Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-05 / 130. szám
Jó szezonra vár a dinnyés verseny Június vége felé már a hazai görögöt kóstolhatjuk Erős a gazdaság, bővül a kivitel, és az infláció is kedvezően alakul szekszárd Az egyén bevonása a közösség életébe, a civil részvétel erősítése vezet ahhoz, hogy az emberek környezetüket alakító, az őket érintő folyamatokban résztvevő polgárokká váljanak - mondta Halmai Gáborné országgyűlési képviselő, a Tolnatáji Szövetség elnöke a szervezet tegnap megtartott szakmai tanácskozásán. A Babits művelődési házban rendezett programon a szövetség népművelő tagjai, civil szervezetek vezetői, valamint helyi önkormányzatok képviselői vettek részt. A téma a társadalmi folyamatokban való civil részvétel fejlesztése volt, illetve az ezt segítő közösségfejlesztő képzés. Mint Halmai Gáborné elmondta, az az egyén, aki része a közösség életének, formálja környezetét, kevésbé kiszolgáltatott. A civil kultúrának más országokban fejlett hagyományai vannak, nálunk azonban még ákad tennivaló. Hogy ez a folyamat gyorsabb és hatékonyabb legyen, a Norvég Civil Alap társadalmi részvételt segítő pályázatát célozzák meg, amelynek segítségével várhatóan 15- „ 20 közösségfejlesztő szerezhet | majd megfelelő képzettséget, | és támogathatja megyénkben 1 a civil társadalmi részvétel | egyelőre még gyermekcipőben s járó folyamatát. ■ V. M. Halmai Gáborné Magyarországon a tavalyi, 1,3 százalékos GDP-növekedés után az idén 2 százalékos, jövőre pedig 3,1 százalékos bővülés várható - áll a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tegnap közzétett tavaszi előrejelzésében. A növekedés várhatóan gyorsul a költségvetési kiigazítás okozta lassulás után, ugyanakkor elmarad a hosszú távú lehetőségektől - írták a szervezet elemzői. Hazánk külkereskedelme is egyre jobb képet mutat: a Központi Statisztikai Hivatal tegnapi gyorsjelentése szerint az idei első negyedévben a külkereskedelmi mérleg 74 milliárd forint többletet mutatott. ► 6. OLDAL Tagintézmény lesz három iskola is, ha megszavazzák SZEKSZÁRD Támogatja a szekszárdi közgyűlés művelődési és oktatási bizottsága azokat a határozati javaslatokat, amelyek szerint három iskola tagintézményként működik a következő tanévtől. A Bezerédj kereskedelmi szakközépiskola - neve megtartása mellett - a Szent László megyei szakképző központ része lesz. A Szivárvány Általános Iskola az 5. számú Általános Iskola, a Liszt Ferenc művészeti iskola pedig a Garay János általános iskola tagintézményeként működik majd tovább, ha a csütörtöki önkormányzati ülésen megszavazzák a képviselők. ■ M. V. A bíróság döntött, nem lesz népszavazás péró A váraljai kérelmező kifogását érdemi vizsgálat nélkül elutasították váralja Nem lesz népszavazás, ez a Bonyhádi Városi Bíróság döntése. Dr. Klausz Judit, Váralja körjegyzője, a helyi választási iroda vezetője elmondta, miután másodszor is elutasította a Ranga János által beadott népszavazási beadvány hitelesítését, a férfi kifogást nyújtott be hozzá, amelyet ő a bonyhádi bíróságra továbbított. Miután nem peres eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező, ezért a városi bíróság a személyesen eljáró kérelmező kifogását érdemi vizsgálat nélkül elutasította, a határozat ellen további jogorvoslatnak helye nincs. Mint korábban megírtuk, a népszavazást azért kezdeményezte Ranga János, hogy a vá- raljaiak válaszolhassanak a kérdésre!: akarják-e, hogy továbbra is részt vegyen a falu a cigánytelepet felszámoló programban. Az önkormányzat egy korábbi pályázatát elfogadták, így 54 millió forintot fordíthatnák arra, hogy javítsák az embertelen körülmények között élők életét. ■ R. T. A görög görögdinnye kilója 248 forint Szekszárdon. Még nincs hazai, ezért ebiből vásároltSzintai Lászlóné kóstolót a családjának Jól indult a tavasz a dinnyéseknek. A fagyok elmúltával a termelők fóliáztak, majd pár hete már az első palántákat ültették a szabadföldbe. Ha marad a meleg, akkor június végén már a magyar dinynye is a boltokban lesz. Tolna megyében Paks, Szedres, Já- nosmajor, Tengelic, Dunaföld- vár határában hagyomány a dinnye termesztése. A termelők váltott földterületen, de évről évre egyre kisebb területen vállalkoznak erre a nehéz és bevételében nagyon kiszámíthatatlan munkára. Ennek ellenére túlkínálat van még mindig a piacon - mondta Bognár János szedresi termelő. A termesztés költségei egy év alatt óriási mértékben megnövekedtek, minden gond ellenére azonban a Tolna megyei termelők bizakodóak, hiszen a hazai dinnye ízének nincs párja. ► 4. oldal Új hajó állt csatarendbe Akár több napot is a Duna hátán tölthetnek új hajójukon a paksi vízi rendőrök, ha a feladatuk úgy kívánja. A százmilliót érő kishajóval főként a nemzetközi hajóforgalmat ellenőrzik majd. ► 2. oldal Számváltással kell számolni Közeledik július 1-je, az új TEÁOR-számok, illetve szakmakódok cégiratokban történő átvezetésének határideje. ► 3. oldal GAZDASAG KÖZE LET ÉLETMÓD BULVÁR TV-MUSOR HIRDETÉSEK 12 SMS .13 REJTVÉNY 13-14 HOROSZKÓP 16 Munkára nevelnék a szülőket is Ha valaki hátrányos helyzetűnek nevezhető, akkor egy állami gondozásból kikerült fiatal, akinek a szülei sem dolgoznak, mindenképpen az. Ahhoz, hogy a családba visszakerülve esélye legyen a normális életre, nemcsak őt, hanem a szülőket is ösztönözni kell a munkába állásra. ► 5. OLDAL IDŐJÁRÁS 4# Ma borongós, túlnyomó részt esős időre van kilátás. Helyenként zivatarok is előfordulhatnak. A hőmérséklet 23 fokig emelkedik. ► 13. OLDAL Szúr, éget, fáj, de mitől? A test üzen, ha Valami nincs rendben. Sokan mégis csak akkor fordulnak orvoshoz, ha komoly fájdalommal küszködnek. ► 9. OLDAL Élőlánc a kisiskolák jövőjéért A Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete szerint hatszáz kisiskolát zárhatnak be hazánkban a következő néhány évben. ► 8. OLDAL FRISS HÍREKÉRT KATTINTSON: TE0L.ltU SZÓVÁ TESSZÜK A robogós elegáns volt. Hátra sem nézett, lazán, méltóságteljesen felemelte jobb karját, s az egyezményes jellel, középső ujjával közölte az álláspontját Nem tetszett neki ugyanis, hogy rádudáltam. Naná, kedvtelésből tettem, hisz' a délutáni forgalomban, 30 fokos melegben azzal szórakoztatom magam, hogy minden jöttment motorosnak izomból kürtölgetek. Arra ügyet sem vetett, hogy elsőbbséget kellett volna adnia, mielőtt kifordult elém. Arra sem gondolt valószínűleg, hogy ha nem figyelek, úgy járhatott volna, mint a kályha. Kihűl reggelre. De biztosan azt is ugyanoly méltóság- teljesen, sőt lazán tette volna, mint ahogy az ujját az ég felé emelte, (rt) 770865 603043 08130 EGY PERCBEN HIRDETÉS Erősítenék az egyén szerepét demokrácia A civil részvétel még támogatásra szorul Tolnai Népúj ság 2008. JÚNIUS 5., CSÜTÖRTÖK XIX. ÉVFOLYAM, 130. SZÁM ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETVE: 71 FT www.teol.hu r / r MÁV BIZTOSÍTÓ: AKAR TÍZEZER FORINT IS LEHET A FIZETNI VALÓ ► 6. OLDAL f f BARACK OBAMA TUDATOSAN EPITETTE ™ fl| FEL POLITIKAI KARRIERJÉT ► 7. OLDAL KAJAKOSOKNÁL t ír m nAt A