Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-07-20 / 29. szám
2008. JÚLIUS 20., VASÁRNAP MEGYEI SPORT Az UFC-nél gólvágókat nevelnek labdarúgás Három szekszárdi fiatal lett osztálya legeredményesebbje idén Sikeres évet zárt a Szekszárdi UFC. Több korcsoportban is bajnoki érmet ünnepelhettek az utánpótlás korú labdarúgók. Balázs László Örvendetes, hogy az érmek száma mellett a gyereklétszám tekintetében is előre lépett a megyeszékhely kirakatcsapata. Néhány korosztályban sok a gyerek, az 1995-ben, 1996-ban és 1999-ben születetteknél a bőség zavarával küszködnek az edzők. Egy változás történt a szakmai stábban: Andi Zsolt a Pécsi MFC kedvező ajánlatát fogadta el, helyette a tolnai Wiesner József került új edzőként az utánpótláshoz.- A legkisebbek, az Ull-es csapattal bezárólag a NUSI-UPI program különböző tornáin szerepelnek, illetve a Régió-kupában képviselik a sárga-fekete színeket. Az utóbbi megméretésen mindkét csapatunk a harmadik helyen zárt - kezdte a bajnoki évad értékelését Máté Csaba, a Szekszárdi UFC ügyvezetője. - A megyei U 14-es pontvadászatot megnyertük - sorozatban harmadszor -, Márk- várt Dávid 23 találattal gólkirályi címet szerzett Az NB I-es kiemelt bajnokságban szereplő U 13-as és U15- ös alakulatok a tavalyi évhez hasonlóan sikeresen szerepeltek, ami figyelembe véve a klub infrastrukturális és anyagi lehetőségeit, nagy szó.- Az U13-asok csakúgy, mint tavaly bronzéremmel fejezték be a bajnokságot, ez kiemelkedő eredménynek számít. Ráadásul csupa élvonalbeli gárda szerepel a pontvadászatban. A csapat gólvágója, Steinbach Máté 64 gólt lőtt, ezzel az extra teljesítménnyel toronymagasan ő lett a legjobb csatár. Csak adalékként tenném hozzá, hogy az első helyen záró Győri ETO tízszer annyi pénzt költ az utánpótlásra, mint mi - folytatta az UFC első embere. Az U15-ösöknél már nemcsak a szakmai munka minősége számít, hanem a pénz is. A tehetősebb egyesületek szinte vadásszák a tehetségeket.- Kilencedik helyen végezSteinbach Máté (jobbról) Fejes Péter (balról) és Márkvárt Dávid. Hárman összesen 152 gólt szereztek a 2007/2008-as bajnoki idényben mm tünk ebben a korosztályban. Az eligazolások nehezítik a helyzetünket. Az akadémiák, sportiskolák összeszedik a legtehetségesebb labdarúgókat. Véleményem szerint az utánpótlásnak nem erről kellene szólnia - vélekedett a szekszárdi klubelnök. Az U 16-os és U 19-es garnitúra egyaránt a második helyet szerezte meg az NB Ill-ban, ahol a felnőtt csapat jogán indulhattak. Előbbieknél Fejes Péter 65 góllal lett a legjobb góllövő, mögötte a Bonyhád VLC fiatalja, Sebestyén Norbert zárt 56 találattal.- A tehetségesebb játékosokat korán bedobjuk a mélyvízbe. Előfordult, hogy 1992-ben született fiatal játszott az Üreseknél. Az 1991-es korcsoport nagy része együtt tréningezik a felnőttekkel: Kniesz Mátyás és Teszler Vendel edzőpáros próbálja meg összehangolni az edzésmunkát. Deli Dániel a legjobb példa, aki rendszeresen játéklehetőséget kapott az NB Ill- ban. Mellette Ganczer Péter és Szabó Erik is bemutatkozott a nagyok között, Fejes Péter, Weidinger Péter, Calka Norbert és Szabján Ferenc a kupában jutott szóhoz. Bátran nyúlunk a fiatalokhoz, túl korán sem jó bevetni őket, mert az törést okozna a fejlődésükben - mondta a magyar futballválogatott- nál Erwin Koeman segítőjeként is dolgozó tréner. Szekszárdról évről-évre nagy a vándorlás az akadémiák felé. Hat UFC játékos az elmúlt két évben szóhoz jutott a korosztályos nemzeti együttesekben is. Idén Galambos Ádám és Dallos A tolnai Steinbach Máté karriercsúcsot jelentő 11 gólt lőtt az Újbudának STEINBACH MÁTÉ, OZ U13-0S csapat gólkirálya asztaliteniszezőként kezdte, s mellette focizott. A 2006-os esztendő több okból is említésre méltó a fiatal sportoló pályafutásában: a kaucsuklabda bűvöl& jeként három országos versenyt is megnyert. Győzött az ob-n, a Budapest bajnokságon és az országos diákolimpiái döntőn is. Fényes jövőt jósoltak neki a szakemberek... Két évvel ezelőtt sorsdöntő lépésre szánta el magát, felhagyott az asztalitenisszel, a labdarúgás mellett tette le a voksát. S hogy milyen jól döntött, ezt mutatja a 28 mérkő zésen szerzett 64 gól. Máté nemcsak a kicsik ellen villogott: a Győri ETO-nak hármat, a második Fehérvárnak kettőt, a negyedik helyen záró Flaladásnak szintén kettőt vágott. A csúcsot az Újbuda LTC-nek lőtt 11 gólja jelentette. Edzője szerint Máté játékintelligenciája és gólérzékenysége átlagon felüli. Máté veszi a kalapját. Előbbi a felcsúti, utóbbi a szombathelyi akadémián folytatja. A dél-dunántúli válogatottakba Szekszárdról válogatják be a legtöbb focistát, a Pécsi MFC és a Kaposvári Rákóczi sem delegál nagyobb számban.- Kiváló kapcsolatot ápolunk mindegyik nagy nevű akadémiával. Évről-évre jó néhány játékosunk próbálja ki magát valamelyik intézményben. Nem egyirányú a mozgás, hiszen visszafelé is lehet lépni. A jobb feltételrendszer, a sok jó játékos még többet hozhat ki a labdarúgókból - tájékoztatott Máté Csaba. - Nálunk nem az a cél, hogy 18 évesen bemutatkozzon a neveltünk az NB I-ben, jusson oda 22 évesen, és játsszon ott legalább tíz évet Az ígéretek alapján ősszel elkezdődnek a három műfüves pálya munkálatai, a „tarackost” is teljesen felújítják. A létesítménykomplexum még nagyobb lökést adhat a Szekszárdon folyó kiváló szakmai munkának. Négyszer félórás edzőmérkőzést játszott a Paks a Pécsi MFC-vel Éger László tizenegyesből szerzett góljával nyerte meg a Paksi FC nyolcadik felkészülési mérkőzését. Gellei Imre együttese a Pécsi MFC-t győzte le a négyszer harminc perces összecsapáson. A paksiaknál Tököli Attila, Kriston Attila és Csehi Tamás sem játszhatott sérülés miatt, míg a PMFC az U19-es Eb-n a spanyoloknak gólt lövő Nagy Olivért nélkülözte. PAKSI FC-PÉCSI MFC 1-0 (0-0.1- 0,0-0,0-0) Dunaszentgyörgy, 150 néző, V: Éreth A. Paks, 1-2. negyed: Kovács- Vári, Éger, Salamon, Hanák- Szabó J., Böde- Heffler, Kiss T., Báló- Márkus. 3-4. negyed: Kovács A. (Csoknyai 90.)- Pandur, Horváth S., Salamon, Hanák (Szabó J. 95.)- Tamási, Mészáros I.- Pap R., Búzás, Sipeki- Weitner (Bohner 85.). Vezetőedző: Gellei Imre Pécs, 1-2. negyed: Herbert- Finta, Lantos, Szabados, Megyesi- Berdó, Szalai, Gulyás, Kulcsár- Szabó N., Lovrencsics. 3-4. negyed: Herbert (Sólyom 90.)- Finta, Szabados (Luczek 100.), Arnold (Máté 90.)- Szalai T. (Kalmár 85.), Törtei, Lantos, Megyesi (Wittrédi 75.)- Berdó, Fónai, Nagy A. Vezetőedző: Nagy Tamás Gólszerző: Éger (40. - 11-esből). A mérkőzés elején a küzdelem dominált, és az első negyedben nem is alakult ki említésre méltó szituáció. A második periódusban Márkus Tibor léphetett volna ki a védők közül, ám a tizenhatoson belül Finta Zoltán megállította a támadót, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. Éger László a bal alsó sarokba lőtte a labdát, a jó irányba vetődő Herbert Roland csak beleérni tudott. A harmadik részben Szalai Tamás húsz méteres kapáslövése volt a leginkább góllal kecsegtető helyzet, ám a felső léc megmentette Kovács Attila kapust. A záró felvonásban Búzás Attila húsz méteres szabadrúgása hozott kis híján gólt, ám a lövés a keresztlécről a gólvonalra pattant, így maradt a sovány paksi siker a szomszédvárak ütközetén. A TOVÁBBI EDZŐMÉRKŐZÉSEKRŐL HÉTFŐI SZÁMUNKBAN TUDÓSÍTUNK. A tenger hullámait is legyőzték Szakályék Portugáliában kajak-kenu A kétszeres maratoni világbajnok szakított Szigeti Krisztiánnal, és a jövőben Mátrai Zsolttal folytatja Ismét meghódította a tengert a Szakály Viktor-Bauer Gyula páros. A tolnai és a budapesti kajakos a portugáliai világkupán versenyzett, és az előkelő harmadik helyet szerezte meg. A Lisszabonban megrendezett viadalon ötvenkét páros állt rajthoz, Szakályék negyedszer vállalták, hogy felveszik a harcot a tenger hullámaival. A szervezők idén az eddigiektől eltérően egyenes pályát jelöltek ki, a Cascais strandjától a Belém-toronyig 18 kilométert kellett végiglapátolniuk a kajakosoknak. Szakály Viktorék kis túlzással úgy estek be a versenyre, hiszen a szervezők - valamilyen oknál fogva - csupán négy nappal a verseny előtt szóltak az elmúlt években is remeklő magyar duónak, akik természetesen így is vállalták a részvételt.- Mivel nagy szelet és hullámokat ígértek vasárnapra, ezért a nagyobb, stabilabb hajót választottuk, azt állítottuk be és vitettük fel a rajthoz. Reggel azonban csak a nagy szél jóslat jött be, a hullámok csak 1-1,5 m- esek voltak, és szikrázó napsütés fogadott bennünket - mondta Szakály Viktor. Az ellenfeleknek még volt lehetőségük a rajt előtt is hajót cserélni, és azt meg is tették, látva az időjárást: valamennyien a labilisabb, de keskenyebb és gyorsabb hajót választották. 5 1 Szakály Viktorék meseszép tájakon versenyezhettek Portugáliában- A rajtnál többen is elhúztak mellettünk, de pár kilométer után már a harmadik helyre küzdöttük magunkat. A táv felénél utolértük az addig második egységet, és velük értünk a finishez is. Ott azonban a gyorsabb hajójuknak köszönhetően lehajráztak minket. A győztestől 58, a másodiktól 5 másodpercet kaptunk. Ennek ellenére élvezetes, jó verseny volt, ahol az ellenfeleken kívül az erős széllel is meg kellett küzdeni - mondta Szakály. Itthon közben hat évnyi együtt evezés után elváltak Szakály Viktor és a kaposvári Szigeti Krisztián útjai. A duó egy-egy Európa-bajnoki, illetve világbajnoki bronzot és egy világbajnoki ezüstöt szerzett a maratoni szakág versenyein.- Fizikailag és anyagilag is nehéz volt megoldani az állandó utazgatást Kaposvár és Tolna között, azt hiszem egy kicsit mindketten belefáradtunk. Szerencsére Mátrai Zsolt személyében tolnai párt kaptam magam mellé, így az utazgatással járó negatív hatások nem jelentkeznek. A tökéletes összeszokáshoz kicsit kevés a válogatóig hátralévő három hét, de mindent megteszünk a jó szereplés érdekében - mondta Szakály. Szakály és Mátrai egy spanyol versenyen már meg is kezdhette az összecsiszolódást. ■