Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-09 / 159. szám

2008. JULIUS 9., SZERDA 7 GAZDASÁG Nincs vihar a biztosítóknál statisztika Nem több, kevesebb a kár, de nagyobb a kárérték Összezúzott autók vihar után Budapesten, a VII. kerületi Síp utcában. Már a biztosítási szakemberek is a globális felmelegedést okolják. Nem csökkenhet a gázolaj adója, mi marad a fuvarozóknak? Az Európai Bizottság írásban is megerősítette: elutasítja a gáz­olaj jövedéki adójának csökken­tésére vonatkozó magyar kérést - közölte Kovács László, az EU adóügyi biztosa. Brüsszel sze­rint az égbe szökő üzemanyag- árak ellen nem célszerű adó- csökkentéssel védekezni. Ezért életbe lép a kormány és a fuvarozók közötti megállapo­dás másik változata, amely sze­rint egyebek mellett a szakkép­zési támogatást is visszaigényel­hetik a teherautó-sofőrök. Nem járt szerencsével Kovács László sem: a vendéglátás vagy az építőipar áfájának csökken­tésére vonatkozó javaslata ellen tegnap Németország és Dánia kelt ki. E téren 18 tagállamban alkalmaznak a 15 százalékos áfaminimum alatti kulcsot, Kovács a rendszer meghosszab­bítását szeretné elérni. Ehhez a tagállamok egyhangú támoga­tása szükséges. ■ Kétszázmillió eurós fejlesztés a győri Audinél Idén mintegy 200 millió eurót (mintegy 50 milliárd forintot) fordít fejlesztésre az Audi Hungária Motor Kft., főként az új motorok gyártásában. A győ­ri vállalat több mint 1,023 millió motort gyártott az első félévben, csaknem 10 ezerrel többet, mint a tavalyi hasonló időszakban. Az autóüsszeszerelés is bővült: az Audi A3 Cabriolet-ből az első hat hónapban több mint 32 ezer készült, félezerrel több, mint ta­valy ugyanekkor. A Győrött ösz- szeszerelt kocsik között TT Coupé volt a legtöbb, azt követi az A3 Cabriolet, majd a TT Roadster. Az első félévben jubileumot is ün­nepelnek, elkészült ugyanis a 400 ezredik jármű. Új munkahelyek teremtésével 7,3 százalékkal nőtt a dolgozók száma. A vállalatnál 5900-an dolgoznak. Bővült az infrastruk­túra az első hat hónapban: közel egymilliárd forintos beruházás­sal elkészült az Ml-es autó­pályát a gyárral összekötő út, amelynek költségét egyharmad- egyharmad arányban vállalta a város, a kormány és az Audi. ■ A biztosítók kimutatásai szerint az elmúlt években sem emelkedtek jelentősen a kifizetések az időjárás miatt. így a viharkárok ellenére sem készülnek díj­emelésre a társaságok. Fábos Erika Óriási károkat okozott az éjsza­kai vihar. Kedd reggelig ország­szerte több mint 260 helyre riasztották a tűzoltókat. A biztosítótársaságoknál két hét múlva rendelkeznek majd végleges felméréssel arról, hogy pontosan mennyi pénzt kell ki­fizetniük. A többéves tapasztalat azt mutatja, hogy háztartáson­ként átlag 60-100 ezer forintot fi­zet a biztosító. Egy-egy országos vihar esetén pedig társaságon­ként összesen 6-800 millió forin­tot utalnak át a biztosítottaknak. „A káralakulást, így a meteoro­lógiai károk alakulását is folya­matosan és hosszú távon nyo­mon követjük - mondta Horváth Andrea, az Aegon biztosító vezér­igazgató-helyettese. - Évtizedek­re visszamenő statisztikáink vannak. Ebből tudjuk: a meteo­rológiai károk darabszáma évek óta szinte azonos. Ugyanakkor megállapítható, hogy az utóbbi időszakban hirtelen kialakuló vi­harciklonok okoznak ritkábban, de akkor tömeges károkat. Koráb­ban inkább az volt a jellemző, hogy évről évre kalkulálható volt, mikor van viharszezon és abban az időszakban jobban megoszlot­tak a kisebb káresetek." Az elmúlt tíz évben ezek közül a legkirívóbb az 1999-es júliusi sorozat volt, amikor három nap alatt csak az Aegon biztosítónál 50 ezer káresetet jelentettek be. Ilyen azóta sem történt. Az idei legpusztítóbb vihar március el­sején csapott le az országra, és húszezer helyen okozott károkat. Horváth Andrea azt mondta: rö­vid távon nem gondolkodnak a biztosítási díjtételek emelésén. Egyik évben több, másik évben kevesebb pénzt kell kifizetniük az időjárás miatt, ezek kiegyen­lítik egymást, így ez nem okoz veszteséget a biztosítónak. Maják Viktor, az Union szóvi­vője azt mondta: idén, az első fél­évben annyi pénzt fizettek ki a vihar miatt, mint tavaly egész évben. Többéves tapasztalatuk azonban ugyanaz, mint a többi biztosítónak, vagyis nincs több ilyen kár, mint amennyi az el­múlt években volt. Ezért és azért sem emelnek, mert komoly az árverseny a biztosítók között. Az ügyfél oda megy, ahol olcsób­ban kap jó szolgáltatást. Gájer Gábor biztosítási alkusz szerint a lakásbiztosítás az a biz­tosítás, amely az ár-érték ará­nyát tekintve a legjobban meg­éri. A társaságok ugyanis kis összegért cserébe nagy kockáza­tot vállalnak. Ezt azért tehetik meg, mert nagyon sok lakásbiz­tosítás van az országban, így nagy a kockázatközösség. Egy átlagméretű lakás esetében pél­dául havonta kétezer forintért már jó biztosítást lehet kötni. Szurgyi Nándor, a Magyar Biz­tosítók Szövetségének (Mabisz) szakértője azt mondta: a magyar lakások 72 százalékára kötöttek biztosítást. Ez jónak mondható még akkor is, ha ugyanez az arány a nyugati országokban nyolcvan százalék felett van. A Mabiszhoz egyébként éppen a viharkárok esetében érkezik a legkevesebb panasz. A lakásbiz­tosításoknál ugyanis még az alapbiztosításokban is benne van úgy 10-12-féle kockázat az árvíztől a jégkárokon és a villám- csapáson át minden, ami csak egy otthont érhet, ezért vitás eset is ritkán akad. HÍRSÁV Elbocsátások: nem aprózza el a Siemens A német óriáskonszern ke­reken 17 ezer munkahelyet szüntet meg, közülük 6400- at Németországban. A Sie­mens az igazgatás és az ér­tékesítés területén évente 1,2 milliárd eurót akar meg­takarítani, és a hatékony­ságot akarják növelni, csak­úgy, mint a gyárakban. Felújítják az MO-s északi szakaszát OKTÓBER VÉGÉIG felújítják az idén tízéves MO-s autóút északi szektorának aszfalt- burkolatát,. beleértve a du­nakeszi, az M2-es és a fóti csomópontokat is. Szeptem­bertől ezért ott forgalom- korlátozások lesznek. Gyurcsány a Nabucco- csúcson gyorsítana A sok tisztázatlan kérdés miatt Nabucco-csúcsot kez­deményez Gyurcsány Ferenc kormányfő az EU által szor­galmazott gázvezeték-be­ruházásban részt vállaló or­szágok részvételével. A türk- mén elnöknél tett látogatá­sán is felvetette javaslatát. Baljós előjelek, dupla földgázár jövőre? A gazprom szerint a közép­ázsiai türkmén, üzbég, ka­zalt földgáz beszerzése jövő­re több mint kétszeresére drágulhat, így a végfelhasz­nálóknál egészen drámaivá válik a helyzet - tájékoztat­ta Alekszej Miller, a Gaz­prom vezérigazgatója Putyin miniszterelnököt. Az általuk Európába exportált földgáz ára elérheti az 500 dollárt ezer köbméterenként a mos­tani 400 helyett. Drámát jósol a Gazprom-vezér Elkerülheti a meteorológiai károkat a kárfelmérő tanácsai • Ha vihar közeleg, zárja be lakása ablakait. •A szabadban lévő vagyon­tárgyait, lehetőség szerint helyezze zárt helyiségbe. • Húzza ki a konnektorból és áramtalanítsa elektromos berendezéseit, mert a vil­lámcsapás tönkreteheti a készülékeit, súlyosabb esetben tüzet is okozhat • Rendszeresen ellenőrizze az épület tetőfedésének állagát. • Ellenőrizze, az épület eresz­csatornája nem tömődött-e el • Figyeljen rá, hogy háza, mel­léképületei közelében ne le­gyen olyan korhadt fa, ame­lyet a szélvihar kidönthet. • A nagyobb jégdarabok személyi sérülést is okozhat­nak, ezért jégeső esetén tartózkodjon zárt helyen. Kevesebb szén-dioxid és több gabona, de mikor? G8 Megállapodtak a nagyhatalmak Japánban - Még Bush elnök is hajlott a kompromisszumra Harminc szlovák koronát ér majd egy euró Kedden megállapodtak a legfej­lettebb ipari országokat tömörí­tő G8 csoport állam- és kormány­fői Japánban: 2050-ig felére csökkentik a szén-dioxid-kibo- csátásukat. Ezúttal az ülésen utolsó alkalommal részt vevő George Bush amerikai elnök is hajlandó volt a kompromisszum­ra, igaz, a Fehér Ház közlemény­ben sietett kiemelni: ez nem kötelező érvényű szerződés, ha­nem „csak” célkitűzés. A klímavédelmi megállapodás mellett az elitklub résztvevői a mai napon még az energiahordo­zók és az élelmiszerek áremelke­désének visszafogását is meg­tárgyalják. Az unió soros elnöki posztját betöltő Nicolas Sarkozy és európai kollégái olyan több milliárd euró értékű alap létre­hozását javasolták, amelynek se­gítségével a legszegényebb orszá­gok és egyes segélyszervezetek a világpiaci áraknál olcsóbban vá­sárolhatnának élelmiszert. Japán sajtóértesülések szerint a straté­giai olajtartalékokhoz hasonlóan gabonakészletek felhalmozásáról is megegyeztek. Nem sikerült azonban kedden megállapodásra jutni a G8 cso­port bővítéséről. Párizs és Lon­don legalább Brazíliát, Indiát és Kínát szeretné beszuszakolni a nagyhatalmak közé, az Egyesült Államok és Japán pedig mere­ven elutasít minden bővítési kí­sérletet. ■ F. K. Facsemetét ültet Gordon Brown brit kormányfő, Angela Merkel német kancellár, George W. Bush amerikai elnök, Yasuo Fukuda japán miniszterelnök és Nicolas Sarkozy francia államfő. Szép célkitűzések, de semmi nem kötelező. Egy eurót 30,126 szlovák koro­náért váltanak - jelentette be tegnap az EU pénzügyminisz­tereit tömörítő Ecofin. Szlová­kia január elsején vezetheti be a közös valutát. Pociatek pénz­ügyminiszter szerint a közös valuta külföldi befektetéseket vonz, és a külföldi vállalatok ál­tal serkentett, 10 százalékot is meghaladó növekedést további 1 százalékponttal növeli. Északi szomszédunk lesz az euróövezet 16. tagállama, a kelet-közép-európai országok közül Szlovénia után második­ként válthatja le a pénzét. A többi visegrádi ország közül egyben sincs céldátum sem az euró bevezetésére. ■ M. L.

Next

/
Thumbnails
Contents