Tolnai Népújság, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-08 / 185. szám
2 BONYHÁD ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. AUGUSZTUS 8., PÉNTEK Alufóliában sül az ökör tarka fesztivál Az állattenyésztési fórum mára népünnepéllyé nőtt Ma a sült ökör kerül terítékre, holnap a főzőverseny marhahúsos ételeit kóstolgathatják a vendégek. Felvételünk a tavalyi fesztiválon készült Lift épül a falu általános iskolájában őcsény Akadálymentesítik az őcsényi iskolát Szélesebbre cserélik a bejárati ajtót, rámpát építenek hozzá, eltávolítják a küszöböket liftet szerelnek be, felújítják a járóburkolatot és a világítást Az igazgató, Ősze Józsefné tájékoztatása szerint 20 millió forintot nyert erre pályázaton az ön- kormányzat és 6 millió önrészt tett hozzá. Az átadás augusztus 22-én lesz. (wg) Gyulán gyógyultak a mozgássérültek szekszárd Gyulán jártak a mozgássérült egyesület Szekszárd és környéki csoportjának tagjai Deák Istvánná vezetésével. Harmincötén egy hétig, július 28-tól augusztus 3-ig tartózkodtak a Békés megyei fürdőhelyen. A gyógyfürdőben kezeléseken vettek részt, fü- rödtek, kirándultak, városnézésen voltak, és ismerke- _ dési estet is rendeztek, (fké) | Támogatást kap a Keszeg Fesztivál u! báta Hétszázezer forint támogatást nyert a Bátáért Egyesület regionális turisztikai pályázaton a már lezajlott Keszeg Fesztiválra. Mint azt Viliminé dr. Kápol- nás Mária, a szervezet elnöke elmondta, legfeljebb a rendezvény költségeinek ötven százalékára lehetett pályázni, ennél valamivel ke- • vesebbet, egymillió forint támogatást igényeltek, (hé) 700 ezer forintot kap az egyesület TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével, kapcsolatos kérdésekkel, / problémáikkal keressék Bonyhád ügynökségvezetőjét: Fazekasné Figler Erika 06-30/503-6806 Nyolcadszor rendezik meg a Tarka Fesztivált, a magyartarka szarvasmarhatenyészetéről ismert városban, Bonyhádon. Az eseményen részt vesz többek között Gráf József földművelésügyi miniszter is. Wessely Gábor A város legnagyobb, legtöbb látogatót vonzó rendezvénye. így jellemzi a bonyhádi Tarka Fesztivált a szervezést koordináló művelődési ház igazgatója, Juhász Józsa. Ma kezdődik a kétnapos programsorozat, melyen várhatóan öt-hatezren vesznek részt. A holnapi főzőversenyen kétezren forgatják majd a fakanalat, marhahúsból készítenek ételeket nyolcfős csapatokban. Külföldről is sokan érkeznek, mostanra időzítik rokonlátogatásaikat az elszármazottak. Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Tarka Fesztivált. A név egyrészt a magyartarka tenyészetre utal - a bonyhádi Pannónia Mezőgazdasági Zrt. rendelkezik az ország egyik legjelentősebb magyartarka törzsállományával -, másrészt a színes, tarka kavalkádra. Kulturális programok, koncertek kísérik a gasztronómiai eseményt. A fesztivál egy szakmai fórumból nőtt ki. Már a rendszerváltás előtt is tartottak állattenyésztési és állategészségügyi tanácskozásokat. Most is lesz ilyen agrárkonferencia, melyen Gráf József földművelésügyi miniszter és Lukács László, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal elnöke tart előadást. A szervező Füller Imre, a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének ügyvezető elnöke úgy véli, hogy a szarvasmarha-tenyésztés és marhahúsfogyasztás népszerűsítése az ágazatban dolgozók közös ügye. Magyarországon régebben 10 kiló volt az egy főre jutó marhahúsfogyasztás évente, jelenleg a 4 kilót sem éri el. Ugyanakkor az európai átlag 20 kiló, fejenként. Marketingeszközökkel próbálnak javítani a statisztikán. Eddig 11 hentesboltra került fel a „Kiváló magyartarkahús” lógó Debrecentől Szombathelyig. A megbízható élelmiszereket vásárlók körében népszerű ez a kezdeményezés. A Tarka Fesztivált kísérő rendezvények többsége a művelődési központ melletti szabadtéri színpadon zajlik két napon keresztül. A legismertebb sztárvendég Kovács Kati lesz. Pénteken a helyi zeneiskolások koncertjétől az utcabálig, szombaton a reneszánsz játszóudvar nyitásától a a záró tűzijátékig követik egymást az események. A hatodik alkalommal meghirdetett Tarka fotópályázatra 252, zömmel tehenes alkotás érkezett. A legjobb.akból kiállítás nyílik a Vörösmarty Mihály Művélődési Központban. Az ötletgazda, Máté Réka szerint évről évre egyre erősebb anyagot kap a zsűri az ország minden tájáról továbbá Erdélyből és Szerbiából. Visszatérő látványossága a fesztiválnak az ökörsütés. A móri mesterszakács, Gárdonyi Ferenc ismét eljön Bonyhádra megmutatni tudományát. Mint mondja, van néhány titok, ami elárulható, s van néhány, ami nem. Őseink agyaggal vonták be sütéskor a húst, ő alufóliát használ. A tűzifára is oda kell figyelni: a száraz akác és a bükk a legjobb. Eddig közel 250 ökröt sütött a 60 éves mesterszakács. A legnagyobbat, egy 960 kilós szürkemarhát, az egyik budaörsi repülőnapon tűzte nyársra. Előbb a színpad épülhet meg, utána térköveznek, és ismét pályáznak mucsfa Elbírálásra vár a település önkormányzatának pályázata, amit a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz adtak be - mondta el lapunknak Müller János polgármester. Hozzátette, hárommillió forintot igényeltek egy ötven négyzetméteres szabadtéri színpad építésére és az előtte lévő négyszáz négyzetméteres terület térkövezésére. A fut- ballpálya melletti színpadot később fednék be, és a hozzá tartozó vizesblokkot is megépítenék. Ezen kívül be akar adni az önkormányzat egy 240 millió forintos szennyvízcsatorna-hálózat építési pályázatot is, amit szeptember elején írnak majd ki. Ehhez tíz százalék önerőt kellene majd adnia a lakosságnak, ez azt jelenti, hogy a településen élő 130 családnak egyenként 160 ezer forinttal kellene hozzájárulnia. - A rendszer kiépítését, a munkát az ön- kormányzat kft.-je végezné. A falubolt már megfelelő referencia arra, hogy az önkormányzat cége jól működik, s ennek segítségével tudjuk támogatni a falubelieket, például a 170 forintos kenyérrel. Csak úgy képzelhető a fejlődés, ha az önkormányzat vállvetve dolgozik a falubeliekkel a település érdekében - mondta a polgár- mester. ■ T. R. Több mint ötven önkéntes segíti a Vasembert bonyhád Több mint ötven önkéntes segítő vesz részt a bonyhádi ultratriatlon világkupa szervezésében. A szervező Easy Star SE-nek előzetesen közel százan jelezték, hogy részt vennének a munkában, ám néhány hét alatt a létszám a felére csökkent. A jelentkezők között vannak polgárőrök, tűzoltók, gimnazisták is. A szervezők fotókat mutattak a tavalyi és az idei ultratriatlon világkupákról, hogy szemléltessék, hogyan zajlik egy ilyen nagyszabású verseny, és milyen feladatok megoldására lesz szükség a Tolna megyei erőpróbán - adta hírül a rendezvényt szervező egyesület honlapja. A vasemberek augusztus végén teszik próbára Bonyhádon és Dombóváron tűrő- és teljesítőképességüket. ■ R. T. A fotópályázat hat éve kíséri a Tarka Fesztivált Ev Fotósok száma Beküldött képek száma 2003. 45 177 2004. 69 293 2005. 42 182 2006. 51 208 2007. 39 155 2008. 62 252 ■ Már 11 hentesbolton van Kiváló magyartarkahús lógó. IJIijfi Klimas SX41.5 GC JÓL JÁR VELE. HWsSXU^ J TeÜCGGGíi VM-JSXQ. Suzuki Hirt Autószalon Tamási, Vasút u. 1-3. Tal.: 747573-920. 3076-361-646 Kaposvár, Konavezsru. 2, [domdovari úton) Tel.: 62/555-615,30/4-555-515 e-maii: ínfo@suxuitis2aion,hv - internet: «ww.suzulctszaion.iiu JTél-tlu nán túli j'cg'ló A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (DDRFT) pályázatot hirdet a 2008. évi- Leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatása (LEKI)- Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása (TEUT) előirányzatokból támogatás elnyerésére. A pályázati egységcsomag letölthető a www.deldunantul.eu , honlapról. hétköznap 8-tól 16-ig 74/511-534, 74/511-504 Tolnai Népújság A hír velünk jár! Tamási székhelyű megbízónk részére keresünk Gépbeállítókat Feltétel: Gépbeállító munkakörben szerzett tapasztalat Job Service Kft. Székesfehérvár, Várkörút 56.1. emelet Tel/Fax: 22/333-819; 22/500-866; E-mail: oneletrajz@jobservice.hu www.jobservice.hu Nyt.sz.: 515-3/2001. HIRDETÉS Az Állami Számvevőszék Önkormányzati és Területi Ellenőrzési Igazgatósága ellenőri munkára- szekszárdi ellenőrzési irodájába - munkatársat keres az alábbi feltételekkel: • közgazdasági egyetemi vagy pénzügyi-számviteli főiskolai végzettség, • jártasság költségvetési, gazdálkodási ellenőrzésben. • számítástechnikai ismeretek gyakorlatban történő használata, • a gépjárművezetői jogosítvány, saját gépkocsi-használat vállalása. Előnyt jelent: • önkormányzati pénzügyi-számviteli gyakorlat, • okleveles könyvvizsgálói képesítés, • igazolt nyelvismeret: angol német, francia nyelvek közüt Az állás 2008. október 1-jétől tölthető be Részletes szakmai önéletrajz benyipsa az Állami Számvevőszék Humánpolitikai és Oktatási Osztályán (1052 Budapest, Apáczai Csere j. u. 10.). Határidő: 2008. augusztus 31. Részletes szakmai felvilágosítást ad a Tolna Megyei Ellenőrzési Iroda, a 06 (74) 529-971-es telefonszámon. t 4