Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-07 / 106. szám

2008. MÁJUS 7., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG A NAP TÉMÁJA 5 IMIBISIIB árvízvédelem Felkészülnek a szakemberek, tegnap a hagyományos védekezési módokat gyakorolták. A Duna és a Sió mentén a védvonalak most is biztonságosak, de öt éven belül további erősítéseket terveznek a Duna-projekt keretében NEM TUDHATJUK, MIKOR JÖN NAGY VÍZ Senki nem tudja felelősség­gel megmondani, milyen árvízi helyzetekre lehet számítani az elkövetkezők­ben a megyében. A védelmi szervezetek mindenesetre új dolgozóikat is igyekez­nek felkészíteni az ár elleni harc alapvető fogásaira. Steinbach Zsolt- Ráhajtod a zsák felső két sar­kát az alsóra, lefordítod, megrá­zod, lerakod. És már jöhet is a kö­vetkező. Ugye, hogy így gyor­sabb? - A fenti útmutatások teg­nap délelőtt Dombodnál, a Duna árvízvédelmi töltésén hangzot­tak el, és a homokzsákpakolás fortélyaiba igyekeztek elmélyü­lést biztosítani vízügyi és ka­tasztrófavédelmi szakemberek­nek. Vészhelyzet szerencsére nem volt, csak az arra való felké­szülés folyt. Tegnap és ma rende­zik ugyanis a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖDU-KÖVIZIG) Tolna megyei árvízvédelmi és vízminőségi terepgyakorlatát.- Amikor nincs árvizes Idő­szak, az igazgatóság rendszere­sen tart védelmi gyakorlatot - magyarázta a helyszínen Hor­váth Emil. A KÖDU-KÖVIZIG ár- vízvédelmi csoportvezetője el­mondta: a mostani gyakorlaton elsősorban azok az új, fiatal szak­emberek vesznek részt, akik még nem voltak éles árvízi beve­tésen. Ez az alkalom a vízügy dol­gozói mellett a megyei katasztró­favédelmi igazgatóság emberei­nek és környékbeli tűzoltóknak is lehetőséget ad arra, hogy elsa­játítsák a hagyományos árvízvé­delmi eljárások alapjait. Mert ter­mészetesen már az sem mind­egy, hogy a homokzsákot meny­nyire töltik meg homokkal (leg­feljebb a harmadáig). Az pedig végképp nem, miképpen kell be­építeni, egymásra rakni a zsáko­kat úgy, hogy ellenálljanak az áradó víznek. Árvízi vészhelyzetre való felkészülés érdekében töltötték a homokzsákokat tegnap Domborinál Arra a kérdésre, hogy mire számíthatunk idén árvíz szem­pontjából, Horváth Emil azt vá­laszolta: felelősen ezt senki nem tudja megmondani. Az utóbbi évekre mindenesetre a szélsősé­ges időjárási körülmények a jel­lemzőek. Voltak olyan idősza­kok, amikor mindenki azt hitte, hogy semmi gond nem lesz, mégis borzalmas árvizek jöttek. Tavaly egyébként megúsztuk veszélyes árhullámok nélkül. A legutóbbi árvíz 2006-ban volt, amikor a Duna és a Tisza ráadá­sul egyszerre áradt. A jelen helyzetről azt mondta Horváth Emil, hogy pillanatnyi­lag nagyon kellemes, átlagos idő­szakot élünk, de ez bármikor át­fordulhat az ellenkezőjébe. Árvíz természetesen előbb vagy utóbb, de bizto­san lesz. Horváth Emil szerint a dunai töltések jelenleg is biztonságosak, de a következő években nagyszabású töltéserősítési be­ruházások kezdődnek a Duna mentén. Az Európai Unió támo­gatását élvező, 2007-ben indult, 2013-ra befejeződő Duna-projekt során a Tolna megyei szakaszon, Bátától Gerjenig több szakaszon is lesznek töltésmegerősítési munkák. Tolna megyében gyengébb vé­delmi vonalak Báta és a Sió-to­rok között, Domborinál, illetve Doromlás környékén vannak. A felhasznált homokzsákok száma A KÖDU-KÖVIZIG saját \édvonalain, a Duna és a Sió mentén, db Van, ahol a töltés magasságát is megemelik majd 50-80 centivel, úgy, hogy egy méterrel maga­sabb legyen, mint a mértékadó árvízszint. Máshol a töltést szé­lességében kell erősíteni. A szakember elmondta: az így ki­építendő védvonalak igazán nagy biztonságot nyújtanak majd. Míg az ország más részei­ben 100 éves, azaz 1 százalékos valószínű­ségű árvizekre mére­tezik a töltéseket, a Tolna megyei Duna szakaszon az 56-os jeges árvíz a mérce. Ez viszont ezer évente fordul elő. A szakember szerint a Sió töl­tései rendben vannak. Az árvíz­kapu megépülte óta pedig a nagy dunai árvizeket sikeresen ki lehet zárni a Sióból. A folyó in­kább a Balaton és a Kapos felől kaphat árvízi terhelést, a Sió mentén inkább a belvíz jelent problémát. ■ Több helyen megemelik a töltés ma­gasságát. A töltés meghágása ellen is van védelem A TEGNAPI GYAKORLATON ű dOtJl- bori töltésen nyúlgáttal kombi­nált hullámverés elleni, és a töltés meghágása elleni védel­met gyakorolták, pallóból ké­szült nyúlgát építésével. Ezen kívül a rézsűcsúszás miatt a töltés bordás megtámasztását, illetve a buzgárelfogás fogásait gyakorolhatták a résztvevők. A gyakorlat másik helyszíne a faddi holtág dombon strandja volt, ahol a vízi teherszállítás volt a terítéken. Ott pontonok összeszerelését, a vízen történő manőverezést, illetve a ponton­ra való szivattyúszerelést gya­korolták. Ezzel olyan helyzetet modelleztek, ami a nyolcvanas évek elején a valóságban is megtörtént: akkor nem az ára­dó, hanem a túl alacsony du­nai vízállás veszélyeztette az erőmű hűtővíz ellátását. TARCA Fiddle - a hegedű MISCHL ERIK A z apám mielőtt meghalt, egy hegedűt adott a kezem­be, és azt mondta: „Fiam! Min­dent megtanítottam a muzsiká­ról, amit tudtam. Van azonban egy olyan dolog, amit nem tu­dok és nem is lehet megtaníta­ni. Jól figyelj, mert amit most mondok, a legnagyobb lecke lesz az életedben és Te magad kell megtanuld egyedül, tanár nélkül: Ä muzsika és a hegedű olyan, mint a szerelem és a nő. Egymás nélkül a muzsika és a hangszer elfárad, öregszik, fakó lesz. De ha te magad eggyé ol­vasztod a kettőt, rájössz majd, hogy az maga az élet!” O tt álltam a halálos ágy mel­lett egy hegedűvel a kezem­ben és néztem, ahogy apám az utolsó sóhaját is muzsikaként ajándékozza Istennek. A hegedűt, amit kaptam, min­dennap elővettem, behangol­tam, letakarítottam, de nem ját­szottam rajta. Úgy éreztem, apám halála megbélyegezte a zenémet Mikor néha mégis he­gedülni akartam, nem sikerült. Nem tudtam zenélni. Olyan volt, mintha mindent elfelejtet­tem volna, amit eddig apám ta­nított Éreztem, hogy muszáj játszanom, de nem ment. A he­gedű nem szólt.. H osszas, kudarcba fulladt próbálkozások után meg­elégeltem a dolgot Eladtam a hegedűt és nem muzsikáltam. Hallani sem akartam az egész­ről, süketen, vakon és némán jártam az utcán. Lassan elide­genedtek tőlem a zenészek, a hangszerek és a muzsika. A közöny, ahogy az egészhez viszonyultam a barátaim szá­mára is egyre nyilvánvalóbb lett, és nem zaklattak már töb­bé azzal, hogy világhírű zenész lehetnék... Csak annyit mond­tak, ha találkoztunk: „Fogsz te még muzsikálni, öreg cigány barátom!” Nem törődtem velük. Úgy éreztem, sohse értenének meg. Nem is akartam, hogy ért­sék, jó volt nekem így. E gyik reggel a kávémat kor­tyolgatva a szemközti hang­szerboltra pillantottam. Külö­nös érzés fogott el. Úgy érez­tem, be kell mennem, de nem értettem, miért és nem is iga­zán akartam... Pár perc múlva mégis vettem a kalapom, és át­sétáltam. Mikor beléptem az aj­tón, úgy éreztem, valami válto­zott, mióta itt jártam. Nem érde­keltek az eladó hangszerek, nem akartam kipróbálni őket, mint régen. Nem forgott a sze­mem a sok új hegedűn, pedig szépek voltak. Különös csend uralkodott bennem. A leghátsó sarokban megpillantottam egy hegedűt. Muszáj volt közelebb lépnem. Némán állt a polcon húrokkal a fal felé fordulva. A sötétbarna, már-már fekete lakk alatt izzottak a habok. Öb­lös teste szórta az aranyszínű tüzet, mikor a nap fénye meg­csillant rajta. A nyaka és a csi­gája együtt a legdinamikusabb egységben illeszkedtek a test­hez. Soha ilyen gyönyörűt még nem láttam. Hirtelen forróság töltött el, úgy éreztem, a szívem majd’ széthasad. A testem re­megni kezdett, riasztó volt ez a vágy. Éreztem, ha most azon­nal nem veszem le róla a sze­mem, szétrobbanok!- Megvenné? - szólt hozzám az eladó.- Hogyan? Nem, én csak...- Szeretne muzsikálni rajta?- Nem, nem, azt nem lehet. Sok a dolgom, sietek is... hát, örül­tem a szerencsének! - mond­tam és az ajtó felé rohantam, el a hegedűtől.- Állj meg, hé!!! Jól ismertem apádat, úgy öt éve már, hogy meghalt Mindig arról árado­zott, milyen tehetséges vagy. Hitte, hogy egyszer majd bol­doggá tesz a muzsika, amire megtanított Ekkor visszafordultam, az öreg boltos a sarokba lépett Óvato­san levette a polcról a hegedűt és felém nyújtotta.- Tessék! A tiéd!- De, de nekem nincs pénzem, és igazán nem is...- Vedd el, a tied! Neked adom. Vedd csak el! A hegedűre pillantottam, re­megő kézzel megfogtam. Meg akartam köszönni, de az öreg mosolyogva csendre in­tett. Bólintottam, a hegedűt a zakóm alá bújtattam, úgy vit­tem haza. Egy hónapig minden este órá­kon keresztül bámultam, úgy aludtam el. Aztán egyik este nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá. Éreztem, hogy Ő is vá­gyik az érintésre. Az én érinté­semre. Felvettem hát, mélyen a szemébe néztem. Ujjaimmal végigsimítottam a nyakát, a hú­rokat, a hasát... egyszerre fel­csendültek bennem apám taní­tó szavai: „Finoman! Hagyd szólni! Szeresd! Öleld, ha ját­szol rajta!” Úgy éreztem, mu­száj megtennem. A kulcsokhoz nyúltam, a húrok megfeszül­tek. A fejem a testére hajtot­tam, bal kezemmel átöleltem. Felvettem a vonót, a szemem becsukódott. Észre sem vettem, ahogy elkezdem, csak azt, ahogy megszólal. Gyönyörű hangja volt. így hegedűt szólni még nem hallottam. Soha nem éreztem még azelőtt ilyet. Az idő megáüt, a világ megszűnt létezni, helyette valami külö­nös dolog kelt életre... Ekkor értettem meg, miről is szóltak apám utolsó szavai.

Next

/
Thumbnails
Contents