Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-09 / 159. szám

2008. JÚLIUS 9., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET STEINBACH ZSOLT Csillagos ötös, méghozzá vörös A CSILLAGOS ötös nem akár­milyen elismerés. A stras- bourgi Emberi Jogok Euró­pai Bírósága (EJEB) nemrég valami ilyesmit tett az ötágú vörös csillaggal. Az előz­mény: Vajnai Attila mun­káspárti politikust a magyar bíróság a vörös csillag mint önkényuralmi jelkép használata miatt jogerősen elítélte. A KORÁBBAN Tolna megyé­ben tevékenykedő férfi emi­att fordult a strasbourgi bí­rósághoz, amely neki adott igazat. Az ítélet szerint Vajnainak sérült a szabad véleménynyilvánításhoz va­ló joga azzal, hogy a honi bíróság elmarasztalta. NEM ÁLLÍTOM, hogy az EJEB döntését lélegzetvisszafojtva figyelte az ország. De azért most lesz megint alkalom némi kommunistázásra. Le­het, hogy a strasbourgi bí­rák telefonszámai megjelen­nek egy külföldi szerveren működő magyar honlapon. És ismét lehet termékeny vi­tákat folytatni arról, hogy a vörös csillag vagy a horog­kereszt nevében követtek-e el szörnyűbb rémtetteket a történelem sofán. A LÉNYEG azonban az, hogy az EJEB megállapította: a vö­rös csillag sokmindent jelké­pez. Nem csupán véreskezű diktátorok vagy demokrati­kus baloldali pártok köthe­tők hozzá. De mint tudjuk, a világ egyik legjobb söreként számon tartott ital címkéjét is ötágú vörös csillag díszíti. ÍGY AZÉRT már egyértel­műbb, hogy az EJEB jó dön­tést hozott. Vegyszert keres a salátán mintavétel Külföldi gyümölcsben többször talál hibát az ellenőr Neiner János körzeti felügyelő (balra) a solti Pálfi Lajos termékeit ellenőrizte a szekszárdi piacon. A zöldséges rendelkezett a kért iratokkal Piacokon, a termelőknél, a nagyobb forgalmazók telephelyén gyakori ven­dég az ellenőr, aki a zöld­ség, gyümölcs minőségét és a növényvédőszerek maradékát vizsgálja. Mauthner Ilona Jegyzőkönyv és fényképes iga­zolvány, ennyi a felszerelése a piacra tartó Neiner János körze­ti felügyelőnek. Az őstermelők­től, a vállalkozó zöldségesektől, kofáktól minden esetben elkéri a permetezési naplót, őstermelői igazolványt, illetve ha más áru­ját kínálja a zöldséges, akkor a felvásárlási jegyet is. Ha hiá­nyoznak az iratok, akkor hely­színi bírságként akár 10 000 fo­rint büntetés is kiszabható. Éves ütemterv szerint, illetve rendkívüli minták alapján dol­goznak, tájékoztatta lapunkat Vörösné Strasszer Teréz, a me­gyei mezőgazdasági szakigazga­tási hivatal növényvédelmi igaz­gatóságának munkatársa, aki az ellenőrzéseket felügyeli. A piaco­kon, vagy a boltokban mintát vesznek az adott zöldségből vagy gyümölcsből. A kereskedőnek igazolnia kell, kitől vásárolta az árut, ha ezt nem tudná számlával bizonyítani, akkor az esetleges büntetést neki kell kifizetnie. A növényvédőszer-maradvány szempontjából az egyik legérzé­kenyebb növény a fejes saláta, mondta a szakember. Ennek az az oka, hogy kora tavasszal a fó­lia alatt termelt zöldségeket a gombabetegségek miatt többször permetezik, és ilyen esetben pontos előírás szerint kell eljárni: a permetezést követően 15 napig nem szabad a salátát forgalomba hozni. Előfordul, hogy a nagyobb kereslet miatt a várakozási időt nem tartják be a kereskedők. A szermaradványok a laborató­riumi vizsgálatok során kimutat­hatók. Ritkán, de előfordul olyan eset is, mint tavaly Tolna megyé­ben, amikor a megengedett nö­vényvédő szer tizenötszörösét ta­lálták a salátában. Ilyenkor has­menés, hányás lehet a tünet, mely pár nap alatt elmúlik. Az ember persze azt hiszi, minél több zöld­séget, gyümölcsöt fogyaszt, annál egészségesebben él, de sajnos ez nem mindig van így. A külföldről behozott gyümölcsöket, banánt, kivit, korai barackot, almát, szőlőt viszonylag éretlen állapotban cso­magolják, és érésgyorsítókkal per­metezi le a szállító, hogy mire a megrendelőhöz ér, addigra éljen be a gyümölcs. Ha az előírt vára­kozási idő eltelik a boltokba kerü­lésig, akkor az érésgyorsító nem lehet káros - mondta Vörösné Strasszer Teréz. A piacokon, boltokban és a ter­melőknél végzett vizsgálatok két­félék, egyrészt a minőségi beso­rolást másrészt a permetszer ma­radványt ellenőrzik. A Tolna me­gyei revizorok nem csak a helyi termelőket, kereskedőket látogat­ják meg, de a kiemelt vadászte­rületeik az üdülőövezetek is. Ellenőrzések és büntetések száma idén és tavaly Növényvédő szer maradék vizsgálat 2007-ben 178 vizsgálatból 1 db elmarasztalás (olasz körte) 2008-ban 56 vizsgálatból nem találtak Minőségellenőrzés 2007-ben 88 vizsgálatból 20 nem felelt meg 2008-ban 40 vizsgálatból 10 nem felelt meg 2007-ben a kiszabott minőségellenőrzési bírság 1 millió forint volt FORRÁS: TOLNA MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI SZAKIGAZGATÁSI HIVATAL HES3339H Új csatornahálózatok épülhetnek a térségben dombóvár A kistérség szennyvízkezelése pályázati forrásból javulhat. Dombóvár, Attala és Döbrököz a magyar állam és az Európai Unió ál­tal közösen finanszírozott tá­mogatáshoz juthat. Ezen kí­vül a kistérségben két olyan falu van, melyek önkormány­zata 2010-ig megszerezheti a pénzt a csatornahálózat ki­építéséhez. Csikóstőttős és Kurd a regionális operatív programból kap vissza nem térítendő támogatást, (kk) Az akadálymentesítés júliusban befejeződik őcsény Az őcsényi polgár­mesteri hivatal akadálymen­tesítése már jórészt elké­szült, a felújítás ezen szaka­sza várhatóan ebben a hó­napban teljesen befejeződik. A nyílászárókat augusztus­ban cserélik ki állami támo­gatásból, tájékoztatott Pollák Csaba jegyző, (bk) A tanulmányi eredménytől függ a térítési díj tolna Módosította a zeneis­kola térítési és tandíjairól szóló rendeletet legutóbbi ülésén a képviselő-testület. Ennek lényege, hogy a téríté­si díj a jövőben a tanulmányi eredménytől függ. A díjat az eddigi havi helyett évente két részletben kell fizetni. Tandí­jas növendék jelenleg nincs a tolnai zeneiskolában, (sk) @ további hírek: www.teol.hu TIR >SULU Bt. : Számítógépes vizsgafelkészítés Személygépkocsi- vezetői tanfolyam indul: július 21-én és aug. 4-én Szekszárd, Mátyás király u. 46. Tel./fax: 74/410-608, 20/9357-388 OKÉV: 17-0144-05 Akkreditáció: 0267 HIRDETÉS BBS 2-szer annyi érv az úi Citroen Berlingo mellett! UJ CITROÉN Az uj Berlingoban elfer akár két raklapnyi, azaz több mint 3 köb­méter és akár 850 kg hasznos teher is, rakodóterének szélessége 1,8 m. Motorválaszték: HDi 75 LE és 92 LE. Bor Lingo JÁTSZIK A TÉRREL “' 3.3-3.7 m' fi 625-800 kg Rj Már nettó 2 590 000 Ft + ÁFA-tól, már bruttó 3 108 000 Ft-tól Minden vállalkozás különleges Találja meg hozzá Citroenjét ön is! Akár nettó 1 100 000 Ft kedvezménnyel! © 2,5-17 m’ fi 600-1965 kg CITROEN NEMO CITROEN BERLINGO CITROÉN JUMPY CITROEN UMPER CITROEN Finanszírozás www.c4foen.hu A kedvezmények a? akcióban részt vevő márkakereskedésekben 2008. július Hét® érvényes árlistában feltüntetett árakra értendők ezen dátumot kővetően a készlet erejéig, a természetes személyek által leadott Ugyfélmegrendelésekre vonatkozóan. Az akciós ajánlatok más kedvezményekkel nem vonhatók össze! A képen látható autók illusztrációk, leien hirdetés nem minősül ajánlatnak; a változtatás jogát fenntartjuk. Citroen Nemo: mát nettó 1 890 000 R*ÁFA-tól. bruttó 2 268 000 Ft-tól. Citroén Berlingo: már nettó 2 218 000 R+ÁFA-iól. már bruttó 2 662 000 Ft-tól. Citroen jumpy: már nettó 3 199 000 fUAFA-tól, már bruttó 3 840 000 Ft-tól. Citroen lumper: már nettó 3 450 000 FDÁFA-től, mér bruttó 4 140 000 Ft-tóí. CITROÉN SZEKSZÁRD 7100 Szekszárd, Bor u. 8. Tel.: 74/512-233 CITROEN Q EL SEM TUDJA KÉPZELNI, Ml MINDENT TEHET ÓNÉRT A CITROEN Nem lehet túl lengén öltözni hivatal Nyáron is alkalomhoz illő ruhát kell felvenni A harminc fok feletti melegben a legtöbben igyekeznek a lehető leglengébben öltözni. A munka­helyeken persze elvárás lehet, hogy az alkalmazott ne viseljen kihívó ruhát. Az adóhivatal ve­zetése például kulturált és alka­lomhoz Illő öltözködést vár el a munkatársaktól. A cég közel­múltban elkészült új etikai kóde­xe ezen a téren meglehetősen ál­talánosan fogalmaz, annyi kitétel azonban szerepel benne, hogy tárgyaláson a nőknek kosztümöt, a férfiaknak öltönyt illik viselni. Marton Ferenc, az APEH Dél­dunántúli Regionális Igazgatósá­gának sajtóreferense elmondta, azt továbbra sem szabják meg, hogy a szoknyának müyen hosz- szúnak kell lennie, és természe­tesen nem kötelezik a dolgozó­kat hosszú ujjú ing vagy blúz vi­selésére. - Az ügyfélszolgálatok munkatársainak közvetlen felet­teseik is meghatározhatják, mit , is jelent az általánosnál csino- f sabb utcai viselet - tájékoztatott 1 a referens. Egyebekben pedig mindenkinek a jó ízlésére bízzák a választást. Az ügyfélszolgálato­kon általában működik légkon­dicionáló, ez pedig az itt dolgo­zóknak valamivel megkönnyíti nyári ruhatáruk kialakítását. Nincs teljes lazaság a Gemenc Volánnál sem, a buszsofőröknek a melegben is viselniük kell az egyenruhát. Nem kell viszont nyakkendőt kötniük, és termé­szetesen az ing ujja is rövid. Miszler Miklós, a Gemenc Volán Rt. személyforgalmi üzletág­igazgatója elmondta, 245 autó­buszból 41-ben van légkondicio­náló, a távolsági járatokon kivé­tel nélkül be is van kapcsolva. A helyijáratos buszokon ennek nem lenne értelme, hiszen 3-4 percenként 3-4 ajtót nyitnak ki, tehát azonnal kiszökne a hűtött levegő. Az ablakok nyitva van­nak és a légbefuvásos szellőző is keveri a levegőt. Hasonló a hely­zet a helyközi járatok többségén is. A buszpályaudvarokon és te­lephelyeken hideg ásványvíz várja a sofőröket. ■ Budavári K. Simonné Szabó Éva (jobbra) és Makó Gáborné az APEH szekszárdi ügy­félszolgálatánál. Egyenruha nincs, de a kulturált öltözködést elvárják A 4

Next

/
Thumbnails
Contents