Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-08 / 107. szám

2 Tolatás közben ütközött az Opel egy kisbusznak dombóvár Súlyosan megsé­rült egy parkolóhelyről ki­állni készülő autó sofőrje valamint utasa tegnap dél­előtt Dombóváron - tájékoz­tatott a Tolna Megyei Rend­őr-főkapitányság ügyelete­se. Az Opel tolatás közben elvétette az ívet és a menet­irány szerinti bal oldalra is ráfordult, ahol egy kanyar­ból érkező kisbusszal ütkö­zött. Az autókban két-két- százezer forintos kár kelet­kezett. (hé) Elvetették a kukoricát, kezelik az állományt szekszárd Az idén Tolna megyében 105 ezer hektá­ron vetettek kukoricát a gazdák. Ez átlagos mennyi­ségnek felel meg, mondta Kalácska Péter, a megyei mezőgazdasági szakigazga­tási hivatal osztályvezetője. A kukoricavetés 95 száza­lékán vannak túl a gazdák. Egyben megkezdték a szántóföldi növények gyomirtását, állománykeze­lését is. (mi) Nem a megfelelő fotó került a szöveghez Attala Az elmúlt hét végi nagysikerű sportnapról Ge­lencsér István polgármester nyilatkozott lapunknak, a tudósítást tegnap, a 3. olda­lon közöltük. Sajnálatos mó­don azonban a szöveghez nem a megfelelő fotó került, a megjelent képen a bátai il­letőségű Gelencsér Sándor látható. A hibáért az érintet­tektől és az olvasóktól is el­nézést kérünk, (áa) Gelencsér István polgármester Önkénteseket is várnak a nyári programokra szekszárd Már nyári prog­ramokra készülnek a „Se­gíts rajtam” Hátrányos Hely­zetűekért Alapítvány tagjai. Többek között az állatmen­helyre látogatnak, strandol­nak, kirándulnak Szálkán és Fadd-Domboriban, sport­napot tartanak a Garay Gim­názium tornatermében, tú­ráznak Sötétvölgybe. A programok elsősorban hátrányos helyzetű fiatalok­nak szólnak, de az érdeklő­dők, különösen az önkéntes segítők jelentkezését is örömmel fogadják, (hé) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel, kapcsolatos kérdésekkel, problémáikkal keressék Paks ügy­nökségvezetőjét: Stangliczky József _________70/223-47-22________ sta ngliczkyjozsef@gmail.hu PAKS, DUNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. MÁJUS 8., CSÜTÖRTÖK Bajnok József (balról), Oláh István és Tóthné Kalauz Krisztina a gödörben. Mindannyian bíznak abban, hogy összefogással fellendíthető a hely A gödörből mindig van kiút összefogás Egyesületet alapítottak a Sárga-gödör fellendítésére át, pincét vettek vagy éppen a megörököltét kezdték el építeni, szépíteni. 38-40 pince lehet kör­ben, középen a ma még kopár föld néhány fával, illetve egy ta­vacskával, amiben ál­lítólag hal is van. Mű­anyag flakon, egyéb szemét viszont bizto­san. A következő lé­pés a tó kitisztítása lesz, mondja egybehangzóan a két pincetulaj­donos. Előbb azonban füvesíteni szeremének, a földet már nagy­jából előkészítették.- Nagyon sok társadalmi mun­kát végeztünk - mondta Oláh Ist­ván, aki az első fecskék egyike volt a Sárga-gödörben. Eleinte bi­ciklivel járt le, máshogy nem na­gyon tudott, majd utat épített ki magának, s ez a példa lett raga­dós, mások is elkezdtek terepet rendezni, tenni-venni a pincék körül. Úgy tapasztalja, tavaly fel- vásárlási láz kezdő­dött, s ez az idén is tart. Az új tulajdono­sok pedig nem csak „kapun belül" tény­kednek, példás összefogással áll­tak neki, hogy visszaállítsák a Sárga-gödör régi fényét. Kitisztí­tották, feltöltötték a gödör gazzal, náddal benőtt alját A munka oroszlánrészét és a költségek nagy részét maguk vál­lalták, de a Dunafóldvári Idegen- forgalmi és Természetvédelmi Egyesület is melléjük állt azzal, ■ A következő lépés a tó ki­tisztítása lesz. Támogatják a társadalmi kezdeményezést Nem sajnálnak pénzt, időt, fáradtságot a Sárga-gödör­ben lévő pincék tulajdono­sai, hogy rendbe hozzák a területet, mely nem is olyan régen még élettel te­li volt. Bíznak abban, hogy rövidesen bekapcsolódhat­nak a város kulturális és turisztikai életébe. Vida Tünde dunaföldvár Oláh István és Baj­nok lózsef nem emlékszik, mi­ként jött létre a Sárga-gödör, ar­ra viszont igen, hogy gyerekko­rukban itt rúgták a bőrt. Úgy vé­lik, régen a tömött falú házak­hoz innen vitték az építőanya­got, így jött létre a gödör, ami szí­néről kaphatta a nevét. Nem ez az egyetlen Dunaföldváron, a másikban ugyanúgy, mint itt, körben pincék vannak, csak az rendezettebb. A Sárga-gödörben az utóbbi években mostoha kö­rülmények uralkodtak, néhány éve a talajvíz feltörése okozott gondot, aztán a környezetüket nem kímélő emberek. A löszös-agyagos talajú gödör elhanyagolt képet öltött, néhá- nyan mégis láttak benne fantázi­A pincetulajdonosok bíznak abban, hogy az önkormányzat is melléjük áll, látva törekvé­seiket. Ezt a gondolatot Hor­váth Zsolt is osztja, aki alapí­tó tag és önkormányzati kép­viselő. Elmondta, 2000-ben már rehabilitálták egyszer a gödröt, de a padokat ellopták tűzifának, idehordták a sze­metet. A képviselő bízik ab­ban, hogy most, ha maguké­nak érzik az emberek, hosszú távon megőrzik majd az ered­ményeket. Az önkormányzat a tervezett parkosításhoz bizto­sítja a ßmagot Horváth Zsolt szerint a jövő­ben több segítségre is számít­hatnak a tulajdonosok, de az egyesület létrehozása pályáza­ti lehetőségeket is jelenthet. hogy az önkormányzattól elnyert ötszázezer forintból kettőt bizto­sított erre a célra. Tóthné Kalauz Krisztina elnök ösztönzésére a pincetulajdonosok egyesületet hoztak létre. A Dunafóldvári Sárga-Pincésgödör Egyesületet tizenhármán alapították, elnök­ké Oláh Istvánt választották, a tit­kár Bajnok József lett, az elnök- helyettes Kun Tibor. A tagok többségében vállalkozók és hely­beliek, olyannyira, hogy nem­csak a pincéjük van az úgyneve­zett alvégen, hanem itt is élnek. Oláh István szerint éppen a gyökereknek köszönhető az együttgondolkodás. - Szeret­nénk, ha a belváros fejlesztése után az alvég is hasonló figyel­met kapna és bekapcsolódhatna a város kulturális életébe és a turizmusba - fogalmaztak az egyesület vezetői. Tervük, hogy rendezvényeket tartanak itt. - Régen nagy élet volt, még lovas­bemutatót is tartottak - idézik fel. Ha azt nem is, majálist, juni- álist rendeznének, s a borkultú­rát is szeretnék életre kelteni. Azt azonban tudják, hogy ehhez megfelelő infrastruktúra kell. Szeretnének közvilágítást kiépí­teni, megoldani a vízellátást, to­vább szépíteni a Sárga-gödröt. Az iskola tetejét pályázati pénzből újítaná fel az önkormányzat kajdacs Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium kistelepülési iskolák és körjegy­zőségek tárgyi feltételeinek javí­tása pályázaton szeretne iskola- épülete felújításához támogatást nyerni a település. Boda János úgy tájékoztatott, a tető az ötve­nes években leégett, akkor pala került rá, ezt szeretnék most cse­répre cserélni, mert beázik, illet­ve a gyerekmosdókat újítanák fel. A költség 19 millió forint, ami­ből tíz százalék az önerő. ■ T. V. Táncoltak is, emlékeztek is Voronyezsben bölcske Magyarországot képvi­selte a Bölcskei Néptánc Egyesü­let húszfős ifjúsági csoportja, il­letve a Vetővirág Népzenei Együt­tes és Berta Alexandra Voronyezs­ben, egy második világháborús konferencián. A paksi orosz klub elnöke, Kern Tatjana kérte fel őket, miután Magyarországnak jutott a megtisztelő szerep, hogy a konferencia kulturális program részét biztosítsa. A bölcs-kei egye­sület elnöke, Bakóné Kul-bert Klá­ra elmondta, a megnyitón fél, a záró programon másfélórás mű­sort adtak közösen, s nagy sikert arattak. A konferencián tizenkét ország delegációja vett részt, ha­zánkat a paksi oroszklub által összeállított és Hajdú János pol­gármester által vezetett küldött­ség képviselte. A Don-kanyarban kirándulást tettek, s elhelyezték az emlékezés virágait többek kö­zött Rudkinoban, ahol örök álmát alussza az egykori 2. magyar had­sereg negyede. ■ V. T. Puskás Béla, a magyar delegáció tagja koszorúzott Rudkinoban Üj vezető igyekszik letelepedésre bírni a cégeket váltás Az ipari park eddigi vezetője a DC Beton Kft.-nél lett cégvezető, de segíti utódját Előttem az utódom. Sztruhár Sándor (balról) a korábbi és Bende Tibor az új vezető 3 3 PAKS Az ember érzi, ha menni kell. Úton lenni izgalmas, de a megérkezés, az már a vég. Efféle gondolatokkal indokolta sok ta­lálgatásra okot adó hirtelen távo­zását a Paksi Ipari Park Kft. ügy­vezetője. Bende Tibor a kezdetek­től, kilenc éve áll a cég élén. Mun­kájával - mint azt Hajdú János polgármester tegnap az ügyveze­tőváltás kapcsán tartott sajtótájé­koztatón elmondta - meg volt elégedve az önkormányzat. Bende Tibor új, számára érdekes kihívást talált, a DC Beton Kft- nél cégvezető lett. Utódja beil­leszkedését négy hónapon át szaktanácsadóként segíti. Két pályázó közül a szekszár­di, jogi és közgazdasági végzett­ségű dr. Szrtuhár Sándort vá­lasztotta a képviselő-testület. Öt évre kapott megbízást a többsé­gében önkormányzati tulajdonú cég vezetésére. Az új ügyvezető elmondta, korábban egy a terü­■ Az új vezetéstől azt vár­ják, hogy az elért ered­ményeket megtartsa. létén piacvezető cég menedzs­mentjében dolgozott és szerzett üzleti jártasságot, ami jó alapot jelenthet új feladatához. A Pak­si Ipari Park Kft.-t ő is egy jól működő cégnek nevezte, miként Hajdú János is. A polgármester kiemelte, a paksi cég nem egy lufi, mint sok másik ipari park, itt jól tervezett, szisztematikus munka folyik, és nem véletlen vagy állami támogatás eredmé­nye a betelepült cégek száma. Az új vezetéstől azt várják, hogy az eredményeket tartsa meg, s le­hetőség szerint folytassa a meg­kezdett munkát. - Nem kedvez­ményekkel, ingyen telekkel, ha­nem tanácsadással, magas szin­tű szolgáltatással és ügyintézés­sel kell a jövőben is rábírni a cé­geket a letelepedésre - mutatott rá a városvezető. A Paksi Ipari Park Kft. terüle­tén jelenleg 18 cég több mint négyszáz embert foglalkoztat, a vállalkozások a tavalyi árbevéte­le meghaladta a 11 milliárd fo­rintot. ■ Vida T.

Next

/
Thumbnails
Contents