Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-06-08 / 23. szám
>008. JÚNIUS 8., VASÁRNAP * fmmmmmwmMmmmmMMmmmMM FUTBALL-EB sztárkereső A német kapitánynak a minta inkább Van Basten, mintsem 2002 tavasza-nyara Cristiano Ronaldo és a többiek V,. ma és Ricardo Carvalho. Lothar Matthäus szerint Cris- tiano Ronaldo lehet a torna szupersztárja, de sokat vár a korábbi magyar szövetségi kapitány Fernando Torrestől és a németek „titkos fegyverétől”, Mario Gomeztől is. A madeirái születésű szélső egyébként minden szempontból az érdeklődés középpontjában áll. A hét elején megTorres. A német sajtó elsősorban a Chelsea középpályásában bízik, olyan formát vár tőle, mint amilyenben a 2002- es világbajnokságon játszott. A Nationalelf tizenhármasa ugyanakkor kicsit unja már a hat évvel ezelőtti tavasszal- nyárral való összehasonlítást: nem szívesen idézi, hogy akkor három ezüstöt nyert különböző sorozatokban a Bayer Leverkusennel, s aztán egyet a válogatottal. Azt meg ff ^ leginkább elfelejtené, hogy a három klubezüst (Premier Lea- \ gue. BL. Ligakupa) mármost is megvan... Ballack szívesebben hallja, amikor Marco van Bastent idézik vele kapcsolatban. A húsz évvel ezelőtti kontinensbajnokság első számú csillaga mindössze 13 bajnoki meccset játszott csak a torna előtti idényben, sérülése miatt. Aztán a hazájához képest a szomszédban rendezett Eb-n a győzelemig vezette válogatottját. Ballack kihagyta a teljes 2007-es őszi szezont, de aztán csúcsformába lendült! Nagyon sokat várnak a franciák a szinte minden fórumon Négy évvel ezelőtt a portugáliai Európa-bajnok- ság a csapatjáték diadalát hozta. A görög válogatott elsősorban egységes játékának köszönhette a futballtörténelem legnagyobb meglepetésének is aposztrofált sikerét. Dénes Tamás A svédek a légi Idősebbek a legértékesebb í mi Ausztria 26,4 1866 Linz 5,5 13 10 Csehország 28,7 4845 Cech 28 3 20 ss Franciaország 27,8 13 991 Henry 30 10 13 29,0 3663 Kacuranisz 7,5 14 9 Hollandia 28,2 9943 Van Nistelrooy 30 9 14 Horvátország 27,5 5426 Modric 18 3 20 Lengyelország 27,0 2804 Boruc 11 9 14 Németország 27,1 9865 Ballack 26 19 4 Olaszország 29.1 15 273 Buffon 30 19 4 Oroszország 26,1 5754 Arsavín 16 22 1 Portugália 26,8 11900 C. Ronaldo 55 11 12 Románia 26,8 3917 Mutu 25 11 12 Spanyolország 26,4 16 565 F. Torres 35 18 5 Svájc 26,4 3367 Frei U 7 16 Svédország 29,2 5176 Ibrahimovic 38 7 16 Törökország 26,8 4556 Nihat 12 16 7 (AZ ORSZÁGNÉV UTÁNI OSZLOPOK JELENTÉSE. 1: A KERET ÁTLAGÉLETKORA. 2: AZ EGY JÁTÉKOSRA JUTÓ PIACI ÉRTÉK EZER EURÓBÁN. 3: A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOS. 4: A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOS PIACI ÉRTÉKE MILLIÓ EURÓBÁN. 5: A HAZAI LIGÁ(K)BÓL BEVÁLOGATOTTAK SZÁMA A KERETBEN. 6: LÉGIÓSOK SZÁMA. A JÁTÉKOSOK PIACI ÉRTÉKÉNÉL A TRANSFERMARKT.DE ADATAIT VETTÜK FIGYELEMBE. AZ ELMÚLT NAPOK ÁTIGAZOLÁSAIT 1 NEM VETTÜK FIGYELEMBE, MINDEN JÁTÉKOS 2008-AS TAVASZI KLUBJÁVAL SZEREPEL) ______ a Bundesliga legjobbjának választott, Zidane-utódnak kikiáltott Franck Ribérytől, míg az olaszok első számú reménysége az ugyancsak a Bayern Münchenben játszó Luca Toni. Az egyik osztrák fogadócég egyébként Cristiano Ronaldo elsőségére fizeti a legkevesebb pénzt a gólkirályra folyó voksolásnál, a portugál után Miroslav Klose, Luca Toni, Fernando Torres és Ruud van Nistelrooy „aranycipőnyerése" lenne a legkisebb meglepetés. Nem véletlen Miroslav Klose favorizálása sem: az utóbbi három nagy tornán, azaz a 2002-es és a 2006-os világ- bajnokságon, valamint a 2004-es Európa-bajnokságon a német csatár szerezte a legtöbb gólt. De nem lenne meglepő Ruud van Nistelrooy tündöklése sem: a holland csatár kiválóan futballozott a portugáliai Eb-n, s a legutóbbi két esztendőben a Real Madridban is. Marco van Basten kapitány le akart mondani róla, de nem tudott. Charlie Chaplin nyomába lépnek a hollandok A nagy tornákra való felkészülés egyik fontos állomása a megfelelő szálláshely kiválasztása. Az Alpok két országában szebbnél szebb szállodákat, üdülőhelyeket foglaltak le maguknak a csapatok. A magyar határhoz legközelebb a horvátok töltik a csoportmérkőzések napjait, a burgenlandi Bad Tatzmannsdorff- ban laknak majd, ahonnan a felsőőri sportközpontba járnak át edzeni. A németek az olasz határhoz, illetve a Lago Maggio- réhoz közeli Asconában laknak majd, függetlenül attól, hogy Ausztriában játsszák a mérkőzéseiket. Érdekes főhadiszállást választottak a hollandok: lausanne-i szállodájukban, a Beau-Rivage Palace-ban egyetlen éjszakai tartózkodásért elkérnek valamivel több, mint egymillió forintot. A szállodában korábban Victor Hugo, Charlie Chaplin és Nelson Mandela is álomra hajtotta a fejét. Összehasonlításként: a Zürichben lakó játékvezetők szobája ennél jóval olcsóbb: alig húszezer forint éjszakánként. Ausztria _______Stegersbach (A) Cs ehország Seefeld (A) Franciaország Mont Péterin (S) Görögország HOf bei Salzburg (A) Hollandia______Lausanne (S)_________ Ho rvátország Bad Tatzmannsdorf (A) Lengyelország Bad Waltersdorf (A) Németország Ascona (S) Olaszország Baden bei Wien (A) Oroszország Leogang (A) Portugália Neuchatel (S)________ Ro mánia Abtwil (S) Spanyolország Neustift (S)__________ Sv ájc________Feusisberg(S) Sv édország Lugano (S)___________ Tö rökország GenfJS)____ Il yen szobák jutottak a franciáknak Vasárnap délután lengyel lehet lengyelnek farkasa történelem A németek közül hárman is játszhatnak szülőhazájuk csapata ellen: Klose, Podolski és Trochowski Nem volt szerencséjük a német szurkolóknak: a határuktól legtávolabbi osztrák színhelyen kezdi meg szereplését a csapatuk. Szerencséjük volt: a lengyelek egyáltalán nem tűnnek legyőzhetetlen ellenfélnek. A klagenfurti találkozó (vasárnap, 20.45) ugyanakkor több egyszerű futballmérkőzésnél: a német futballnak igenis mélyek a Lengyelországba átnyúló gyökerei. Német szociológusok felmérése szerint a XIX. század vége óta körülbelül kétmillió lengyel vándorolt át a legközelebbi nyugati államba, s ezek egy része az 1990 előtti 45 évben politikailag is értelmezhető kategóriának tekintette a „nyugati” jelzőt. Az elmúlt negyed században körülbelül egymillió lengyel költözött át Németországba, ahol a törököké mellett a lengyel diaszpóra immár a második legnagyobb. Nem meglepő, hogy Joachim Löw futballválogatottjában is vannak lengyelek, de az talán már igen, hogy a számuk - miként a Bundesligában játszó lengyelek száma az ott szereplők összességéhez képest is - felülreprezentált az általános bevándorlási adatokhoz képest. Az Európa-bajnokságra nevezett német keret 23 játékosából hárman, Miroslav Klose (eredetileg: Miroslaw Marian Kloze), Lukas Podolski és Piotr Trochowski is Lengyelországban születtek. A lengyelek nem barátkoznak. A Fakt nevű bulvárlap „lefejezte” Löwöt és Ballackot. A skalpok Leo Been- hakker kezében Egymás között mindmáig lengyelül beszélnek, s mindany- nyian gyakran hazajárnak a nagyszülőkhöz. Fura kettősségben élnek: Lengyelországban németnek tartották magukat, Németországban büszkék lengyel gyökereikre. A három család a nyolcvanas évek második felében költözött az akkori NSZK-ba. Éltek a jogukkal, hogy a szövetségi köztársaság befogadja őket, mert a nagyszüleik a háború előtt birodalmi polgárok voltak. A Klosék és a Podolski család Felső-Sziléziából, a Trochowskik Pomerá- niából vándoroltak ki. A szocializmus bő negyven évében a hivatalos varsói politika kétségbe vonta, hogy a két területen németek is élnek. Ugyanakkor a szövetségi köztársaságban a nyolcvanas években sokat tettek ezekért a családokért. Bonnban elkülönítettek egymilliárd márkát a családegyesítésekre, illetve az áttelepítésekre. Mindazonáltal nem volt egyszerű a kedvezményezettek élete: tulajdonuk nagy részét otthon kellett hagyni, s az engedélyezési eljárások idején a hatalom gyakran zaklatta őket - akárcsak néhány (száz) kilométerrel odébb az NDK hasonló cipőben járó polgárait. A kiutazási kérelmet beadók jelentős része elveszítette a munkáját, életét a titkos- szolgálatok figyelték. ■ A mostani tornán inkább a nagy sztárok „uralkodása” ^ várható - így volt ez a 2006- os németországi világbajnokságon is. Igaz ez még akkor is, ha tudjuk, a kulcsjátékosok többsége rendkívül fárasztó klubidényt tudhat maga mögött. A sokak által az Euro 2008 első számú csillagának tippelt Cristiano Ronaldo például 56 meccset játszott már eddig a 2007-2008-as idényben, s bármennyire kizsigerelt is, szeretne még hatot hozzátenni. A portugál szupersztár 45 gólnál jár - a válogatottban szerzett találatait is beleértve - a szezonban, nem meglepő, hogy vele kapcsolatban a brit sajtó egy része azt találgatta: képes lehet-e akár egymaga is megnyerni a tornát. Mindez nem igazán igazságos minősítése a társaknak: a 2000 óta rendezett négy nagy tornából hármon is legalább az elődöntőbe jutott gárda „alvezérei- ként” olyan csillagok segítik Ronaldót, mint Deco. Quaressérült a bokáján - a fél világ aggódott a felépüléséért, még a semlegesek is elismerik, veszítene a torna a távollétével. Felépült, s immár inkább a jövője a kérdés. A madridi Marca már szombat reggel tényként közölte: a Real Madrid megállapodott a játékossal, Cristiano Ronaldo pedig azt mondta: ha a spanyol bajnok kifizeti azt az összeget, amit ő kért (évi 9 millió eurót, tisztán), hajlandó elhagyni a Madrid kedvéért a Manchester Unitedet. Egyelőre persze ő is a Premier League-ben szereplő Ebrésztvevők számát növeli. A világ legerősebbnek tartott, s a leggazdagabbnak minősíthető labdarúgó-bajnokságának tavaszi szereplői közül 41 játékost neveztek a tornára, köztük az ugyancsak a torna legnagyobb csillagai közé tippelt Michael Ballack és Fernando