Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-07 / 106. szám
2008. MÁJUS 7., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG A NAP TÉMÁJA 5 IMIBISIIB árvízvédelem Felkészülnek a szakemberek, tegnap a hagyományos védekezési módokat gyakorolták. A Duna és a Sió mentén a védvonalak most is biztonságosak, de öt éven belül további erősítéseket terveznek a Duna-projekt keretében NEM TUDHATJUK, MIKOR JÖN NAGY VÍZ Senki nem tudja felelősséggel megmondani, milyen árvízi helyzetekre lehet számítani az elkövetkezőkben a megyében. A védelmi szervezetek mindenesetre új dolgozóikat is igyekeznek felkészíteni az ár elleni harc alapvető fogásaira. Steinbach Zsolt- Ráhajtod a zsák felső két sarkát az alsóra, lefordítod, megrázod, lerakod. És már jöhet is a következő. Ugye, hogy így gyorsabb? - A fenti útmutatások tegnap délelőtt Dombodnál, a Duna árvízvédelmi töltésén hangzottak el, és a homokzsákpakolás fortélyaiba igyekeztek elmélyülést biztosítani vízügyi és katasztrófavédelmi szakembereknek. Vészhelyzet szerencsére nem volt, csak az arra való felkészülés folyt. Tegnap és ma rendezik ugyanis a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖDU-KÖVIZIG) Tolna megyei árvízvédelmi és vízminőségi terepgyakorlatát.- Amikor nincs árvizes Időszak, az igazgatóság rendszeresen tart védelmi gyakorlatot - magyarázta a helyszínen Horváth Emil. A KÖDU-KÖVIZIG ár- vízvédelmi csoportvezetője elmondta: a mostani gyakorlaton elsősorban azok az új, fiatal szakemberek vesznek részt, akik még nem voltak éles árvízi bevetésen. Ez az alkalom a vízügy dolgozói mellett a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság embereinek és környékbeli tűzoltóknak is lehetőséget ad arra, hogy elsajátítsák a hagyományos árvízvédelmi eljárások alapjait. Mert természetesen már az sem mindegy, hogy a homokzsákot menynyire töltik meg homokkal (legfeljebb a harmadáig). Az pedig végképp nem, miképpen kell beépíteni, egymásra rakni a zsákokat úgy, hogy ellenálljanak az áradó víznek. Árvízi vészhelyzetre való felkészülés érdekében töltötték a homokzsákokat tegnap Domborinál Arra a kérdésre, hogy mire számíthatunk idén árvíz szempontjából, Horváth Emil azt válaszolta: felelősen ezt senki nem tudja megmondani. Az utóbbi évekre mindenesetre a szélsőséges időjárási körülmények a jellemzőek. Voltak olyan időszakok, amikor mindenki azt hitte, hogy semmi gond nem lesz, mégis borzalmas árvizek jöttek. Tavaly egyébként megúsztuk veszélyes árhullámok nélkül. A legutóbbi árvíz 2006-ban volt, amikor a Duna és a Tisza ráadásul egyszerre áradt. A jelen helyzetről azt mondta Horváth Emil, hogy pillanatnyilag nagyon kellemes, átlagos időszakot élünk, de ez bármikor átfordulhat az ellenkezőjébe. Árvíz természetesen előbb vagy utóbb, de biztosan lesz. Horváth Emil szerint a dunai töltések jelenleg is biztonságosak, de a következő években nagyszabású töltéserősítési beruházások kezdődnek a Duna mentén. Az Európai Unió támogatását élvező, 2007-ben indult, 2013-ra befejeződő Duna-projekt során a Tolna megyei szakaszon, Bátától Gerjenig több szakaszon is lesznek töltésmegerősítési munkák. Tolna megyében gyengébb védelmi vonalak Báta és a Sió-torok között, Domborinál, illetve Doromlás környékén vannak. A felhasznált homokzsákok száma A KÖDU-KÖVIZIG saját \édvonalain, a Duna és a Sió mentén, db Van, ahol a töltés magasságát is megemelik majd 50-80 centivel, úgy, hogy egy méterrel magasabb legyen, mint a mértékadó árvízszint. Máshol a töltést szélességében kell erősíteni. A szakember elmondta: az így kiépítendő védvonalak igazán nagy biztonságot nyújtanak majd. Míg az ország más részeiben 100 éves, azaz 1 százalékos valószínűségű árvizekre méretezik a töltéseket, a Tolna megyei Duna szakaszon az 56-os jeges árvíz a mérce. Ez viszont ezer évente fordul elő. A szakember szerint a Sió töltései rendben vannak. Az árvízkapu megépülte óta pedig a nagy dunai árvizeket sikeresen ki lehet zárni a Sióból. A folyó inkább a Balaton és a Kapos felől kaphat árvízi terhelést, a Sió mentén inkább a belvíz jelent problémát. ■ Több helyen megemelik a töltés magasságát. A töltés meghágása ellen is van védelem A TEGNAPI GYAKORLATON ű dOtJl- bori töltésen nyúlgáttal kombinált hullámverés elleni, és a töltés meghágása elleni védelmet gyakorolták, pallóból készült nyúlgát építésével. Ezen kívül a rézsűcsúszás miatt a töltés bordás megtámasztását, illetve a buzgárelfogás fogásait gyakorolhatták a résztvevők. A gyakorlat másik helyszíne a faddi holtág dombon strandja volt, ahol a vízi teherszállítás volt a terítéken. Ott pontonok összeszerelését, a vízen történő manőverezést, illetve a pontonra való szivattyúszerelést gyakorolták. Ezzel olyan helyzetet modelleztek, ami a nyolcvanas évek elején a valóságban is megtörtént: akkor nem az áradó, hanem a túl alacsony dunai vízállás veszélyeztette az erőmű hűtővíz ellátását. TARCA Fiddle - a hegedű MISCHL ERIK A z apám mielőtt meghalt, egy hegedűt adott a kezembe, és azt mondta: „Fiam! Mindent megtanítottam a muzsikáról, amit tudtam. Van azonban egy olyan dolog, amit nem tudok és nem is lehet megtanítani. Jól figyelj, mert amit most mondok, a legnagyobb lecke lesz az életedben és Te magad kell megtanuld egyedül, tanár nélkül: Ä muzsika és a hegedű olyan, mint a szerelem és a nő. Egymás nélkül a muzsika és a hangszer elfárad, öregszik, fakó lesz. De ha te magad eggyé olvasztod a kettőt, rájössz majd, hogy az maga az élet!” O tt álltam a halálos ágy mellett egy hegedűvel a kezemben és néztem, ahogy apám az utolsó sóhaját is muzsikaként ajándékozza Istennek. A hegedűt, amit kaptam, mindennap elővettem, behangoltam, letakarítottam, de nem játszottam rajta. Úgy éreztem, apám halála megbélyegezte a zenémet Mikor néha mégis hegedülni akartam, nem sikerült. Nem tudtam zenélni. Olyan volt, mintha mindent elfelejtettem volna, amit eddig apám tanított Éreztem, hogy muszáj játszanom, de nem ment. A hegedű nem szólt.. H osszas, kudarcba fulladt próbálkozások után megelégeltem a dolgot Eladtam a hegedűt és nem muzsikáltam. Hallani sem akartam az egészről, süketen, vakon és némán jártam az utcán. Lassan elidegenedtek tőlem a zenészek, a hangszerek és a muzsika. A közöny, ahogy az egészhez viszonyultam a barátaim számára is egyre nyilvánvalóbb lett, és nem zaklattak már többé azzal, hogy világhírű zenész lehetnék... Csak annyit mondtak, ha találkoztunk: „Fogsz te még muzsikálni, öreg cigány barátom!” Nem törődtem velük. Úgy éreztem, sohse értenének meg. Nem is akartam, hogy értsék, jó volt nekem így. E gyik reggel a kávémat kortyolgatva a szemközti hangszerboltra pillantottam. Különös érzés fogott el. Úgy éreztem, be kell mennem, de nem értettem, miért és nem is igazán akartam... Pár perc múlva mégis vettem a kalapom, és átsétáltam. Mikor beléptem az ajtón, úgy éreztem, valami változott, mióta itt jártam. Nem érdekeltek az eladó hangszerek, nem akartam kipróbálni őket, mint régen. Nem forgott a szemem a sok új hegedűn, pedig szépek voltak. Különös csend uralkodott bennem. A leghátsó sarokban megpillantottam egy hegedűt. Muszáj volt közelebb lépnem. Némán állt a polcon húrokkal a fal felé fordulva. A sötétbarna, már-már fekete lakk alatt izzottak a habok. Öblös teste szórta az aranyszínű tüzet, mikor a nap fénye megcsillant rajta. A nyaka és a csigája együtt a legdinamikusabb egységben illeszkedtek a testhez. Soha ilyen gyönyörűt még nem láttam. Hirtelen forróság töltött el, úgy éreztem, a szívem majd’ széthasad. A testem remegni kezdett, riasztó volt ez a vágy. Éreztem, ha most azonnal nem veszem le róla a szemem, szétrobbanok!- Megvenné? - szólt hozzám az eladó.- Hogyan? Nem, én csak...- Szeretne muzsikálni rajta?- Nem, nem, azt nem lehet. Sok a dolgom, sietek is... hát, örültem a szerencsének! - mondtam és az ajtó felé rohantam, el a hegedűtől.- Állj meg, hé!!! Jól ismertem apádat, úgy öt éve már, hogy meghalt Mindig arról áradozott, milyen tehetséges vagy. Hitte, hogy egyszer majd boldoggá tesz a muzsika, amire megtanított Ekkor visszafordultam, az öreg boltos a sarokba lépett Óvatosan levette a polcról a hegedűt és felém nyújtotta.- Tessék! A tiéd!- De, de nekem nincs pénzem, és igazán nem is...- Vedd el, a tied! Neked adom. Vedd csak el! A hegedűre pillantottam, remegő kézzel megfogtam. Meg akartam köszönni, de az öreg mosolyogva csendre intett. Bólintottam, a hegedűt a zakóm alá bújtattam, úgy vittem haza. Egy hónapig minden este órákon keresztül bámultam, úgy aludtam el. Aztán egyik este nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá. Éreztem, hogy Ő is vágyik az érintésre. Az én érintésemre. Felvettem hát, mélyen a szemébe néztem. Ujjaimmal végigsimítottam a nyakát, a húrokat, a hasát... egyszerre felcsendültek bennem apám tanító szavai: „Finoman! Hagyd szólni! Szeresd! Öleld, ha játszol rajta!” Úgy éreztem, muszáj megtennem. A kulcsokhoz nyúltam, a húrok megfeszültek. A fejem a testére hajtottam, bal kezemmel átöleltem. Felvettem a vonót, a szemem becsukódott. Észre sem vettem, ahogy elkezdem, csak azt, ahogy megszólal. Gyönyörű hangja volt. így hegedűt szólni még nem hallottam. Soha nem éreztem még azelőtt ilyet. Az idő megáüt, a világ megszűnt létezni, helyette valami különös dolog kelt életre... Ekkor értettem meg, miről is szóltak apám utolsó szavai.