Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-03 / 128. szám
KOZELE' Elhunyt Fejtő Ferenc Párizsban élő Széchenyklíjas magyar g: történész, elemző, író, újságíró, kritikus. Kelet-Közép-Európa történelmének kiemelkedő § szakértője. A 98 éves gondolkodót a párizsi Notre-Dame székesegyház mellett található Hotel Dieu nevű kórházban érte a halál, ahova egy héttel ezelőtt tüdőembóliával szállították be. A kórház kész peren kívül megegyezni A HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZ nem zárkózik el a peren kívüli egyezségtől, ha a szakértői vélemény alátámasztja, hogy mulasztás történt az agyhártyagyulladásban elhunyt kisfiú ügyében - nyilatkozta a kórház jogi képviselője. A kórházban a gyermeket kezelő orvos azt mondta, csak bolhacsípésről van szó, ám a gyermek másnap meghalt. Kislányt szült a tizenegy éves kislány TIZENEGY ÉVES LÁNY SZÜlt gyermeket Miskolcon, a Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban. A 3150 grammal világra jött kislány jól van, csakúgy, mint gyermek édesanyja. Egy internetes újság információja szerint a 11 éves lány az elmúlt hét szombatján hozta vüágra gyermekét, Mirandát, terhességének 38. hetében. A szülés komplikációmentes volt. Lendvai Ildikó a posztján maradt MEGERŐSÍTETTÉK pozíciójában Lendvai Ildikó frakció- vezetőt az MSZP tegnapi tisztújító ülésén. Általános frakcióvezető-helyettesnek Katona Bélát választották újra, a másik három frakcióvezető-helyettes Göndör István, Kovács Tibor és Mesterházy Attila lett. A frakcióvezetőségben egyetlen változás van: Varjú László frakcióigazgatót Tóbiás József váltja. Lendvait megerősítették posztján MSZP: fehér lovat adtak Orbán al; vízummentesség Átadjuk az Amerikai Egyesült Államoknak a terroristaadatoka Navracsics Tibor kuncogott, Orbán Viktor olykor a fejét fogta tegnap a Fidesz-frakcióban. Az ellenzéki párt szerint a szocialisták csak mocskolódnak. Az MSZP szerint Orbán Viktor alól már csak egy olyan fehér ló hiányzik, mint amilyennel Horthy Miklós 1919-ben bevonult nemzeti hadserege élén Budapestre. A Fidesz szerint viszont az MSZP hazug lejárató kampányt indított. Vég Márton Még tegnap is Orbán Viktor kiszivárgott beszéde volt a fő téma a parlamentben. Az MSZP-s Mesterházy Attila elsősorban a Fidesz elnökének közjogi elképzeléseit kifogásolta. A szocialista frakcióvezető-helyettes elgondolkodtatónak nevezte, hogy Orbán Viktor Horthy Miklóshoz hasonlította magát. „A lényeg, hogy Orbán Viktor arcára formálják a köztársaságot, félprezidenciális rendszert alakítsanak ki, szélesebb jogkört és hosszabb mandátumot biztosítsanak a köztársasági elnöknek, szűkítsék az Országgyűlés hatáskörét és kétkamarás parlamentet hozzanak létre” - magyarázta Mesterházy Attila. A szocialista politikus szerint már tényleg csak a fehér ló hiányzik Orbán Viktor alól, hiszen a Fidesz nem mondja el elképzeléseit a nagy nyüvánosság előtt. „Magyarországnak összefogásra és demokráciára van szüksége, nem pedig vezénylő tábornokra és pó- tolhataüan megváltókra” - hangsúlyozta. A Fidesz szerint viszont a kisebbségi kormány és az MSZP is felismerte, hogy nem tudja elkerülni az előre hozott választást, ezért hazug lejárató kampányt indítón. „Mesterházy Attila felszólalása világosan megmutatta, menynyire telik a kisebbségi kormánytól. Mocskolódásra, hazugságokra és görcsös hatalomhoz ragaszkodásra’.’ - mondta Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője hozzátette: a szocialista képviselő felszólalása hemzsegett a tárgyi tévedésektől és a hazugságoktól. A történtek ellenére ellenszavazat nélkül fogadta el az Ország- gyűlés a magyar és az amerikai kormány között az ismert vagy feltételezett terroristák kiszűrésére szolgáló információk cseréjéről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot Ez alapján a két ország hozzáférhet egymás terroristákról vezetett adatbázisaihoz. Ennek elfogadása a vízummentesség egyik feltétele volt. Szintén ötpárti egyetértéssel döntöttek a pápai légibázisról: jöhetnek a NATO C17-es repülőgépei, a cél pedig Afganisztán. Szabó Pál lemondott az öregségi nyugdíjról GYENESEi István után tegnap Szabó Pál közlekedési miniszter került a Fidesz célkeresztjébe. Nagy Sándor fldeszes képviselő szerint a tárcavezető korkedvezményes nyugdíjba ment, így dupla jövedelemhez jut a posta vezérigazgatói, majd a miniszteri fizetése mellett Szabó Pál válaszában megegyezte: a törvények szerint 38 év után, a 60. életévüket betöltött állampolgárok kérhetik nem korkedi'ezményes nyugdíjaztatásukat; ezt tette ő is, mert elmúlt 62 éves. Amúgy május 1-jei hatállyal kérte az öregségi nyugdíja szüneteltetését, aminek a nyugdíjfolyósító igazgatóság május 7-én helyt adott.Fidesz: százezerre büntették a pártvezi Igazolatlan hiányzás mim pénzbüntetésre ítélte a Fi- desz-frakció Orbán Viktort Többek között a pártelnök sem vett ugyanis részt a T bettel kapcsolatos országg lési határozati javaslat szt zásán, amelynek napirent vételét végül a fegyelmezel szavazó szocialisták miatt vetették a képviselők. A Fi desz-frakció tagjai közül k lencen maradtak távéi ige latlanul a szavazástól - k tűk Orbán Viktor, Áderját és Matolcsy György. Nekik frakciószabályzat értelmét 50-50 ezerforintos bűntett kell fizetniük. „Orbán Vikt azonban elismerte, hogy Matolcsy György miatta m radt távol igazolatlanul a szavazástól, a pártelnök e átvállalta a büntetését, íg} neki százezer forintot kell zetnie” - mondta Navmcs Tibor frakcióvezető. A Tibt ről szóló határozati javast ban - amelyet a Fidesz, a KDNP, az MDF és az SZD. egy-egy képviselője jegyez az Országgyűlés felszólítja a Kínai Népköztársaságot hogy tartsa tiszteletben a nemzetközileg elismert em ri jogokat, és vessen véget erőszaknak Sólyom az élen, Kóka a sereghajtó l. Sólyom László 2. Orbán Viktor (Fidesz) __ 3. Sz ili Katalin (MSZP) 4. Göncz Kinga (MSZP) 5. Dávid Ibolya (MDF) 6. Fodor Gábor (SZDSZ) 18. Demszky Gábor (SZDSZ) 19. Draskovics Tibor (MSZP) 20. Veres János (MSZP) 21. Gyurcsány Ferenc (MSZP) 22. Kóka János (SZDSZ)_____ A SZONDA IPSOS FELM A POLITIKUSOK NÉPSZEKOSÍI Magyarok harca a román választásokon erdély Az RMDSZ szerzett több kulcsfontosságú pozíciót a küzdelemben Talicskájához bilincselte a tolvajt a rendőrök A romániai helyhatósági választásokon Székelyföldön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerezte meg a legtöbb kulcsfontosságú vezető pozíciót, de számos településen ve- télytársa, a Magyar Polgári Párt (MPP) erős frakcióval foglalhat helyet majd a helyi tanácsokban. Hargita megyében egyértelműen az RMDSZ szerepelt jobban. Borboly Csaba, a szövetség megyei tanácselnökjelöltje győzött Szász Jenővel, az MPP jelöltjével szemben. Székelyudvarhelyet és Csíkszeredát is RMDSZ-es polgármesterek irányítják majd, előbbit Bunta Levente, utóbbit pedig Ráduly Róbert Kálmán. Gyergyószéken viszont az MPP szerepelt jól. A térség központjának számító Gyergyó- szentmiklóson második fordulót rendeznek a két magyar szervezet jelöltjei között, a városi tanács pedig MPP többségű lesz. A kovásznai tanács elnöki tisztségét az RMDSZ-es Tamás Sándor tölti majd be. Sepsiszentgyör- gyön a két jelölt között második forduló lesz az RMDSZ-es Antal Árpád és az MPP-s Csinta Samu között. A választási kedv a magyarok között meglepően alacsony volt: alig negyven százalékuk járult az urnákhoz. Többek között emiatt nem sikerült visszaszerezni Marosvásárhely polgár- mesteri tisztét sem a magyar pártoknak. ■ Farkas K. Szász Jenő szavaz. Az MPP jelöltjét legyőzte Borboly Csaba Hargita megyében. Hivatali visszaéléssel vádol az ügyészség két siófoki rendőrt, mert a lopott holmival teli talicskájához bilincseltek egy rablót, úgy kísérték be a kapitányságra. „A törvényt képviseljük, a feladatunkat végeztük, jogszerűen. Elkaptunk egy bűnözőt, akit már háromszor megfogtunk rablásért. Erre még ő jelent fel bennünket” - ezt mondja felháborodottan az a siófoki rendőr, aki társával együtt inkább leszerel, mint hogy elviselje, hogy bűnözők alázzák meg őket. Az ügy hátterében az áll, hogy a két egyenruhás elfogott a városban egy jól ismert bűnözőt, mert az épp egy lopott holmival ti licskát tolt hazafelé. A renc megállították a fiatalkorú b követőt, de mivel a tolvaj ke velük, hogy el fog futni, ezért zét a talicskához bilincseltél hogy meglépje így kísérték be pitányságra. Az eset után nöző feljelenté: az ügyészst mondván, a rendőrök bántál ták őt, és megalázták azzal, egy kilométeren kereszté tincsbe verve tolatták vele licskáját. A Somogy Mi Rendőr-főkapitányságon hé ból nyilvántartásba vették a őröket. ■ Kolumb ■ A rendőrök azt tervezik, hogy leszerelnek az eset után.