Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-31 / 178. szám
2008. JÚLIUS 31., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 5 A bér már nem is látja az árakat drágulás Nem sok jóval biztatnak az elemzők, élelmiszerekre költjük a pénzünket Átlagosan 6 százalékos inflációt jósolnak az elemzők az idei évre, de ezen belül a gáz akár 30, az élelmiszerek ára pedig 15 százalékkal is emelkedhet. Venter Marianna Egyetlen hónap alatt 1,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a nyár beköszöntével. Az élelmiszerek árának meglódulását tavaly érzékelte először igazán érzékenyen a családi kassza. Mert miközben az infláció elérte a 8 százalékot, a reálbérek növekedése alig haladta meg az 1 százalékot. A legnagyobb mértékben az a két dolog ára emelkedett, amelyeken nem lehet spórolni, mivel a mindennapi megélhetés feltételei: az élelmiszerek és az energia. Hosszú évek óta először 2007-ben stagnált a kereskedelmi forgalom Tolna megyében. Csak a karácsony előtti időszak megnövekedett vásárlási kedve hozta fel ugyanarra a szintre, mint 2006-ban. Ám ez - alapul véve a 2007-es 8 százalékos inflációt - csökkenést jelent - tudtuk meg dr. Fischer Sándortól, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnökétől. Az idén a folyamat tovább folytatódik, különösen a kiskereskedők vannak veszélyben. Országos tendencia a kiskereskedelmi forgalom visszaesése. A kiskereskedelemben nem lehet olyan akciókat végrehajtani, amilyeneket a szuper-és hipermarketekben, így nem nehéz megjósolni, hogy a helyzetük még nehezebbé válik idén. A szuper- és hipermarketek forgalmán is érez■ Az éves átlagos infláció 6,5 százalék körül lehet idén. hető az árak és a bérek növekedése közötti különbség. A megkérdezett szekszárdi Coop üzletekben általános tapasztalat, hogy a hónap elején, fizetések után, a megszokott módon vásárolnak az emberék, a hónap végének közeledtével azonban jelentősen visszaesik a forgalom. S hogy mit tartogat a jövő? Az előrejelzés szerint az infláció a nyári hónapokban sem fog érdemben csökkenni, sőt akár fölfelé is mehet, elérheti a 7,3-7,4 százalékot. A 12 havi drágulás év vége felé 6 százalékra mérséklődhet, az éves átlagos infláció pedig 6,5 százalék körül alakulhat az idén. A gazdasági elemzők véleménye az, hogy a magas infláció elsősorban a világpiaci áremelkedéssel magyarázható. Hazánk a világpiaci árszínvonal-növekedésekre rendszerint érzékenyebben reagál, műit a régió többi országa. Ennek okát az elemző hazánk inflációs politikájának történetében látja. Nálunk ugyanis a rendszerváltást követően még nem történt meg, hogy egy antiinflációs mtézkedéssorozatot végigvittek volna. A legdrágább az energia és az élelmiszer 2008. ELSŐ NEGYEDÉVÉBEN az egyhavi átlagos fogyasztóiáremelkedés 1,1 százalék volt, 2007-hez viszonyítva pedig 6,9 százalékkal növekedtek az árak. A növekedés részletesen: Háztartási energia 8,2% Gáz 15,4% Villany 9,8% Liszt 54,1% Étolaj 49,1% Száraztészta 23,9% Tej 23,4% Péksütemény 23,3% Kenyér 22,3% Sajt 21,6% Üzemanyag 18,6% Szesz, dohány 5,1% Tartós fogyasztási cikkek 0,5% (FORRÁS: KSH) Véradóveszteség: a titkár szerint ő lett az áldozat tolna Leváltották a Vöröskereszt helyi titkárát. Varga Zoltán azt mondja: szíwel-lélekkel csinálta ezt a munkát hat éven keresztül. A csoportot 97 taggal vette át, és felfuttatta 190-re a létszámot Szerinte az eltávolítása azért következett be, mert nem tetszett a megyei vezetésnek, hogy megjósolta: sok véradót fognak veszítem, ha a véradás helyszínét átteszik a központi fekvésű művelődési házból a városszéli szabadidőközpontba. Az események legutóbb őt igazolták, a korábbi 150 helyett csak 50- en mentek el a júniusi véradásra. Állítása szerint amiért járt a szája, azonnali vezetőségválasztást rendelt el a megyei igazgató, Gulyás Katalin, amire mindössze 24 tag ment el. S ő csak 9 szavazatot kapott a titkári posztra. Gulyás Katalin szerint szó sem volt rendkívüli választásról. Kongresszusi év van a Vöröskeresztnél, és üyenkor minden helyi szervezetnél tisztújítást tartanak. A voksolás szabályszerű volt. Hozzátette, adott a feladat a szervezőknek: tudatosítsák az emberekben a véradás új helyszínét. Az önkormányzatnak a művelődési házzal más tervei vannak, és ebbe a Vöröskereszt nem szólhat bele, csak megköszönheti, ha egy másik épületben kap helyet a véradás lebonyolítására. ■ W. G. Űj szakmát és esélyt adnak a fiataloknak Kilencven fiatalnak ad lehetőséget a régió három megyéjében a Pécsett átadott Dél-dunántúli Regionális Termelőiskola. A pécsi MIOK, a Hátrányos Helyzetű Emberekért Alapítvány, a Somogy Megyei Vállalkozói Központ és a szekszárdi KIÚT Kht. konzorciumában megvalósuló munkaügyi program révén a már nem tanköteles, de még nem tartósan munkanélküli fiatalok szakmát tanulhatnak. Szekszárdon 30-an vesznek részt az egyéves építőipari, épületasztalosi vagy fehérneműkészítői oktatáson. Ez átmeneti foglalkoztatásnak minősül, így bértámogatást is kapnak, bruttó 72 ezer forintot havonta. ■ H. É. ALDI tájékoztató Fagyasztószekrény* • bruttó űrtartalom: 1851 • tárolási Idő üzemzavar esetén (áramszünet): 17 óra • szuper-fagyasztás kapcsoló • 1 db szuper-fagyasztó rekesz billenőfedővel • hószabályozó gyermekvédelemmel • méret: 129 x 59,3x50 cm (maxszéxmé) • súly. kb. 50 kg KITCHENWARE Multifunkcionális reszelő* 2 reszelőöetéttel, beépített gyűjtődobózzal és fedővel, amely egyúttal tároló- ........^ dobozként is használható Br ill* m ’ KITCHENWARE , 299 Ft/készlet Üveg vágódeszka készlet* • 1 db deszka, kb. 30 x 40 cm és • 1 db deszka, kb. 30 x 20 cm 7 999 Ft/db PROFIMASTER MINI Ciklon kéziporszívó* 1000 W. levehető porzsáktartó (kb. 11), kárpit-szívófejjel, ezüst vagy vörösmetél színekben, csóhosszúség kb, 30 cm GARDENLINE Kerti hibiszkusz* kb. 55 cm magas, különböző színekben B Bevásárlókosár* ’ *>9 Ft/db űrtartalom kb. 251. méret: összehajtva kb. 36.5 x 28 x 9 cm. kinyitva kb. 48 x2Sx22cm POWERCUT Profi metszőollókészlet* metszőolló és H í 111 # l • végóüllős metszőolló 1999 Ft/készlet WMSzaniter- 2999Ft/szett fogószett, 3 részes* • Sanigrip-szifortfogó • csőfogó • vízpumpafogó GARDENLINE .Elektromos sövénynyíró* ( ellentétes futású, teljesítmény: 600 W, hálózati csatlakozó: 230 V - 50 Hz, pengehossz: 660 mm, vágóhossz: 590 mm 9 999 Ft/db Power Strips' különböző modellek Alumínium zseblámpa LED-izzóval*. hosszúság kb. 18,2 cm, Bíitll] 3 db LED-izzóval 799 Ft/db %V- V IMI T Fik csúszásgátló és ajtó- 499 Ft/szett támaszték szett* Tasakzáré csipesz, 40 részes* 499 Ft/szett Ruhacsipesz*, 100 darab 499 Ft/szett Zoknicsipesz, 33 részes* 499 Ft/szett I BI ■ | www.aldi-hungary.hu üzleteink: tonyHád,ö«ákF.u.KVB*BuílalM»*J,u6l4*,rtu.j.« Budaörs, „ndóiuimánu.I.» Budapest, XVI. lue., aök»nyf«diiXm*Cefltéd, ptMlútw.* Debrecen, Kl*iiat,lrrn9. kJyúri nyitva tartás Debrecen, oimín u. t e Dsmefüldvár, un sor z • i • Oyule, wcere u. is/» • ml mony, sretwarfj úi zi. • Hódmezővásárhely, lusup u, n, • lászberány, Bssykítii u. a/c _*_ M ,, — " ..... * ‘ ' *Mi»w<bict«.eHyfrtgyháM,uii«íteH!rfregyHáM,T<>mu.i.eMa,únyMu.»,eMllscsabo.fímz.eSliMol4*niuu7i. 38** OUM» (Eilig HétKvasárra^tm Ka rcag, Kisújszállási útw. • Mosonmaj Szombathely, szent Geltért u. M. • Tői" lagyaróvár, k rükbáfint, Süssen u. 1, • Ve«próm,'í«ak-Kelatl útgyűrü 6. ■BEEEQHI Két épület külsejét újítják fel támogatással aparhant Több mint 1,4 millió forintot nyert az ön- kormányzat a CÉDE pályázaton a pedagógus és a rendőrségi szolgálati lakások felújítására. Szűts György polgármester elmondta, a pénzből az épületek külső homlokzatát újítják fel, illetve kisebb javításokat is elvégeznek a házakon, (rt) Aszfaltút épül pályázati pénzből a templomhoz bogyiszlő A katolikus templomhoz eddig nem vezetett burkolt út. Most - Tóth István polgármester tájékoztatása szerint - egy sikeres pályázatnak köszönhetően elkezdik a Csokonai utca aszfaltozását. A 3,2 milliós beruházás szeptemberre készül el. A templom így esős időben is gond nélkül megközelíthető lesz. (wg) Kölesdre megérkezett az ÖNHIKI támogatás Kölesd Megérkezett hétfőn a kölesdi önkormányzat számlájára az a tízmillió forint, melyet a település ÖNHIKI pályázaton nyert. A kölesdi képviselő-testület negyvenmillió forintos működési hiánnyal számolt a költségvetés elfogadásakor. Berényi István polgármester tájékoztatása szerint jelenleg tízmillió forint mínuszban vannak, (bk) Míg mások nézegették a képeit, ő újakat festett NAGYNYÁRÁD AIX. Országos Kékfestő Fesztivált a hétvégén tartották a Baranya megyei Nagynyárádon. A kísérő rendezvények egyike volt Beda László kiállítása. A szekszárdi festő 25 alkotását tekinthették meg az érdeklődők: tolnai tájképeket, utcarészleteket. Két képet a helyszínen is festett Beda László, (wg) Amerikai résztvevők a népdaléneklési táborban SIMONTORNYA Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg Budai Ilona népdalénekes vezetésével az országos népzenei tábort. Ezúttal 19 gyerek fejleszti tovább tudását, ketten Amerikából jöttek. A résztvevők a nagyközönségnek ma 19 órakor a művelődési házban gálaműsorral kedveskednek, (vl) István, a király után jön Jézus Krisztus Szupersztár szekszárd A Jézus Krisztus Szupersztár című rockopera lesz az augusztus 20-i ünnepség zárása a megyeszékhelyen. A darab a musicalkirályként emlegetett Andrew Lloyd Webber, a Macskák, az Evita, Az operaház fantomja zeneszerzőjének első komolyabb munkája volt. A Sziget Színház előadása 21 órakor kezdődik a Béla király téren. Tavaly nagyszámú érdeklődő jelenlétében az István, a király bemutatója zárta az állami ünnep szekszárdi programját (ii)