Vörös és fehér. 18.30 Célpont 19.00 Híradó. 19.30 A magyar beteg. 20.05 BBC Reporters. 20.30 Barangoló. 21.00 Híradó 21. 21.30 Sziluett 22.30 BBC Híradó. 23.05 Iskolapélda. 10.05 Többetésszel! 11.35 Uj mezőgazdasági magazin. 12.05 Ebugatta. 15.05 Tempó. 15.30 Ingatlanpiaci panoráma. 16.05 Csak természetesen! 17.00Ékszer. 17.25 Generációk. 18.00 Zeneexpressz. 18.55 Híradó. 19.30 Hurrá, nyaralunk! 22.00 Zeneexpressz. 23.05 700-as klub. 23.50 Többet ésszel! 13.30 Bencze-show. ft:00 Dokumentum- műhely. 14.30 In memóriám Kodály Zoltán. 15.00 Pénzhalász. 17.00 Virágzó Magyarország. 17.30 Amerikai fogócska .20.00 Virágzó Magyarország. 20.30 Hírháló. 21.00 Házibuli Attilával és vendégeivel. 22.00 Mentőhelikopter. 23.00 POSZT-gála. 24.00 Groteszk. FILMMÚZEUM 14.00 Nem lehet megunni! 14.20 Aranykor. 14.55 Kísértés. 16.35 A hölgyfodrász (fr. vígj.) 18.15 Arabela visszatér. 18.50 Best of folytassa... 19.25 Meghökkentő mesék. 20.00 Eltüsszentett birodalom. 21.25 Királylány a feleségem (fr. kalandfilm, 1951). 23.05 Hollywoodi emlékkönyv. MINIMAX DISCOVERY 9.00 Francia labdarúgás. 9.30 Gyorsulási magazin. 10.00 Mozgásmagazin. 11.00 Golf Tv. 12.00 Német labdarúgás. 14.30 NFL In- dianapolis-New England. 18.00 Angol labdarúgás. 20.30 Mézbirkózás. 21.00 Poker After Dark. 22.00 Peking 2008.23.00 Labdarúgás. Újpest-Szombathelyi Haladás. 6.00 Rajzfilmek. 16.30 Thomas, a gőzmozdony. 16.40 A kis királylány. 16.55 Erdei tanoda. 17.20 Pat és Stan. 17.25 Animalia. 17.45 Miss BG. 18.00 Vándor varangyok. 18.25 Pat és Stan. 18.30 Ripper és barátai. 18.55 Mini News. 19.00 Loopdidoo. 19.05 Bibi Blocksberg 19.30 Pat és Stan. 19.35 Mentőosztag 14.00 Piszkos munkák... 15.00 Állítólag... 16.00 A pekingi olimpia kihívásai. 17.00 Állítólag... 19.00 Avilág leggazdagabb emberei. 20.00 Piszkos munkák. 21.00 Bogárgondok csőstül. 22.00 Hogyan készült? 23.00 Hogyan csinálják? 24.00 Hot rod újoncok. 1.00 Dr. G. foglalkozása: orvos szakértő. i 1