Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-04 / 129. szám
I. JÚNIUS 4., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG JEGYZET a STEINBACH YSOLT ?rágott csont, érni rizsával IZITDÜ már lerágott csont, mégis. Ha visszagondo- ik arra a szép márciusi jra, emlékezhetünk rá, jy a nemzet szinte egy em- ként szavazta meg a 300 íntos vizitdíj eltörlését. Oly >zke öntudattal ráztuk le gunkról a népnyúzó kor- ny által ránk erőltetett bb sarcot, mint dokkmun- i-felsőtestű proletár a háj- í kapitalista rabigáját. sokan gondoltuk, hogy a itdíj és egyebek eltörlésé- egy új világ, de legalábbis időszámítás köszönt be nálunk. És tényleg, hama- an egy órával előrébb kelállítani az óráinkat. De az dderült, hogy a vizitdíj- íz bizony hiányzik. Törté- esen a háziorvosi praxi- : normális működtetésé- 5. A saját orvosainknak is, k minket gyógyítanak. ópokrócosból hirtelen ■sonyosra váltó kormány ■sze megígérte, hogy ha- rosan pótolja a kieső be- eleket. Méghozzá az álla- költségvetésből. Amelyről ahogy mindig elfelejtődik, *y az az ország népének a 'ös kasszája. A miénk is. orvosoknak viszont az imi plusztámogatás meg- ;ezéséig is keU a pénz, dául műszerek felülvizs- atára, új eszközök be- irzésére. így aztán volt, jl a doktorok az önkor- tnyzattól kértek egyszeri nógatást. Ahogy a mi vá- ;unkban is a napokban. ÖNKORMÁNYZATOK pedig tudnak, természetesen jak is ilyen célra. De az ermészetes, hogy ameny- ít az eltörölt vizitdíj miatt izetnek, az adott települé- í pontosan annyival jut /esebb járdaépítésre, is- atejre, falunapra. 'BÁ tűnhet tehát, hogy izitdíjat nem a népnyúzó 'mánytól, hanem saját mánktól vettük el. De ez már ágott csont. Némi rizsával. idat üzentek larlagfíínek kály Hadat üzentek Szagban a parlagfűnek, a hadjá- évek óta tart. Az önkor- lyzat az allergiát okozó, egy- ibban terjedő gyom irtására y gondot fordít kora tavasziig, közhasznú munkások ik a gazt a községben. A íkák megkönnyítésére fű- ó gépeket használnak. Idén mzaton 250 ezer forintot úek, amit gépvásárlásra for- ttak, mondta Balogh Ár- né polgármester. ■ F. K. É. TIR /SULK Bt. mítógépes vizsgafelkészítés Személygépkocsi- cetői tanfolyam indul: únius 9-én zekszárd, Mátyás király u. 46. ./fax: 74/410-608, 20/9357-388 iV: 17-0144-05 Akkreditáció: 0267 MEGYEI TÜKÖR 3 Feszültségben éljük napjainkat elpattan a húr A munkahelyi stressz már valóságos népbetegséggé vált Tíz magyarból nyolc saját bevallása szerint rendszeresen stresszben él. Erős szorongást okoznak például az informatikai, egészségügyi terület munkahelyei, de a pedagógusok élete sem stresszmentes. Rácz Tibor Valószínűleg sok ember fejében megfordul időnként, hogy a számítógépet billentyűzetestül, monitorral együtt legszívesebben berakná egy nagy dobozba a mobil- és vezetékes telefonjával, laptopjával együtt kivinné valamelyik színesfémátvevőhöz és kéjes élvezettel végignézné, amint munkaeszközeit darabokra törik, összepréselik. Amikor eljön ez a pillanat, megállapítható a diagnózis, hogy az emberen eluralkodott a munkahelyi stressz. A Gfk LHS Healthcare legutóbbi felmérése megállapította, hogy tíz magyarból nyolc saját bevallása szerint rendszeresen stresszben él. A negatív hatások jellemzően munkahelyi túlterheltség következtében jelentkeznek, tartós fennállásuk esetén pedig idegességet, gyomorproblémákat vagy más tüneteket okozhatnak. Az informatikai szakemberek sokkal inkább megsínylik a munkahelyi stresszt, mint más szakterületeken dolgozó társaik. Az e területen dolgozók 97 százalékát rendszeresen éri stressz. Öt szakember közül négy már a munkahely küszöbének átlépése előtt is szorong a megoldásra váró problémák, a vezetőktől érkező nyomás miatt. A legtöbb informatikust az zavarja, hogy a napjuk legnagyobb részében olyan emberek panaszait kell megválaszolniuk, akik a számítógépek és a nyomtatók legalapvetőbb tulajdonságait sem ismerik. mr Van, aki nehezen viseli az erős stresszt, és „elszakad a cérna". Képünk illusztráció A második legtöbb munkahelyi stresszt elszenvedő szakember egészségügyi területen dolgozik. A válaszadók 96,8 százaléka úgy jellemzi helyzetét: másokról gondoskodni egyrészt értékteremtő, mégis gyakran megrázó feladat. A mérnökök és marketing szakemberek, tanárok munkaköre is megerőltető. Emellett a határidők szorítása is folyamatosan feszültséget, szorongást okoz. A felmérés arra is fényt derített, hogy a munkavállalók bő egyharmadát stresszeli, ha kollégája feladatát kell elvégeznie. Mohai Jánosné, a Balassa János megyei kórház lelki gondozójának vezető-asz- szisztense kérdésünkre elmondta, a stressz valóságos népbetegséggé vált mára Magyarországon. - Nem csak a munkahelyi stressz okoz panaszokat. A munkahely elvesztése vagy a tartós munka- nélküliség illetve az ezektől való félelem. Ezek miatt sokan feszültek, szoronganak, alvászavarral küszködnek - mondta. Hozzátette, a folymatos stressz nem csak lelki, testi panaszokat is okozhat, mint a gyomorfájdalom, szívtájéki szúrás, fejfájás. Általában gyógyszeres és pszichoterápiával segítenek a betegeken. Ha szorongásuk oka az anyagi helyzetükre visszavezethető, a családsegítő központ segítségét is kérik. Kérdésünkre, hogy milyen munkahelyekről érkeznek hozzájuk, azt mondta, a kép nagyon vegyes, megfordulnak náluk pedagógusok, ■ A stressz testi panaszokat is okozhat. munkanélküliek vagy szakmunkások. Kiemelte, sokszor nem csak a munkahelyi stressz miatt szoronganak az emberek. A legproblémásabb helyzet akkor áll elő, ha a családi, otthoni helyzet is rosszul alakul, és nincs kivel megbeszélnie az embernek a problémáit. TÁBLÁZATOK A10 legstresszesebb munkaterület, foglalkozás: 1. Informatika ______________ 2. Egészségügy_____________ 3. Műszaki területek____ 4. Sales és marketing 5. Oktatás_________________ 6. Pénzügy________________ 7. Humán erőforrás__________ 8. Üzemeltetés 9. Termelés_________________ 10. Papság A10 leggyakoribb stresszt kiváltó ok: 1. Munkaterhelés___________ 2. Értéktelenségérzet________ 3. H atáridők 4. Kellemetlen, kötelező feladatok 5. Mások feladatainak elvégzése 6. Elégedetlenség a munkakörrel 7. A munkavállalói kontroll hiánya a napi feladatok felett 8. Túlságosan hosszú munkaidő 9. Frusztráció a munkakörnyezet miatt 10. „Céltábla-effektus” A10 legidegesítőbb munkatársi viselkedés: 1. Látni mások alkalmatlanságát______ 2. A mikor a vezetők csak saját elképzelésük érvényre juttatása miatt változtatnak 3. A felettes támogatásának hiánya 4. Felettestől jövő nyomásgyakorlás 5. A vezető saját céljainak érdekében használ__________________________ 6. Félbeszakítanak a felettesek 7. Félbeszakítanak a kollégák_________ 8. A felettesek, vezetők részéről jövő _ zaklatások, piszkálődások 9. A kollegiális támogatás hiánya 10. A kollégák részéről jövő zaklatások, piszkálődások HIRDETÉS Az új Berlingóban elfér akár két raklapnyi, azaz több mint 3 köbméter és akár 850 kg hasznos teher is, rakodóterének szélessége 1,8 m. Motorválaszték: HDi 75 LE és 95 LE. Minden vállalkozás különleges, találja meg hozzá Citroénjét Ön is. Akár nettó 1100 000 Ft kedvezménnyel! ffjf 2,5-17 m’ fi 600-1965 kg CITROEN NEMO CITROEN BERLINGO CITROEN JUMPY CITROEN JUMPER I CITROEN ________ Fi nanszírozás I acrrnoÉN»itoTAtwww.citroen.hu A kedvezmények az akcióban részt vevő márkakereskedésekben 2008. június Íjétól érvényes árlistában feltüntetett árakra értendők ezen dátumot követően a készlet erejéig, a természetes személyek áltat leadott ügyfélmegrendelésekre vonatkozóan. Az akciós ajánlatok más kedvezményekkel nem vonhatók össze! A képen látható autók illusztrációk, jelen hirdetés nem minősül ajánlatnak; a változtatás jogát fenntartjuk. Citroen Nemo: már nettó 1 890 000 R*ÁFA-tői, bruttó 2 268 000 Ft-tói. Cifroén Beriingo: már nettó 2 218 000 FttAFA-lól. már bruttó 2 662 000 Ff-tól. Citroén lumpy, már nettó 3 199 000 R+ÁFA-tól, már bruttó 3 840 000 ft-tól Cifrcén jumpen már nettó 3 450 000 Ft+AFA tól, már bruttó 4 140 000 ft-tól. CITROÉN SZEKSZÁRD 7100 Szekszárd, Bor u. 8. Tel.: 74/512-233 CITROEN S EL SEM TUDJA KÉPZELNI, Ml MINDENTTEHET ÖNÉRT A CITROEN Megakadt a mözsi elválás ügye, bírósághoz fordulnak tolna-mözs Az önkormányzati miniszter úgy határozott, hogy a Mözs Tolnától való elválását célzó kezdeményezést nem terjeszti a köztársasági elnök elé - tud■ Mondvacsinált ürüggyel utasították el? ta meg lapunk. Mint az ismert, ez év március 9-én a Mözsön megtartott népszavazáson a voksolók többsége a Tolnától való különválásra szavazott. Ahhoz, hogy Mözs a következő önkormányzati választások után, 2010 őszén ismét önálló lehessen, a kezdeményezést a köztársasági elnöknek is jóvá kell hagynia. Az államfőnek az illetékes minisztérium terjeszti elő a községegyesítés megszüntetésére irányuló kérelmet. A miniszter azzal indokolta az elutasítást, hogy Mözs földrajzi elhelyezkedését tekintve nem minősül Tolnától elkülönült településrésznek. Ez pedig törvényi feltétele lenne Mözs és Tolna újbóli szétválásának. Szabó Imre mözsi alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: a határozat felülvizsgálata érdekében bírósághoz fordulnak, már tettek is jogi lépéseket. Megítélése szerint a telekhatár miatti elutasítás mondvacsinált ürügy. Példaként a Balaton mellett teljesen egybeépült, mégis önálló településeket jelölte meg. Információi szerint ilyen ok miatt még egyetlen hasonló kezdeményezést sem utasítottak el az országban. ■ S. K. Szabó Imre alpolgármester i