Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-26 / 148. szám
2008. JÚNIUS 26., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET ÁRKI ATTILA Szégyen és magyar virtus A magyarok 32 százaléka nagyon büszke magyarságára, 57 százalékuknak azonban eszébe jutott a megkérdezésekor olyasmi, ami miatt szé- gyelli az országunkat Többek között ez derült ki két közvélemény-kutató nemrégiben közölt felméréséből. A három évvel ezelőtti hasonló vizsgálat óta nyolc százalékkal csökkent a Magyarországra büszkék aránya, és 16 százalékkal nőtt a szégyenkezőké. de mire is lehetünk büszkék? A felmérésből az vüág- lik ki, hogy többségünk számára a sportsikerek táplálják legerősebben a nemzeti büszkeséget, ezzel 88 százalék értett egyet. A magyarok büszkék akkor is, ha magyar tudósokról, magyar konyháról vagy pláne a szép magyar nőkről esik szó. A kérdésre: „Ön mennyire büszke arra, hogy magyar?” a megkérdezettek 32 százaléka jelölte meg a „nagyon büszke” választ, nyolc százalékkal kevesebben, mint három éve. Viszont három éve még a megkérdezettek 41 százaléka szé- gyellte magát néhány Magyarországgal kapcsolatos dolog miatt, mostanra ez az arány 57 százalékra emelkedett. Beszédes számok. a szégyenérzet természetes velejárója a sikertelenségnek. Sajnos sok mindenben nem vagyunk sikeresek, főként a velünk „egyívású” országokkal való összevetésben. Ráadásul - ez talán a magyar mentalitásból adódik - a sikeres emberekről, városokról, vállalatokról beszélni nem téma Magyarországon. Válságról, sikertelenségről annál inkább. egyszerre van tehát jelen a túlzó és indokolatlan, ma- gyarkodó büszkeség és a szégyenérzet. Egyik sem jó nekünk. A magyarkodó viselkedés egyszerűen ostobaság, a szégyenkezés helyett pedig inkább hajtson bennünket a csakazértismegmutatjuk magyar virtus. Visszatér a gyermeksereg Garay tér Háromszázmillióért veszi meg az egyház az iskolát Beköltözik a Garay térre a katolikus általános iskola. Lehet, hogy német nyelvű középiskolát indít az egyház Szekszárdon. IhároSi Ibolya Szekszárdon szeptembertől újra élet tölti be a három éve üres Garay téri iskolaépületet. A közgyűlés elvi döntése szerint 300 millió forintért eladják az épületet a pécsi püspökségnek. A hajdani úttörőházból beköltözik a belvárosba a Szent József Katolikus Általános Iskola. Bacsmai László szekszárdi plébános idézte fel a történelmi tényeket. A Bezerédj utcában, ahol most a Szivárvány Iskola működik, volt az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek iskolája, amit államosítottak. A rendszer- váltást követően 1993-ban újraindították a katolikus iskolát, amely évekig méltatlan körülmények közt működött. Először a katolikus óvodában, majd a IV. számú általános iskolában kaptak helyet. Nem csoda, hogy e miatt nagyon nyögvenyelősen tudott beindulni az oktatás-nevelés - mondta Bacsmai László. Végül a volt úttörőházat kapták otthonul. Az épület azonban nem iskolának készült, és csak korlátozottan alkalmas e feladat ellátására. A hajdani egyházi iskola és az úttörőház közti értékkülönbözetet, a hatvanmillió forintot az apácarend kifizette a városnak. Mendemondákra utalva kiemelte a plébános, hogy az államosított és vissza nem adott épületeinek fejében kártérítést kap az egyház az államtól, így a pécsi püspökség is. Ezekből az összegekből tudnak esetenként más épületeket megvásárolni, amelyek a működéshez szükségesek. A későbbi tervek közt szerepel, hogy esetleg német tannyelvű középiskolát indítanak Szekszárdon. A katolikus általános iskolában jelenleg több mint 150 gyerek tanul, idén eddig 22 elsőst vettek fel. A most végzett 20 nyolcadikos közül 17-en középiskolában folytatják tanulmányaikat, a régebben végzettek a híres egyházi és világi középiskolákban is megállják a helyüket. - tette hozzá Bacsmai László. Horváth István polgármester a Garay téri iskola előtt. Méltó funkciót kerestek a patinás épületnek A város július elsején adja át az épületet az új tulajdonosnak. Sokféle öüet felmerült az épület hasznosítására az elmúlt háaz általános iskola a Garay Gimnázium felújítása miatt költözött 2004-ben a Il-es számú iskola Zrínyi utcai épületébe. Mivel befértek, nem hitte el senki, hogy egy év múlva visszatérhetnek a belvárosba. E miatt aztán a szülők egy ideig tiltakoztak, tüntettek, leveleztek. Közben meg átíratták a gyermekeiket a város többi iskoláiba. Össze is vonták a két intézményt Legutóbb a Liszt Ferenc Művészeti Iskolát is a Garay általános rom évben. Lehetett volna bank, szálloda, civilek háza. Mindegyik megoldást, köztük az egyház ajánlatát is mérlegelte a város veiskolához csatolták. Az akkori pletykák szerint valaki szemet vetett az értékes belvárosi ingatlanra. Mint tudjuk, ezzel szemben az épület üresen állt. A közgyűlés 2005 áprilisában dr. Tóth Csaba Attila képviselő indítványára úgy döntött, hogy az épületben a de mográflai problémák ellenére a jövőben is általános iskolát működtet. A határozat az Aranykönyvbe is bekerül. Szeptembertől kezdve pedig meg is valósul. zetése - mondta Horváth István polgármester. - Fontos volt számunkra az erkölcsi kötelezettség, hogy szinte nincs olyan szekszárdi család amelynek ne lenne va- lamüyen kötődése az épülethez. Ehhez méltó funkciót kerestek az épületnek. Azért döntöttek az eladás, s nem például a bérlet, vagy éppen az ingyenes használatba adás mellett, mert szükség van az épület felújítására. Idegen ingatlanra meg nyilván nem költené a katolikus egyház. A város költségvetési helyzete is az eladás mellett szól, visszavásárlási jogot köt ki a város a szerződésben arra az esetre, ha például változás állna be az egyház koncepciójában, s nem kívánna tovább iskolát működtetni. A befolyó vételárat pedig fejlesztésre fordítja a város - hangsúlyozta a polgármester. Miért (ires a Garay iskola? Wieszberger Judit lett a legjobb szövegszerkesztő Paks Sikeresen szerepeltek az ESZI-s lányok az Országos Tanulói Teöreök Aladár Szövegszerkesztői Versenyen. Az országos döntőbe a paksi iskola 7 tanulója jutott be. Ez a verseny annyiban különbözött a többi szöveg- szerkesztői versenytől, hogy itt szigorúan olyan diákok versenyeztek egymással, akik a szövegszerkesztést azonos ideig tanulták. Mindenki a saját képességének, gyakorlati tudásának megfelelő kategóriában indul, és eszerint értékelik eredményét. Az ESZI lányai két kategóriában is első helyezést értek el. A 10-11. évfolyamosok között első helyet szerzett Szente Barbara 11.D, felkészítője Nagy Éva, második lett Bartha Krisztina 10.D, harmadik Borsi Lídia 10.D, mindkettőjük felkészítője Fó- rizsné Martos Klára. A 12. évfolyamosok között, akik heti 1 órában tanulják a szövegszerkesztést, Molnár Beáta 12. D a harmadik, Brezovszki Andrea 12.D a negyedik helyen végzett, felkészítőjük Fórizsné volt. A13. évfolyamosok között Wieszberger Judit indult, aki első lett és elnyerte a 2008. évi verseny legjobb szövegszerkesztője címet, felkészítő tanára Fórizsné. Az iskolák versenyében az ESZI lett az első. ■ F. K. É. ■ Az iskolák versenyében az ESZI győzött. A D. Nagy Judit és Nagy Zoltán műveiből rendezett kiállítás a nyári szünet előtti utolsó tárlat a Paksi Városi Művelődési Központ könyvtárgalériáján. Gutái Istvánná könyvtárvezető elmondta, különösen sokan látták a két sárszentlőrinci alkotó műveit. - Fantasztikus, micsoda harmónia van a házaspár munkái között - fogalmazott Nagy Judit tűzzománcművész és Nagy Zoltán népi iparművész fazekas alkotásairól Kellemetlen, de az egészségre nem káros az invázió tolna megye Az utóbbi időben apró, fekete szárnyas rovarok özönével találkozhat az ember a szabadban járva. Kerékpározni is megfontolandó, tekintve, hogy a kis lények tömege ellepi az ember ruháját, de jut belőlük a szembe, szájba is. Dr. Vörös Géza, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságának vezetője elmondta: levéltetű invázióról van szó. Ez egy hétköznapi, igaz, kellemetlen jelenség, ami néhány nap alatt lejátszódik. A rovarok, ha hozzájuk érünk, el- kenődnek, és foltot hagynak a ruhán. Az ember egészségére ugyanakkor semmiféle veszélyt nem jelentenek. ■ S. K. Pályázati támogatással cserélték a nyílászárókat bátaszék Lassan befejeződik a bátaszéki Petőfi Sándor Művelődési Ház felújítása. A tavalyi Közkincs pályázaton nyert 1 millió és a 700 ezer forint önrész az intézmény elavult nyílászáróinak, ablakok, főbejárati ajtó lecserélésére elegendő. Az épület kifestése után ősszel megszépült ház várja a kulturális programok látogatóit, (bk) Nem főznek, az ételt a szomszédból hozzák Medina E hónap végével megszűnik a főzés a medinai konyhán - tájékoztatott Szalai László polgármester. Az eddigi főzőkonyha melegítőkonyhai feladatot lát el. Az ételt Harcról viszik Medinára, a közétkeztetést igénybe vevők számára mindez nem jelent változást. Az intézkedés miatt három fős leépítést kell végrehajtani. (sk) Modernizálnák a hivatal munkáját ozora A CÉDE pályázaton 1,7 millió forint elnyerésében bíznak, melyhez a 300 ezer forint önerővel együtt összesen 2 millió forint értékű infrastruktúrafejlesztést szeretnének végrehajtani. A tervek szerint a polgármesteri hivatalban felújítanák a telefon- központot, bővítenék a számítógépparkot, fénymásolót, nyomtatót vásárolnának, ezáltal gyorsabbá, hatékonyabbá válna az ügyintézés, (vl) Játékot és ruhaneműt gyűjtöttek a gyerekeknek szekszárd Átadták a szekszárdi 6-os számú gyermekotthon kis lakóinak a Nextklub jótékonysági akciója keretében összegyűjtött játékokat és ruhaneműt tegnap délután. Mint azt Vörös Mária, a klub programszervezője elmondta, sok adományt kaptak szinte az ország minden részéből, és rendeztek gyűjtést a megyeszékhelyen is. Az adományt a Nextklub hét tagja vitte el és adta át az otthonban élő gyermekeknek. (vm) Negyvenöt éve végzett osztály találkozott Paks Negyvenöt éve végzett osztály tartott találkozót Pakson. Az egykori diákok nem Pakson koptatták az iskolapadot, hanem Baján, a 609. számú Türr István Ipari Iskolában. Találkozójukat azért tartották az atomvárosban, mert sokan élnek e környéken. A ma is élő osztálytársak, 23-an, kivétel nélkül részt vettek az összejövetelen. A volt diáktársak az atomerőműbe is ellátogattak, ahol Varga József kalauzolta őket, majd rendhagyó osztályfőnöki órán idézték fel a közös múltat, (kk) @ további hírek: www.teol.hu * 1