Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-29 / 124. szám
2 2008. május 29. MEGYEI HÍREK Előfizetési és terjesztési Ügyekkel kapcsolatban várjuk Szekszárdon. a Liszt F. tér 3. szám alatt vagy a 74/511-539-es telefonszámon Madonna Nem finomkodott a pop nagyasszonyával lánya, Lourdes. Közölte: ha érte megy a suliba, öltözzön fel normálisan. A kérés nem meglepő, hiszen az ifjú hölgy kicsi kora óta a divat megszállottja, ráadásul meglehetősen sznob is Az MSZP-sek szerint nem volt szabályos Nem szabályosan indult a fe- gyelemi vizsgálat dr. Kilián Orsolya jegyző ellen, mert azt szóbeli előterjesztés alapján tárgyalták - jelentette ki a szekszárdi közgyűlés MSZP-frakci- ójának tegnap sajtótájékoztatóján Halmai Gáborné frakcióvezető. Kifogásolják, hogy kétszer is levették napirendről a közigazgatási hivatal törvényességi észrevételének megtárgyalását, mely szerint kötelező aljegyzőt választani. Szerintük a jegyző helyettesítéséről nem lehet az SZMSZ-ben rendelkezni. A legutóbbi módosítás szerint akár egy irodavezető is számos ügyben eljárhat. A jegyző kizárólagos hatáskörébe tartozik viszont a munkáltatói jogok gyakorlása. A közgyűlés legutóbbi döntése szerint tárgyalásokat kezdenek több városi Önkormányzattal a jegyző helyettesítéséről. Horváth István polgármester szerint a törvényes keretek közt döntöttek, a fegyelmi vizsgálat elrendeléséről az ügyrendi bizottság javaslatára határozott a közgyűlés. A közigazgatási hivatal vezetőjét május 31-ig kell tájékoztatnia, az újabb pályázatot kiírták. Reméli, hogy ezúttal sikerül aljegyzőt választani, s a jegyző helyettesítéséről csak átmenetileg kell gondoskodni. Ha a jegyző nem követett el fegyelmi vétséget, akkor vezeti tovább a hivatalt. Bíborfény Temetkezés Segítség a gyász nehéz perceiben! Teljes körű szolgáltatás: Halottszállítás kül- - Virágrendelés, -kiszállítás és belföldön - Sírkő-, emlékműrendelés Hamvasztás, exhumálás - Hirdetések feladása Temetés, búcsúztatás - Éjjel-nappali ügyelet Gyönk, Rákóczi F. u. 212. Tel.: 74/448-329,06-30/9362-604 Telefonos bejelentkezés alapján bemutatótermünkben segítünk a választásban. *i64Mi* KLIKKEDEN a teol.hu-ra és BÖNGÉSSZE a megye legnagyobb kereskedőinek ajánlatait! A TOLNA MEGYEI ONLINE Megálljt mondtak a földszállításra Felfüggesztette az M6-os autópálya építéséhez a földszállításokat a szálkai bekötő úton a Magyar Közút Kht. A szakaszon az elmúlt hét csütörtökétől már javításokat végeznek. Rimái Rudolf, a kht. Tolna megyei igazgatója elmondta, a kiadott hozzájárulás szerint a felfüggesztéshez bármikor joguk van, ha az adott szakasz veszélyessé válik. A generálkivitelező Colas Hungária Kft. területi igazgatója, Piry Tamás is megerősítette, a kft. munkatársai a Magyar Közút dolgozóival közösen végezték az út állapotának felmérését. A község lakóinak fórumán kiderült, a helyiek szerint az út AZ ELLENŐRZÖTT TEHERAUTÓK TÖBBSÉGE TÚLSÚLYOS VOLT A Nemzeti Közlekedési Hatóság regionális igazgatósága rendszeresen ellenőrzi a fuvarosokat, és több esetben talált szabálytalanságot. Baumann Péter igazgató úgy tájékoztatott, két hónap leforgása alatt 46, a földszállításban résztvevő járművet ellenőriztek a hatóság szakemberei, ezek közül 41 bizonyult túlsúlyosnak. A szankcionált járművek üzemeltetőit minden esetben 300 ezer forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték. Ilyen állapotban van az útpadka az őcsényi úton nem alkalmas a szállításra. Többen is elmondták, attól tartanak, a munka végeztével a kivitelező nem állítja helyre a károkat. Piry Tamás azonban megnyugtató válasszal szolgált: a javításokat elvégzik, erre kötelezettséget vállaltak. Rimái Rudolftól megkérdeztük, kátyúzást vagy aszfaltozást jelent-e a helyreállítás. Az igazgató elmondta, nem a munka mikéntje, hanem az eredmény van előírva. Tehát az eredeti, illetve annál jobb állapotot kell a kivitelezőnek produkálnia. Az autópálya-építés nem csak Szálkán, máshol is az alacsonyabb rendű utak károsodásával jár. A Keselyűstől Őcsényre vezető szakaszon a közút végez javításokat. Itt a szállítást ugyanakkor nem állították le. HAMAROSAN TÁRGYALNAK A SZALKAIAK ES A KIVITELEZŐ A szálkaiak hamarosan, várhatóan a héten valamikor valószínűleg demonstrálnak majd a településre vezető úton. Kérvényüket ugyanis már beadták a rendőrségre. Piry Tamás, a Colas területi igazgatója pedig arról tájékoztatott, hogy hétfőn tárgyaló- asztalhoz ülnek a szálkai képviselőkkel és néhány civillel, hogy közös megoldást találjanak. A szálkaiak elsősorban azt szeretnék, hogy a teherautók más szállítási útvonalat használjanak. MESTERTÁR- timmfák S/eks/árd, Mátyás 1 (főiskola mellett) Nyitva tartás: 8-17óráijf szombaton: ft-ilJB óráig NORBI UPDATE SHOP MEGNYÍLT SZEKSZÁRDON!^ Garay tér 16. Tel.: 70/3674-639 mint 200 féle termék fogyókúrázóknak, • pékáru, • cukrászkészítmények, •tejtermékek, 'felvágottak, • édességek, •jégkremek, «készételek, • üdítők, •kávék, Crt Attjisri jfflfTff VA/fftn ^ rSl/lllíJyuCitf Brille Optika Kft. Szemvizsgálat, szemüvegkészítés, kontaklencse Üzlet: 7130 Tolna, Deák F. u. 82. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8.30-17.00 Tel.: 74/440-127 Manikűr, pedikűr, műkörömépítés reflexzóna talpmasszázs, paraffinos kézápolás. „« Szekszárd, Csatári-torok Üzletház *'• Bejelentkezés: 70/369-7589^ A hirdetés felmutatója * 5% kedvezményt kap! • /bJrí^J\Jf!Tk' OPTIKAI SZAKÜZLET NÉZZEN BE. HOGY LÁSSON! INGYENES 1 SZSMVIZSGALAT CMŰVEGKÉSZÍTÉS, kontaktlencsék Tamási, Szabadság u. 49. tel: 74/471-S03 HITELEK 3 Találunk megoldást 2 minden problémáral 1 millió: 4 950 FJ^ftÓ? LEH Grátisz Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Szerkesztőség és a Kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 A kiadásért felel: Lengyel János Kiadói Telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: AS-NYOMDA Kft Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült Teijeszti az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata. Teijesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Hirdetésvezető: Bogár Barnabás, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefonszám: 74/511-534, 74/512-504 E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft, Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Harlequin Magyar- ország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, fel- használásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozását illetve tör- lésétKéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Grátisz bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Grátiszra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kiváló minőség Jó áron! ATG Running sportruházat! . _ NYISSON FOLYÓSZÁMLÁT Siesta Cipó QSm állami támogatással! JELZÁLOGHITELEK állami támogatással Lakáshitelek Szabadfelhasználás Hitelkiváltás CIPÓK, SZANDÁLOK FOLYAMATOSAN ÉRKEZNEK Egyes termékekre kedvezmény! m TClEÍOTI' 74/430-062 I Szekszárd, Tinódi u. 6. 30/41-23-709 KÖNYVVITELI SZOLGÁLTATÁS! Egyéni vállalkozók, kis- és középvállalkozások részére. Munkaügyi, TB-iigyek intézése. Igény esetén helyben, laptopon dolgozzuk fel a havi könyvelendő adatokat KAKA-KÖNYV Kft, Tel.: 20/264-3960 MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK MÉRETRE ÉS EGY ÉLETBE! _LJ 3-4-5 légkamrás-25% redőnyök-35% Árajánlat készítés ingyenes! 30/245-51-81 TV SZERVIZ TÁVIRÁNYÍTÓ minden KÉSZÜLÉKHEZ Szekszárd. Béri B. Á. u. 42. 74/414-141, 74/491*329, 06-20/388-8914 06-20/965-9494 AUTÓSISKOLA PASINSZKI Szemelygepkocsi-vezetoi tanfolyamok indulnak FOLYAMATOSAN! Számítógépes vizsgafelkészítés! 20 000 Ft kedvezmény! Részletfizetés! ISzekszárd-Ujváros, Batthyány u. 44/A. j 130/304-5216 *1726 ~ juiiöjJ horgászat a foto előtt balra a folté$ea 40 bektór vízfelülete» ■ afrikéi hart» 100 Ft/kg, ponty: 700 Ft/kg, amúr: 500 Ft/kg, a belépő árén a kárősi ingyen elvihető. Május 24-en és ezt követően minden második szombaton éjszakai horgászat! Nyitva: naponta 7-20 óráig. Érd: 06-30/317-4759 •172mDohányzásról Jeszoktatás ÜL- l l alkalom SZEKSZÁRD, PAKS 06 (70) 450 2373 www.medi-centrumszekszard.hu * 4 4