Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-07 / 157. szám
HIRSAV Négy kajakost még keresnek Szlovéniában TOVÁBBRA IS KERESNEK négy eltűnt kajakozót Szlovéniában, akiket csütörtökön ért baleset egy épülő vízerőműnél a Száván. A két hétszemélyes kajak a duzzasztógátnak ütközött és elsüly- lyedt, a túrázókat pedig az erős áramlat a víz alatti csatornákba szippantotta. A tragédiának eddig kilenc áldozata van, a két túlélő közül az egyik a kórházban vesztette életét. Bútorgyár égett Körmenden kigyulladt egy bútorgyár kazánháza tegnap délelőtt Körmenden. A Körmendről és Szombathelyről öt autóval és húsz emberrel kivonuló tűzoltók gyorsan megfékezték a tüzet, így az nem terjedt át az .üzemre. A balesetet vélhetően elektromos zárlat okozta, senki sem sérült meg. Suchman tárgyalna a Magyar Gárdával nyílt vitát kezdeményez Suchman Tamás Vona Gáborral a Magyar Gárda ügyében. A szocialista politikus a közszolgálati rádió Vasárnapi Újság című közéleti műsorában elmondta, tisztázni szeretné, hogy a szervezet valóban nemes célokért küzd-e, amiként azt vezetői hangsúlyozzák. A képviselő szándékát az adásban jelentette be, Vona Gábornak nem jelzett. Suchman vitázna Vona Gáborral George Bush amerikai és Fukuda Jaszuo japán elnök a közös sajtótájékoztatón. Kínát és Indiát is szeretnék megnyerni egy új klímaegyezménynek. G8-AS csúcs Bush és Merkel már üzent Kínának és Indiának George Bush amerikai elnök tegnap a G8-csúcs japán színhelyén Kínának és Indiának üzent a klímaváltozás elleni harcban. Angela Merkel német kancellár az élelmiszerválság mérsékléséért szállt síkra. Europress-összeállítás Ma kezdődik a világ nyolc legfejlettebb ipari országának csúcs- értekezlete Japánban, ám a vezető hatalmak államfőinek nyilatkozatai már tegnap előrevetítették a következő napok lehetséges fejleményeit. George Bush vasárnap Tojakóban - Hokkaido szigetén - „konstruktív” szerep- vállalást ígért a klímaváltozás elleni harcban. Az amerikai elnök Fukuda Jaszuo japán miniszter- elnökkel való megbeszélései után tartott vendéglátójával közös sajtókonferenciát, amelyen figyelmeztetett: minden erőfeszítés hiábavaló, ha ebben a küzdelemben nem vesz részt a két legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó ország, India és Kína. Ám várhatóan jóváhagynak a résztvevők egy tervet egy hat- milliárd dolláros pénzalap létrehozásáról a fejlődő országok számára a globális felmelegedés hatásai elleni védekezéshez. A résztvevők felhívják majd Kínát és Indiát is, hogy járuljanak hozzá az alaphoz, amely így elA LEGSZEGÉNYEBBEKRE hívta fel a legfejlettebb országok vezetőinek figyelmét vasárnapi imádságában a katolikus egyházfő. A pápa a G8-csúcs előtt arra figyelmeztetett, hogy a szegények sebezhetősége tovább nőtt az elszabadult élelérheti majd akár a tízmilliárd dollárt is. A csúcs napirendjén szerepel a légszennyező gázok csökkentéséről szóló kiotói megállapodás kiterjesztése is a 2013- tól szóló időszakra. A házigazda Japán javasolni fogja a kibocsátás felére mérséklését 2050-re. Szintén tegnap közölte a Der Tagesspiegel Angela Merkel írását, amelyben átfogó intézkedéseket sürgetett az élelmiszer-ellátás biztonsága érdekében. A német kancellár hangsúlyozta miszer- és energiaárak miatt. XVI. Benedek felszólította a nyolcakat, hogy hozzák meg azokat a döntéseket, amelyekkel legyőzhetik a világ számos részét sújtó szegénységet, az éhínséget, betegségeket és az írástudatlanságot annak szükségességét, hogy az állam- és kormányfők egyidejűleg tegyenek erőfeszítéseket az élelmiszerválság mérséklésére, s ugyanakkor dolgozzanak ki hosszú távú stratégiát az élelmiszer-ellátás biztonságának szavatolására az egész világon. A Der Spiegel vasárnapi értesülése szerint a német kormány levélben fordult a japán csúcstalálkozó további hét részvevőjéhez, s egyebek között arra figyelmeztetett, hogy az élelmiszerek hiánya a leginkább sújtott országokban veszélyeztetheti a demokratizálódást és a szükséges stabilitás megteremtését, ezáltal pedig nemzetközi biztonsági problémát okozhat. Éppen ezért a szükséghelyzetben lévő országokat azonnali támogatásban kell részesíteni, s mindenekelőtt a vetőmaghoz, valamint a műtrágyához való gyors hozzájutást kell biztosítani számukra. Dollármilliárdok a klímáért Fónagy szerint törvénytelen a vasúti hivatal megszüntetése Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó cég érdekeit sértette, és ezért meg kellett szűnnie a Magyar Vasúti Hivatalnak, jelentette ki tegnap Fónagy János. A Fidesz képviselője elmondta: a hatalom nem nézte el a hivatalnak és Antal Dániel elnöknek, hogy nem adtak át a Motim Zrt.-nek egy csaknem nyolc kilométeres vasúti pályát A hivatal továbbá a közelmúltban elutasította a Motim vasúti tevékenységére vonatkozó engedélyét is. A politikus szerint a kisebbségi kormány megüzente: nem tűri és mennie kell annak, aki Gyurcsány Ferenccel szembeszáll, illetve megsérti az üzleti körébe tartozók érdekeit. Fónagy a döntést törvénytelennek tartja, mert a hivatalt törvénnyel hozták létre, míg a megszüntetés mindössze kormányhatározattal történt ■ M. L. Német szerveren a nem elérhető Kuruc.info „Nemsokára visszajövünk” - hirdeti a szélsőségesnek tartott Kuruc.info hírportál, amelyet pénteken kapcsolt le a világhálóról amerikai szolgáltatója. A honlap szerkesztősége szerint egy feljelentés nyomán tiltották le portáljukat, amiért kártérítési pert indítanak. Az oldalt a magyar hatóságok többször fel akarták számolni, de amerikai kollégáik: mindig megtagadták az együttműködést. Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság című, New Yorkban megjelenő magyar nyelvű lap szerint ugyancsak megszakadt a Fidesz által indított magyarországi polgári körök amerikai szervezeteit összefogó nemenyi.net és a Kuruc.infóval „édestestvéri viszonyt ápoló” New York Polgári Kör honlapjának forgalma. A Kuruc.info néhány soros közleményét jelenleg egy németországi címen bejegyzett szerverről adja. ■ L. M. Megdöbbentette Paczolay a Uga Szakszervezeteket Elfogadhatatlannak tartja a Liga Szakszervezetek, hogy Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) frissen kinevezett elnöke nem támogatja a népszavazás intézményét A szervezet hét végi közleményében úgy fogalmaz, megdöbbentő, hogy „a jogállamiság védelmezője másodlagosnak, figyelmen kívül hagyhatónak tartja a nép akaratát, minden demokratikus rendszer alapját”. Paczolay Péter a múlt héten több lapinterjúban is kifejtette, hogy nem tartja jó intézménynek a népszavazást, mert véleménye szerint aggályos, hogy azt bárki kezdeményezheti. Rossznak tartotta azt is, hogy az intézmény „kezd divatba jönni” Európában azokban az országokban is, ahol ezt eddig nem is vezették be. Az Ab elnöke ezért radikális szabályozást sürget, így csökkentené a kedvezményezők körét, felemelné a gyűjtendő aláírások számát, és nem engedné, hogy referendummal lehetetlenítsenek el gazdasági döntéseket. A liga szerint a felvetés különösen elfogadhatatlan akkor, amikor a magyar szakszervezetek és civil szervezetek történelmi tettet hajtottak végre. Összefogással ugyanis törvényes keretek között visszavonatták a kormánnyal az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényt, amelyet „gyakorlatilag egyetlen ember sem támogatott”. ■ Maros L. Halálos monszun Indiában és Bangladesben. Legalább 16-an meghaltak és legkevesebb 70 ezren fedél nélkül maradtak Bangladesben és a szomszédos Indiában a két országra zúdult monszunesők okozta áradásokban. Tíz embert földcsuszamlások temettek el, míg hatan a megáradt folyókba fulladtak, jelentették tegnap a hatóságok. Banglades déli, mélyebben fekvő területeit másfél méteres áradás öntötte el, húszezer embert elszakítva a külvilágtól. Indiában pedig ötvenezer embert kellett kitelepíteni az esőzések miatt. Magyar sárkányrepülőst vettek őrizetbe Ukrajnában Őrizetbe vettek szombaton az ukrán hatóságok egy magyar sárkányrepülőst, aki nem messze a Záhony-Csap határátkelőhely közelében ért földet Ukrajnában. A férfi speciális öltözéket viselt, magyar személyi igazolvány, bukósisak, két mobiltelefon, valamint éjjellátó készülék volt nála. A határsértő állítása szerint a magyar-ukrán határvonalat követve repült, de erős ellenszélbe keveredett, amely 15 kilométerre besodorta a szomszédos ország területére, majd lezuhant A megjelölt területen az ukrán határőrök megtalálták a sárkányrepülő légcsavarjának néhány darabját, de a gép többi maradványát még keresik. A csapi határőregység az esetet jelentette az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU) és a rendőrségnek. Az ukrán hatóságok az ügy kapcsán beszámoltak arról, hogy az utóbbi időben az ukrajnai és a magyar csempészek a szigorodó ellenőrzések miatt a legkülönbözőbb eszközökkel próbálják hazánkba és Szlovákiába szállítani a cigarettát Az elmúlt egy évben Kárpátalján a határőrök három motoros sárkányrepülőgépet koboztak el a csempészektől, akik légi úton próbálták a szomszédos országokba juttatni az árut. ■ ■ Az utóbbi időben sok a repülő csempész. XVI. Benedek: ima a legszegényebbekért