Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-17 / 166. szám
6 2008. július 17. GAZDASÁG Előfizetési és terjesztést ügyekkel kapcsolatban várjuk Szekszárdon, a Liszt F. tér 3. szám alatt vagy a 74/511-539-es telefonszámon LiV Tyler nem hajlandó megnézni legújabb, igaz történeten alapulú horrorfilmjét, a The Stangers-t, mert évek óta retteg ettől a filmes műfajtól. A 30 éves színésznőnek akkor lett elege a horrorfilmekből, amikor megnézte az 1974-es klasszikust A texasi láncfűrészest RÖVIDEN • Három rendezvény egy pályázati támogatásból Falunapot, nyári tábort és télűző mulatságot rendeznek a sárpilisiek abból a hatszázezer forintból, melyet a település a reneszánsz év pályázaton nyert Hegedűs János polgármestertől megtudtuk, a tábor augusztusban Sárpilisen lesz, és iskolásoknak tartanak helytörténeti és kézműves foglalkozásokat A falunapot szeptember 6-án tartják. • Két illegális lerakót szüntetnek meg Közel ötmillió forint támogatást nyert Szekszárd ön- kormányzata a Zöldtárs Alapítvánnyal valamint az Alisca Terra Kft.-vel közösen két illegális hulladéklerakó felszámolására. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával összesen mintegy 1000 négyzetméternyi területet tisztítanának meg a Palánki-hegyen és a Csatári-dűlőben. • Játéktábor a Gyerekkönyvtárban. Második éve szervez napközis tábort a Bóbita Játékbolt Szekszárdon, az idén a gyermekkönyvtárral közösen. Június végétől minden második héten várja a napközi a gyerekeket, mondta el Monostori Mária pedagógus, a játéktábor vezetője. Turnusonként 12:20 kisgyerek töltheti el kellemesen és hasznosan a napot • Nem növelte a kedvet a sör és a virsli Nosztalgia véradást rendeztek, azaz sört és virslit osztottak a donoroknak az idei második véradáson Pálfán. Az eredmény a szokásos, 38 fő jelent meg, s 34 adott vért - Általában ennyi szokott lenni, de mi ötvenet szerettünk volna, ezért igyekeztünk növelni a véradókedvet - mondta Bérdi Imre, aki polgármesteri kerete terhére finanszírozta a költségeket • Új csatornahálózatok épülhetnek a térségben A kistérség szennyvízkezelése pályázati forrásból javulhat, ehhez Dombóvár, Attala és Döbrököz települések tartoznak, melyek a magyar állam és az Európai Unió által közösen finanszírozott támogatáshoz juthatnak hozzá. Ezen kívül a kistérségben két olyan falu van, melyek önkormányzata 2010-ig megszerezheti a szükséges forrásokat a csatornahálózat kiépítéséhez. Csikóstőttős és Kurd a regionális operatív programból kap visz- sza nem térítendő támogatást. • Az akadálymentesítés júliusban befejeződik Az őcsényi polgármesteri hivatal akadály- mentesítése már jórészt elkészült, a felújítás ezen szakasza várhatóan ebben a hónapban teljesen befejeződik. A nyílászárókat augusztusban cserélik ki, tájékoztatott Poilák Csaba jegyző. A település önkormányzata a hivatal épületének korszerűsítésére tizenegymillió forint állami támogatást kapott. • A tanulmányi eredménytől függ a térítési díj Módosította a zeneiskola térítési és tandíjairól szóló rendeletet legutóbbi ülésén a tolnai képviselő-testület A változtatás lényege, hogy a térítési díj mértéke a jövőben a tanulmányi eredménytől függ. A díjat az eddigi havi részletek helyett évente két részletben kell kifizetni. Nem kívánt vendég az őz a kiskertekben Elszaporodtak az őzek Szekszárd belterületein. Az-állatok a társasházak konyhakertjébe járnak csemegézni, a tulajdonosok tehetetlenek. Zártkertről lévén szó, tilos a vadakat kilőni. Őzgidácska sete-suta, rászokott a paprikára - valahogy így mondhatná a mesét esténként kisunokájának az a szekszárdi nagyapa, aki a Puskás Tivadar utcai társasházának konyhaablakából nézi, mint legelik le az őzek veteményeskertjét. Paprikapalánta termőhegye, uborka, cukkini, vöröshagyma, szőlőhajtás, semmit nem kímélnek a Bakta oldal Kisbödő felőli részének elgazosodott, erdős részéből érkező vadak. Régebben itt szőlők voltak, amiket az állami gazdaság példás rendben tartott, de a kilencvenes évek után a műveletlenül hagyott terület elbokro- sodott, vadak telepedtek meg benne. A Puskás Tivadar utcában lakók éjszaka nyitott ablaknál hallgatják, ahogy ugatnak az őzek, kora reggel pedig a kertben szembe találkoznak velük.- Tehetetlenek vagyunk, pedig már mindent megpróbáltunk, valamennyi legális vadriasztószert kipróbáltuk. Permeteztünk, illóanyaggal telített nejlontasakokat helyeztünk ki, madárijesztőt állítottunk, drótot húztunk kerítésnek - sorolja Gyuricza Mihály mindazokat a módszereket, amiket bevetettek az őzek ellen, eredménytelenül. Elsősorban a tulajdonosnak kell védekeznie, mindent megtenni a vadkár elhárítása- érdekében. Ha ez nem jár eredménnyel, akkor meg kell keresni az adott területen vadászatra jogosult társaságot - jelen esetben a Bakta Vadásztársaságot -, és közösen kidolgozni valamilyen stratégiát, kaptuk az információt az FVM Tolna Megyei Vadászati Felügyelőségén. Ha ez sem vezet eredményre, vadkárt lehet bejelenteni kártérítési igénnyel. Amennyiben nem tudnak megegyezni, a kárvallott polgári peres eljárás során próbálhatja meg érvényesíteni a vadkár iránti igényét.- Belterületen nem lehet vadászni, ezért a Puskás Tivadar utcában nem lehet kilőni az őzeket - mondta Taksonyi József, a Bakta Vadásztársaság hivatásos vadásza. - Egyébként sem lehet minden vadat elejteni, mivel a társaságok az FVM által meghatározott keretszámon belül vadászhatnak. Amúgy a kilövés sem jelentene valószínűleg végleges megoldást, mert az őz territoriális állat, ami azt jelenti, hogy a kilőtt vad helyét előbb-utóbb elfoglalja egy másik. A probléma megoldására Taksonyi József villanypásztor állítását javasolja, mint a vadak elleni védekezés legegyszerűbb és leghatékonyabb módszerét. A vadász- mester saját, Csötönyi-völgy- ben lévő szőlőjénél is ezt a módszert alkalmazta a vadak távol tartására, mert hiába hivatásos vadász, golyós fegyverét itt nem használhatja, mert zártkertről, belterületről van szó. Köfcä «teils KOMBI csMf Intelt ilj jjfi^ IftW®! TARRKft. Az Ön szolgálatában! 7100 Szekszárd, Táncsics M. u. 2. T.: 40/416-000 vagy 1223 www.tarr.hu info@tarr.hu •Az akció 2008. április 1 -töl visszavonásig érvényes. Kizárólag a TARR Kft. előfizetői vehetnek részt, benne. Az akció más kedvezményekkel nem vonható össze, és automatikusan nem jár senkinek, kérni kell. A feltüntetett ár az ÁFA-t tartalmazza. és iiavonta fizetendő. További részletes feltételekért és csomagjaink leírásáért* forduljon ügyfélszolgálatainkhoz. SZEKSZÁRD, (volt Skála) I. emelet BONYHAD, SZENT IMRE u. 8. ÓRIÁSI T SZÖNYEGVASAR/ Egyes típusok bevezető áron D árengedménnyel!!! /Az akció a Suba és Nitra termékekre vonatkozik/ MINDEN TERMÉKÜNKRE Ifi ÁRENGEDMÉNYT ADUNK! : Az árengedmény az akciós termékekre vonatkozik! : AZ AKCIÓ 2008.07.14-től 2008.07. 3 érvényes! | Nyitva: hétfő - péntek: 09.00-18.OO-ig, szombat: 08.00-12.OO-ig ÉPÍTŐIPARI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT. 7130 Tolna, Bajcsy-Zsilinszky u. 16. Tel.: 74/445-142 • 30/23-72-067 Pala- és lapos tetők bontás nélküli szigetelése egyszínű és mintás anyaggal. Szigetelő anyagok árusítása: Villás m IM^ effeWfíeivszíni felméréssel, árajánlat készítéssel. 10 év garancia! NYERJÜNK EGYÜTT KOVÁCS MOST AKAR MINDEN HÉTEN NYERHET! Vásároljon egy összegben minimum bruttó 50.000 Ft értékben a Saint-Gobain Építőanyag Kereskedelmi zRt. telephelyein (Raab Karcher építőanyag telepek, Platform Áruházak, Decoceram fürdőszobaszalon és belsőépítészeti stúdió, SFIC szárazépítészeti szaktelep) 2000. április 1. ós 2008. december : között, a vásárlást igazoló számlán található számlaszámot, saját nevét, valamint pontos elmét küldje el SMS-ben a 06-30-555-55B9 számra és ha szerencsés, megnyerheti az értékes ajándékokat!* BmTiínmáflHnfl i 9db PHILIPS DVD felvevő FÖ0IJ Ide SEAT Ibiza személygépkocsi HAVI 1 db PHILIPS DVD feívevá MAGYAR OQ? HETI Ide SONY MP4 lejátszó ek a szórólapokon és a www.saintgobain.hu honlapon. / raab karcher Rmi az otthont illeti... Saint-Gobain Építőanyag Kereskedelmi zRt. 7200 Dombóvár, Gyár u.?. ' Tel,-. 74/566-090 • Fax: 74/566-095 dombovar@rktuzep.hu 7030 Paks. Vasút u. 3. Tel.-. 75/510-167 • Fax-. 75/421-588 paks@rktuzep.hu 7100 Szekszárd, Keselyűs! út 2. Tel.: 74/510-144, Fax: 74/510 080 szekszard@rktuzep.hu 7090 Tamási, Sport u. 2. Tel.-. 74/570-830 ♦ Fax-. 74/570-835 tamasi@rktuzep.hu viww.saintgobain.hu www.rktuzep.hu I PIACI ÁRAK Paks Szekszárd Burgonya 100 110 Vöröshagyma 150 150 Fokhagyma 600 650 Zöldhagyma 120 130 Fehérrépa 500 750 Sárgarépa 150 200 Zeller 100 150 Fejes saláta120 Fejes káposzta 80 120 Kelkáposzta 160 200 Karfiol 150 250 Karalábé 80 90 Gomba 600 550 Szárazbab 500 450 Paradicsom 150 150 TV-paprika 300 200 Zöldpaprika 15 200 Lecsópaprika 140 300 Uborka 200 200 Zöldbab 300 350 Főzőtök 80 100 Tojás 27 25 Dió 1200 1200 Mák 1600 1400 Alma 150 150 Körte 150 350 Őszibarack 200 250 Sárgabarack 270 200 Szilva 350 350 Meggy 200 220 Görögdinnye 110 150 Sárgadinnye 120 200 Csemegekukorica70 70 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. július 14-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft — — * * * 230,31 145,10 141,91-0,88 Ft-1,37 Ft-0,50 Ft NYERTESEK 2008.07.14. Résnél» Utolsó ár {hl Változást*) Millió Ft' Fotex 589 + 4,24 96 MTelekom 770 + 4,05 1779 Richter 33000 +2,35 3193 Econet 100 +2,04 39 Egis 15220 +0,46 38 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Résnél» Utolsó a (R) Változási*) Miió Ft AAA 163 - 6,85 1 Mól 18400 -2,38 4185Pannonflax 969 -1,52 0,08 OTP 6380 -0,31 8570 Tegnap csak négy részvény árfolyama csökkent VÁLLALJUK: Épületek építését, átalakítását, külső-belső felújítását, tetőfedő, bádogos illetve ács munkák kivitelezését. Vasszerkezetek korrózióvédelmét, épületek külső homlokzatának hőszigetelését, panelhézag tömítést ipari alpintechnológiával is SZÜKSÉ6 SZERINT TELJESKÖRŰ ANYAGBESZERZÉS! Tel.: 06-30/986-0975 *. A vadriasztószerek nem használtak a Puskás Tivadar utcában