Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-18 / 167. szám

5 2008. JÚLIUS 18., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR Különösen szép kislányának az Andrea nevű édesanya a Döníz Csenge nevet választotta. Továbbra Is kedvelt a Richárd és a Dzsenifer Visszatérnek a bibliai nevek választás Több a különlegesség is, Ruben,' Noel és Döníz is született A termelők is lenyomják a gyümölcsárakat A Gazdasági Versenyhivatal vizs­gálatot indított az árkartellgyanús meggyfelvásárlások miatt. A Ma­gyar Gazdakörök és Gazdaszövet­kezetek Szövetsége (Magosz) sze­rint az 50-60 forintos kilónkénti felvásárlási ár a termelői önkölt­ségnek csak a felét teszi ki. Emi­att a meggytermés egyharmada a fákon maradt, mivel ilyen ala­csony árért nem érdemes leszed­ni. A Gazdasági Versenyhivatal kommunikációs osztályán meg­tudtuk, a Magosz július 11-én be­jelentéssel fordult hozzájuk, mi­szerint a felvásárlók gazdasági erőfölényükkel visszaéltek. A Tolna megyei gyümölcsterme­lők másként látják a helyzetet. A kisvejkei termelési és értékesíté­si szövetkezetben a meggytől az almáig szinte minden gyümöl­csöt megtermelnek. Szénási Ti­bor elnök elmondta, egyszerűen arról van szó, hogy a 30-40 na­gyobb felvásárló végig telefonál­ja a termelőket, mindenki mond egy árat, majd pár hét múlva visszahívják azt, aki a legalacso­nyabbat mondta. Sokan attól va­ló félelmükben, hogy nem tőlük ■ Lux Róbert: egy-két nagy termelő szét­zilálhatja a piacot. veszik meg a gyümölcsöt eleve nyomott árat mondanak, a felvá­sárló pedig a következő alkunál már erre hivatkozik. Az árak pe­dig lefelé begyűrűznek. Nem kell tehát kartell ahhoz, hogy egymás esélyeit elrontsák a termelők, mondta Szénási Tibor. Kisvejke azért tudott kivétel lenni a nyo­mott árak alól, mert 5-6 éve ugyanazzal a felvásárlóval van kapcsolatuk, és egyiküknek sem érdeke, hogy a másikat tönkrete­gye. Dr. Lux Róbert, a Zöldség- Gyümölcs Terméktanács főtitká­ra szerint, elég ha egy-két na­gyobb termelő ár alá ígér, az már szétzüálja a piacot. A német kon­zervgyár, a hazai gyümölcslé­gyártók minden évben megve­szik a termelőktől ugyanazt a mennyiségű gyümölcsöt Piac te­hát van, felesleges a pánik. A szil­va most kezd a piacon megjelen­ni és máris hasonló a gond, műit a meggyel. Egy hete még kilójáért 1 eurót adtak a felvásárlók, de van aki már 60 eurocentért is kí­nálja, így érthető, hogy esnek az árak. A főtitkár szerint a megol­dás az, ha a termelők hasonló ára­kat mondanak, és emellett kitar­tanak. ■ Mauthner I. A Radiátor és a Hófehérke nevet sem választották a Tolna megyei édesapák és édesanyák az elmúlt hónapokban újszülött gyermeke­iknek. A Noéit, a Rubent, a Nikolt és a Kírát viszont igen. Igazán fel­kapott nevekről nem számolhat­tak be a szekszárdi és a dombó­vári anyakönyvvezetők, ahogy fo­galmaztak: mindenféle név van, hagyományos és gyakran kevés­bé hagyományos is. Szabóné Ke­lemen Beáta, a dombóvári polgár- mesteri hivatal munkatársa sze­rint visszatérnek a bibliai erede­tű nevek, a János és a József, de az utóbbi hónapokban Amina, Szvetlána nevű kislányt is anya­könyveztek. Mindkét városban is­Tíz nappal ezelőtt, július 7-én he­ves zivatar és jégeső verte el a szekszárdi és az őcsényi határt Akkora volt a borászok felháboro­dása, hogy követelték, a Nefela Jégeső-elhárítási Egyesülés mete­orológusa adjon magyarázatot a történtekre. Tegnap a Babits mű­velődési házban a szekszárdi mét kedvelt név a Richárd, a Dzsesszika és Dzsenifer, a soro­zatbéli nevek viszont eltűntek. Szekszárdon az elmúlt két hét­ben két kisfiú kapta az Attila, megint kettő a már említett Ri­chárd nevet. Tíz évvel ezelőtt Ro- landok és Viktóriák születtek, né­hány éve pedig az ősi magyar ne­az utóbbi években a Zsombor, Bálint, Bence, Gergő, Patrik, Richárd, illetve a Viktória, Rá ka, Csenge, Hanna, Panna és Petra voltak a legnépszerűbb nevek. A szülők ugyanakkor hegyközség szervezésében Hu­szár István, a Nefela igazgatója és Bereczki Károly meteorológus ta­lálkozott az érdeklődőkkel. Az in­dulatok úgy tűnik, lecsendesed­tek, mindössze tízen voltak kí­váncsiak az okokra. Július 7-én az országban ötven településen volt jégeső, egy volt közülük vek voltak a legdivatosabbak, igaz, utóbbiak inkább az értelmi­ségi családok körében. Az anyakönyvvezetők szerint a szülők gyakran nem figyelnek ar­ra, hogy a családi és a keresztnév illik-e egymáshoz. Néha hossza­san kell győzködni őket arról, hogy nem adhatnak akárnűlyen egyre gyakrabban választanak különleges keresztnevet, a kis­lányoknál ilyen a Zsüliett, Lavínia, Szvetlána és Daniella, a kisfiúknál a Kevin, Brendon, Teofll és Rikárdó. Szekszárd környéke. A megye- székhely fölött háromnegyed óra alatt alakult ki egy 13 küométer magas ciklon, mely a feláramlás miatt sok esőt begyűjtött, ami jég­gé összeállva, esővel vegyülve esett le. A meteorológus szerint időben bekapcsoltak minden ge­nerátort, de ennél jobban nem utónevet gyermeküknek. Ha ke­resztnév nem szerepel az engedé­lyezettek között, a kérelmet ma már nem az MTA Nyelvtudomá­nyi Intézetébe kell eljuttatni, ha­nem az anyakönyvvezetőnek. Ők továbbítják azt az anyakönyvi fel­ügyelőségnek, és ezután kerül a kérvény az MTA-hoz. Ez azt is je­lenti, hogy a kérelmet időben meg kell fogalmazni, a szülők ál­talában 60 napon belül kapnak választ. Farkas Margit szekszár­di anyakönyvvezető elmondta, az a tapasztalatuk, hogy ha egy név­nek van magyar megfelelője, azt nem engedélyezi az akadémia. Ilyen például a Deniel, helyette a Dánielt ajánlják. ■ Budavári K. tudták a területet megvédeni. Ta­valy egyébként 63 beavatkozást végzett a Nefela, az idén eddig 38- at. Az országban egyre több me­gye, Zalától Csongrádig szeretne hasonló jégeső-elhárító rend­szert kialakítani, mert ott ötször nagyobb a kár, mint a Dél-Dunán- túl három megyéjében. ■ M. I. A jég elolvadt, a számonkérés elmaradt nefela Magyarázatot adott a jégeső-elhárító a szekszárdi szőlősgazdáknak Toplistás és ritka nevek Tolna megyében HÍRSÁV Tűz ütött ki a gyermekotthonban hőgyész Lángok csaptak fel a gyermekotthon egyik eme­leti szobájában tegnap dél­után. A tűzhöz a szekszárdi tűzoltókat riasztották. Mire azonban a három tűzoltóau­tó és a létráskocsi elért a helyszínig, addigra az otthon munkatársai már eloltották a lángokat. Végül kiégett két matrac, sérülést senki sem szenvedett. A tűzoltókra már csak az utómunka, a szellőz­tetés maradt, (sv) Edzőtáborba vonultak a bátai táncosok báta Edzőtáborba vonult csütörtökön a Bátai Sárköz Néptánc Együttes. A csapat tagjainak Taba Csaba kore­ográfus tarnt új táncot Bátán, a művelődési házban. A dolog érdekessége, hogy Csaba az MTA archívumá­ban őrzött régi filmfelvétele­ket kutatja, ezekből rekonst­ruálta az eredeti bátai lépés­anyagot, és ebből készül az új tánc. A tábor délelőtti és délutáni próbákból áll. (bk) Kevesebb a gyerek, kevesebb tanár kell PAKS Csökkent a létszám a paksi iskolák sajátos neve­lési igényű gyermekek spe­ciális csoportjaiban, emiatt a következő tanévben csak egy csoport működik majd. A csökkenés két fő létszám- leépítést von maga után, melyet már jóvá is hagyott a testület. A gyerekek ko­rábban a Kápolna utcába jártak, szeptembertől pedig a Gazdag Erzsi Iskolába ke­rülnek. (vt) A tévé után rádió is jön kábelen nagydorog Elkezdte adását a Rádió Galéria, Nagydorog kábelrádiója. Egyelőre há­rom napon, hétfőn, szerdán és pénteken hallható a mű­sor a nagydorogi kábeltévé csatornáján. A rádió elindí­tásához befektetésre nem volt szükség, a televízió esz­közeivel dolgoznak. Híreket, információkat továbbítanak és kívánságműsort sugároz­nak a képújság idején. A műsort Árki Róbert és Ömböli József szerkeszti, (vt) A távfűtést nehéz, a szemétszállítást nem lehet korlátozni adósok A végrehajtó megjelenésével a legtöbben gyorsan kifizetik a tartozásaikat a szolgáltatóknak Ügyfélszolgálat az Alfa Novánál. Ha nem boldogulnak, a végrehajtás jön Nem mindig azok tartoznak a távhő díjával, akiknek a legkeve­sebb a pénzük. Balogh János, a távfűtéssel foglalkozó Alfa Nova Kft. szekszárdi területi igazgató­ja elmondta: a nyug­díjasok nagyon jó fi­zetők, éppen a módo­sabbak tartoznak. A hátralékosok gyak­ran igen jó autókkal érkeznek, amikor azt igyekeznek megma­gyarázni, hogy nem is fűtöttek, mesélte az igazgató. A távfűtő cég saját érdekeltségi körébe tar­tozó ügyviteli szolgáltató cég fog­lalkozik a számlázással és az adósokkal. Ezért a tartozásokról Szekszárdon nincsenek részle­tes adatok. Régebben előfordult, hogy félmillió forintra is felment egy-egy lakás fűtési díjából fel­halmozott tartozás. Már a jogsza­bályok is lehetővé teszik a haté­konyabb behajtást. Ha nem bol­dogulnak az adóssal, a végrehajtó követke­zik. Ez az a pillanat amikor az adósok je­lentős része gyorsan fizet, mondta az ügyvezető igaz­gató. A távhő-szolgáltatást gya­korlatilag nem lehet korlátozni, hiszen azzal a szomszédos laká­sokban élő rendesen fizetőket is büntetnék. A többi szolgáltatásra is vonat­kozik a szabály, hogy végső eset­ben az autóra, lakásra is rá lehet terhelni a tartozást. Előtte sok gond volt a bérbe adott lakások fűtési díjának behajtásával. A tu­lajdonos hivatkozhatott arra, hogy a bérlő halmozta fel a tar­tozást, akinek meg bottal üthet­ték a nyomát. Ma már a tulajdo­nos helytállni tartozik a bérlő mulasztásáért is. Éppúgy, mint Szekszárdon a távhő esetében, a Paksi Vízmű Kft.-nél is nagyjából az árbevétel 1-1,2 százaléka a kintlévőség. Gaál Zoltán, Paksi Vízmű Kft. ügyvezető igazgatója is azt mondta, a tartozások lassan, de biztosan nőnek. A mintegy öt- százmilliós árbevételükhöz öt­millió forint a kintlévőség tarto­zik. Pakson nem tapasztalható, hogy a fürdőmedencés fogyasz­tók nem fizetnek. A legtöbben 10-20 ezer forinttal, vagyis 1-3 havi vízdíjjal vannak hátralék­ban, de előfordul 100-250 ezer forintnyi tartozás is. Az eddigi gyakorlattal ellentétben a közel­jövőben néhány esetben vízkor­látozásra is sor kerülhet, tette hozzá az igazgató. Ezt az ÁNTSZ- szel is egyeztetni kell. ■ 1.1. 359 háztartás tartozik az Öko-Dombónak A SZEMÉTSZÁLLÍTÁSÉRT Sem mindenki fizet holott a szol­gáltatás igénybevétele kötele­ző, és azt sem teheti meg a szolgáltató, hogy aki nem fizet, annak nem viszik el a szemetét. Közel öt és fél mil­lió forinttal tartozik a dombá vári szemétszállító cégnek 359 háztartás. Csak éltünk a törvényes lehetőségekkel, mondta Somfalvi József, az Öko-Dombó Kft. ügyvezetője. a szokásos felszólítások után, az ötezer forint feletti tartozáso­kat az önkormányzat adók módjára behajtja. m ■ Ma már hatékonyabb a behajtás.

Next

/
Thumbnails
Contents