Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-06-22 / 25. szám

9 2008. JUNIUS 22., VASARNAP ELETMOD Tapossa laposra, préselje kicsire! szelektív hulladék Azzal is kíméli a környezetet, ha összezsugorítja a palackokat Műanyag palackokat min­denki használ nap mint nap. Kiürülésükkor azon­ban már nem mindenki tapossa laposra őket. Pedig az a pár mozdulat is a környezetet védi. Wlcsek Anna Már az Európai Unió is foglal­kozik azzal a problémával, hogy a nem összepréselt műanyag pa­lackok szállítása túl sok energia­pazarlással jár. Ez pedig a Föld légkörének felmelegedését gyor­sítja. Szakértői becslések szerint emiatt Magyarország területén legalább 74 ezer, de akár 92 ezer tonnányi szén-dioxid is a lég­körbe kerülhet. A nem összepré­selt PÉT palackok ugyanis na­gyobb helyet foglalnak el a sze­lektív gyűjtőedényekben és a szemetesekben. Ezért a jármű­veknek többször kell fordulniuk, hogy a lakossági hulladékot a te­lephelyekre vigyék - ehhez pe­dig több üzemanyag kell, és több káros C02 keletkezik. A túlzott szén-dioxid-kibocsátás gyorsítja az üvegházhatást, amelynek ha­tásait már mindennap érezni. „Magyarországon évente 1,2 milliárd darab PÉT palackot bo­csátanak forgalomba, ezek töme­ge közel ötvenezer tonna. - mondja Erdős Péterné független környezetvédelmi tanácsadó. - Ezeknek a palackoknak csupán a 10-15 százalékát gyűjtik az em­berek szelektíven. Mindezt an­nak ellenére, hogy ma már or­szágosan minden második em­ber számára könnyen elérhetők a szelektív gyűjtőszigetek.” Az országok gazdasági fejlő­désével együtt jár, hogy egyre több eldobható, nem újratölthe­tő csomagolóanyagot használ­nak. Ezért ma az unióban a hul­ladékgazdálkodás elsődleges célja a mennyiség csökkentése és az újrafelhasználás növelése. A legújabb irányelvek szerint a műanyag csomagolási hulladé­kok legkevesebb 22,5 százalékát anyagában újra kell hasznosíta­ni. Ezt a kritériumot Magyaror­szágnak 2012-re kell teljesítenie. (Jelenleg a palackok 7-8 százalé­kát hasznosítják újra itthon.) „A palackok visszagyűjtése országosan javul, de még nem éri el a kellő szintet - mondja a szakértő. Sokan még mindig a vegyes hulladékba teszik a pa­lackokat. Pedig ennél rosszabbat nem tehetnének a környeze­tünkkel. A háztartási vegyes hul­ladékokkal együtt ezek a PÉT palackok is a szemétlerakókba kerülnek, ami súlyos környeze­ti károkat okoz.” Ott, ahol a távolságok miatt nincs mód szelektív gyűjtőszige- £ tek kihelyezésére, a házhoz menő hulladékgyűjtés működik. Ekkor a hulladékból mindennap mást visznek el a házak elől. A szelektív gyűjtés lehetőségei­ről a helyi hulladékkezelőnél le­het érdeklődni. Új magyar találmány AZ ÁSVÁNYVIZES és ÜdítŐS- flakonok térfogatcsökkenté­sére több módszer is létezik. A hagyományos taposás el­járás negyedére csökkenti a palack térfogatát, jobb híján mindenképpen érdemes ezt megtenni A társasházak szeméttárolójánál már egyre több helyen található mecha­nikus palackprés, amely szintén hasonló mértékben segít a méret csökkentésé­ben. Ára nagyjából öt-tízezer forint között mozog. A leg­újabb magyar szabadalom az a palackzsugorító, amely elektromos árammal tömöríti a palackokat az egytizenkettedükre. A készü­lék minimális hővel meg­melegíti a palackot, amely harmonikaszerűen össze- , zsugorodik. A nagyjából kilencezer forintos készü­lékhez gyűjtőzsák is tarto­zik, amelybe __ 35 0 zsugori- tott palack is j — befér. A pos- I tán a zsáko kát ingyen beve­szik, s a kézbe­sítés után vissza­vételi díjat fizetnek értük Sokkal több palack fér a gyűjtőedényekbe, ha összeprésellk őket Klinikai táplálkozási program a gyermekekért Tizedik alkalommal indult jú­nius 15-én a Tegyünk Együtt a Gyermekekért társadalmi célú program. Idén a daganatos be­teg gyermekek helyes klinikai táplálkozása a célkitűzés. Az ak­tív kezelések idején a daganatos betegséggel küzdő gyermekek 36 százaléka súlyosan, 27 száza­léka pedig enyhén alultáplált. Ennek oka, hogy a kemo- és su­gárterápiás kezelések a kicsik­nél erős hányingert és fokozott anyagcserét váltanak ki. Ez nem­csak a felépülésüket, hanem ké­sőbbi egészséges fejlődésüket is hátráltatja. A felépült gyerme­kek több mint fele későbbi évei­ben elhízott lesz. Megfelelő élel­mezési programokkal azonban a gyerekek immunfunkciói javít­hatók a terápiák alatt. A tavalyi programnak köszönhetően az onkológiai központok számos olyan kezelést valósíthattak meg, amelyek a kis betegek egészsé­ges táplálkozását segítik elő. Új gyógytápszereket vettek, egyes központokban dietetikusok kezd­ték meg munkájukat. ■ W. A. Új gyógyír a negyven év felettiek ízületi gondjaira Hazánkban egy-másfél millió em­ber életét keserítik meg külön­féle izom- és ízületi panaszok. A 40 év feletti lakosság mintegy 32 százaléka küszködik ilyen problémákkal. Az ízületi nehéz­ségek jellegzetes tünete az ízüle­tek mozgásképességének csök­kenése, fájdalom, gyulladás, ko­pás. Egy új magyar találmány jelentős enyhülést ígér a beteg­ségben érintetteknek. Vajda Zsolt kutatási vezető el­mondta: hatéves fejlesztés ered­ményeképp sikerült előállítani egy összetett hatású, koncent­rált, de természetes hatóanyagot. Ezzel sikeresen kezelhetők az izom-, az ízületi fájdalmak és a gyulladások is. A hatóanyag már az első használat után eredmé­nyes. A fájdalmakat erősen csök­kenti vagy teljesen meg is szün­tetheti. Különféle ízületi sérülé­seknél a gyógyulási időt 45-55 százalékkal is rövidítheti. A speciális találmány össze­tétele révén kifejezetten a negy­ven év feletti korosztály moz­gásszervi problémáinak meg­oldásában segít. A terméket ön most ingyen kipróbálhatja! Ehhez egy meg­címzett, felbélyegzett válasz- borítékot kell küldenie az aláb­bi postacímre: . ▲ NATUR ARKÁNUM KFT. 7406 KAPOSVÁR, PF. 28 http://WWW.IZULET40FELETT.HU/VR A készülékajántat 2008. május 23-tól július 15-ig érvényes. A készülék ára 1 Ft mely a kerekítési szabályok szerint 0 Ft-ért elvihető. A készülék ára és igénybevételének feltételei kategóriánként eltérnek. „B", „C”, „D” kategóriákban egy éven belüli tarifacsomagváltás, -korlátozás, -felbontás esetén további 39 990 forint kötbér fizetendő. További feltétetek és részletek az ÁSzF-ben: 1270. www.vodafone.hu Fehérjedús diétával a csontritkulás ellen A csonttömeg csökkenése gyakran együtt jár a drasz­tikus fogyókúrával. Egyes vizsgálatok szerint a csigo­lyák és a csípőcsontok van­nak a legnagyobb veszély­nek kitéve szigorú diéták esetén. Ennek elkerülésére fehérjében gazdag étrendet kell összeállítani, amely az izomtömeg és a csontok erősségének megőrzése mellett segít a fogyásban. Mobilfüggőségben szenvedő kamaszok PSZICHIÁTRIAI KEZELÉSEKEN próbálják leszoktatni azokat a spanyol kamaszokat a mo­bilfüggőségről, akiknek már az iskolai teljesítményük is romlott az állandó SMS- ezéstől. Egy serdülőkkel fog­lalkozó egészségügyi köz­pont adatai szerint egyre több kamasz szenved inter­net- vagy telefonfüggőség­ben, mert szüleik túl korán veszik meg nekik ezeket a készülékeket. A bionikus kéz akadémiai díjat nyert ELNYERTE a Brit Királyi Aka­démia technikai fődíját az a műkéz, amely a világon el­sőként mind az öt ujját kü­lön mozgatja. A protézis különlegessége, hogy azon a hüvelykujj kilencven fok­ban szembefordítható a te­nyérrel. A karra erősített elektródák felismerik az iz­mok mozgását, és működés­be hozzák az ujjakat. Egy jeggyel jobbat kap, aki korábban kel fel EGYETEMISTÁK tanulmányi eredményeit hasonlították össze alvási szokásaikkal egy kollégiumban. Kiderült, hogy azoknak a diákoknak, akik korábban fekszenek és kelnek, átlagosan egy jegy­gyei jobb a tanulmányi ered­ményük éjszakai bagoly társaiknál. Az alváskutatók szerint a rendszeres alvás jótékony hatása mellett fontos az is, hogy a diákok időben beérnek az órákra. A diszkódrogok szívrohamot okoznak SZÍVIZOMELHALÁST is okoz­hatnak a diszkódrogok, növelve ezzel a szívinfarktus veszélyét - írja egy orvosi szaklap. Egy texasi kutató- csoport 11 ezer infarktusos beteg kórlapját vetette össze. Kiderült, hogy a hét végi szívrohamok jelentős része amfetaminfogyasztással hoz­ható összefüggésbe, amely a diszkódrogok hatóanyaga. Egy hormon, amely a stresszre éhséggel reagál EMELKEDIK a gherin nevű hormon szintje a szervezet­ben, ha valaki stresszhely­zetbe kerül. Kutatók most felfedezték, hogy ennek mellékhatásaként éhség jelentkezik. Ezzel magyaráz­ható, hogy sokan miért evés­sel vezetik le a feszültséget. további hírek: www.reggel.hu L t k 1

Next

/
Thumbnails
Contents