Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-02 / 153. szám
2 Paks feltételekkel fogadja el a körjegyzőséget PAKS A képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy amennyiben a részletek kidolgozása után Pusztahen- cse továbbra is szeretné, körjegyzőséget hoz létre január 1-jétől a településsel. Hajdú János polgármester aláhúzta, a megállapodásban rögzítik, hogy amennyiben a várost anyagi hátrány éri, azt a csatlakozást kezdeményező önkormányzatnak kell állnia, (vt) Az utolsó tizenöt métert is lebetonozták az utcában báta Elejétől a végéig betonos a bátai Béke utca, miután az önkormányzat azt a tizenöt méteres szakaszt is megcsináltatta, mely eddig termésköves volt Sziebert György polgármester elmondta, ebben az utcában sokan megfordulnak, a turisták a szivattyútelep miatt, de több présház is áll itt. (bk) Fél mázsa fémet loptak a kapcsolószekrényből TOLNA Újabb színesfémlopás történt, ezúttal Tolnán. Hétfőn egy cég telephelyéről, a kapcsolószekrényből vittek el ismeretlenek 40 küogramm rezet és 10 kilogramm alumíniumot - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, (tf) Szelektíven gyűjtenek a környezet védelmében DUNASZENTGYÖRGY Négy SZe- lektívhulladék-gyűjtő szigetet alakított ki a településen a szemétszállítást végző cég. A műanyag palack, üveg és papírgyűjtő edények kihelyezésétől azt várják, hogy a lakosság rászokjon a hulladék szétválogatására - mondta Hencze Sándor polgármester. (vm) Hencze Sándor polgármester Szökőkutakat örökített meg a fotós dombóvár A dombóvári Tilinger Sándor képeit is bekerültek a IX. Székesfehérvári Kortárs Művészeti Fesztivál fotópályázatának válogatásába. A téma az elmúlt 30 évben Magyarországon épült szökőkutak voltak. A legjobb fényképeket Székes- fehérváron egy hétig nézhették meg a belvárosban felállított óriáskivetítőn, (kk) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével, kapcsolatos kérdésekkel, problémáikkal keressék Dombóvár ügynökségvezetőjét: Lösch Ferenc 20/969-20-15 DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE > TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. JÚLIUS 2., SZERDA mmmMmmmmmmmmmmmmmmmmmmmMmmmmmm Fónai Zsoltné ügyintéző (balról), Farkas Amália gondnok és Béres Sarolta kulturális és civil tanácsnok a felújításra váró zsinagóga előtt beszélget Szőlőt teremhet a pályázat beruházások Uniós forrást remélnek két városrész felújításához Két uniós pályázatból munkahelyet, önkormányzati bérlakásokat, kultúr- központot, pajtaszínházat és wellness központot létesítene a város. Kiegészítésként szőlőtermesztésbe kezdenének. Munkatársunktól dombóvár Az elképzelések szerint 2009 áprilisában kezdődhetne Dombóváron a belváros és az Erzsébet utca felújítása, ameny- nyiben a város elnyeri a regionális operatív programtól remélt támogatást. Két pályázatot dolgoztak ki, amiket június 16-án nyújtottak be.- A belvárosi beruházás összköltsége meghaladja a 880 millió forintot - mondta Szabó Lo- ránd, Dombóvár polgármestere. - Az Erzsébet utca rekonstrukciója pedig több mint 616 millió forint lesz. Mindkét projekt kidolgozásánál figyelembe vettük, hogy élhető várost, több munkahelyet és a vállalkozásokat, a befektetőket vonzó Dombóvári szeretnénk kialakítani. A belvárosi beruházás híre máris ide csábított két vállalkozót. A befektetők az önkormányzattal partnerségben valósítják meg a terveket. Ennek köszönhetően a város olyan szolgáltatásokkal bővül, melyek eddig hiányoztak. A wellness- és fitness-cent- rum kiválóan illeszkedik a fürdővárosi jeüeghez és bővíti a kínálatot. Ezen kívül a belváros üzlethelységei is bővülnek és átalakulnak majd. A polgármester kiemelte, hogy a beruházás több mint térkövezett járdák, virágos utcák és szép szökőkutak építése. Úgy gondolja, hogy az ehhez hasonló fejlesztésekkel csak ideig-óráig elégedettek az itt élők. Sokkal fontosabbnak tartja, hogy újabb munkahelyek jöhessenek létre. A másik pályázatban a történelmi városrész rehabilitációját dolgozták ki: ez az Erzsébet utcát érinti. A leromlott állapotú környék önkormányzati lakásait felújítják majd, fiatal családok költözhetnek ide. Ezzel felpezsdül a városrész, és a felújított épületek a városképet is javítják. A projekt tartalmazza a zsinagóga kultúr- központtá alakítását is. A közelmúltban önkormányzati tulajdonba került épület koncert- és kiállító terem lesz. A helyi művészek alkotásai mellett a vándor- kiállítások is itt kapnak helyet. Nem ez az egyedüli tervezett kulturális tér, egy pajtaszínház kialakítása is része a beruházásnak. Az Erzsébet utca és környéke a város legszebb fekvésű területe. Innen el lehet látni egészen Taszárig. Déli fekvésű, valaha Luca-dombnak hívták és a város szőlőhegye volt. - Mikor felmértük a környéket láttuk, hogy nagyon sok a használaton kívüli kert - ismertette Szabó Loránd. - Szeretnénk a jövőben a műveletlen kertek helyére szőlőket telepíteni és jó minőségű dombóvári bort termeim. Ezt európai uniós támogatásból kívánjuk megvalósítani. A szőlőtermesztéssel a városrész termőföldjét kihasználjuk és újabb munkalehetőséget teremtünk. Az elbírálás első fordulója szeptemberben lesz. Ha ekkor befogadják a pályázatot, további tervezői munka következik, hogy a projektek a második forduló követelményeinek is megfeleljenek. Megerősítik a közbiztonságot a falu utcáin kocsola A Dombóvári Rendőr- kapitánysággal tárgyalt a napokban Trick Jánosné, Kocsola új polgármestere. - Egyik legfontosabb feladatomnak tekintem, hogy rendet teremtsünk a faluban - mondta a polgármester. - A közbiztonság megerősítése elengedhetetlen, hiszen az elmúlt Időszakban egyre több kárt okoztak a besurranó tolvajok. Nem egyszer a háztartások fagyasztóládáiból lopták ki az ételt, a füstölőkből tűnt el az áru vagy a ház előtti aknatetőt lopták el. Mivel a falunak nincs saját körzeti megbízottja, a dalmandi megbízott tartja szemmel a települést. A biztonság érdekében egy hete minden nap rendőrautó járőrözik Kocsola utcáin. Dr. Szíjártó István városi rendőrkapitány ígértet tett a polgármesternek, hogy októberben már körzeti megbízott felügyeli a települést. A falubeliek is léptek a biztonságuk érdekében, és helyi polgárőrséget alakítanak. ■ K. K. Öt napig tekertek a Balaton partján a kitartó diákok dalmand Öt napig bicikliztek a Balaton partján a dalmandi diákok. Június 19-től 23-ig huszonhárom gyerek és kilenc felnőtt tekerte végig a távot. A biciklis túra Nagyvázsonyból indult és Fonyódon végződött. Már másodszor rendezett kerékpáros tábort Pretzné Wadl Ildikó testnevelő tanár.- Idén sem teljesítménytúrát szerveztünk - mondta a pedagógus. - Végig kellemes tempóban haladtunk, és arra ügyeltünk, hogy a gyerekeknek maradjon idejük megmártózni a Balatonban. A biciklisek holmiját a település tanyagondnoki busza szállította, így nekik csak a hátizsákjukat kellett elbírni. A éjszakákat vándortáborban töltötték. Minden este sátrat vertek egy kempingben. A túrához helyi vállalkozók anyagi segítséget nyújtottak, az önkormányzat kisbuszáért pedig nem kellett bérleti díjat fizetni. A túra idén is kiválóan sikerült, így már a jövő évi útvonalat is kitalálták a dalmandiak. Akkor a Fertő-tó körül fognak kerekezni. ■ K. N. A két dombóvári nagyberuházás számokban Belváros A projekt teljes költsége: 884 841 846,-Ft Az önkormányzati beruházás összege: 324 841846,- Ft Támogatás: 221460 392,-Ft Saját erő: 103 381 454,- Ft Teljes költségvetés: 616 724 927,- Ft Támogatás: 464 880 405,- Ft Saját erő: 151844 522, ebből lakóközösségi: 5 795 910,- Ft Konzorciumi partner: a lakókat képviselő Város- és Lakásgazdálkodási Kht. FORRÁS: DOMBÓVÁR VÁROS OVKORMÁXYZATA ■ Az első forduló szeptemberben zárul. Templomot rajzolt az elhajló gabona régészet Ritka jelenséget fedezett fel Szabó Máté repülőről Dalmand felett A Szomszédolás kupát Attala csapata nyerte dalmand Középkori román stílusú templom alaprajzát fedezték fel légi felvételek segítségével Dalmand határában. A templom maradványai a föld alatt rejtőznek. A pontos alaprajz megállapítását a búzatábla elhajlott gabonaszálai segítették. Szabó Máté, a Pécsi Légirégészeti Téka munkatársa június 22-én repült Dalmand irányába, mikor észrevette a különös jelenséget. A kutatásokból már korábban ismeretes volt, hogy ezen a helyen valaha egy templom állt, de az alaprajzát eddig nem ismerték.- Nagyon ritka, hogy egy föld mélyén rejtőző templom ilyen pontosan látható legyen - mondta Szabó Máté. - A templom A villanyoszlopról készített képen is látható a templom körvonala négyszögletes hajója és a hozzá kapcsolódó szentély fölött a búza állva maradt, körülötte pedig a földre hajlott. A főidben rejtőző kőtörmelék biztosított elég szárazságot ahhoz, hogy a növényzet állva maradjon. A felfedezett alaprajz egészen addig látható lesz, míg a búzát le nem aratják vagy egy nagy vihar a földre nem fekteti a többi gabonaszálat is. Szabó Máté utoljára június 30-án repült a középkori templom fölé és elmondta, hogy az elmúlt napok esőzései ellenére is látható még az alaprajz. Bár a körvonalai már nem olyan markánsak, de a jelenség régészeti szempontból most még jobban megfigyelhető. ■ N. K. Attala A dombóvári kistérség települései számára 6. alkalommal megrendezett Szomszédolás kupát Attala nyerte. Három kategóriában mérték össze erejüket a környékbeliek: volt horgászat, főzés és kulturális csoportok bemutatkozása. A legtöbb falubelit felvonultató és a legjobban teljesítő falu Attala volt. A színpadon a Pávakör adott elő erdélyi és somogyi népdalcsokrot és a kötélugrók is bemutatkoztak. Horváth Brigitta, a csoport vezetője elmondta, másodszor léptek fel a kupán, most egy 15 perces műsorszámot mutattak be. Állandó repertoárukat frissítettk újabb elemekkel, de most készül egy új koreográfiájuk is. ■ I. N.