Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-12 / 136. szám
2008. JUNIUS 12.. CSÜTÖRTÖK ELETMOD Készítse fel gyermekét a nyári szünetre! balesetek Darázscsípés, napszúrás, horzsolás és leégés: néhány a leselkedő veszélyek közül kezdődik a vakáció: i gyerekek kiszabadulnak az iskolából. A szü- őknek helyettük is elővigyázatosnak kell lenniük. Dreissiger Ágnes Holnap felkerül végre a V betű 3 táblára. Itt a vakáció, előkerül a gördeszka, a bicikli, strandra és kirándulni mennek a fiatalok. A nyár csak a szülőknek okoz fejtörést, a felügyelet nélkül maradt gyermekeket meg kell óvniuk a veszélyektől. A legtöbb baj a vakáció első heteiben történik. A gyermekek a szabadságtól megrészegedve, felelőtlenebbül viselkednek. A közúti balesetek is gyakoribbak: az autósok sem készülnek fel a hirtelen tömegesen megjelenő gyerekekre. Pedig elsősorban a felnőttek, a szülők feladata, hogy megtanítsák a kicsiket arra, hol szabad görkorcsolyázni, biciklizni, illetve hogy ne szaladjanak az úttestre a labda után. Nyár elején ajánlott átvizsgálni a gyermekek kerékpárját is. Ne hiányozzanak az életmentő tartozékok, bukósisak, láthatósági mellény nélkül ne üljön bringára a csemete. A strand sem játszótér, ott még fokozottabban kell figyelni a kicsikre. A jó úszók sem viselkedhetnek könnyelműen: a fürdőzés tragikusan végződhet, ha a gyerekek fejest ugranak a sekély vízbe, lenyomják egymást a víz alá, vagy felhevült testtel ugranak a medencébe. A szabadban a méhekre, darazsakra, kullancsokra is figyelni kell, és a káros UV-sugaraktól is óvni kell a kicsiket. A déli napot kerüljék, délelőtt és délután pedig naptejjel, fehér trikóval és kalappal kell védekezni. A kirándulások veszélyei között egyre többször fordul elő a gombamérgezés. Ha az iskolákban a gyerekek nem tanultak a gombákról, a szülőknek kell megmutatniuk a mérges fajok ismertetőjegyeit. Egyedül így se szedjenek, és ne kóstoljanak meg semmit a gyerekek. Otthon, édes otthon - mindenhol történhet baj HA A GYERMEK magának készíti, illetve melegíti az ebédjét, a szülők felelőssége felhívni a figyelmet a tűzhely - legyen az villany vagy gáz - helyes használatára. Az ambulanciákon nagy számban fordulnak elő égési sérülések, de nem ritkák a szúrt sebek sem. A tizenévesek előszeretettel állnak neki barkácsolni, teleSzalmonella: a leggyakoribb ételmérgezés :gész évben előfordulhatnak, de nyáron nagyobb a veszélye a kü- önböző baktériumok, vírusok §s paraziták okozta ételmérge- íéseknek. Ezek nagy része megfőzhető néhány fontos szem- aont észben tartásával. Az egyik jellemző hiba a mo- atlan gyümölcsök fogyasztása. \ frissen leszedett, földön termelt, nem megfelelően tisztított íöldeken többféle vírus vagy jaktérium lehet. Ezek az étel- mérgezéshez hasonló tüneteket ikoznak. Az előkészítés és táro- ás hiányosságai miatt szintén zámos élősködő juthat az ételbe. Különösen igaz ez tartós melegben. Ráadásul nyáron sok i rovar és a légy, amelyek a hulladékokról átvihetik a kórokozódat az ételre. | Egy baktériumból néhány óra alatt milliónyi lehet. Az ételmérgezés kialakulásá- ioz ezernyi kórokozóra van zükség. Ezek az élőlények vi- zont villámgyorsan szaporod- rak: egy baktériumból néhány íra alatt akár kétmillió lehet. Az egyik legveszélyesebb fer- őzéstípust a szalmonellabakté- ium okozza. Többnyire fertőzött zárnyasból vagy nyers tojásból cészülő ételek (majonézes salá- ák, hidegtálak), esetleg gyümöl- sök fogyasztása után alakul ki. \ nem megfelelő konyhai higié- liás körülmények vagy a félig íyersen maradt étel is okozhat- a a bajt. A mérgezés időnként úlyos kimenetelű, kórházi ke- elést is igényelhet. Hasonlóan veszélyesek, és cellemetlen következményekkel árnak a kólibaktériumok által )kozott fertőzések. Ez a kóroko- ó marhahúsban, sajtban és tej- ermékekben fordul elő. A hasmenés mellett magas lázzal járó ertőzés gyerekek és idősek szánára különösen veszélyes. A kánikulában előfordul, hogy hűtés és a tárolás hibája miatt íz étel - hús, felvágott, tejtermék a szavatosság lejárta előtt meg- omlik. A vásárlás előtt érdemes negnézni az eltarthatóság ide- ét, s felhasználáskor sem árt jól negvizsgálni a kényes termé- ;eket. ■ Dreissiger víziót, magnót szerelni, holott ez életveszélyes lehet A lakásban csak kifogástalan állapotú, érintésvédelemmel ellátott műszaki berendezések legyenek, s ha valamelyik elromlik, azt ne a gyerek szeretesse. Emellett a vegyszereket, az alkoholt és a gyógyszereket is olyan helyen kell tartani, ahol a fiatalok nem férnek hozzá. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS ►CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Fogyókúra nevetve és fogcsikorgatva Tíz kilogramm súlyfelesleget dobott le nevetve Csisztu Zsuzsa. Falusi Mariann pedig 16 kilótól szabadult meg. A KiSKEGYED magazinban többet is olvashat a fantasztikus fogyásokról. rCviuiHŰlnsIföf ív.'.-i“ Szívmelengető hírek a vörösborról fiatalon tartja a vörösbor egyik alkotórésze az idősödő egerek szívét - derült ki egy kísérletből. A resve- ratrol vörösborban, szőlőben, gránátalmában található. Ez az anyag régóta foglalkoztatja a kutatókat, mert ígéretes eredmények jelzik, hogy kedvező élettani hatásai vannak az emberben is. Megakadályozható a fogak kipotyogása A FOGÍNYGYULLADÁS súlyos következménye a fogak meglazulása, kihullása. Holland kutatók most olyan megoldáson dolgoznak, amelynek segítségével újra felépíthetők a károsodott fogtámasztó szövetek. Ennek mintájára a szervezetben lévő egyéb inak és szalagok újbóli felépülése is lehetségessé válhat a későbbiekben. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.reggel.hu